„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Kérjük, töltse ki kérdőívünket!

Tisztára mosná a nevét Angela Merkel

2023. febr. 27.
Vendegoldal

MEGOSZTÁS

A 2021-ben leköszönt német kancellár, Angela Merkel 2022 decemberében azzal sokkolta a már tíz hónapja az ukrán háború lázában forrongó nemzetközi közvéleményt, hogy leleplezte, a 2014 szeptemberében aláírt, majd 2015 februárjában megerősített, négy fél – az orosz, az ukrán, a francia elnök és a német kancellár – által aláírt Minszki Egyezmények már eleve csupán azt a rejtett célt szolgálták, hogy Ukrajnának időt adjanak a felfegyverkezésre, mivel annak sohasem volt szándékában betartani a megállapodás semmilyen passzusát, míg a két garantáló félnek, vagyis Németországnak és Franciaországnak pedig esze ágában sem volt azt az ukránokon számon kérni. Vajon miért „kotyogta ki” Merkel ezt az információt?

Várkonyi Zsolt írása a #moszkvater.com számára

„Merkel és Holland tehát minden bizonnyal szándékosan, és egymással akár előre egyeztetve szivárogtatta ki ezt a szenzációs háttér információt, mindezzel egyúttal igen nagy szolgálatot téve Putyinnak” #moszkvater

„Merkel és Hollande tehát minden bizonnyal szándékosan, és egymással akár előre egyeztetve szivárogtatta ki ezt a szenzációs háttér információt, mindezzel egyúttal igen nagy szolgálatot téve Putyinnak”
Fotó:EUROPRESS/TATYANA ZENKOVICH/POOL/AFP

Angela Merkelre hivatali idejében nem voltak jellemzőek a meggondolatlanul, spontán tett kijelentések. Ennek inkább az ellenkezője volt igaz. Arra, hogy itt nem valamiféle véletlenről van szó, és ez az információ valós, pár nappal később már megjött a válasz, amikor Francois Hollande egykori francia elnök december végén ezt az információt maga is egybehangzólag megerősítette.

„Merkel és Hollande tehát minden bizonnyal szándékosan, és egymással akár előre egyeztetve szivárogtatta ki ezt a szenzációs háttér információt, mindezzel egyúttal igen nagy szolgálatot téve Putyinnak”

Együttesen igazolták ugyanis ezzel azt az orosz narratívát, hogy az Egyesült Államok vezette Nyugat több évtizedes, lassú, kitartó és tudatos munkával szorította be a hibrid háború eszközeivel – ahol minden területen óriási fölénnyel rendelkezett – az oroszokat a sarokba, míg végül nem maradt más lehetőségük a kitörésre, mint a fegyverekhez nyúlni. Ezzel Putyin kétségtelenül beismerte, hogy a háború első fázisát, vagyis a hibrid hadviselést tekintve vesztésre állnak.

„Putyinnak ezzel a váratlan lépésével még azt a kockázatot is vállalnia kellett, hogy elveszíti a nemzetközi közvélemény jelentős részének a támogatását”

Külön dolgozat témája lehetne az, hogy az oroszok évtizedeken keresztül miért nem tudták megjeleníteni az álláspontjukat a nemzetközi tömegtájékoztatásban a politikájukkal általában, különösen pedig az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban. Jelen írásnak azonban az a tárgya, hogy vajon Angela Merkelt és Francois Hollande-ot milyen érdekek, milyen motivációk mozgathatták e kétségtelenül döbbenetes leleplezés megtételekor? A megfejtéshez vissza kell lépnünk az időben bő tíz évet egy másik Merkel-nyilatkozathoz. 2010. október 10-én a BBC hírül adta Angela Merkel kancellár kijelentését:

„Az a kísérlet, hogy egy multikulturális társadalmat építsünk fel Németországban, teljesen kudarcot vallott”

A hírcsatorna szerint Merkel a Németországban emelkedő, migránsellenes hangulathullámokat próbálta meg így meglovagolni. Merkel így folytatta: „A multikulti elképzelés, mely szerint [különböző etnikumú] emberek boldogan élnek majd egymás mellett, nem működik, a migránsoknak több erőfeszítést kell mutatniuk az integrálódás terén, beleértve, hogy meg kell tanulniuk németül.”

Néhány héttel később a brit miniszterelnök, David Cameron nyilatkozott ugyanebben az értelemben. A BBC 2011. február 5-i honlapja szerint Cameron a Müncheni Biztonsági Konferencián elhangzott beszédében kritizálta az „állami[lag támogatott] multikulturalizmust”, amely táptalajként szolgál a radikalizmusnak, így a terrorizmusnak is. A miniszterelnök ekkor még amellett kardoskodott, hogy „az Egyesült Királyságnak erősebb nemzeti identitásra van szüksége”.

„Alig egy hétre rá a francia elnök, Nicolas Sarkozy is csatlakozott a gondolathoz. A Reuters 2011. február 11-i jelentése szerint miniszterelnököt és a német kancellárt visszhangozva ő is kijelentette, hogy a multikulturalizmus téves elképzelés”

Mint látjuk, Európa és az EU akkori három nagyhatalmának vezetői egyidejűleg, és szintén valószínűsíthetően összehangolva, egyhangúlag elutasították a multikulturalizmust, és így, bár ki nem mondva, az azt eredményező, tömeges migrációt. Mégis, 180 fokos fordulattal, 2015 augusztusában Angela Merkel már nyitott karokkal hirdette, hogy „Willkommen, wir schaffen das!” Ekkorra Sarkozy már nem volt hivatalában, Cameron viszont igen, bár figyelmét erősen lekötötte a Brexittel kapcsolatban tett ígérete a népszavazás megtartásáról.

„Mint látjuk, Angela Merkel álláspontja a multikulturalizmusról, és így annak okozójáról, a tömeges migrációról 2011 és 2015 között döbbenetes mértékben megváltozott, ami még egy politikus esetében is szokatlan”

Feltehetjük a kérdést, vajon mi késztethette, netán kényszeríthette őt e radikális pálfordulásra? Erre egyelőre nem tudjuk a választ, viszont ezen a ponton érkezünk el a mába, és a decemberi kijelentésére.

Mint ismeretes, a fiatal Angela Merkel karrierjét az egykori NDK-ban, mint ifjúkommunista, a német KISZ-ben, a Freie Deutsche Jugend, az FDJ-ben kezdte és oroszul is kiválóan beszél, olyannyira, hogy Putyinnal is ezen a nyelven, négyszemközt tárgyalt telefonbeszélgetéseik és személyes tárgyalásaik során. Kijelenthető tehát, hogy ha valaki a nyugati vezetők közül egyáltalán, ő ismerheti a legjobban Putyint, az ő gondolkodását és terveit, így az is feltételezhető, hogy valamilyen szintű személyes együttműködés, netán szimpátia is kialakulhatott közöttük.

„A februárban kirobbant nyílt háborút követően, 2022 őszén Merkel már több interjúban is beismerte, hogy a hivatali idejének a végéhez közeledve a befolyása Putyinra már folyamatosan csökkent”

Bár a Krím orosz részről történő annektálása után – saját állítása szerint – több kísérletet is tett arra, hogy a feleket tárgyalóasztalhoz ültesse, kiterjesztve az amerikaiakkal, erre már nem volt elég erős befolyása.

Elmondhatjuk tehát, hogy 2022 decemberében Angela Merkel már nem viselt hivatalt, nyugdíjas éveit számolgatta, így nem valószínűsíthető, hogy bármiféle nyomás alatt lett volna bármilyen személy vagy szervezet részéről. Továbbá, semmilyen személyes érdeke nem fűződött, fűződhetett ehhez a kiszivárogtatáshoz.

„Személyét, múltját, habitusát, kommunikációját ismerve a derült égből jött leleplezése tehát nem véletlen elszólásnak, hanem teljesen tudatos kiszivárogtatásnak tekinthető. Minden bizonnyal azt a célt szolgálta, hogy a történelem, az utókor előtt mossa tisztára a saját nevét, személyét, a saját szerepét Európa a második világháború óta e legvéresebb konfliktusában”

Ez a cél lebeghetett Francois Hollande egykori francia elnök szemében is. Ha tehát ez volt a valós motiváció, még mindig kérdés, hogy sikerrel jártak-e?

(A cikk nem okvetlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.)

