„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Egy szovjet katona kitűzi a vörös lobogót a berlini Reichstag épületére 1945. május 2-án
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/Jevgenyij Haldej
Szovjet katonák milliói harcoltak a második világháborúban azért, hogy Európa megszabaduljon a náci mételytől. Természetesen a szövetségesek is kivették a részüket Hitler Németországának legyőzéséből, ám elvitathatatlan, hogy a legtöbb áldozatot a Szovjetunió hozta. Oroszországon kívül Európa országaiban közel 4 millió szovjet katona hunyt el. A legtöbb szovjet temető Belaruszban, Ukrajnában, Lengyelországban, Németországban és Magyarországon van.
„Az Ukrajna elleni orosz invázió új kontextusba helyezte a múltat is, amelynek aktuálpolitikai szempontú átírása már jóval korábban megkezdődött. Ez a háború azonban drámaian felgyorsította ezt a folyamatot”
Erről árulkodik, hogy nem kevesebb, mint 300 szovjet hősi emlékművet bontottak le 2022 óta az Európai Unió országaiban. S ha ehhez hozzávesszük, hogy 1990 óta több mint 3,5 ezer, a második világháborúban harcoló szovjet katonáknak emléket állító helyet rongáltak meg, akkor még szomorúbb a helyzet. Szerencsére Magyarország a pozitív példa e tragikus történelmi időszak áldozataihoz, emlékeihez viszonyulásban.
„Azon már meg sem lepődhetünk, hogy az egykori szövetségesek egy ideje már nem emlékeznek együtt a 20. század e katasztrófájára”
A nemzetközi helyzet kiéleződésével párhuzamosan zajlik lassan már egy évtizede a múlt átértékelése Európában és a posztszovjet térségben egyaránt. Félreértés ne essék, itt már nem a szovjet narratíva eltüntetéséről van szó. Megint csak aktuálpolitikai megfontolásból, ideológiai alapon, ha úgy tetszik, szovjet stílusban esik át a nyugati világ a ló túloldalára.
Már ott tartunk, hogy Moldovában például tavaly nem biztosítottak díszőrséget és katona zenekart a II. világháborúban elhunyt szovjet katonák most felfedezett földi maradványainak eltemetéséhez. Több posztszovjet országban az orosz imperializmus megnyilvánulásának tartva betiltották a háború egyik jelképének számító Szent György-szalagot. Románia a történelmi igazság helyreállítását, a náci Németország legyőzésében a nyugati szövetségesek szerepének méltó elismerését sürgette. Berlinben csak bírósági döntéssel engedélyezték az orosz zászlók rendőrség által eredetileg betiltott megjelenését a „Halhatatlan ezred” vonulásán. Több európai városban pedig megrongálták a szovjet katona sírokat. Varsóban az orosz nagykövetet a katonai temetőbe koszorúzni sem engedték be a tiltakozók. Van, ahol már legfeljebb csak visszafogott megemlékezést tartanak. Van, ahol azt sem. S van, ahol egyenesen a náci Németországgal együttműködők a hősök.
„De az idei évben sincs ez másképp. A moszkvai megemlékezésre tartó szerb államfő és szlovák miniszterelnök gépét például néhány ország át sem engedte repülni a légterén. Folyik a II. világháború aktuálpolitikai hátterű és célú átértékelése, bele sem gondolva abba, mi lett volna, ha akkor a szövetségesekkel közösen a szovjetek nem győzik le Hitler Németországát”
Az Ukrajnában dúló háború új lendületet adott a második világháború átértékelésének. De azért jegyezzük meg, hogy ez az emlékezetpolitikai háború jóval korábban kezdődött, és már a világháború befejezésének 75. évfordulóján is tombolt. Akkor azt hittük, nincs lejjebb. Kiderült azonban, hogy van. A „történelmi amnézia” eluralkodott az egész európai kontinensen. A „fantom fájdalmak” különösen élesen megjelennek a balti államokban, ahol a kétoldalú államközi egyezményeket sárba taposva rekord gyorsasággal lebontották a szovjet katonáknak emelt emlékművek többségét.
A józan gondolkodású emberek még 35 évvel ezelőtt sem gondolhatták, hogy az uniós tagországokban így bánnak majd a modern európai történelem meghatározó eseményének emlékezetével. S nemcsak a Hitler rendszerét hatalmas áldozatok árán leromboló katonáknak emléket állító szobrokat döntik le, de ezzel párhuzamosan a törvény által szentesítve parádéznak a hőssé emelt náci kollaboránsok utódai, és ezeket a nácikat legalább akkora megbecsülés övezi, mint a Nagy Honvédő Háború veteránjait Oroszországban. Ezekben az országokban kitörlik a történelem könyvekből a mai politikai narratívába nem illő információkat, és generációk sora ismerkedik így torzított tények alapján a világégés történetével. S ez akkor is elfogadhatatlan, ha volt idő, amikor a győztesek nagyították fel a náci rendszer megtörésében játszott szerepüket, és törölték ki a könyvekből a háború számukra kellemetlen sötét foltjait.
„Most nem az igazság helyreállítása, hanem más irányú, és ha lehet, még durvább eltorzítása folyik. Ukrajna példája pedig jól mutatja, hogy a történelmi emlékezetben mesterségesen keletkezett vákuumot sokszor éppen a náci ideológia tölti ki”
Ukrajna egyfajta kísérleti terepe a történelmi emlékezet 2014 óta felgyorsult tempóban zajló átformálásának. Olyan átformálásának, amelyet néhány évvel korábban elképzelni sem tudtunk. Ennek a folyamatnak a betetőzése, hogy Zelenszkij elnök rendelete értelmében május 9-ét mostantól kezdve nem a náci-fasizmus felett aratott győzelem napjaként kell ünnepelni, hanem az új ideológiai irányt szimbolizálandó, Európa Napjaként. Mint ismert, az Európai Unió eszmei hátterét 1950. május 9-én fogalmazta meg Robert Schuman akkori francia külügyminiszter. Zelenszkij elnök weboldalán közzétett rendelet szerint Ukrajnának együtt kell ünnepelnie az Európai Unió tagállamaival. Zelenszkij úgy viselkedik, mintha Ukrajna már az Európai Unió tagja lenne. Pedig az normális esetben még messze van. Mentségére szolgáljon, hogy abnormális időket élünk. Az államfő emellett gyerekes módon az Oroszországgal minden téren folyó szakítás jegyében kezdeményezte, hogy a nácizmus feletti győzelem napját a jövőben május 8-án ünnepeljék.
Kijev példáján így modellezhető, hogy milyen jövő vár a hasonló úton járó európai országokra. A Nyugaton évtizedeken át marginális ideológiaként jelen lévő nácizmus külső segítséggel egyszerre vezető szerepet játszik az identitás megteremtésében, az államépítésben.
„A nyugati politikai elit mindezt elnézi. S nemcsak elnézi, de az agresszív ukrán nacionalizmust, a ruszofóbiát be is építette az Oroszország gyengítését célzó stratégiájába”
Ennek az álszent magatartásnak, az oroszajkú lakosság megaláztatásának is komoly szerepe van abban, hogy az események háborúig fajultak. Az átlag európai ennek a súlyát fel sem fogja, nem is értheti, hiszen mára szinte az egész kontinensen megbélyegzetté, elítélendővé vált minden, ami orosz.
Ezért aztán talán jobb, ha a kárpátaljai kisebbségekhez viszonyulás alapján próbáljuk megmutatni a hivatalos Kijev finoman szólva sem európai stílusú politizálását. A néhány éve elfogadott törvények ellehetetlenítik az anyanyelvi oktatást, közben szisztematikusan rombolják le a magyarsághoz kötődő szimbólumokat, és provokálják a kárpátaljai magyar szervezetek vezetőit. Legutóbb például arra szólították fel őket szélsőséges csoportok, hogy „hagyják el az ukrán földet, különben megmérgezik őket, mint a patkányokat”. Ez az agresszív, egyáltalán nem „európai” fellépés tökéletesen beleillik a monoetnikus állam építésének, az ukránosításnak a jegyében a függetlenedés óta fokozatosan erősödő kirekesztő gondolkodásba. Kijev kezdetben csak az országban élő többi nemzetiséggel szemben éreztette az ukrán felsőbbrendűséget, a háború hatására azonban mindezt az áldozati szereppel kombinálva egész Európában igyekeznek érvényesíteni.
„Az ukrán hatalom mindent megtesz, hogy egész Európára kiterjessze nemcsak a saját történelem szemléletét, de politikai nézeteit, stílusát is. Úgy is fogalmazhatunk, hogy Európa e konfliktus foglyává válva politikai értelemben <ukránosodik>”
S ami még ennél nagyobb veszéllyel jár, a tagjelölti státus megadásával az Európai Unió kitárta az ajtaját az ilyen kirekesztő, korábban évtizedeken át Európában elfogadhatatlan ideológia és politika előtt. A brüsszeli politikusok rövidlátó módon úgy gondolják, hogy az áldozati szerep mindenre feljogosít, és egy történelmileg agresszív, rosszarcú nacionalizmust ölelnek a keblükre, importálnak az unióba.
„Történelmünk hősies korszakainak és sötét foltjainak emlékét egyaránt meg kell őrizni. Az egyikre büszkének kell lenni, míg a másikból tanulni kell. De e kettőt nem szabad összekeverni, mint teszik azt egyes országokban”
Szintén nem vezet semmi jóra, és csak a múltban elkövetett hibák ismételt elkövetését segíti a kellemetlen történelmi epizódok aktuálpolitikai indíttatású kitörlése. Ma Ukrajnában kitörlik a második világháború történetéből a Szovjetunió szerepét a náci Németország és Hitler csatlósainak a legyőzésében. Már ez is súlyos hiba, nem beszélve arról, hogy közben a nácik hősökké váltak. Ne feledjük, a múltból tanulni kell, és nem törölni. Ellenkező esetben ugyanis a szörnyűség könnyen megismétlődhet!
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
M.I. says:
Európában nincs történelmi amnézia. Minden benne van az európai történelemkönyvekben amit ez a cikk hiányol. A Szovjetunió szerepe, a német offenzíva Leningrádig, Moszkváig, Sztálingrádig, aztán a szovjetek útja Berlinig, a szovjet veszteségek, mindez benne van az európai történelemben, nem itt van amnézia.
Az orosz propaganda szokása szerint mást vádol azzal amit maguk tesznek, náluk van amnézia. Náluk hiányoznak azok a részletek amik az európai történelemkönyvekben benne vannak. A szövetségük a nácikkal, Kelet-Európa megszállása a háború elején, aztán még egyszer a végén, Katyn és málenkij robot.
Európa mindenre emlékszik. Arra is amit a németek ellen tett a Szovjetunió és arra is amit mások ellen.
Oroszország az ahol Putyin visszatért a szovjet történelem szemlélethez és amnéziával viszonyul az ebbe nem illő történelmi tényekhez.
Stier Gábor says:
Aha…
csakafidesz says:
“Erről árulkodik, hogy nem kevesebb, mint 300 szovjet hősi emlékművet bontottak le 2022 óta az Európai Unió országaiban.”
————————————————————————— Sokkal többet! Csak Magyarországon legalább ezer emlékmű tűnt el a közterekről. Szinte minden községben volt egy, sokszor hamis sírokkal. A Gellért szálló elől is eltűnt egy terjedelmes emlékmű. Olyan is volt itt Budapesten a Falk Miksa utcában, hogy egy ház falán emléktábla volt rajta felírat. Itt esett el két szovjet katona Budapest felszabadításakor. A számtalan lebontott emlékmű többsége csak azt a célt szolgálta, hogy minket iskolásokat április 4.-én ünneplő ruhában kivittek oda és büszke “érctorkok” voltunk. Teljes hangerővel énekeltük:
… “Érctorkok harsogva zúgják a szélnek / Felszabadítónk hősi nevét!” …
Mindenki igyekezett érctorok lenni..
Stier Gábor says:
2022 után
ng says:
azért azt ne felejtsük már el, hogy
1. azért volt annyi orosz halott, mert eszetlenül, időnként puszta kézzel belehajtották a kiképzetlen katonáikat a német géppuskatűzbe. az eredmény 22 millió halott katona (forrás: hruscsov)
2. az oroszok a 2vh-t a másik oldalon, hitlerrel szövetségben kezdték: együtt osztották fel, támadták és szállták meg lengyelo-t. ráadásul sztáliné lett a nagyobbik rész. utána megtámadta a finneket, és megszállta a baltiakat. a románok már nem mertek nemet mondani besszarábiára (moldova)
3. soha nem tör ki a nagy háború a molotov-ribbentrop (sztálin-hitler) paktum nélkül. a nácik nem támadták volna meg az eleve ütközőállamnak újjáalakított lengyelo-t moszkvai engedély és közreműködés nélkül. a franciák és angolok is csak azért garantálták varsó szuverenitását, mert azt hitték, ténylegesen úgyis sztálin garantálja. de valójában nem
sztálin kiprovokálta a háborút, maga is részt vett az elindításában, független országokat támadott meg és foglalt el, az oroszok meg megvannak sértődve, ha valaki ezt szóba meri hozni. ők bírálhatlanok, csak mert a korábbi szövetségesük elárulta őket, és vágóhídra hajtották a kolhozparasztokat
hát, nem
Földeák Iván says:
Ennyi marhaságot azért ne írjunk le. Mintha nem lett volna München s nem tettek volna mindent meg a nyugati hatalmak, hogy Hitlert a Szovjetúnió ellen fordítsák, majd végül együtt nyerték meg a háborút, amiben a legnagyobb áldozatot az orosz nép, a Szovjetunió hozta. Ez történelmi tény.
brüsszelita says:
Nem kéne azt a hülyeséget nyilvánosan szellőztetni, hogy a Molotov-Ribbentrop paktum nélkül a második világháború nem tört volna ki. A Szovjetunió a harmincas években sokáig törekedett, hogy szövetségre lépjen a nyugati hatalmakkal Hitler ellen, azok viszont húzták-halasztották mondva csinált ürüggyel, hogy Hitlert Moszkva ellen fordítsák. Ezen munkálkodtak mióta hatalomra segítették és finanszírozták, a Szár-vidék megszállása, az Anschluss és a müncheni paktum is ennek volt a része, nem szólva arról, hogy hagyták Hitlernek felrúgni a versailles-i szerződésben Németországra kiszabott fegyverzet és haderőkorlátozásokat, még az első világháborús jóvátételi kötelezettségei kifizetését is felfüggesztették a számára. Harminckilenc május elején Sztálin megelégelte a nyugat hitegetését, és kirúgta korábbi külügyminiszterét, a britekhez bekötött Litvinovot, hogy Molotovot ültesse a helyére azzal, hogy Németországgal jusson egyezségre. Sztálin túljárt a nyugati bankárok eszén, van ilyen, egyszer már be kéne ismerniük a tévedésüket. De Hitler is lóvá tette őket, mert miután felmarkolta a hatalmas hiteleiket és segélyeiket ahelyett, hogy a Szovjetuniót támadta volna meg, nekiment Franciaországnak és Nagy-Britanniának, nehogy azok később őt hátba támadják.
Aki pedig katonai segítségnyújtási szerződést kötött Lengyelországgal, de amikor Hitler megtámadta csak sovány hadüzenetre tellett tőle, azok a franciák és britek voltak, Lengyelország utolsó, 1920-as háborúja óta fasírtba volt az oroszokkal, meg még vagy háromszáz éve, mert már akkor is rosszul politizált, csak a szája nagy. A Szovjetunió nem garantált semmit Lengyelországnak, a britek és franciák egyszerűen azért nem segítettek neki, mert Hitler a nyugati törekvéseknek megfelelően jó irányba indult el, úgy gondolták termőre fordul a beléfektetett pénzük.
csakafidesz says:
‘ng’ úr történetfelfogása kissé egyedi. Nézzük csak:
“3. soha nem tör ki a nagy háború a molotov-ribbentrop (sztálin-hitler) paktum nélkül. a nácik nem támadták volna meg az eleve ütközőállamnak újjáalakított lengyelo-t moszkvai engedély és közreműködés nélkül. a franciák és angolok is csak azért garantálták varsó szuverenitását, mert azt hitték, ténylegesen úgyis sztálin garantálja. de valójában nem.”
Tulajdonképp a háború már folyt, mert az Anschluss után egész Európában háborús helyzet volt. “Nagy Háborúnak” az. I. világháborút nevezték, és a II. annak következménye és folytatása.
Ami Lengyelország megtámadását illeti, én nem vennék rá be mérget, hogy Hitler nem merte volna egyedül is meglépni.
Sztálinban senki sem bízott. Sem a németek, sem a nyugati országok. Az, hogy mikor ki kötött vele alkut más lapra tartozik. A nyugatiak is azonnal hátat fordítottak Sztálinnak a győzelem után.
“sztálin kiprovokálta a háborút, maga is részt vett az elindításában, független országokat támadott meg és foglalt el, az oroszok meg megvannak sértődve, ha valaki ezt szóba meri hozni. ők bírálhatlanok, csak mert a korábbi szövetségesük elárulta őket, és vágóhídra hajtották a kolhozparasztokat”
Ez több mondat egybefűzve.
Sztálin kiprovokálta a háborút.. Ezzel csak az a baj, hogy így nem igaz. Sőt mindent elkövetett a németek lecsillapítására. Igazából a szovjet-német barátság inkább cserekereskedelem volt. A Baltikum lerohanása szimmetrikus válasz volt Hitler előre törésére, mert ezzel elvágták az utat Leningrád felé.
“…és vágóhídra hajtották a kolhozparasztokat”
Talán felesleges ezt elemezni. Tömény demagógia. A hadseregben a kolhozparasztok aránya nem volt nagyobb, mint a lakossághoz mért arányuk. Amúgy pedig a hadsereg ellátása miatt sem lett volna értelmes lépés a mezőgazdaság teljes szétverése. A kolhozparasztok emlegetése világít rá a legjobban, hogy ‘ng’ úr komolytalan állításaival csak hangulatot akar kelteni az oroszok és a Szovjetunió ellen. Senki sem örült annak, hogy a Szovjetunió állította meg Hitlert, de más nem volt rá képes. Lehet azon gondolkodni, hogy a két totalitárius berendezkedésű hatalom egymás ellen ki lett-e játszva, vagy amúgy is összeugrottak volna. Kérdések amikre nincs válasz. A történelemben a folytatás fontos. A háborút a győzelemért vívják, és ahogy szokták mondani a győztes mindent visz..
Krötinger says:
Hogy mekkora a zavar a nyugat-EUropai fejekben, azt pl. az is jól szemlélteti, hogy amíg az ukrán ultranacionalismus, a monoetnikai ideológia és annak kézzelfogható és szemmellátható következményei semmiféle kritikát nem kapnak, addig Németországban az AfD ellen felhozott alkotmányellenesseg vádjának az az egyik legfőbb támpillére, hogy az AfD “nép”-definiciója etnikai alapokon áll. Az AfD tűzfal mögé szorul, míg a Bundeswehr egyik vezető tisztje a napokban Ukrajnában a neonáci Azov-parancsnokkal, Romanovval együtt fényképeztette magát. El lehet ilyen emberektől várni, hogy egyáltalán különbséget tudjanak tenni tények és ferditések, hazugságok között?
Tuco says:
A már megszokott egyoldalú írás Stier úrtól. A nyugati szövetségesek valóban felszabadították a nyugat-európai országokat a náci uralom alól, aztán visszaadták a kezükbe a saját sorsuk alakítását. Az ott élő emberek a mai napig őszintén hálásak ezért.
A szovjetek? Hazánkat legyőzött országként kezelték. Kifosztották a városokat és falvakat, minden mozdíthatót elvittek az országból. Százezerszámra erőszakolták meg a nőket, százezreket vittek erőszakkal kényszermunkára a Szovjetunióba. Iszonyatos összegű jóvátétel megfizetésére kötelezték az országot és az utolsó fillérig be is hajtották. És legfőképpen: ráerőltették hazánkra a kommunista elnyomó rendszerüket, és évtizedekre megszálltak minket katonailag. Ez így ment minden szovjetek által megszállt kelet-európai országban. Csoda, hogy a legtöbb érintett ország nem tudja felhőtlenül ünnepelni a “felszabadulását”…? Szerintem a legkevésbé sem, Stier úr.
Stier Gábor says:
Hát, itt a megszokott elfogult komment. Nem akarja észrevenni, hogy nem ünneplésre szólítok fel, hanem arra hívom fel a figyelmet, hogy a történelem értékelése a szovjet narratíva után átesett a ló túlsó oldalára. Amit a nyugati országokról ír, az finoman szólva is egyoldalú. De én nem is akarom elvitatni a szövetségesek érdemeit, csak arra hívom fel a figyelmet, hogy a legtöbb áldozatot a szovjetek hozták, és ezt vitatják el, relativizálják manapság politikai okokból. Ami a Magyarországhoz viszonyulást illeti, ugyan miként kellett volna kezelni az utolsó csatlóst? S még folytathatnám. Félreérti az írást, aki félre akarja érteni.
Tuco says:
Köszönöm a válaszát, Stier úr. A legnagyobb háborús áldozatot lakosságarányosan a Szovjetunió és Lengyelország szenvedte el, mindkét országban 15% körüli volt a veszteség. Abszolút értékben természetesen a szovjetek. A keleti front kegyetlen hadszíntér volt, köszönhetően annak, hogy a két szembenálló szélsőséges ideológia a végsőkig fanatizálta a katonákat, mindkét oldalon. Az orosz veszteségek kiugró nagyságához jelentősen hozzájárult, hogy Sztálin és az olyan szovjet katonai vezetők mint Zsukov (akit a katonái csak A Mészáros-ként emlegettek) semmibe vette a saját katonái életét, csak a siker számított, a sikerért vérrel fizetett ár nem. Csak egy példa: habozás nélkül feláldozták 300 000 katona életét csak azért, hogy ők tűzhessék ki a zászlót a Reichstagra, ne a nyugatiak, mindezt úgy hogy a későbbi NDK területe már egy korábbi megállapodás alapján a szovjet megszállási zóna része lett.
“Ami a Magyarországhoz viszonyulást illeti, ugyan miként kellett volna kezelni az utolsó csatlóst?” Sztálin nem tett különbséget. Pontosan ugyanúgy bánt az “utolsó csatlós” Magyarországgal, mint a háború első áldozatával, Lengyelországgal. Igaz ez utóbbit bő két héttel a német agresszió kezdete után a szovjetek hátba támadták, megpecsételve ezzel a náci agresszió ellen kétségbeesetten küzdő lengyelek sorsát. Utána pedig együtt ünnepelték a győzelmet, Breszt-Litovszkban a Wehrmacht és a Vörös Hadsereg még közös győzelmi parádét is tartott. Igaz, ezekre már nem szeret emlékezni az orosz emlékezetpolitika…
Stier Gábor says:
Részleteiben igaza van, de ne vitassuk már el a Szuvjetunió döntőú szerepét a náci Németország legyőzésében.
Tuco says:
Nem vitatom el, ilyet nem is írtam a korábbi kommentjeimben. A Nagy Honvédő Háború valóban honvédő volt, ahogy az ukránok számára a most zajló háború is az.
Arra mutattam rá, hogy kelet-európai nemzetek számára a szovjet “felszabadítás” rengeteg keserűséget is okozott, mivel az egyik szélsőséges ideológián alapuló elnyomást felváltotta egy másik. Ez a kettő az emlékezetben szorosan összekapcsolódik, és a szovjet háborús emlékművek ezt is szimbolizálják. Sajnos, mivel ez méltánytalan az életüket adó egyszerű szovjet katonákkal szemben.
brüsszelita says:
A tényszerűség kedvéért: Amikor a szovjetek szeptember 17-én megindultak Lengyelország ellen, akkor a varsói kormány már Romániában volt, hogy utána Londonba meneküljön, mert a németek addigra tönkre verték a hadseregüket úgyhogy a nácik elboldogultak volna Sztálin nélkül is Lengyelországgal. Az oroszok többek közt azért is vártak, mert Zsukov két nappal előtte győzte le a Mongóliában előretörő japán hadsereget, nem akartak két frontos háborúba keveredni, ha szeptember elején balul sül el a Zsukov manőver. Viszont a második világháború kezdetét a kínaiak két évvel korábbra teszik, akkor támadták meg a japánok őket, ami adalék ahhoz a maszlaghoz, hogy a Molotov-Ribbentrop paktum nélkül nem tör ki a világháború. Zsukovnak pedig nem kellett sietnie Berlin elfoglalásával, ugyanis a jenkik megálltak az Elba folyónál, ahova szintén kijutottak a szovjet katonák akkortájt, csak utána Berlin ostromával még vacakoltak kicsit, ahol kapkodás nem volt, három órás tüzérségi előkészítés viszont igen. Az összes többire pedig az egyik tanárom mondásával válaszolok:
Uraim, a híresztelések ellenére se felejtsük el, hogy nem a Szovjetunió támadott meg bennünket, hanem fordítva történt az eset, Magyarország támadta meg a Szovjetuniót, azt meg én teszem hozzá, hogy te viszont elfelejtettél beszámolni a magyar királyi honvédség katonáinak a civil lakosság ellen elkövetett kegyetlenségeiről szovjet Ukrajnában, és az orosz Don kanyarban, amit ha az itthoni propaganda nem is, de az ukrán és orosz emberek nagyon is számon tartanak.
csakafidesz says:
Tuco úr szíves figyelmébe ajánlom az alábbi írást a témában:
https://divany.hu/vilagom/haboru-nok-elleni-eroszak/
Ebből kiderül, hogy nyugaton is tömegesen erőszakolták meg a nőket az amerikai és más nemzetiségű katonák is. Sok német és holland nő lett ennek áldozata. Az amerikai katonák Vietnámban is sok erőszakot követtek el. Ismert a My Lai incidens ahol a tömeges erőszakot tömeges mészárlás követte. Sok hasonló esetre pedig nem derült fény.
Persze ez nem menti fel a szovjet katonákat az alól amit máshol, és itt Magyarországon is elkövettek. Mivel a frontokon körülbelül tízszer annyi szovjet katona fordult meg és sokkal hosszabb ideig tartott keleten a háború ezért az esetek száma is jóval nagyobb. A nyugati “felszabadítók” erőszakáról irodalmi feldolgozás: Alberto Moravia: Egy asszony meg a lánya c. kisregénye. Film is készült belőle Sophia Loren szereplésével.(1960)
A szocialista társadalmi rend kierőszakolás más tészta, és az érintett országokat ezzel jelentős mértékben visszavetették a fejlődésükben.
Tuco says:
Kedves csakafidesz úr,
Köszönöm a linket, elolvastam a cikket. Három gondolatot fűznék hozzá:
1. A nemi erőszak minden körülmények között elfogadhatatlan és üldözendő. Háborúban is. Egyetlen ilyen eset is elfogadhatatlan és szigorúan büntetendő(nek kellene lennie).
2. Ettől függetlenül nem mindegy, hány ilyen esetre kerül sor. Megütötte a szemem a cikk egyik mondata: “ Egyes kutatások szerint a Németország nyugati felét megszálló amerikai csapatok akár több tízezer szexuális támadást követhettek el a nácik legyőzése közben és az azt követő 10 évben.” Borzalmasan magas szám, de ezt számot a szovjet csapatok alig egy hét alatt produkálták, csak Budapesten!
3. Az sem mindegy, hogy követte-e retorzió az ilyen bűncselekményeket. Az Ön által említett My Lai-i (általam szintén mélységesen elítélt) mészárlást követően a résztvevő amerikai katonákat bíróság elé állították és megbüntették. Amennyire tudom, a második világháborúban is hadbírósággal kellett számolnia azoknak az amerikai katonáknak akik ilyesmire vetemedtek (ha fény derült az esetre). Sztálin kifejezetten megengedő volt az ilyen túlkapásokkal, következésképpen szinte az összes szovjet parancsnok is. Ilka Ehrenburg, Sztálin egyik főideológusa (a Gazda jóváhagyásával, természetesen) egyenesen biztatta a szovjet katonákat, hogy erőszakoljanak meg minél több német nőt. Meg is tették. Méghozzá a “németet” a lehető legszélesebb én (bárkire) értelmezve..