//Ukrajna a Nyugat proxy háborújában
Oroszellenes tüntetés a kijevi Függetlenség terén 2019-ben #moszkvater

Ukrajna a Nyugat proxy háborújában

Kijev átadta az országot az Oroszország ellen folyó geopolitikai csatáknak, amelynek áldozatává váltak a kisebbségek is. Az ukrán kormány az őszi helyi választások előtt tovább erősíti a nyomást a kárpátaljai magyarságra.

Oroszellenes tüntetés a kijevi Függetlenség terén 2019-ben #moszkvater
Oroszellenes tüntetés a kijevi Függetlenség terén 2019-ben
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY/AFP

Önt nem zavarja, hogy az európai elit mélyen hallgat az Ukrajnában történtek kapcsán? Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a szőnyeg szélére állítják, nyilvánosan megfeddik Magyarországot és Lengyelországot az európai értékek megsértéséért. Pedig ami ebben a két országban folyik, az közelébe sincs Ukrajna hatodik éve tartó ámokfutásának. Vajon az európai elit miért nem látja, miért nem akarja látni Ukrajna nyilvánvaló problémáit? Azt, hogy ami keleti szomszédunkban évek óta folyik, az minden, csak nem európai! Miért nézi el Brüsszel az európai értékek nyilvános megcsúfolását?

„Már hat év telt el a Majdanon történt mészárlás, az oroszajkú aktivisták tucatjainak odesszai kegyetlen tűzhalála, a Harkivban és más városokban zajlott zavargások óta”

Ezek után törvényszerűen kirobbant a nemzetiségi alapú konfliktus a Donbasszban, amelyet nem nézhetett tétlenül Oroszország, és akarva-akaratlanul a szembenállás részese lett. Igaz, Moszkva következetesen cáfolja, hogy beavatkozik a Donbasszban folyó háborúba. Elment a Krím.

Az erőszakos kijevi hatalomváltást követő években normává vált az orosz és más nemzetiségűek meggyilkolása és kiszorítása a közéletből. Cinikusan megölték az író Olesz Buzinát, aki nyíltan fellépett a nemzetiségek szembefordítása ellen. S a sort még folytathatnánk, egészen a Kárpátalján történt erőszakos cselekményekig.

„A felsorolt gyilkosságok elkövetői máig nincsenek rács mögött. Van, hogy nyomozás sem folyik már az ügyben, míg más esetekben a történtek kiderítését nyíltan szabotálják. E téren nem hozott változást az elnökváltás sem”

Közben a Majdanon és Odesszában történtek kapcsán a sajtó egyértelműsíti az akkori hatalom, Petro Porosenko, Andrij Parubij és mások felelősségét. Az sem titoki, hogy a végrehajtók a jól ismert félkatonai nacionalista szervezetek soraiból kerültek ki. E szervezetek egyike az Sz14 (Szics) – amelynek aktivistái nyíltan vállalják vonzódásukat a náci ideológiához, folyamatosan erőszaot alkalmaznak a cigányokkal szemben – ma a rendőrség hivatalos partnere. A nemzetközi szervezetek, az EBESZ, az ENSZ nem vitatják az említett negatív jelenségek tényét, ám ezekre meglehetős visszafogottsággal reagálnak. A civilek és jogvédők pedig úgy tesznek, mintha nem látnának semmit. Mondjuk ki, lényegében nem történik semmi, és a felelősség elkenése csak tovább mérgezi az etnikumok közti viszonyokat.

„Ne legyünk naivak, a felsorolt esetek geopolitikai értelemben, Oroszország feltartóztatása miatt valahol az Európai Unió malmára hajtják a vizet. De tegyük fel a kérdést, kötelesek-e az európai politikusok fellépni a kijevi hatalom „oltalma” alatt folyó etnikai alapú leszámolásokkal szemben?”

Most hagyjuk a kérdés morális oldalát. Gondolom, a válasz ebből a szempontból egyértelmű. De biztos vagyok abban is, hogy az elhallgatás politikájának több a negatív következménye, mint a politikai hozadéka. Ezt bizonyítja az amerikai történelmi tapasztalat is. Arról nem is beszélve, hogy ezek a „hasznos rosszfiúk” Ukrajnában túl messze mentek.

