A nyugati blokk egyre több szövetségese erősíti az úgynevezett globális Dél bástyájának tekinthető BRICS-et. India és Szaúd-Arábia már tagja a szervezetnek, legutóbb pedig Törökország jelentette be csatlakozási szándékát, míg Thaiföld már be is nyújtotta az erre vonatkozó kérelmet. De kilépne Amerika árnyékából, és kopogtat a nyugati dominanciájú nemzetközi renddel szemben kritikus országok első számú fórumának ajtaján mások mellett Algéria, Banglades, Belarusz, Indonézia, Kazahsztán, Kuba, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Nigéria, Venezuela vagy éppen Vietnám is. Eddig már több mint 40 állam fejezte ki abbéli szándékát, hogy csatlakozzon a BRICS-hez, közülük pedig mintegy két tucatnyian már hivatalosan is kérték a felvételüket.
A Moszkvater.com alapító főszerkesztőjének írása az Eurázsia 2024. augusztusi számában jelent meg. A magazin elérhető országszerte többek közt az újságosoknál, hipermarketekben és benzinkutakon. Előfizetési lehetőségeiről pedig a neumannlapkiado@nje.hu címen érdeklődjenek!
A magazinban interjút olvashatnak Lezsák Sándorral, az Országgyűlés alelnökével, a Hungarikum Liget-Népfőiskola Alapítvány Kuratóriumának elnökével. A politikus egyebek mellett beszél arról, hogy Magyarország geopolitikai helyzetéből fakadóan közvetítő szerepet játszhat Nyugat és Kelet, illetve Észak és Dél között, de arról is, hogy milyen tervekkel készül a következő időszakra a népfőiskola, és mi a Kurultaj missziója.
A magazinban emellett olvashatnak írásokat a hegemón unipolaritás helyett a világban alakuló multipolaritásról, arról, hogy korszakhatárhoz ért a világ. Több írás is foglalkozik a nyugati világ alternatíváival, az úgynevezett globális Déllel, Európa helyéről a multipoláris világrendben, és interjút olvashatnak Belarusz budapesti nagykövetével is.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater