„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„A háború negyedik évének a vége felé úgy áll a helyzet, hogy Ukrajna ugyan egyértelműen vesztésre áll, az ország nagyjából ötödéről biztosan le kell mondania – a kérdés csak az, hogy végül mekkora területről lesz szó -, a hadserege azonban nem omlott össze, ha egyre nehezebben is, de kitart, miközben Oroszország győzelemre áll, a kitűzött céljait azonban még nem érte el”
Fotó:EUROPRESS/AFP/OLEG PETRASIUK/24th Mechanized Brigade of Ukrainian Armed Forces
Lassan már négy éve folyik az orosz-ukrán háború. Még néhány hét, és meghaladja az oroszok Nagy Honvédő Háborújának a hosszát, pár hónap múlva pedig már tovább fog tartani, mint a Nagy Háború néven emlegetett első világháború. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy a geostratégiai szempontból Oroszország és a Nyugat között történelmileg természetes ütközőpontként szolgáló terület, a mai Ukrajna feletti befolyásért zajló szembenállás legújabb fejezete már több mint egy évtizede tart, akkor a helyzet még rosszabb. A 2014 februárjában nyugati segédlettel puccsba torkolló tiltakozások után Ukrajna elveszítette a Krímet, az ország keleti régióiban proxy elemeket sem nélkülöző polgárháború dúlt, amelyben mintegy 15 ezren, köztük főképp az orosz etnikumhoz tartozó és oroszajkú civilek vesztették az életüket. A hatalom a saját polgárait pusztította, a minszki megállapodásokat Kijev ismét csak nyugati közreműködéssel nem hajtotta végre, közben pedig a NATO lényegében már az orosz határokig terjesztette ki a befolyását. Ezt elégelte meg Moszkva, és ismerte el előbb a két donbasszi úgynevezett népköztársaságot, majd indított 2022. február 24-én inváziót Ukrajna ellen.
„A cél nem Ukrajna elfoglalása, hanem egy puccsszerű hatalomváltás révén a politikai megfordítása, ily módon az elvesztett befolyás visszaszerzése volt. Ez a terv éppúgy kudarcot vallott, mint a botladozást látva vérszemet kapó Nyugat kísérlete Oroszország térdre kényszerítésére”
Az így kibontakozó klasszikus szárazföldi háború első éve egyértelműen a várakozások felett teljesítő ukrán hadsereg sikereit hozta. Egyrészt Kijevnél megállították a hibás információkra alapozva nyomuló orosz erőket, megakadályozták a hatalomváltást, majd az isztambuli tárgyalások részeként Moszkva Kijevtől, valamint a Szumi és Csernyihivi területről visszavonta a csapatait. Ezt követően ősszel a harkivi fronton is megfutamították a rendezetlen, felkészületlen orosz erőket. Oroszország azonban gyorsan tanult a kudarcokból, és a zaporizzsjai fronton már komoly védvonalakat épített ki – Szurovikin-vonal -, hadi gazdálkodásra állt át, így a nagy garral beharangozott ukrán ellentámadás 2023 nyarára kifulladt. Innentől a stratégiai kezdeményezést a frontokon egyértelműen átvették az orosz erők, és egy-két kétségbeesett ukrán kísérlettől eltekintve – lásd a kurszki betörést -, máig határozottan a kezében tartja és folytatja a felőrlést.
„Az orosz fél ma jobban áll a hadszíntéren, a pénzügyi és a gazdasági háttér tekintetében és emberanyagban is”
Ezen kívül egyértelmű a fölény a drón hadviselésben, a rakéták terén, és az oroszok uralják a légteret is. Ennek ellenére a háborúk jellegének megváltozása miatt csak lassú az előrehaladás, 2025 folyamán Ukrajna területének egy százalékát foglalták el. A védelem ugyanis a jelenlegi technológiával, mindenek előtt a drón hadviselés elterjedése miatt a támadó félnél előnyösebb helyzetben van. Így aztán hiába van most már helyenként tízszeres orosz túlerő tüzérségben, három-négyszeres élőerőben, hiába az egyértelmű légi fölény, a veszteségek miatt csak egyszerű taktikai lépésekkel tudnak operálni a fronton.
