Az idei év meglepően bővelkedik olyan évfordulókban, mint az I. világháború kitörése, vagy éppen az amerikaiak vietnami háborújának megindulása 1964 augusztusában. De említhetnénk a franciák gyarmati háborújának vereségét, Dien Bien Phunál 1954 májusában. Ugyanebben az évben kezdődtek a svájci béketárgyalások, ahol az amerikai diplomáciának sikerült elérni, hogy Vietnamot ne lehessen újra egyesíteni, és maradt a kettéosztottság, mint Koreában.

Pap Krisztián írása a #moszkvater.com számára

Jens Stoltenberg leköszönő NATO főtitkár a közelmúltban jelentette ki, hogy az ukrajnai háború akár tíz évig is elhúzódhat. Miért pont tíz évig? Akkora fognak az ukrán ember tartalékok kimerülni? Mert fegyver mindig lesz, erről láthatóan gondoskodik az Észak-Atlanti Szövetség. Stoltenberg mintha figyelmen kívül hagyná, hogy az Egyesült Államokban novemberben elnökváltás lesz, legalábbis erre egyre nagyobb a kilátás, ha csak Donald Trumpot nem likvidálják addig. De nem kell félteni a globalistákat, ha Trump győzne, akkor is megvan a forgatókönyv -még csak akkor -, amellyel Washingtont ki lehet hagyni a finanszírozásból, és majd Európa fogja növelni a hadiipari komplexum bankszámláját. Ennek érdekében az amerikai külügyminiszter, Anthony Blinken felügyeletével létrehoztak egy 20 országból álló háborús koalíciót, akik vállalják, hogy az Egyesült Államok  kiesése esetén is támogatni fogják az ukránokat pénzzel, így abból újra fegyvereket vásárolhassanak.

„Viszont hosszú idő után először fordult elő Trump esetében, hogy a háttérhatalom szolgálatában álló mainstream média által kiváltott gyűlölet pszichózis hatására valaki fegyvert emeljen egy elnökjelöltre”

Nem kell különösen nagy tudás annak felismeréséhez, hogy lássuk, az Egyesült Államokban létrejött mélyállam („deep state”) számára a háború a legjobb üzletként jelenik meg, amelyet politikai és gazdasági befolyásszerzésre is használnak. A háború a politika és az agresszív külpolitikán alapuló gazdaság elválaszthatatlan tényezők minden hódító birodalom számára, így volt ez a Római Birodalom és a brit gyarmatbirodalom esetében is. Az Egyesült Államok talán a történelem leghatékonyabb ragadozó állama, amely gyorsan és globálisan képes katonai beavatkozásra. Jól látható, hogy a globalista elit brüsszeli tagozata fújtat és prüszköl a békének még csak a gondolatától is, ami megint csak arra enged következtetni, hogy az ukrajnai háború elhúzódásában érdekeltek.  Harald Kujat, a Bundeswehr volt vezérkari főnöke (főfelügyelője) úgy fogalmazott:

„Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a NATO hasonló hibákat követhet el, mint amilyeneket Amerika elkövetett, és amelyek a vietnami háborúhoz vezettek. Kezdenek egy tanácsadói csapattal, majd kiképzők következnek, akik részt vesznek a harci műveletekben, és veszteségeket szenvednek, aminek következtében szükségessé válik, hogy nagyobb harci egységekkel avatkozzanak be a háborúba”

https://moszkvater.com/a-nato-a-vietnami-uton/? Amiről Kujat vélhetően nem tud, hogy az amerikaiak fokozódó beavatkozása Vietnámban nem véletlen lépések egymásutánja volt, hanem egy tudatos beavatkozási kényszer a háttérhatalom részéről. Egy nagyobb háborút akartak, ahol nagy pénzek mozognak – a hadiipari komplexum felé. Ezt támasztja alá, ami John F. Kennedy elnökkel történt 1963 novemberében Dallasban.

Jó üzlet a háború, az indokínai háborúk háttere

Kennedy elnök ugyanis megértette és belátta, hogy a vietnami háborút nem lehet megnyerni, ahogy ez a franciáknak sem sikerült, a jelentős amerikai támogatás ellenére. Mint James DiEugenio az ismert merényletkutató írja: „Ma már köztudott, hogy 1954-re Amerika állta a háború költségeinek közel 80 százalékát. A háború utolsó évében Amerika több mint egymilliárd dollárnyi ellátmányt és fegyvert szállított Franciaországnak. 1953-ra ez havi 12 hajórakományt jelentett, amely ekkor 777 páncélozott harcjárműre, 13 000 szállítójárműre és 253 hadihajóra halmozódott fel.” (DiEugenio: Ken Burns and Lynn Novick, the vietnam war. 1. rész. 2017.)