MEGOSZTÁS

Vendegoldal
Más oldalaktól kapott tartalom.

Hozzászólások kikapcsolva

  1. Szóval az egészből az derül ki, hogy szépen csendben, mégis Orbán miniszterelnöknek lett igaza, talán azért is utálják sokan, ahogy az igazmondót szokták, főleg, ha belemondják az arcába . Úgy tűnik a sokat próbált magyar paraszti ész, még mindig veri Európát.

  2. Tisztelt Várkonyi Zsolt!

    Elolvastam a cikkét, és hiányérzet keletkezett bennem a cikk alaptézisének megválaszolásával
    Véleményem szerint Merkel beismerő vallomása a minszki megállapodás rejtett céljaival kapcsolatban inkább besározza a nevét, hiszen törekvése valójában nem a konfliktus békés és tartós megoldását szolgálta, hanem időnyerést Ukrajna felfegyverzésére, és a nyugati befolyás további növelésére.
    Ez a beismerése inkább annak tulajdonítható, hogy Németországban a jelenleg regnáló politikai erők folyamatosan támadták azzal, hogy Merkel korábbi politikája miatt lett Németország annyira kitett az orosz gazdasági (és politikai) céloknak, így az ő tevékenységének végeredménye az ország jelenlegi nehéz helyzete. A volt kancellár szerintem inkább próbált belesimulni a jelenlegi politikai trendekbe, és “oroszbarátságát” igyekezett megcáfolni ezzel a kései coming out performance-szal.

  3. Wir schaffen das!
    Und ist keine Entschuldigung für Frau Merkel!

  4. Merkel nevét nem kell tisztára mosni, az ő neve tiszta. Ő nem egy Putyin akinek a nevéhez gyilkolás és pusztítás tapad.

    Az említett interjúban sem azt állította amit Putyin propagandája próbál belemagyarázni. Merkel azt mondta az elejétől látszott, hogy az egyezmény nem működik teljeskörűen, de legalább leállította Oroszország offenzíváját és időt adott Ukrajnának, hogy a védelmét erősítse.

    És ez is történt, Merkelnek sikerült leállítani az orosz offenzívát és időt adni az ukrán védelem erősítésére a következő orosz offenzíva előtt. Ezek jó és legitim eredmények voltak, nincs miért szégyenkeznie, nem kell tisztára mosni a nevét.

    Nem Merkel tehet sem a 14-es orosz támadásról sem a 22-esről. Mindkettőről Putyin tehet de az ő nevét nem mossa tisztára az ilyen félremagyarázó propaganda.

  5. Tisztelt Várkonyi Zsolt ,

    rendkívül jó téma és sok spekulációra ad okot, de ha nem szólalnak meg és elhallgatják a nyugat felelősségét örökre az egyéni szempontjukbóla legjobb., Örökségüket tekintve, a spekulációkat felváltja egy tudatos fekete pont, Ezután mindannyiuk önéletrajzában bent lesz, ők azok akik felelősek az Ukrán háború tudatos előkészítésért.
    A Föld nagy részén nem értik az Európai hatalom megosztását, szerintem még mi sem. Így ez a bejelentés nem csak Németekre és Franciákra, hanem az egez Eu közösségre ég rá.

    Ezzel ellentétesen érdemes megnézni, hogy melyik országoknak a legkárosabb a jelenlegi európai tendencia. A Status-Que felbomlása Németországnak és Franciaországnak a legkárosabb. Ezzel egyes kommunikációs panelekből tudatosan tényleg ki tudták venni a szelet, és talán egy alternatív párhuzamot képes elindítani, ahol a németek és franciák hatalmának megtartását valamilyen gyengített formában mégiscsak lehetséges.

    Sokmindeni lehet rájuk mondani, de én véleményem szerint (persze ezzel lehet vitatkozni), de Merkel németnek tartja magát és tényleg szereti Németországot és a német embereket, és Hollande is a franciákat. Azért, igaz rengeteg dolgot nem tudunk így nem értjük mi miért történt,

  6. …”„Merkel és Hollande tehát minden bizonnyal szándékosan, és egymással akár előre egyeztetve szivárogtatta ki ezt a szenzációs háttér információt, mindezzel egyúttal igen nagy szolgálatot téve Putyinnak”… Hát, igen, “Ágnes asszony mossa, mossa”… Ettől azonban még sem Merkelnek, sem Hollande-nak nem lesz tiszta a neve, sőt, a lelkiismerete sem. Legfeljebb egyfajta “bosszút” álltak egykori tettestársaikon. Merkel is éppúgy Washington alárendeltje volt, mint Hollande. Ezzel egyébként nem Putyinnak tettek szolgálatot, hanem az USA aljasságát leplezték le. Nem az igazság utólagos megvilágosodása tört rájuk, hanem arra reagáltak, hogy az USA elrontotta kedvenc játékszerüket, az EU-t. Megszűnt afrancia álgloire, és a IV. Birodalom. Ez persze nem változtat sem az USA hozzáállásán. vazallusaién sem. Ékesen bizonyítja ezt Victoria Nuland állítása, hogy az Északi Áramlat felrobbantásához az USA-nak semmi köze. A politikai elemző “tanár úr” szerint az említett hölgy ragyogó szakember, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy emellett mérhetetlenül aljas, és lábbal tipor minden írott és íratlan nemzetközi szabályt és jogi előírást. Még 2004-ben ő és stábja állította össze a “demokratikus” új ukrán “kormányt”. A 2014-es majdani puccs is az ő vezérletével zajlott, és az azt követő oroszellenes vérengzések is neki köszönhetők (Odessza). Mindezekről Merkel is tudott, és asszisztált hozzájuk csendben, a maga módján. Még saját népére is rászabadította a “migránsok” áradatát, amely az USA “színes forradalmai” jóvoltából áraszthatták el Európát. Nem. Merkel neve már soha nem lesz tiszta. Sőt, ahogy egyre több tény tárul fel tevékenységéről, egyre tisztátalanabbá válik…

  7. Az írás magáért beszél kb. a negotium claudicans .szerű a beismerése! Legalább ezt is tudjuk…

  8. Igen.

  9. “…Merkelnek sikerült leállítani az orosz offenzívát és időt adni az ukrán védelem erősítésére a következő orosz offenzíva előtt. ”
    És pontosan ez volt a gigantikus merkeli hazugság. Akkor még szó sem volt egy “következő orosz offenzíváról”. Ne keverjük megint
    az okot az okozattal! Vagy úgy gondolta, ha militarizálják csendben a távvezérelt ukránokat azt VVP meg fogja köszönni? Komolyan?
    Merkel aljas volt de legalább nem mondott ilyan ostobaságokat mint fenti bevezető mondat.

    A Krímet egy csepp vér nélkül lehetett simán lerendezni. Nyilván azért mert az ottaniak harcosan akartak Ukrajnában maradni.
    A Donbaszban meg mintha az ugrik is lőtték volna a saját területeiket. De maradjon csak Putyin a véreskezű! Amúgy meg mire
    ez a hihetetlen nagy érzékenység az oroszénál sokkal rosszabb, velejéig korrupt, militáns maffiaállam Ukrajna irányában? Tudja
    erre valaki az adekvát választ? Az ember esze megáll, hogy egyes botcsinálta történészek micsoda nyilvánvaló stupidságokkal
    traktálják a Nagyérdeműt!

  10. A poszt éppen csak azzal maradt adós, miért “szivárogtatott” Merkel és Hollande. Véleményem szerint a megértéshez figyelembe kell venni Merkel amerikai lehallgatásának nyilvánosságra kerülését, ami után a merkeli politikában 180 fokos fordulat állt be és kérdés nélkül teljesítette az amerikából jött “kívánalmakat”. Valamint nem lehet figyelmen kívül hagyni az EU jelenlegi amerikai kézivezérlését sem. Véleményem szerint az amerikai befolyás jelentős felerősödése, a látszólagos függetlenség teljes feladása Európában volt az indíték amiért Merkelék megszólaltak. Figyelmeztetik Európát, hogy egy báránybőrbe bújt fenevad uralma alá kerültek. (mint tudjuk, az európai ügyekkel ismét az a nulandfucktheeu foglalkozik, aki levezényelte a Majdant, majd kinevezte a minszki paktumok idején is regnáló ukrán vezetést)

KAPCSOLODÓ CIKKEK

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK