„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Torba Tamás írása a #moszkvater.com számára
Ukrajna évek óta meghatározó a napraforgómag és az ebből sajtolt étolaj piacán
Fotó:PEXELS
Több mint egy éve már, hogy 2017. szeptember elsején hatályba lépett az Európai Unió és Ukrajna között létrejött, mezőgazdasági termékek kereskedelmét szabályozó szerződés. Ennek keretében az ukrán élelmiszerek és egyéb termékek vámterhe nullára csökkent, miközben Ukrajna mentességet kapott az EU más tagállamaiban kötelező élelmiszer-biztonsági, és származás-nyomonkövetési előírások alkalmazását illetően. Az egyezmény elsősorban a kelet-európai országok agrárszektorára gyakorolt következményeiről már 2017 szeptembere előtt is jelentek meg borúlátó jóslatok. Az eltelt idő alatt bekövetkező események azt mutatják, hogy a prognózisok egyre inkább beigazolódnak.
Ukrajna évek óta meghatározó a napraforgómag és az ebből sajtolt étolaj piacán. A világon exportra kerülő minden 10 liter étolajból nyolcat Ukrajna és Oroszország állít elő. Az ukrán olaj, mindenféle élelmiszer-biztonsági vizsgálat mellőzésével, uniós országokban – elsősorban Szlovákiában, de Horvátországban, Csehországban is – bizonytalan hátterű, ellenőrizetlen módon működő, saját, folyton változó „brandeket” használó palackozó cégek közreműködésével kerül például a hazai boltok polcaira. Jóval olcsóbban, mint az itthon előállított étolaj, miközben a gyárak kibocsátási árai a régióban hellyel-közzel megegyeznek.
Joggal vélelmezhető tehát, ha az ukrán és a magyar termelőtől a feldolgozók a napraforgót hasonló áron vásárolják fel, és a gyárak hasonló árszinten értesítik a végterméket, az ukrán eredetű olajnak drágábbnak kellene lennie, tekintettel a szállítási költségekre, valamint arra a nem elhanyagolható tényre, hogy több közvetítő is részt vesz a piacra juttatásában. Ez már a címkékről is leolvasható. Mégis olcsóbb. Ennek oka szakértők szerint az áfacsalás. Szakmai berkekben nyílt titok, hogy minden egyes, a fenti jellemzőkkel rendelkező palack étolaj „életpályája” során legalább egyszer áfacsalás „alanya”. Ehhez járul az élelmiszerbiztonság és fogyasztóvédelem szempontjából igencsak megengedő fent említett uniós szerződés, ami úgy a hazai termelőket, mint a feldolgozókat rendkívül hátrányos helyzetbe hozza.
Ebben az évben a magyar gazdák igencsak elégedetlenek voltak a napraforgóterméssel. Az aszály következtében a várakozásokhoz képest több mint 10 százalékkal kevesebb termést takarítottak be, amit ráadásul a reméltnél alacsonyabb áron tudtak értékesíteni. Három éve Hajdú-Bihar megyében 116 ezer forint/tonnás nettó árat fizettek a napraforgómagért. Tavaly az ár 95 ezer forintra, ebben az évben pedig 90 ezer forint alá esett. Az ok a minden évben rekordot döntő ukrán termés. 2018 a magyar napraforgó termelők szempontjából már a legjobb esetben is csak nullszaldós lehet. Csökken a termelési kedv. Az ukránokkal egyszerűen nem lehet versenyezni sem birtokméret, sem költségek, sem energiaárak terén. A közterheket és adókat tekintve is feléjük billen a mérleg.
Az ukrán exportalapot jövőre 27 millió tonnára becsülik. A teljes magyar termés nem éri el a 10 millió tonnát. A világpiaci árak évek óta nyomottak. Az alacsonyabb költséggel többet termelni tudó ország egyre előnyösebb pozícióba kerül. Ez pedig előrevetíti azt a helyzetet, amikor a hazai feldolgozók is ukrán árut fognak vásárolni.
Ugyanaz fog történni, mint a magyar húsipar esetében – lásd a sertéságazatot, mint élő, jobban mondva vegetáló példát. Ott a dán, holland, német áru megjelenése lehetetlenítette el a magyar termelőket. A szántóföldi növények esetében a fenyegetés keletről érkezik. De semmivel sem kevesebb hatékonysággal. Ehhez járul a multinacionális részvétellel, rohamléptekben kiépülő helyi feldolgozó kapacitás. Monsanto, Cargill, Bunge, Glencore, ADM – mindenki jelen van Ukrajnában. Az ország nemcsak nyersanyagot, hanem egyre növekvő mértékben végterméket is exportál.
A magyar mezőgazdaság jelen szerkezetében nem élet- és versenyképes. Ezt a húsipar, különösen a sertéságazat már bizonyította. Az elkövetkező években a szántóföldi kultúrákon a sor. Mélyreható szerkezetátalakítás (lenne) szükséges. Mint amilyet évekkel ezelőtt Matolcsy György vizionált, még gazdasági miniszterként. Öntözés, Duna-Tisza csatorna, kertészetek a Kiskunságon, egyebek. Családi gazdaságokban kézműves technológiával megtermelt és helyben eladott, minőségi termékek. A vízióból semmi sem valósult meg. Eltűnt a feledés homályában.
Ugyanez fog történni a valaha híres magyar mezőgazdasággal. És vele együtt a vidék népességmegtartó erejével. A városi agglomerációkban lévő falvakban gyakorlatilag megszűnt az állattartás. A keleti piacokra elhelyezni kívánt magyar élelmiszeripari termékek nem léteznek. Nincs árualap. Néhány évvel ezelőtti jekatyrinburgi látogatásom során elmentem a helyi Auchanba. A polcokon találtam kétféle, nagyon olcsó és bizonytalan eredetű asztali bort, továbbá fagyasztott baromfit (csirkét). Moszkvában még ennyi sincs.
A jövőre vonatkozó mondatokat lehet túlzásnak nevezni. Most még. De ne legyen kétsége az olvasónak, hogy hová tartunk. Lesajnált keleti szomszédunk már most is mezőgazdasági nagyhatalom. És még csak az út kezdetén tart.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
