„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Trump legnagyobb problémája most az, hogy miként jussanak el idáig. A mostani rendezési terv gyengéje ugyanis, hogy egyelőre inkább tűnik a háború befagyasztásának, semmint tartós békét garantáló elgondolásnak. Ezért aztán Putyinnak is fel van adva a lecke, elfogadja ezt és ráfordul a nagy alkura, avagy előbb hosszú távra lezárja az ukrán konfliktust, de ezzel kockáztatja, hogy az amerikai elnök esetleg borítja az asztalt”
Fotó:EUROPRESS/Mikhail KLIMENTYEV/SPUTNIK/AFP
Újabb lendületet adott az ukrajnai rendezésről szóló, kissé megrekedt tárgyalásoknak a Marco Rubio külügyminiszter által a szövetségesekkel és Ukrajnával április 17-én Párizsban ismertetett, majd a sajtón keresztül kiszivárgott amerikai béketerv. A diplomáciai egyeztetést kétségtelenül unortodox módon kezelő, a tárgyalásokat siettető amerikaiak immár többedszer módosított célja, hogy Donald Trump hivatali idejének századik napja előtt megszülessen valamiféle békemegállapodás, azonban Volodimir Zelenszkij és az európai „tettrekészek” ellenállása, mindenek előtt a Krím kérdésében mutatott hajthatatlansága továbbra is akadályozza a tárgyalásokat. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Oroszország kifinomult diplomáciájával ugyan konstruktívan áll a folyamathoz, ám nem igazán siet, közben pedig egyre intenzívebben folytatja a katonai műveleteit Ukrajnában.
„A kommunikációjában a megállapodás fontosságát hangsúlyozó, a konkrét kérdésekben azonban elutasító, magát a realitásoktól elrugaszkodva a győztes pozíciójába helyező Kijev felháborodását mindenek előtt az váltotta ki, hogy Washington a béke előmozdítása érdekében de jure elismerné a Krímet Oroszország részeként, és a szankciókon is enyhítene. Az ukrán fél az európai <elkötelezettekkel> a háta mögött feltehetően azért szivárogtatta ki a tervezetet, hogy ezzel is javítsa a pozícióit, és nyomást gyakoroljon Washingtonra”
Donald Trumpot azonban ez nem hatotta meg, és a Time magazinnak adott interjújában ismételten kijelentette, hogy a Krím-félsziget „Oroszországhoz tartozik, és náluk is marad”. Az amerikai elnök az interjú során bírálta ukrán kollégáját, amiért az szerinte nem hajlandó kompromisszumot kötni, ezzel hátráltatja a háború lezárását célzó tárgyalásokat. „Az oroszok már régóta jelen vannak a Krím-félszigeten. A tengeralattjáróik ott állomásoznak, és a lakosság többsége oroszul beszél” – érvelt Trump, odaszúrva Zelenszkijnek, hogy a Krímet, ha annyira fontos, akkor 2014-ben kellett volna megvédeni, az ukránok azonban akkor egyetlen puskalövés nélkül átengedték. Trump emellett beszélt arról is, Oroszország eleve nagy engedményt tett azzal, hogy nem foglalta el egész Ukrajnát.
„Az ominózus párizsi egyeztetés után Marco Rubio külügyminiszter – mindenek előtt az európaiaknak és Ukrajnának intézve a szavait – a nyomásgyakorlás részeként kijelentette, hogy Amerika feladja az erőfeszítéseit, és kiszáll a folyamatból, ha nem közelednek az álláspontok. Ezt a fenyegetést azonban inkább a tanácstalanság jeleként értékelhettük, igazán komolyan senki sem vette”
Donald Trump közben a Kijevet ért orosz rakéta- és drón támadás után Moszkvának is üzent, mondván erre semmi szükség nincsen, és nagyon rossz az időzítés, azt is megjegyezte azonban, hogy Oroszországgal könnyebb tárgyalni, mint Ukrajnával. Ezt a tételt támasztja alá, hogy miközben Steve Witkoff elnöki megbízott a napokban már negyedszer tárgyalt Vlagyimir Putyinnal – az orosz elnök külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov szerint a háromórás megbeszélés lehetőséget nyújtott arra, hogy a felek álláspontja nemcsak Ukrajna, de egy sor más nemzetközi kérdésben is közeledjen, és a felek megállapodtak a párbeszéd folytatásában -, az amerikaiak Zelenszkij elutasító kijelentéseire reagálva lényegében kiszálltak a párizsit követő londoni egyeztetésből. Az ukrán elnök után Rubio és Witkoff is lemondta az utazását, az amerikai küldöttséget Keith Kellogg vezette, így a londoni csúcs kudarcba fulladt.
A folyamat Trump és Zelenszkij vatikáni rövid egyeztetésével kaptak újabb lendületet, és el is vezettek az ásványkincsekről szóló amerikai-ukrán megállapodás aláírásáig. De az orosz fél is lépett azon a bizonyos sakk táblán, három napos tűzszünetet hirdetve május 8-ra, amit Zelenszkij elutasított. Az amerikaiak mindezt látva már nem annyira lelkes közvetítők, fáradnak és tanácstalanok, és már nem gondolkodnak a gyors békemegállapodásban.
„Ebből következően a Trump körüli csapaton belül is változni látszanak az erőviszonyok. A Moszkvával gyors alkura törekvő Witkoff pozíciói mintha gyengülnének, és a Putyinnal kevésbé megértő Rubio erősödik”
Eközben Európa az egyelőre a sebeiket nyalogató amerikai demokratáktól támogatva továbbra is a régi narratívában ragadt, s ötszáz értelmiségi nyílt levélben követelte 180 ezer katona Ukrajnába küldését annak érdekében, hogy megelőzzenek „egy újabb orosz inváziót”, hét európai ország Franciaország, az Egyesült Királyság, Litvánia, Lettország, Észtország, Csehország és Ukrajna külügyi bizottságának elnöke közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben felszólították Trump elnököt és az Egyesült Államok Kongresszusát, hogy „mutassák meg az igazi vezetést” az Oroszországgal való szembenézésben.
„A békemegállapodás amerikai tervezete azonban nem csupán a Krímről szól”
A Reuters által ismertetett elképzelés általános és állandó fegyverszünet irányoz elő az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák mellett. Washington elképzelése szerint garanciavállalóként az európai államok és az erre hajlandó nem európai államok egy csoportja fog fellépni. A tervezet leszögezi, hogy Ukrajna nem törekszik NATO-tagságra, de kérheti az EU-tagságot. A Krím feletti orosz ellenőrzést az Egyesült Államok de jure elismerné, míg a Luhanszk, valamint az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai, donyecki és herszoni régiók egy része felett de facto. Az elképzelés e tekintetben lényegében az úgynevezett koreai modellt követi. Ukrajna közben visszakapja a harkivi területét, és visszaszerzi az ellenőrzést a zaporizzsjai atomerőmű felett azáltal, hogy azt az Egyesült Államok ellenőrzi és irányítja, az áramot pedig mindkét irányba osztják szét. Ukrajna akadálytalan átkelést nyer a Dnyeper folyón, és ellenőrzést a stratégiai értelemben kiemelt, a folyó torkolatát a Fekete-tengertől elválasztó Kinburn-félsziget felett. Az Egyesült Államok és Ukrajna ásványkincsekről szóló megállapodást ír alá, Ukrajnát pedig teljes mértékben újjáépítik és anyagilag kárpótolják. Az Oroszországgal szemben 2014 óta bevezetett szankciókat feloldják, amerikai-orosz gazdasági együttműködés születik az energetika és más iparágak területén.
Kijev a béketervvel kapcsolatban leszögezte, hogy a Krím és az összes megszállt terület Ukrajna része, és az elvesztesüket soha nem fogja elismerni. Az ukrán fegyveres erőkre és a védelmi iparra nem vonatkozhatnak korlátozások, és Ukrajna nem fogad el semmilyen vétót a NATO-tagságával kapcsolatban.
„Az amerikai tervezet bírálói szerint a Krím orosz fennhatóságának de jure elismerése precedenst teremtene az erőszakos területszerzés mellett, ez pedig <Pandóra szelencéjét> nyitná ki, aláássa a nemzetközi jogot, gyengíti a szövetségeket és bátorítja a tekintélyelvűséget”
Értetlenkedve vizsgálja Trump javaslatait az európai fősodor sajtó is. Mint aláhúzzák, Washington ezzel behódolást kényszerít az ukránokra, az orosz fegyverek előtti meghajlás pedig a Kelet-Európa vagy akár Tajvan elleni jövőbeli fegyveres támadások legitimálását jelenti.
Ezzel a megközelítéssel az alapvető probléma az, hogy a kérdést morális alapon, a realitásokat figyelmen kívül hagyva vizsgálja. Nem akar tudomást venni arról a történelmi tapasztalatról, hogy a háborúkat lezáró békék alapvetően igazságtalanok, és az erőviszonyokat tükrözik. Ez esetben sem lehet úgy tenni, mintha Ukrajna állna győzelemre. Ráadásul amennyiben megszűnik az amerikai támogatás, a béke már nem alku, hanem kényszer lesz Ukrajna számára. Mint az American Thinker fogalmaz,
„a konfliktus a természetes végkifejletéhez fog vezetni, amit vagy-vagy kimenetként határozhatunk meg. Ukrajna vagy elfogadja Oroszország feltételeit egy diplomáciai alku során, vagy az orosz hadsereg fogja azokat katonailag kikényszeríteni”
Érthető, hogy Ukrajnának nehéz elfogadni egy lényegében kapitulációval egyenlő megállapodást, ám az alternatíva a háború folytatódása, a további pusztítás, és feltehetően még nagyobb területek elvesztése. Ahogy telik az idő, úgy romlanak Kijev esélyei egy számára kedvező tűzszünet elfogadására. Így az egyébként is leginkább „orosznak tekinthető” Krím és a Donbassz elvesztése Ukrajna szempontjából a kisebbik rossz.
„Nem állja meg a helyét a bírálatok azon kitétele sem, hogy egy ilyen béke a világ alapjait ingatná meg. A világ alapjaiban alakul át, az eddigi berendezkedése már a múlté, és Európának inkább arra kellene koncentrálnia, hogy a múltban ragadás helyett az új világrendben igyekezzen minél jobb pozíciókat megszerezni”
Amerika ezt teszi, és ha kell, ennek érdekében részben beáldozza az ukrán és még az európai érdekeket is. Európa ebben az új világban már kevésbé számíthat az Egyesült Államokra, míg Oroszország itt marad mellette, így a kontinens biztonsága sem képzelhető el nélküle. Nem egy a második világháború után kialakult, az ellenségképet erősítő, Oroszországgal szemben felépített régi doktrínához kellene ragaszkodni, hanem a saját érdekekből kiindulva együttműködni Moszkvával, és Trumphoz hasonlóan gazdasági és geopolitikai alkukkal körülbástyázni, erősíteni a stabilitást. Ha úgy tetszik, tanulni az orosz és az amerikai diplomáciától.
S alkalmazkodni a világban kialakult új helyzethez, ezen belül konkrét esetben ahhoz, hogy a Moszkva a Washington között folyó tárgyalásoknak csupán köztes célja az ukrajnai háború lezárása. A puszta tűzszünetnél a két fél sokkal ambiciózusabb eredményre törekszik, a befolyási övezetek globális átrendezésére. Ennek pedig feltételezhető eredménye, hogy az Egyesült Államok elismerné az orosz dominanciát a posztszovjet térségben, és bizonyos mértékig az európai befolyását is. E cél elérése érdekében a Kreml most a ritkaföldfém-üzletektől és geopolitikai befolyástól Iránban és Észak-Koreában a régóta álmodott moszkvai Trump-toronyig olyan ösztönzőket keres, amelyekről úgy gondolja, hogy megragadhatják és leköthetik Donald Trump elnök figyelmét.
„Trump legnagyobb problémája most az, hogy miként jussanak el idáig. A mostani rendezési terv gyengéje ugyanis, hogy egyelőre inkább tűnik a háború befagyasztásának, semmint tartós békét garantáló elgondolásnak. Ezért aztán Putyinnak is fel van adva a lecke, elfogadja ezt és ráfordul a nagy alkura, avagy előbb hosszú távra lezárja az ukrán konfliktust, de ezzel kockáztatja, hogy az amerikai elnök esetleg borítja az asztalt”
Annak a bizonyos köztes célnak az elérését, a kelet-európai konfliktus lezárását azonban az Egyesült Államok globális érdekei, így az Ukrajnával vagy akár Európával szemben jelenleg prioritást élvező kínai kapcsolatok vagy a közel-keleti helyzet rendezése is megkívánja. Ebben az elképzelésben az európai fősodor és a „tettrekészek” által maguk előtt tolt Zelenszkij csak kerékkötők, és középtávon csak a saját érdekeik ellen dolgoznak azzal, hogy magukra haragítják mind Washingtont, mind pedig Moszkvát, és kimaradnak a pozíciók újraosztásából.
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
Még leplezni sem akarja a Birodalom a nyers igényeit. Helyreállítja a gázvezetéket amelynek felrobbantása erősen kötődhet hozzá, noha erre nincsen bizonyíték. “Cserében” ők működtetnék hasznin fejében. Beindítják és védik a zaporizzsai erőművet, amely az áram egy részét nekik termeli. A ritka fémeket felesben bányásznák ki, a nyereség fele az amerikaiaké. Sorolhatjuk. Ez a hiéna tempó, a nyers mohóság egészen megdöbbentő, egyben el is árulja, hogy Amerikát igazából nem a békevágy, hanem a nyereség motiválja. Dögkeselyű módjára köröznek Ukrajna fölött, miután belehalt a háborúba kb. másfélmillió ember. A békevágyó amerikaiak inkább a mesék világába tartoznak.
Ugorjunk vissza az időben. A második világháború után jött a Marsall segély amelyből Sztálin egy fillért sem engedett felvenni, mert érezte, tudta, hogy csapda, mert visszafizetése jelentős hasznot fog hozni Amerikának. A Marshall segély tényleg segített talpra állni Nyugat Európának, miközben az európai vállalatok részvényei gyorsvasúti sebességgel keltek el a New York-i tőzsdén. Kelet Európa fejletlensége mind a mai napig visszaköszön.
Jó kérdés, hogy a gazdaság élénkítés kölcsönökből kifizetődik-e. Nos Ludwig Erhard szigorú pénzpolitikája megteremtette a “gazdasági csodát” és Nyugat Németország nemcsak Európa, hanem a világ egyik legerősebb gazdaságát teremtette meg. Az NSZK bebizonyította, hogy megfelelő irányítással, okosan használva lehet a kölcsönök segítségével is fejlődni. Ha ez hiányzik akkor nagy visszaesés a dolog vége. (Ahogyan nálunk a Kádár rendszer is kesúdióra fordította a segélyeket, és bőségesen áramlottak a luxuscikkek az országba garantálva az államcsődöt.)
