//Választások és változások Belaruszban
„A zavargások mérete azonban a rendszert is arra késztette, hogy változásokat eszközöljön, a külföldi kapcsolatokkal rendelkező ellenzékiek tevékenységének felszámolásán túlmenően is. Ennek érdekében került sor az alkotmány módosítására 2022-ben, amelyet egy népszavazás erősített meg” #moszkvater

Választások és változások Belaruszban

MEGOSZTÁS

Idén február 25-én szervezik meg a Belarusz Köztársaságban az egységes választási napot, amelyen a belaruszok a parlament alsóházának 110 képviselője mellett az önkormányzati képviselői helyekről is dönthetnek. A választásokat persze nem jellemzi túlzott pluralizmus, amit a jelöltek relatíve alacsony száma mellett természetesen a 2020 utáni politikai folyamatok is befolyásolnak. A választásokat ennek ellenére nem tekinthetjük érdektelennek, ugyanis az országban zajló politikai átalakulás egyik fontos lépcsőfokának tekinthetjük őket.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

„A zavargások mérete azonban a rendszert is arra késztette, hogy változásokat eszközöljön, a külföldi kapcsolatokkal rendelkező ellenzékiek tevékenységének felszámolásán túlmenően is. Ennek érdekében került sor az alkotmány módosítására 2022-ben, amelyet egy népszavazás erősített meg” #moszkvater
„A zavargások mérete azonban a rendszert is arra késztette, hogy változásokat eszközöljön, a külföldi kapcsolatokkal rendelkező ellenzékiek tevékenységének felszámolásán túlmenően is. Ennek érdekében került sor az alkotmány módosítására 2022-ben, amelyet egy népszavazás erősített meg”
Fotó:EUROPRESS/STRINGER/ANADOLU AGENCY/AFP

Február 20. óta van lehetősége arra a belaruszoknak, hogy előrehozott módon szavazzanak a parlamenti és önkormányzati választásokon, február 23-ig pedig az ország lakóinak egyharmada élt is ezzel a lehetőséggel. A magas részvétel – bár a választási törvényből kikerültek a minimális részvételi arányra vonatkozó passzusok, így a választás mindenképpen érvényes lesz – vélhetően fontos a minszki vezetés számára, hiszen a polgárok szavazóurnákhoz járulása legitimálhatja a régi-új politikai berendezkedést.

Itt két megjegyzést is kell tennünk. Egyrészt, a legitimáció természetesen elsősorban csak befelé értelmezhető, hiszen a nyugati szövetségi rendszerhez tartozó államok 2020 óta eleve megkérdőjelezik a rendszer legitimitását, míg a keleti és déli államok számára azt nem szükséges bizonygatni. Másrészt, azért indokolható a „régi-új” jelző, mert bár Aljakszandr Lukasenka 1994 óta vezeti az országot, a 2020-as események után jelentős strukturális átalakulások történtek az országban, 2022-ben egy alkotmánymódosító referendumra is sor került.

„Így az idei parlamenti és önkormányzati választás pedig nem csupán az új intézményrendszer alapító aktusa lesz, de a jövő évre tervezett elnökválasztás főpróbája is”

A 2020 augusztusában rendezett elnökválasztást követő zavargások alapjaiban forgatták fel a belarusz politika addigi állóvizét. Bár a választások környékén a Lukasenka-rendszer fennállása alatt szinte mindig előfordultak kisebb-nagyobb akciók, a 2020-as tüntetések mértéke meghaladta a korábbiakét, és sokkal élesebb töréshez vezetett a rendszer és annak radikális ellenzéke között. A fennálló rendszeren kívüli politikusok és híveik jelentős része került börtönbe vagy emigrációba, sajtótermékeiket szélsőségesnek nyilvánították és betiltották, és az emigráns ellenzékkel való bármilyen kapcsolattartás – a csatornáik követésétől kezdve – miatt meggyűlhet a belaruszok baja a hatóságokkal.

„A belarusz vezetés, amely addig úgynevett többvektorú, kiegyensúlyozott külpolitikára törekedett, elhidegült nyugati szomszédaitól és Ukrajnától is, mivel azok nyíltan támogatták a rendszer megdöntésére irányuló kísérletet”

Sőt, annak előkészítésében is jelentős szerepet vállaltak, többek között az olyan csatornák révén, mint a NEXTA, amely a belarusz zavargások napjaiban vált mondhatni világszerte ismertté, miután egy kis emigránscsoporthoz képest meglepő operativitással igyekezett koordinálni annak eseményeit.

A 2020-as akciók eredménye így a kitűzött cél ellenkezője lett. Az országban minden eddiginél szigorúbb rendszer alakult ki, amely a kapcsolatait is egyre szorosabbra fűzte Oroszországgal, többek között felvonulási terepet biztosítva annak 2022 februári, Kijev elleni támadásához.

„A zavargások mérete azonban a rendszert is arra késztette, hogy változásokat eszközöljön, a külföldi kapcsolatokkal rendelkező ellenzékiek tevékenységének felszámolásán túlmenően is. Ennek érdekében került sor az alkotmány módosítására 2022-ben, amelyet egy népszavazás erősített meg”

Az alkotmánymódosítás szűkítette az elnök jogköreit, és beemelte az ország alaptörvényébe az addig informális szervként működő Összbelarusz Népi Gyűlést (Vszebelarusszkoje narodnoje szobranyije, VNSZ), amely az elnöki jogkörök egy részét is megkapta. A VNSZ alkotmánymódosításokat vagy referendumokat kezdeményezhet, leválthatja az elnököt, hadiállapotot rendelhet el, és ez a szerv választja majd az alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság és a Központi Választási Bizottság tagjait is.

Az idei választásokat követően a VNSZ összetétele is világossá válik, annak ugyanis többek között az alsó- és felsőház összes képviselője, valamint a helyi képviselők egy része is a tagja lesz (a belarusz Nemzetgyűlés felsőházát, a Köztársasági Tanácsot a helyi önkormányzatok delegáltjai, és az elnök által kinevezett személyek alkotják, összesen 64 fő). Rajtuk kívül azonban annak tagjai közé számos, a rendszerhez hű társadalmi szervezet képviselője is bekerül.

„A VNSZ jogkörbővítésének így kettős politikai célja van. Egyrészt, a 2020-as zavargások tapasztalataiból okulva a rendszer bővíteni akarja a korábban meglehetősen technokrata jellegű vezetés kapcsolatát a társadalom szélesebb csoportjaival, ezáltal stabilizálva azt. Másrészt – ezt a funkcióját maga Lukasenka is többször hangoztatta -, a VNSZ mint lojális testület a rendszer folytonosságát is hivatott biztosítani az elnök halála vagy háttérbe vonulása esetén”

A belarusz politikai rendszer ugyanis a közhiedelemmel ellentétben több mint egy hatalmát féltő „oroszbarát diktatúra”. Ahogy arról korábban már írtunk, Belarusz az elmúlt harminc évben egy, az oroszországitól is merőben eltérő politikai, gazdasági és társadalmi modellt alakított ki, ez a modell pedig egyben gátját is jelenti annak, hogy az országot valóban elnyelje Oroszország. Bár Lukasenka mindig is a posztszovjet integráció támogatója volt, és többször beszélt arról is, hogy ellenezte a Szovjetunió felbomlását, ugyanilyen gyakran hangoztatja országa szuverenitását is, amelynek központi eleme éppen ez a sajátosan belarusz társadalmi modell. Bár az állam Oroszországban is jelentős szereppel bír a gazdaság kulcságazataiban, a keleti „nagyobbik testvérével” ellentétben Belaruszban nem tudott kialakulni az oroszoknál máig nagy befolyással bíró oligarchikus réteg, és nemcsak társadalmi-gazdasági, de kulturális téren is jóval több őrződött meg a Szovjetunió örökségéből (igaz, kulturálisan sok szempontból Oroszország is ebbe az irányba mozdult el az elmúlt két évben). A VNSZ szerepe tehát az lehet, hogy a rendszerhez nem csupán pragamatikus alapon, de világnézetileg is lojális személyek közösségének befolyáshoz juttatásával megakadályozzák nem csupán a nyugatos-liberális kísérletek megvalósulását Lukasenka előbb-utóbb bekövetkező távozása után, de azt is, hogy a jelenlegi elit gazdasági megfontolásokból teret engedjen az országban az orosz oligarchikus befolyásnak. Belarusz komoly gazdasági vitákat is folytatott az elmúlt években Oroszországgal, amelyek a két ország közötti integráció egyik fő gátját is képzik.

