//Új fejezetet nyitna Tokajev
„Már most is túlzás nélkül kijelenthető, hogy a 2022-es elnökválasztás fontos történelmi esemény Kazahsztán politikai életében” #moszkvater

Új fejezetet nyitna Tokajev

MEGOSZTÁS

Előrehozott elnökválasztást tartanak Kazahsztánban. A választások előrehozását maga a jelenlegi elnök kezdeményezte még szeptember 1-én. Mint ezt Kaszim-Zsomart Tokajev indokolta, az átfogó reformok sikeres végrehajtásához a tisztességes Kazahsztán felépülése felé vezető úton a bizalom megerősítésére van szükség. Tokajev egyben azt is javasolta, hogy az elnök hivatali idejét öt évről hét évre hosszabbítsák meg, ugyanakkor eltöröljék az újraválasztás lehetőségét. A választásokon Tokajeven kívül még öt kevéssé ismert, politikai tapasztalattal nem rendelkező jelölt indul, így a jelenlegi elnök újraválasztása borítékolható.

„Már most is túlzás nélkül kijelenthető, hogy a 2022-es elnökválasztás fontos történelmi esemény Kazahsztán politikai életében” #moszkvater
„Már most is túlzás nélkül kijelenthető, hogy a 2022-es elnökválasztás fontos történelmi esemény Kazahsztán politikai életében”
Fotó:EUROPRESS/VYACHESLAV OSELEDKO/AFP

A független Kazahsztán történetében fordulópont a 2022-es év. Rögtön az év elején a puccskísérlet tektonikus eltolódásokat indított el a kazah hatalmi berendezkedésben. Ez a felfordulás rámutatott a reformok lassúságára, és komoly elvárásokat támasztott a helyzeten végül külső segítséggel felülkerekedő Kaszim-Zsomart Tokajevvel szemben. Éppen ezért kiemelt érdeklődés kísérte az elnök lépéseit, így szokásos évértékelő beszédét is. Közben a lakosság népszavazáson erősítette meg a rendszer demokratizálását célzó lépések sorát.

„Az ország az államfő új stratégiájának megfelelően elindította a kulcsfontosságú állami intézmények átfogó újraindításának folyamatát”

Az elnök felhívta a figyelmet a nemzeti konszenzus, a kormány és a társadalom közötti partnerség erősítésének fontosságára. Az „erős elnök – befolyásos parlament – elszámoltatható kormány” modellel leírható politikai rendszer megerősítésének célja az ország társadalmi-politikai életének korszerűsítése.

„Az új rendszerben Kazahsztán polgárainak joguk van a békés tiltakozásra, a kerületek és települések polgármesterének (akim) közvetlen megválasztására”

Az országban megerősödött az állampolgárok alkotmányos jogainak védelme, létrehozták az Alkotmánybíróságot, mentelmi jogot kapott az emberi jogok biztosa, eltörölték a halálbüntetést. Egyszerűsödtek a politikai pártok regisztrációjának feltételei, ehhez a minimális létszám 40 ezerről 5 ezerre csökkent.

„Döntés született a vegyes választási rendszerre való átállásról, a képviselők 70 százalékát arányos, 30 százalékát pedig többségi alapon választják”

Az új szabályok értelmében az elnöki ciklus 5 évről 7 évre módosult, újraválasztási jog nélkül. Ez a modell többé nem engedi, hogy az inkompetens jelölt bitorolja az államhatalmat. Kizárja a politikai előnyöket, és az oligarchikus erők érdekeinek lobbizását.

Az emberek bizalmának megszerzése érdekében következetes és nyitott politikát folytatnak, amelynek célja az Igazságos Kazahsztán felépítése, ahol az állam a kormány és a társadalom közötti folyamatos párbeszéd révén azonnal és hatékonyan válaszol a polgárok minden konstruktív kérésére.

„A leghangosabb és legtöbbet vitatott kérdés az elnök mandátumának meghosszabbítása 7 évre az újraválasztás joga nélkül”

„Hét év elegendő idő minden ambiciózus program megvalósításához. Az elnöki mandátum egy ciklusra korlátozása biztosítja, hogy az államfő maximálisan a nemzeti fejlesztés stratégiai feladatainak megoldására összpontosítson” – indokolta a rendszer demokratizálására, dinamizálására tett javaslatait Kazahsztán polgáraihoz fordulva az elnök.

„Az általa javasolt alkotmányreform jelentősen csökkenti a hatalom monopolizálásának kockázatát, amely – mint a gyakorlat mutatja – szuperelnöki tekintélyuralomhoz vezetett”

A hétéves elnöki mandátum lehetővé teszi az ország politikai berendezkedésének demokratikus reformját, dinamizálását, nevezetesen a demokrácia elveinek megerősítését, az átláthatóság, az elszámoltathatóság biztosítását és a hatékonyság növelését. Emellett az időkorlát is jó motivációt jelent, Hatékonyabbá teheti a megválasztott elnök tevékenységét.

„Az új elnöki rendszer megerősíti a politikai stabilitást, a kazah társadalmi szerkezet modelljének stabilitását”

Joggal jegyzik meg, hogy amennyiben elfogadják az egyszeri elnöki ciklus szabályát, új politikai korszak kezdődik Kazahsztánban. Ennek eredményeként 2023 közepére az összes főbb politikai intézmény megújul. Ezek a választások segítenek abban, hogy Tokajev új lapot kezdhessen, elszakadjon a „régi Kazahsztántól”. Már csak azért is, hogy a társadalmi támogatás, a bizalom megerősítésével elkezdhesse az előterjesztett reformok végrehajtását, egyben megakadályozza a revansisták visszatérésének lehetőségét. Az előrehozott elnökválasztás ugyanakkor fokozza a politikai versenyt.

„Már most is túlzás nélkül kijelenthető, hogy a 2022-es elnökválasztás fontos történelmi esemény Kazahsztán politikai életében”

Hogy Tokajev ambiciózus célja, egy tisztességes Kazahsztán felépítése nyílt versenyben, és mindenki számára egyenlő esélyekkel mennyire sikerül, az nagy kérdés, a változások irányát nézve azonban reális esély van rá.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.