Ukrajnától nehéz elvárni, hogy okosan használják fel a pénzeket. Nézzük: Oroszország Jelcin irányítása alatt gyors ütemben árusította ki a nemzeti vagyont, ahogyan csak itthon az Antall kormány idején történt. A meggazdagodó oligarchákat Putyin habozás nélkül csukatta börtönbe és az orosz nyersanyag kereskedelem azóta Oroszország javát szolgálja. Az ukránok erre képtelenek voltak. Nem véletlen, hogy annyian gyűlölik Putyint, mert nem lehet ügyeskedéssel sem hazai sem külföldi cégeknek gazdagodni.
Ukrajna jövője nem kérdéses. Amolyan dél-amerikai bábállam lesz belőle folyamatosan megújított pénzfelvétellel, soha vissza nem fizetett adósságokkal és örökös kamatfizetéssel.
Tuco says:
Csak néhány gondolat, amit hozzáfűznék az írásához, Stier úr:
1. Orosz olvasatban a “konfliktus tartós rendezése” gyakorlatilag Ukrajna kapitulációját jelentené. Még szerencse, hogy Putyin ennyivel beéri.
2. Az írás könnyen átlép az április 30-i amerikai-ukrán ásványkincs megállapodáson, pedig fontos vonzata, hogy az USA-t közvetlenül érdekeltté tette abban, hogy Ukrajna fennmaradjon mint oroszoktól független állam.
3. Európa építse újra az együttműködést Oroszországgal? Ezzel “csak” annyi a baj, hogy az európai vezetők már a legkevésbé sem bíznak meg Putyinban. Bizalom nélkül pedig nincs együttműködés.
4. Tegyük fel, hogy Zelenszkij beleegyezik az oroszok által diktált feltételekbe. Ugyan mi a garancia arra, hogy Putyin 1-2 év múlva nem áll elő újabb követelésekkel, amelyek elutasítása esetén újabb katonai agressziót hajt végre Ukrajna ellen? Ne feledjük, Putyin már eddig 5 aláírt nemzetközi szerződést sértett meg Ukrajna megtámadásával. A hatodik betartására mi lenne a garancia? Az ukránok pontosan tudják hogy semmi, ezért harcolnak már a negyedik éve az orosz agresszió ellen. Ők pontosan tudják, mit várhatnak Putyintól.
5. A morális kérdés bagatellizálását súlyos hibának tartom. Amellett, hogy ez a háborúk sokkal gyakoribbá válását eredményezné, én nem szeretnék egy olyan világban élni, ahol a nagyobb, erősebb ország kizárólag az erő jogán elvehet a gyengébb szomszédjától bármit. Ez még az oroszoknak sem lenne feltétlen jó, ha egyszer majd a nem túl távoli jövőben Kína esetleg szemet vet az orosz Távol-Kelet természeti erőforrásaira.
6. A békekötés el többsége igazságtalan? Lehet. Jó ez? A legkevésbé sem, mert ezek szinte mindig revansvágyat ébresztenek a legyőzött és megalázott nemzetekben. Ennyi erővel Trianonra is rá lehet mondani, hogy hát sajnos ez volt a realitás, de gyerünk, lépjünk tovább. Mégis, még több mint 100 év után is a legtöbb magyar morális alapon, elutasítólag áll ehhez hozzá. Ezt akarjuk Ukrajnában is?
Nagy László Sándor says:
Ne becsüljük le azért a Trump összegubancolodott “Béke” akciója globalista ellenzékének felkészültségét sem Amerikában (“dögkeselyuk”), sem Európában (“kerékkötők”)! Az USA-ban egyszer már bizonyítottak és az EU választások sikeres “ellopásának” ténye is azt bizonyítja, hogy jól felkészültek ők erre. Ugyanakkor nem ezen a lebutított arcátlanságon múlik most Európa és a Világ sorsa. Hanem a három főszereplőn, az USA, Kína és Oroszország felkészültségén arra a helyzetre, amikor az egyre elkeseredo Trump valóban világháborús tűzfészekke teszi a tönkretett Ukrajnát és az EU-t egyszerre. Ez megtörténhet a közeli napokban is. Különösen érdemes lesz odafigyelni a moszkvai Díszszemlére!