„Persze, hasonlóságokat is könnyen felfedezhetünk Oroszország és Belarusz politikai berendezkedésében, az erős elnöki hatalmon túlmenően is”

A rendszeren kívüli ellenzék mindkét országban a perifériára szorult, annak egy része nyílt fegyveres harcot is hirdetett a kormányzat ellen – igaz, egyelőre főképp emigrációban, ritkább esetben kisebb szabotázsakciók formájában. Az idei év újdonsága, hogy Belaruszban is megnő a politikai pártok szerepe. Míg eddig a parlamenti képviselők többsége független jelöltként jutott a törvényhozói mandátumához, idén várhatóan már a pártjelöltek lesznek többségben. A 110 mandátumért induló 265 jelöltből 203-at indítottak pártok, közülük a legtöbbet a tavaly párttá alakuló Belaja Rusz (Fehér Rusz) mozgalom, amelynek 111 jelöltje vesz részt a választási küzdelemben. A Belaja Rusz az orosz Egységes Oroszországhoz hasonló, az elnök közvetlen támogatóit tömörítő gyűjtőpárt funkcióját hivatott ellátni, soraiban több korábbi képviselő, kormányzati szereplő és kormánypárti véleményvezér is megméretteti magát.

„A Belaja Ruszon kívül mindössze három politikai párt létezik az országban, mivel a többiek nem vették sikerrel a nemrég kötelezővé tett újraregisztrációs eljárást”

Ez a három párt is erősen emlékeztethet az oroszországi rendszerhű ellenzéki pártokra. Itt is van egy nevében Liberális-Demokrata Párt és egy Belarusz Kommunista Párt, rajtuk kívül pedig – mondhatni az Igazságos Oroszország megfelelőjeként – egy Munka és Igazságosság Köztársasági Pártja nevű politikai formáció. Bár ezek a pártok korábban eléggé különböző programmal jelentkeztek, mostanra egymáshoz és a hivatalos politikai irányvonalhoz képest is mindössze csekély eltérések figyelhetőek meg javaslataik között, és nem is különösebben titkolják, hogy hűek a fennálló rendszerhez. A választások során vélhetően mind a négy párt mandátumokhoz jut majd helyi és országos szinten egyaránt, a Belaja Rusz fölénye azonban szinte borítékolható.

„A politikai rendszer legfőbb kihívását azonban nem is az idei választások jelentik, amelyek vélhetően fennakadások nélkül lezajlanak majd, hanem az utódlás kérdése”

Lukasenka éppen a választások előestéjén jelentette be, hogy indulni kíván a 2025-ös választásokon. A 2020-as események után hatalmon maradása éppúgy kockázatos lehet – felélesztheti az ellenzéki elemek indulatait –, ahogy az is, ha megpróbál hátrébb lépni, és hivatalosan mondjuk a VNSZ elnökének pozíciójából koordinálni a hatalmi átmenetet országában. Ezzel a modellel már Kazahsztánban is próbálkoztak, az ottani „kettős hatalom” azonban a 2022. januári véres eseményekbe torkollott, amely után Kaszim-Zsomart Tokajev elnök a rendszer széleskörű liberalizációjába kezdett (tegyük hozzá, ez kazah esetben csak a politikai rendszerre vonatkozik, hiszen a gazdasága jóval kevésbé államközpontú a belarusznál).

„A törékeny nemzetközi helyzet sem könnyíti meg a belarusz vezetés életét”

Miközben továbbra is fennállnak a találgatások, hogy Minszk vajon közvetlenül is belép-e az ukrajnai harcokba, maga Lukasenka elnök arról beszél, hogy emigráns ellenzéke a nyugati országokkal konspirálva Lengyelországnak juttatná Belarusz nyugati részét, orosz vereség esetén Oroszország nyugati területeivel kompenzálva Minszket. Oroszországban pedig azok a hangok vannak jelen, amelyek Belarusz teljes beolvasztását szorgalmaznák. Azzal kapcsolatban tehát, hogy mi lesz a belarusz rendszer jövője Lukasenka után, nehéz lenne jelenleg bármi biztosat modani.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)

MEGOSZTÁS