„Persze, azt is látni kell, hogy ez egy proxy háború, és Oroszország lényegében a Nyugattal áll szemben”
Ennek kapcsán pedig azért ne felejtsük el, hogy Oroszország nem a NATO egyik országát, hanem Ukrajnát támadta meg, így legfeljebb morális alapja van a katonai és pénzügyi támogatásnak, jogi értelemben viszont a Nyugat már mindenképpen átlépett egy vörös vonalat. De efelé haladt már az elmúlt évtizedekben is, ami jelentős részben kiváltotta az orosz inváziót is. A mintegy 900 ezres ukrán hadsereg közben mára lényegében integrálódott a NATO rendszerébe. Amerikai és más nyugati katonák tervezik és irányítják az ukrán tábornokokkal közösen a műveleteket, a brit titkosszolgálatok a diverzáns akciókat, a háború megvívásához elengedhetetlen hírszerzési adatokat pedig Kijev a NATO-tól, ezen belül is alapvetően az Egyesült Államoktól kapja. E támogatás nélkül Ukrajna már rég elbukta volna a háborút. De ide vehetjük azt a többszáz milliárdos pénzügyi segítséget is, amelyet Ukrajna a hadsereg fenntartásához a Nyugattól, mára alapvetően az Európai Uniótól kap. Ne feledjük el, hogy Ukrajna védelmi költségvetése a háború kirobbanásakor még csupán 6 milliárd dollár volt, míg ma már 65 milliárd dollár. Az európaiak azonban aligha képesek Washington nélkül sokáig finanszírozni Ukrajnát, hiszen ez alaphangon mintegy 80 milliárd eurót jelent évente. Ennyi kell csupán az ukrán állam fenntartására a katonai támogatások nélkül. Az Európai Unió 24 tagállama ugyan most 90 milliárd eurós hitelt jóváhagyott Ukrajnának, ám ez az összeg nagyjából egy évre elegendő, és az EU válságát és a társadalmak gyengülő elszántságát nézve egyre nehezebb lesz előteremteni.
„Ráadásul hiába áll Ukrajna mögött a Nyugat, Oroszország sincs egyedül, és a felőrlés megállíthatatlan. Csak idő kérdése, hogy Oroszország ukrán kivonulás nélkül is megszerezze katonai úton az ellenőrzést az úgynevezett Donyecki Népköztársaság még Kijev kezén lévő mintegy 15 százaléka – nagyjából 7 ezer négyzetkilométer – felett”
Az ukrán katonai titkosszolgálatok szerint ez egy éven belül bekövetkezhet. Az amerikai szolgálatok a korábbi 30 hónapról maximum 20-ra szállították le ennek az idejét, míg a Fehér Ház több tanácsadója úgy gondolja, hogy 8 hónap alatt az orosz erők ellenőrizni fogják az egész Donbasszt. Ráadásul a Kramatorszk-Szlovjanszk vonal után már nincsenek ilyen erős és stabil védművek. Egybehangzó nyugati vélemények szerint a Donbassz bevétele után valószínűleg más is elveszik, így például az oroszok pár hónap múlva már Zaporizzsját, a megmaradt ukrán gazdaság kulcsfontosságú területének a központját ostromolhatják. Arról nem is beszélve, hogy a város eleste után nyitva állna az út Odessza felé.
„A 2025-ös év azonban már inkább szólt a diplomáciai megoldásról, mint a katonai értelemben vett fejleményekről”
Donald Trump ugyanis már egy éve igyekszik lezárni a háború intenzív szakaszát. A visszatérésével egyértelmű fordulat állt be az ukrajnai háborúban. A régi-új amerikai elnök radikálisan új megközelítése – Trump figyelembe veszi nemcsak a realitásokat, de az orosz érdekeket is, stabil rendezést akar, nem csupán a konfliktus befagyasztását, és minden érintettre igyekszik nyomást gyakorolni – következtében az események az év végére kifejezetten felgyorsultak. Szinte mindennapossá váltak az orosz-amerikai és ukrán-amerikai tárgyalások, a megállapodásra nagyobb az esély, mint bármikor 2022 óta, azonban még továbbra is erősen kérdéses, hogy sikerül-e érdemi áttörést elérni a közeljövőben.
„Ugyan a Fehér Ház és Kijev is azt kommunikálja, hogy a 28-ról 20 pontra redukált rendezési elképzelések 90 százalékában már megegyeztek, a lényegi kérdések – a Donbassz jövője és a biztonsági garanciák – azonban a fennmaradt 10 százalékban vannak”
Ráadásul a Vlagyimir Putyin és Donald Trump alaszkai keretmegállapodásához képest mára fellazított nyugati-ukrán szöveget még Moszkvának is el kellene fogadnia, a Kreml azonban ragaszkodik az eredeti elképzelésekhez. Sőt, az európai-ukrán machinációkat látva akár ezen is túllépne. Már csak azért is, mert minden tekintetben jobban áll, így joggal gondolhatja, hogy Kijevet inkább sürgeti az idő. Putyin legfeljebb arra ügyel, hogy ne haragítsa magára amerikai kollégáját. Moszkva már csak azért is óvatos, és inkább a terepen egyértelműsítené a helyzetet, mert Trump ugyan tényleg minél előbb lezárná a háborút, és ennek érdekében visszaengedné Oroszországot a globális gazdaságba, ám kérdéses, hogy mekkora a mozgástere. Meg aztán a Kreml is látja, hogy az Egyesült Államok ugyan hátrébb lépett a konfliktustól, ám Ukrajna egyértelmű veresége, netán a szétesése egyáltalán nem érdeke, és ezt igyekszik is megakadályozni.