„De ne kerülgessük a forró kását, és mondjuk ki, arról van szó, hogy a Nyugat hadüzenet nélküli, úgynevezett proxy, azaz helyettesek által vívott háborút folytat Oroszországgal szemben”

S gondolják, hogy Moszkva ezt nem veszi észre? Dehogy nem! Mindezt látva az orosz politika az elmúlt években átértékelte az Egyesült Államokhoz és az európai országokhoz fűződő viszonyát. Az új megközelítést jól mutatják Moszkva lépései. De ha valaki azt hiszi, hogy az értelmetlen szankciók feloldásával majd azonnal fel lehet újítani az együttműködést a világ egyik pólusának számító Oroszországgal, akkor téved.

„Elég kicsit körülnézni, és látjuk, hogy Európa mára már ellenségképpé nőtte ki magát az egész oroszajkú világban”

Oroszországban sokan már az 1941 és 1945 között dúló háborút sem a hitleri Németország, hanem az „egyesült Európa” katonai támadásaként értékelik. Ehhez jelentős mértékben hozzájárult az elmúlt évek politikája mellett a második világháború történetének átírása, amelyet mély sérelemként él meg az oroszok többsége. Ezeket a feltépett sebeket begyógyítani nem lesz könnyű. S hogy mennyire mélyek ezek a sebek, azt jól mutatja egyebek mellett a Katynhoz fűződő orosz viszonyulás látványos megváltozása.

De térjünk vissza Ukrajnához, mert nem hagy nyugodni a kérdés, hogy a nyugati hatalmak miért lobbantották be ezt a véres és bűzlő konfliktust. Milyen érdekeket szolgál ez a mészárszék? Amelynek a legnagyobb vesztesei maguk az ukránok, hiszen rámehet akár az államuk is. Egy generáció jövője már ráment. Hogy mennyire, azt mutatja, hogy milliók hagyták el az országot. Ez azonban az ukránok választása volt.

„De ennek a szembenállásnak a vesztesei az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek is, akik nem választhattak. Belesodródtak a háborúba”

S nemcsak az orosz kisebbség és az oroszajkúak, hanem az európai nációkhoz tartozók is. Köztük a kárpátaljai magyarok is, akik mára elvesztették azt a kevés jogukat is, amelyet a Majdanig még élvezhettek.

Persze tudjuk, hogy a brüsszeli liberális elitet soha nem érdekelték a kollektív kisebbségi jogok. Tisztában vannak ezzel az európai értékről harsogó, azokat azonban lábbal tipró kijevi politikusok is. Emellett érzik az Európai Unió és az Egyesült Államok hallgatásban megnyilvánuló, ugyanakkor határozott támogatását is. Emlékezzünk csak a 11 NATO tagország Budapestre akkreditált nagyköveteinek levelére. Ez az európai normákat negligáló kijevi politika melletti fellépés példa nélkül álló nyomásgyakorlás volt egy szövetséges országra. Ennek tudatában eszük ágában sincs kompomisszumra jutni a Budapesttel folyó vitában.

„A magyar kormány azonban továbbra is következetesen és határozottan kiáll a kárpátaljai magyarság mellett”

Erkölcsi megfontolásból nem is tehet mást, de ezt erősítik a politikai érvek is. Arról nem is beszélve, hogy Kijev a megoldás keresése helyett inkább tovább rontja a magyar kisebbség helyzetét. Az őszi helyhatósági választások előtt az ukrán kormány látványosan elutasítja a „magyar választókörzet” kialakítását. Sőt, úgy módosítja mindenütt a belső körzethatárokat, hogy a magyarság képviselőinek az eddiginél is kevesebb esélye legyen bejutni a helyi önkormányzatokba. S ha a magyar szervezetek így elvesztik az ellenőrzést a magyar ajkú településeken is, akkor a kárpátaljai magyarság megtartására irányuló erőfeszítések hatékonysága is sokkal kevésbé lesz hatékony. A kisebbségnek így egyre kevésbé lesz hatása az anyaországból érkező segítség felhasználására. Ebben a helyzetben nem marad más lehetőség, mint mindent megtenni annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyarság – ha lehet – az eddiginél is nagyobb egységben lépjen fel a választásokon és azok után is.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.