„Tehát az Egyesült Államok már rengeteg pénzt, eszközt ölt az indokínai háborúba, amit nem akartak veszni hagyni, és éppenséggel folytatni akarták ez az üzletet”

1954 elején a franciák szénája rosszul állt Dien Bien Phunál, ezért a Dulles testvérek, Foster és Allen irányításával létrehozták a Keselyű hadműveletet, egy amerikai gépekből álló légi flottát, amely gépeket CIA személyzet repült, hogy segélyt vigyenek a szorongatott erődnek. (Foster amerikai külügyminiszter, Allen a CIA igazgatója ekkoriban.) De tervbe vették amerikai katonai beavatkozást, sőt felmerült az atombomba bevetése is, amivel még a saját csapatokat is hazavágták volna. Mindezt elnöki falhatalmazás nélkül.

1954. május 7-én elesett a francia erődrendszer, és áprilisban Svájcban megkezdődtek a béketárgyalások. DiEugenio szerint köztudott volt, hogy a genfi konferenciát az Egyesült Államok irányította. Az eredmény is ennek megfelelően alakult, Vietnámra nézve katasztrófálisan. Az országot a 17. szélességi fok mentén kettévágták, hasonlóan Koreához és ezzel megakadályozták, hogy a megbeszélt országgyűlési választásokat megtartsák, amelyet Ho Si Minh döntő fölénnyel megnyert volna.

„Az Egyesült Államok nem is írta alá a békeszerződést, hanem létrehozott egy új kormányt Dél-Vietnámban, és egy új államot, a Vietnámi Köztársaságot, amelynek élére a katolikus vallású Ngo Dinh Diemet állították, ami egy többségében buddhista vallású országban elég szokatlannak számított. Diem a hibái, a családi korrupció ellenére karizmatikus vezetőnek számított”

Mellékesen jegyezzük meg, hogy 1954. június 27-én a CIA megdöntötte a demokratikus úton megválasztott Jacobo Arbenz féle guatemalai kormányt. Mindössze azért, mert az új kormány pénzügyi nézeteltérésbe került az amerikai multinacionális vállalattal, a United Fruittal, amely gyakorlatilag az egész országra rátette a kezét, és ezen az Arbenz kormány változtatni akart, de a felajánlott pénzügyi kompenzációt a multicég nem fogadta el. Erre a cég képviselői felkeresték Allen Dullest, aki készségesen segített az „amerikai érdekek” védelmében. Vietnámban viszont még többről volt szó, hiszen ott nem pusztán az Ügynökség alacsony befektetésű pszichológiai hadviselése történt, hanem a hadsereg-hírszerzés-olajcégek összefonódása, vagyis óriási pénzek, gyors előléptetések és gazdasági befolyásszerzés lehetősége.

„Ezt követően Allen Dulles Vietnamba küldte Edward Lansdale CIA tisztet, egy hétpróbás gazembert, aki a pszichológiai hadviselés mestere volt, és megtévesztő manőverekkel elérte, hogy Észak-Vietnamból közel egymillió ember települt át Dél-Vietnámba, mintha elkergették volna őket”

A menekültek közel fele katolikus volt, így növelték meg Diem szavazótáborát, egyben az amerikaiak szemében Észak-Vietnám a gonosz megtestesüléseként kezdett feltűnni. Lezajlott egy országgyűlési választás, ahol Diem a szavazatok 98 százalékával nyert, ami egyértelműen jelezte, hogy a szavazást elcsalták. Washington 1956 májusában 350 katonai tanácsadott küldött Dél-Vietnamba, és mint DiEugenio megjegyzi, később azt hazudták, hogy Kennedy elnök küldött először tanácsadókat a délkelet-ázsiai országba, de Kennedy csak megerősítette a létszámukat. Dél-Vietnam pedig egy rendőrállammá alakult, ahol több tízezer ellenállót tartóztattak le, kínoztak meg és többnyire kivégeztek. Egyébként Lansdale 1963-ban már tábornok volt és bizonyíthatóan a dallasi merénylet egyik legmagasabb szintű szervezője. Lansdale-nek hasonló szerepe volt, mint az ukrán eseményeknél Victoria Nulandnak.

Kennedy elnök és Vietnam

Az 1990-es években kerültek elő olyan dokumentumok, amelyek Kennedy elnök és Vietnam kapcsolatát egészen más világtásba helyezték, mint amit addig kialakítottak. Évtizedekig azt hazudták, hogy a Kennedy helyébe lépő Lyndon B. Johnson az elődje politikáját folytatta Vietnam esetében. Ez egyáltalán nem volt igaz, Johnson gyökeresen változtatott ezen a politikán, amely az adott válságot háborús konfliktussá mélyítette. Kennedy elnökség el akarta kerülni, hogy harci csapatokat küldjenek Vietnámba, és belekeveredjenek egy felszabadító-népi dzsungel háborúba, ráadásul Vietnamban nem állt fenn közvetlen kommunista beavatkozás, mint Koreában.

„Kennedy elnök nagyon egyedül maradt ezzel a véleményével, és csak kevesen látták be, hogy egy intervenció katasztrofális lesz”

Kiderült, hogy Kennedy elnök 1963 nyarán elhatározta, hogy az 1965-ös elnökválasztás után haza hozza az összes amerikai ,,tanácsadót” és ezzel véget vet az amerikai szerepvállalásnak Vietnamban. Azt is eldöntötte, hogy az akkor ott állomásozó közel 16 ezer fős amerikai kontingenst (kiképzők, pilóták, szerelők) számát ’63 végére ezer főre csökkenti. Ezeket a döntéseket a 263-ik nemzetbiztonsági memorandumban (NSAM 263) fogalmazta meg, amit ’63 október elején a sajtó is megszellőztetett.

Ha van olyan dokumentum az Egyesült Államok történetében, amelyet a legnagyobb elhallgatás és hazudozás kísért, akkor a NSAM 263 mindenképpen annak számít. A mai napig elhallgatják ennek a dokumentumnak a jelentőségét, vagy ha szóba hozzák, akkor a védelmi miniszterhez, Robert McNamarához próbálják kötni, holott teljesen egyértelműen Kennedy műve. JFK két év után már kiismerte környezetét és jól tudta, hogy még legközelebbi munkatársai között is árulók vannak, ezért a NSAM 263-at szorosan felügyelte.

„A háttérhatalom számára nem maradt más megoldás Kennedy megállítására, mint a likvidálás”

Két nappal Kennedy elnök halála után már meg is jelent a NSAM 273, amit Lyndon Johnson rögtön aláírt, ez pedig a közvetlen vietnámi katonai beavatkozás előkészítését jelentette. 1964 augusztus 2-án megrendezték a második Tonkin-öböl incidenst, egy fantom támadást, ami alapot adott Johnson elnöknek egy a hadüzenet nélküli katonai beavatkozás megindítására Vietnámban. A második indokínai háborúnak (1964-1975) nem voltak valódi hadászati céljai, ezért nem is lehetett sem megnyerni sem elveszíteni. Egy végtelenített katonai művelet volt, amely során új fegyvereket és fegyver rendszereket kísérleteztek ki, az amerikai adófizetők jóvoltáltából. Az üzletnek és az öldöklésnek vélhetően az amerikai közvélemény háborúellenességének is szerepe lehetett, ezért is nagyon fontos, hogy az ukrajnai háborút minden szinten minél több kritika és elutasítás kísérje.

„Az ukrajnai háború elnyújtásának egyik eleme lehet az augusztusban bekövetkezett váratlan ukrán előretörés Kurszk térségében”

Az Egyesült Államok képviselői határozottan tagadták, hogy az ukrán vezetés konzultált volna velük ebben az ügyben, ami akár igaz is lehet, hiszen kijevi rezsimen most egy bizonyítási kényszer van, amiért az újabb és újabb pénzügyi segélyeket meg kell szolgálniuk. De azt sem zárhatjuk ki, hogy Zelenszkij kapott egy telefont, hogy mit kellene tennie a további rossz viszony fenntartása érdekében. Az ukrán támadást akár egy sikeres PR megoldásként értékeljük, amely ráirányította a figyelmet az oroszok figyelmetlenségére, akár egy elvetélt, rövid távú katonai csapásnak, mindenképpen presztízs veszteséget jelentett Moszkva számára. Ezt az is jelzi, hogy Putyin elnök azonnal visszavonta a békére tett javaslatait és ez látszólag azt erősíti, hogy az ukrajnai háború továbbra is évekig fog tartani. A „látszólag” kitétel arra irányult, hogyha jön a novemberi amerikai választás, és ha jön Trump, akkor az új helyzetet fog teremteni, ami elől talán Moszkva sem fog kitérni. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Trump várható elnöksége maximum négy évre fog szólni és az amerikai mély állam mindent be fog vetni, hogy a következő elnök már a „saját emberük” legyen.