„Az európai fősodor által támogatott ukrán stratégia közben egyre inkább arra épül, hogy az egyértelműen romló harctéri helyzetet nemzetközi politikai, pénzügyi és biztonsági döntéseken keresztül ellensúlyozza, és a tárgyalásokon hozza ki döntetlenre a valóságban vesztésre álló játszmát”
A realitásoktól elrugaszkodva a „tettrekészekkel” karöltve igazságos békében gondolkodnak, ami egyet jelent azzal, hogy a háborút addig kell folytatni, amíg az oroszok vereséget nem szenvednek. Az európaiakkal együtt ennek érdekében továbbra az orosz gazdaság és a társadalom meggyengítésére játszik, és ebben időnként partner – lásd a Rosznyefty és a Lukoil elleni szankciók – még Trump is. Azt egyértelmű sikerként könyvelhetik el, hogy már a biztonsági garanciákról tárgyalnak az amerikai féllel.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az európaiak kevésbé bíznak Trumpban, mint az oroszok. Egyebek mellett éppen azért, mert a Fehér Ház velük ellentétben nem ellenségként kezeli Oroszországot. Az Európa és Amerika közötti látványos szakadék egyértelműen lassítja a dolgokat. Míg a „tettrekészek” kiülnék valahogy az amerikai félidős választásokig hátralévő gyenge évet – erre kapacitálják Kijevet is -, addig Trump mindent meg fog tenni a vele ideológiai értelemben is szemben álló európai fősodor megtöréséért. Ennek a játszmának az alakulása hatással lesz az ukrajnai rendezésre is.
„A háború negyedik évének a vége felé úgy áll a helyzet, hogy Ukrajna ugyan egyértelműen vesztésre áll, az ország nagyjából ötödéről biztosan le kell mondania – a kérdés csak az, hogy végül mekkora területről lesz szó -, a hadserege azonban nem omlott össze, ha egyre nehezebben is, de kitart, miközben Oroszország győzelemre áll, a kitűzött céljait azonban még nem érte el”
Ebből kifolyólag még egyik fél sem tudja rákényszeríteni a másikra az akaratát, hajlandók tovább háborúzni, és abban bíznak, hogy a másik fog hamarabb elfáradni. A fronton egyértelműen Moszkva van előnyben, míg Kijev ezt diplomáciai és főképp az információs téren igyekszik ellensúlyozni. Ez azonban már a végjáték, és a korábbinál érezhetően intenzívebb katonai műveletek éppen azt jelzik, hogy a felek a tárgyalásokhoz igyekeznek jobb pozíciókat szerezni. A tél végére egyértelműbbé válhat a helyzet, és akkor talán már jobban látjuk az alagút végét. Ám mivel túl sok még a nyitott kérdés, reálisan a legkorábban 2026 nyarán vagy őszén zárulhat le a háború. Ezen azonban ne csodálkozzunk, mert túlságosan sokszereplős ahhoz ez a konfliktus, hogy gyorsan le lehessen zárni. Hogy milyen stabil és életképes lesz maga a béke, az a következő hónapokban, a 2026-os évben dől el. S bár sokak szerint egy rossz béke is jobb a háborúnál, azért az eurázsiai térség és a világ is azzal járna jobban, ha hosszú időre lenyugodnának a kedélyek Európa peremén.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Tuco says:
“a minszki megállapodásokat Kijev ismét csak nyugati közreműködéssel nem hajtotta végre”
A minszki megállapodásokat egyik fél sem tartotta be, felesleges ezt egyoldalúan az ukránok és nyugatiak nyakába varrni. Már eleve a szövegezésük is olyan volt, hogy többféle értelmezésre adott alapot. A tűzszünetet mindkét fél megsértette, ezen talán nincs vita. A legnagyobb baj azonban a terület státusáról és a választások megtartásával volt kapcsolatos. Oroszország szerint a szakadárok által ellenőrzött területek számára biztosítani kell az autonómiát és a választások megtartását, Ukrajna ragaszkodott a területi integritás megőrzéséhez, és nem volt hajlandó megrendezni a választást és teljesíteni a decentralizációs intézkedéseket, amíg a terület feletti ellenőrzést vissza nem szerzi. Elsősorban azon ment tehát a vita, hogy mikor legyen a választás, az orosz erők kivonása előtt vagy után. Az ukránok nem kergettek illúziókat azzal kapcsolatban, hogy az orosz fegyverek árnyékában milyen eredményeket hoznak majd a választások, ez később be is bizonyosodott a 2022-ben rendezett “népszavazásokon”. Az egyezmény többi részét sem tartotta tiszteletben egyik fél sem. Oroszország ugyanúgy küldött fegyvert és egyéb támogatást a szakadár régiókba, mint a Nyugat Ukrajnának.