„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„1947. március 12-én elmondta híressé vált beszédét, amelyben kiemelte a szovjet birodalom esetleges térnyerését nemcsak a jaltai megegyezés alapján Sztálin érdekszférájába tartozó Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában, hanem Görögországban is. A világ megismerte a Truman-doktrínát”
Fotó:EUROPRESS/INTERCONTINENTALE/AFP
A világ két valóságos nagyhatalma, a Szovjetunió és az Egyesült Államok szövetségesi együttműködése, a másik tisztelete hamar a múlté lett a II. világháborút követően. Mire a naptár 1947-et mutatott, már körvonalazódott az a fajta ellentét, amely évtizedekre eltávolította a világ egyik felét a másiktól.
„A Vörös Hadsereg félelmetes erőként fenyegetést jelentett a nyugati demokráciák számára, ráadásul a kommunista eszmék elleni küzdelem, a vélt vagy valós szovjet térnyerés miatt Washingtonban arra a döntésre jutottak, hogy Európában tartják az amerikai haderőt, mintegy biztosítva az erőegyensúlyt a kontinensen”
Sztálintól sosem állt távol a szovjet érdekszféra határainak kiterjesztése, ezzel országa biztonságának növelése. Ez sértette a Nyugat érdekeit, és úgy döntött, feltartóztatja a szovjet gőzhengert, és mindent megtesz az erősödésének megakadályozására. A feltartóztatás politikájának első hirdetője egy történész, George F. Kennan volt, aki már 1946-ban, a Moszkvában betöltött nagyköveti megbízatása alatt arról küldött jelentéseket, hogy Moszkva számára nem lenne idegen, hogy a kommunista ideológiát, annak kiterjesztését valahogy összhangba hozza a cári birodalmi terjeszkedés hagyományával.
„Ez alapján Kennan úgy vélte, a két ideológia, politikai berendezkedés összecsapása nem kerülhető el, mert a kommunizmust és a nyugati demokráciát egyszerűen nem lehet összefésülni, egymáshoz illeszteni”
Kennan nyíltan leírta, felesleges bármiféle baráti gesztus a Nyugat részéről, a legfontosabb teendő pedig az, hogy a világháború utáni határokon mindenáron megállítsák a szocialista rendszer terjeszkedését. Harry S. Truman amerikai elnökben partnerre lelt, ráadásul a kommunista eszmék elleni egyre erőteljesebb hisztéria terjedése még inkább megteremtette az alapját a feltartóztatás politikájának.
Ráadásul 1946-ban reális veszélye volt annak, hogy a Szovjetunió az angolok számára geopolitikailag rendkívül fontos Görögországban vezető szerephez jusson. A kommunista párt a Jugoszláviából beszivárgó partizánok segítségével ugyanis polgárháborút robbantott ki. A végső cél egy szocialista berendezkedésű állam létrehozása volt. 1947 márciusára már majdnem valósággá vált a kommunista hatalomátvétel a jaltai osztozkodásban angol érdekszférának minősített Görögországban, miközben a britek képtelenek voltak anyagilag segíteni a demokratikus kormányt. Maradt az Egyesült Államok, és Truman nem tétlenkedett.
„1947. március 12-én elmondta híressé vált beszédét, amelyben kiemelte a szovjet birodalom esetleges térnyerését nemcsak a jaltai megegyezés alapján Sztálin érdekszférájába tartozó Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában, hanem Görögországban is. A világ megismerte a Truman-doktrínát”
„…ebben a történelmi pillanatban majdnem minden nemzetnek választania kell két életforma között. Ez a választás azonban gyakran nem lehet önálló. Az egyik út a többség akaratán alapul, és független intézményrendszer, népképviseleti kormányzat, szabad választás, a személyes szabadság garanciája, szólás- és vallásszabadság, illetve a politikai zsarnokság hiánya jellemzi. A másik életút egy kisebbség akaratán alapul, mely a többségre kényszeríti akaratát. Ez terrorra és nyomásgyakorlásra támaszkodik, irányítja a sajtót és a rádiót, befolyásolja a választásokat és elnyomja a személyi szabadságot. Úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok politikájának támogatnia kell azokat a szabad embereket, akik ellenállnak a fegyveres kisebbségek, vagy a külső erők alávetési kísérleteinek.”(Harry S. Truman 1947. március 12-én, a washingtoni Kongresszushoz intézett beszéde – részlet)
„Ez az a nap, amikor nyíltan kimondatott, hogy az Egyesült Államoknak kötelessége közbeavatkozni azokban az államokban, ahol a kommunizmus teret hódít, vagy legalábbis ennek a veszélye fennáll. Gazdasági, illetve katonai segítségnyújtással beavatkozhat bárhol, ahol a fenti veszélyt érzi”
Ez a stratégia gyakorlatban is gyorsan megvalósult, ugyanis Truman 1947. május 22-én aláírta a Görögország és Törökország részére folyósítandó 400 millió dolláros katonai és gazdasági segélyről szóló törvényt. A Truman-doktrína egyrészt előkészítette a terepet a később meghirdetett Marshall-terv számára – Európa újjáépítése amerikai pénzügyi segítséggel, melyből a szocialista országok nem részesülhettek –, másrészt a hidegháborús politika egyik sarokkövévé vált.
Ez a fajta politika egészen Ronald Reagan megválasztásáig érvényben volt, elfogadta az 1945 után kialakult status quót, vagyis Kelet-Európát a Szovjetunió érdekszférájának ismerte el – az 1948-as csehszlovákiai, vagy az 1956-os magyarországi események pontosan ezt igazolták –, de további területeket nem akart átengedni a kommunisták számára. Az érdekszférák kiterjesztéséért folytatott versenyben ez utóbbit nem sikerült száz százalékig megvalósítani, legyen elég Korea, Vietnam és Kuba esetét megemlíteni.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
