„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Kérjük, töltse ki kérdőívünket!

Tombolnak az indulatok Boszniában

2021. júl. 31.
Majláth Ronald

MEGOSZTÁS

Börtönbüntetés jár innentől Boszniában azoknak, akik tagadják, hogy Srebrenicában népirtás történt. A szerbek máris ellentámadásba lendültek. Ők a népirtással vádaskodókat küldenék rács mögé.

Megemlékezők csoportja imádkozik a srebrenicai népirtás 26-ik évfordulóján a Potocari temetőben 2021. július 11-én #moszkvater

Megemlékezők csoportja imádkozik a srebrenicai népirtás 26-ik évfordulóján a Potocari temetőben 2021. július 11-én
Fotó:EUROPRESS/Samir Jordamovic/ANADOLU AGENCY/AFP

Alig hogy érvénybe lépett az a szabály, melynek értelmében hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható a jövőben az, aki nyilvánosan jóváhagyja, tagadja, lekicsinyli vagy megpróbálja igazolni a népirtás bűntettét, vagy így tesz más olyan háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekménnyel kapcsolatban, máris feljelentettek egy újságírót Boszniában népirtás tagadásának vádjával. Branimir Gyuricsicsot, a boszniai Szerb Köztársaság Televíziójának munkatársát nem más, mint a srebrenicai közgyűlés elnöke jelentette fel azzal a gyanúval, hogy az újságíró alábecsülte a srebrenicai áldozatok számát, akik az 1995-ös mészárlás során vesztették életüket.

„Arra persze rögtön számítani lehetett, hogy hatalmas vihar fog kerekedni abból a szabályozásból, ami Valentin Inzko, a nemzetközi közösség távozó boszniai főképviselőjének nevéhez kötődik”

Inzko az elmúlt években folyamatosan ellenállt a nemzetközi közösség akaratának, hogy fogadtasson el olyan törvényt Bosznia-Hercegovinában, amely büntetné a srebrenicai népirtás tagadását, ám végül mégis rábólintott a javaslatra: mivel a boszniai politikusok nem hoztak törvényt erről, így ő adott ki egy kötelező erejű rendelkezést a genocídium tagadásának büntetéséről.

„Ezzel aztán ki is szabadult a szellem a palackból, így a boszniai szerb politikusok azonnal ellentámadást indítottak”

Először is jelezték, hogy a továbbiakban nem vesznek részt a szövetségi testületek, így a kormány munkájában sem. Továbbá arról is döntöttek, hogy ezután nem fogadják el a mindenkori nemzetközi főképviselő egyetlen kötelező érvényű rendelkezését sem, mert illegitimnek tartják ezeket. Ennél is tovább ment Milorad Dodik, az államelnökség szerb tagja, aki egyébként már többször is kifejtette, hogy a Szerb Köztársaságnak ki kellene válnia Bosznia-Hercegovinából, és csatlakoznia kellene Szerbiához.

„A politikus most arról beszélt, hogy a szerbek nem akarnak olyan országban élni, ahol bárki törvényt hozhat pusztán azáltal, hogy megjelenteti a honlapján”

Ám az igazán furfangos válaszcsapás még csak most fog következni. A Glas Srpske szerb lap szerint a banja lukai parlament most arra készül, hogy olyan jogszabályt alkossanak, amellyel börtönbe juttatják mindazokat, akik szerint a boszniai Szerb Köztársaság vagy a szerb nép népirtást követett el. Ez a vád egyébként azért éri gyakran a boszniai szerb entitást, mert az 1995-ös daytoni békeegyezményben nagyjából az akkori frontvonalaknak megfelelően húzták meg Bosznia-Hercegovina belső határait, így Srebrenica ma is a Szerb Köztársaság része. A szerb politikusok és a helyi szerbek persze élesen tiltakoznak ez ellen, a legtöbbször azzal érvelve, hogy mindennek a célja csak az, hogy felszámolják a boszniai Szerb Köztársaságot.

Hogy mi lesz a szerb kezdeményezés sorsa, hogy egy újabb törvénnyel vágjanak vissza a bosnyákoknak, egyelőre nem tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a banja lukai parlament erről fog tárgyalni a pénteki ülésén. A bosnyákok és a horvátok ugyanakkor nyugodtak, így például a legnagyobb bosnyák párt, a Demokratikus Akciópárt (SDA) vezetője, Bakir Izetbegovic azt nyilatkozta, hogy a szerbek az intézmények bojkottjával nem fognak elérni semmit, hiszen a szövetségi intézmények nyár végéig nem is dolgoznak, így még körülbelül negyven napig nincs is mit bojkottálni. Izetbegovic ezért abban bízik, hogy szeptemberre a helyzet normalizálódik. Hasonló véleményen van Zseljko Komsics, a háromtagú boszniai államelnökség soros, horvát elnöke is, aki szerint most ugyan mérgesek a szerbek, mert elvesztettek egy csatát, de előbb vagy utóbb túlteszik magukat rajta, minden rendben lesz.

„A jelek szerint azonban a szerbek nem fogják egykönnyen lenyelni a Srebrenica-törvényt”

Milorad Dodik így bejelentette, hogy amennyiben bárkit is le akarnának tartóztatni a Szerb Köztársaságban az új rendelékezés érdekében, az ottani rendőrség maga fogja megakadályozni azt, hogy ezt megtegyék. Sőt, a boszniai szerbek vezetője még ennél is tovább menne: a politikus most bejelentette, hogy pénteken hatalmas tüntetést rendeznek Banja Lukában, sőt a Szerb Köztársaság több városában is, hogy ezzel üzenjenek Szarajevónak, nem fogják annyiban hagyni ezt a rendelkezést.

MEGOSZTÁS

Majláth Ronald
Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK