„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Ukrán zászlót vivő tüntetők Lev Tolsztoj „Háború és béke” című regénye alapján készült darabot hirdető plakátok előtt sétálnak a Szerb Nemzeti Színházelőtti téren három hónappal az orosz Ukrajna elleni katonai invázió után, 2022. május 28-án Belgrádban
Fotó:EUROPRESS/OLIVER BUNIC/AFP
Egy dolog miatt ragadtam tollat. Hagyják békén az orosz irodalom nagyjait. Pro és contra. A klasszikus értékeket. Ne döntögessék szobraikat. Ne példálózzanak velük engedélyük nélkül. Még ha szellemesnek, jó bon motnak is tűnhet a dolog. Ne sározzák be nevüket a napi politika – hazai vagy nemzetközi – piszkával. Inkább olvassák őket, és tanuljanak tőlük. Önfeláldozást, ahogy Bolkonszkij herceg az életét adta a hazájáért. Egyszerű igazságok betartását, amelyeket Platon Karatajev szájába ad a szerző, az élet tiszteletét, a jóságot, a megértést – ami Tolsztoj szerint az orosz ember sajátja. Amivel Bezuhov gróf is bölcsebb lesz, kiszabadulván a francia fogságból.
„Mert Tolsztoj regénye az élet, a maga teljességében”
Amellett, hogy a hódító Napóleont elítéli, azt sem titkolja, hogy az orosz értelmiség egy része vonzódott a francia felvilágosodás, ne adj Isten a forradalom eszmeiségéhez. Lásd Pierre Bezuhov alakját. Vagy ahogy a regény indul, madame Scherer szalonjával, a vitákkal. Az élet sokszínű és sokrétegű, és Tolsztoj képes ennek bemutatására. Ahogy az „Anna Karenyiná”-ban sem követi a bugyuta amerikai tömegfilmek sablonját, Anna az ártatlan áldozat, és Karenyin a szívtelen és gonosz férfi. Mindketten bűnösök abban a koordináta-rendszerben, amelyben éltek. Ugyanilyen koordináta-rendszerben élünk mi is, és ha ezt nem fogadjuk el – Tolsztoj, bár a XIX. század gyermeke, de képes volt rá –, akkor tévedésünknek iszonyatos következményei lehetnek vagy ne adj Isten, lesznek.
„Tolsztojjal lehet, és kell vitatkozni. Nem kell vele egyetérteni, ahogy Lenin tette. Elismerve írói nagyságát. Egy dolgot nem szabad, nemtelenül felhasználni a sokrétű valóságanyagból kiragadható részigazságok aranyrögöcskéit saját igazad felépítéséhez. S közben elfeledkezni arról, hogy mindez a nagy író kíméletlen igazságkeresésének a hozadéka, s az egész csak együtt érvényes. Nem szabad PR-eszközzé lealacsonyítani”
Kötetekben lehet magyarázni filozófiáját, amit lelkes és képzett esztéták meg is tesznek. Én erre nem vállalkoznék. De még most is bennem él egy kép, ami számomra kulcs Tolsztoj nagyságának a megfejtéséhez. A borogyinói csatamezőn a nagy öldöklés előtt átszalad egy kis nyúl. Fogalma sincs, mi fog történni, él és élni akar. Aki ezt észreveszi, miközben a témával birkózva mázsás igazságokat görget fel a hegyen a Parnasszusra, az megérdemli a figyelmünket. És mi vele kell, hogy menjünk, mert ha nem figyelünk rá, ha nem próbáljuk megérteni, mit ajánl fel nekünk a maga teljességében, akkor szegényebbek leszünk. És képtelenek leszünk megoldani a mindennapok által elibénk tornyosuló gondokat.
„A <Háború és béke> nem az ukránok és nem az oroszok igazát zengi, akárkik és akárhogy akarják fel- vagy kihasználni. Valamennyiünkhöz szól, hozzánk is, minket figyelmeztet, őrizzük meg emberségünket, bárhonnan és bármerre fúj a szél…”
Akik kiveszik a tananyagból, azzal saját szellemi és erkölcsi szegénységüket igazolják. Ha Tolsztojt az ukrán nép támaszának kiáltjuk ki, magunkról állítunk ki hasonló bizonyítványt.
Nincs szükség magyarázatra, a mű magáért beszél.
Kár volt az általam igen tisztelt Népszavának, amelynek ifjúkoromban gyakori szerzője voltam, s hű olvasója maradtam és maradok, ilyen mondvacsinált összefüggést előcibálnia, miközben a világ rettegve nézi a háborús fejleményeket. És belefulladva a napi politika iszapbirkózásába, képtelen tolsztoji, platon karatajevi bölcsességgel megoldani a lassan megoldhatatlanná dagadó őrületet. Csak butácska szlogenre képes, méltatlanra a szerzőhöz, aki már nem tud rá válaszolni…
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
Rác Gábor says:
Azzal kezdem, hogy immár harmadszor olvasom jelenleg is Tolsztoj, a Népszavában, és itt is említett művét. Nem véletlenül. Nekem is eszembe jut a párhuzam a MOST, és a AKKOR között. Nézetem szerint az ukránokat nem lehet behelyettesíteni az akkori orosz hadsereggel. Az ok egyszerű: Gyakorlatilag az orosz hadsereg a látszat ellenére, MOST is védekezik. Egy arcátlan Nyugat és egy agent provocateur Ukrajna ellen, amelyik nem a hazáját, hanem az őt kihasználó, heccelők érdekeit védi. Nem az oroszok telepítettek egyre közelebb az orosz határhoz rakéta támaszpontokat, nem az oroszok gyilkoltak oroszokat Donbasszban, és Luhanszkban, vagy pl. Kárpátalján vegzáltak magyarokat, hanem ukránok. Pontosabban az ukrán társadalom szemetje, amelynek politikai-gazdasági elitje semmiben sem különbözött az előbbiektől. Amíg “ezek” nem kerültek hatalomra, addig nem volt különösebb gond. Még Tolsztoj is így írt róluk a “Háború és Béke” c. művében: “KIsoroszország”…Vagyis a hozzánk tartozó kissebbik énünk. Hogy miféle szofizma-halmazzal mos agyat a “Népszava” (amely már régóta nem az az újság, ami volt), nem az én dolgom megítélni. Nem is olvasom régóta… Tudom, hogy valamiféle óvatoskodó, de főleg alattomos lavírozás a Népszava-cikk (“riport”), “az ide is nyalok-oda is köpök”-stílusban. Ráadásul nem is a “Népszava” az egyetlen. A minap olvastam, hogy a Milánói Scala “nagy bátran” orosz művet tűz műsorára (ha igaz Netrebko-val), de Valerij Gergijev-et elutasította, mert “nem ítélte el Putyint”. A szerencsétlen énekesnőt még annak ellenére is kirúgták előző, németországi színházából, hogy engedett a zsarolásnak. Itt az olaszok “nagy kegyesen” megmutatták a világnak, hogy “ők” nem olyanok.. De még mennyire, hogy olyanok, sőt!….Minden megbecsülésem a világhírű karmesternek, mert legalább ő kitart személyes meggyőződése mellett… Mindenesetre megmaradok a “Háború és Béke” régi fordítású változata mellett, mert épp e mű olvasása ébreszt rá arra, hogy sajnos a világ semmit nem változott. Csak a gonosztevők és paraziták neve cserélődött ki…
Kovalszki Péter says:
Ez az irodalmi vita is azt bizonyítja, mennyire összefonódott az orosz – ukrán világ, történelem, művészet, hogy az a radikális elszakadás- melyet a művelt Nyugat, s az USA elsősorban- úgy szorgalmazott és támogatott, s támogat most is- talán nem tett jót senkinek. A háború most már tovább mérgezte a kapcsolatot, hogy ennek hogyan s milyen következményekkel lesz vége, azt megjósolni nem lehet.Pedi egymás mellett, s még mindig összevegyülve élnek s maradnak, értemes lenne ezt a kapcsolatot valahogy szanálni…
salga istván says:
Háború és Béke? Amikor a világ nem háborodott el Amerika több millió ártatlan életet kioltó háborúin, akkor nem értem, hogy most mi ad okot arra, hogy még a sportolókat, a művészeket is eltiltsák, könyveket (mesekönyveket is) távolítsanak el könyvtárakból, orosz sportolók neve mellé nem teszik ki hazájuk nevét (még jó, hogy sportolhatnak). Hogy remekműveket annullálnak? Kit érdekel, ha a politika ezt így kívánja? A szomorú ebben az, hogy művelt emberek is követeik azt az őrületet! Minek írta Tolsztoj ezt a remekművet, ha semmit sem értenek belőle? (És ezt írhatnám a többiről is!). A világ – legalább is ez – megérett a pusztulásra!
Földeák Iván says:
Tisztelt csakafidesz…
A felsorolt tényekkel nincs mit vitázni. De ha előveszi Európa térképét és ráhelyezi a Római Birodalom kontúrjait, majd az utána az annak romjain kialakuló keresztény Európa határvonalait, azt a meglepő felfedezést teszi, hogy ezek a határok egybeesnek a mai Európai Unióval. Ehhez a történelmi egységhez csatlakoztatta Szent István a magyarságot, nem annyira a vallást, szem előtt tartva, mint inkább a jövőbe látva azt, hogy ha fenn akarunk maradni, akkor csatlakoznunk kell az európai civilizációhoz. Ezt a célt tartotta szem előtt a jelenleg hatalmon levő párt vezetése, amikor húszegynéhány évvel ezelőtt az Unióhoz való csatlakozás mellett döntött, a jelenlegi miniszterelnök évekig volt Országgyűlés Integrációs Bizottságának elnöke. Hogy most miért szeretné kivezetni az országot az EU-ból a lakosság nagy többségének akarata ellenére, akik lehet hogy nem a szépen csengő népben, nemzetben, hanem saját jólétükben és érdekeiket szem előtt tartva gondolkoznak így, azt talán tőle kérdezze meg, nekem csak sejtéseim vannak. Egyébként Szent István idején és még utána több száz éven keresztül nemzeti érzületről már csak azért sem lehetett szó, mert az a polgárság találmánya, ideológiája évszázadokkal később alakult ki s lett annak egyik torz formája a nacionalizmus. Utóbbi gondjaival a Magyar Királyság is találkozott, és sajnos nem tudott megbirkózni, lásd Trianont. Ami Európát illeti, azért vannak több nemzetiségű országok, ahol nem tombol a nacionalizmus, lásd Belgiumot, vagy Finnországot, ahol svéd lés lap etnikum is él, de Svájc is több nemzetiségű és nem igazából robbantgatnak arrafelé bombákat. Ami a baszk, katalán, dél-tiroli, észak-írországi gondokat illeti, ezek nem vezettek háborúhoz és viszonylag békésen megoldódtak, ellentétben a kelet-európai és még keletebbre levő államok gyakran háborúhoz vezető nemzetiségi összecsapásaival, gondoljon csak a Balkánra vagy Közel-Keletre, stb. Miközben az ott egymás torkának ugró nemzetállamok mindent elkövetnek, hogy az európai közösség tagjai legyenek, amit a jelenlegi hazai politikai kurzus fanyalogva fogad el. Az integrációnak – gazdasági, kulturális, humanitárius – nincs alternatívája, ami nem jelenti a nemzeti jelleg megtagadását. Hogy miféle rokon-és ellenszenvek élnek az egyes népcsoportok között egyes államokban, arra hozhatunk példákat, ám az illető államok léteznek és eszük ágában sincs összeomlani. Kultúrájuk sem. Nem hinném hogy a jelenlegi és nem hanyatló francia, német vagy olasz kultúra erre utalna. Viszont 77 éve békében él Európa s nem a nyugati hatalmak robbantották ki a jelenlegi háborút sem.
Korábban figyelmeztettem, hogy ne a koncepciójához keresse és válogassa a tényeket, hanem a reális helyzet egészéből induljon ki. Olyan apróságokról nem is beszélve, hogy az írek százegynéhány évvel korábbi Amerikába való kivándorlásának az elsődleges oka nem az angol nyelv iránti ellenszenvük, hanem az éhínség volt. És a költő által megénekelt „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk” sem a nemzeti érzést megtagadva ment el, ahogy az a több félmillió ember sem, aki jelenleg jobbnak látta, ha hazája határain túl keresi a boldogulását, miként 56-ban több mint kétszázezer honfitársunk. Szent István, Mátyás király, Széchenyi és folytathatnám a nemzet nagyjainak névsorát nem nemzeti érzelmektől fűtve, hanem racionális szempontokat, a haza előrehaladását követve vetette szemét Európára. Ezt kell ma is tennünk, mert a jelenlegi gazdasági fejlődésünk motorja nem a nemzeti burzsoázia, Lölő és újgazdag társai, hanem az Audi, Suzuki, Mercedes és soroljam tovább ezeket az emberek tíz és százezreinek munkát adó tősgyökeres nemzeti vállalkozásokat.