„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
1945. március 6-án reggel, tömeges tüzérségi előkészítés után, a német harckocsik és gyalogosok lavinája rohant rá a szovjet vonalakra a Balaton, Velence és a Dráva folyó területén
Fotó:Bundesarchiv
Gondoljon bele mindenki abba, milyen elgondolás vezette 1945 februárjában Adolf Hitlert, hogy nem a birodalom fővárosának védelmére összpontosította a haderejét, hanem Magyarországon a balatoni térségből kiindulva akart döntő csapást mérni a Vörös Hadseregre. Amely egyébként ekkor majd hetven kilométerre megközelítette már Berlint, és csak arra várt, hogy a magyarországi fronton lévő hadak – amelyek éppen feltöltötték soraikat egy rövid pihenő alkalmával – megindítsák Bécs irányába a döntő rohamot. A németek célja az volt, hogy a sikeres manőverrel egyrészt áttolják az oroszokat a Dunán, és ezáltal biztosítsák a háború folytatásához nélkülözhetetlen zalai és osztrák olajmezőket. „Ha elveszítjük a magyarországi kőolajmezőket, be kell, hogy fejezzem a háborút” – jelentette ki Hitler tábornokai előtt.
„A Führer senkitől sem hagyta befolyásolni magát, így az ésszerűnek tűnő, Berlin védelmére létrehozandó csapatösszevonás helyett áterőltette a saját elképzelését, azaz a nyugat-magyarországi hadszíntéren a német hadvezetés a Dunántúl keleti részét és Budapestet megszálló szovjet 3. Ukrán Front ellen nagyméretű támadást indítson”
A Tavaszi ébredés fedőnevű támadás – amely január 28-án még „Operation Süd” (Déli Hadművelet) névre hallgatott – keretében egyrészt azt akarták elérni, hogy a német–magyar csapatok a Duna nyugati partján tartott nagy kiterjedésű szovjet hídfőt felszámolják, a Velencei-tó keleti előtere és a Dráva torkolata között előrenyomulnak a Duna vonalára, majd Dunapentelénél, Dunaföldvárnál és Bajánál hídfőket foglalnak el. Ha ez sikerül, akkor kettészakítják a 3. Ukrán Frontot. Második lépésként pedig a támadó német egységeknek kétfelé válva vissza kellett volna foglalniuk Budapestet és a Duna-Tisza-közét, majd továbbfejleszteni az offenzívát az Alföld irányába.
„A végső haditanácsban Guderian vezérezredes szembefordult Hitlerrel, őrültségnek nevezte a magyarországi hadművelet tervét, és az összes páncélos tartalékot Berlin védelmére vonta volna össze, mégpedig az 1. belorusz, és az 1. ukrán front fenyegető offenzívájának az elhárításához”
Ám a vezérezredes hiába ment el a lehetetlenig, végül a Führerrel szembeszállni nem merő tábornoktársai miatt nem tudta érvényesíteni az akaratát. Nagy kérdés, mi lett volna akkor, ha Guderian elképzelése érvényesül…
A támadás fő erejét az ardenneki offenzívában súlyos veszteségeket szenvedett és utána lassú ütemben újra feltöltött 6. (SS-) páncélos hadsereg adta, melyet még 1944 őszén hoztak létre. A Tavaszi ébredés során a németek 430 ezer embert, több mint 800 harckocsit – köztük a nagy csodafegyver, a Királytigris tank – és önjáró ágyút, 6000 ágyút és aknavetőt, több mint 800 repülőgépet állítottak csatarendbe.
„A támadás fővezére Sepp Dietrich vezérezredes 6. SS-páncélos hadseregének parancsnoka lett, aki azon kevesek közé tartozott, aki tegeződött Hitlerrel”
Velük szemben a 3. Ukrán Front több mint 400 ezer főt számlált 6800 ágyúval, 339 sorozatvetővel és 965 repülőgéppel, ám mindössze 407 harckocsival, miután a budapesti harcokat követően még nem töltötték a soraikat.
Ha összehasonlítjuk a szembenálló feleket, akkor látható, hogy egyedül a páncélosoknál mutatkozott nagy német fölény. Ám ezt nem sikerült kiaknázniuk a náciknak, ugyanis a szovjet felderítés felfigyelt a nagy német csapatmozgásokra, és február 20-ra szinte ismerték a Tavaszi ébredés teljes tervét. Tolbuhin marsall, a 3. Ukrán Front parancsnoka ekkor elrendelte, hogy egy mélyreható védelem kiépítése mellett készüljenek fel a seregtestjei arra, hogy előbb megállítják, majd visszaszorítják az ellenséget.
„Ráadásul a főparancsnokság nemcsak azt közölte Tolbuhinnal, hogy tartalékra ne számítson, a meglévő csapataival oldja meg a feladatot, hanem a Bécs elleni támadás időpontját március 15-re tűzte ki”
Ilyen előzmények és előkészületek után 1945. március 6-án reggel, tömeges tüzérségi előkészítés után, a német harckocsik és gyalogosok lavinája rohant rá a szovjet vonalakra a Balaton, Velence és a Dráva folyó területén. Már aznap este Otto Weller tábornok, a Déli Hadsereg Csoport parancsnoka beszámolt a szárazföldi erők vezérkari főnökének, Guderian vezérezredesnek arról, hogy a gyalogos egységek nem tudtak gyors áttörést biztosítani a pozíciókban, és a hatalmas lőszerfogyasztás miatt félő, hogy az egységeik lőszer nélkül maradnak. „Kiderült, hogy az ellenség az offenzívánkra számított, és arra felkészült, bár nem tudta a fő támadások kezdetének és helyének pontos idejét” – zárta jelentését Weller.
„Ennek ellenére a németek súlyos veszteségeket szenvedve ugyan, de két helyen is áttörték a szovjet védelmi vonalat. Ám ez a siker csak átmeneti volt, és a Vörös Hadsereg körülbelül 30 kilométerre a támadás megindításától megállította a német erőket, melyek március 15-én már védekezésbe mentek át”
Guderian visszaemlékezéseiben úgy írt ezekről a napokról, hogy az SS-hadosztályok addig tapasztalt magas szintű harci szelleme elveszett, és annak ellenére, hogy Hitler parancsba adta, miszerint nem hátrálhatnak meg, a Dietrich vezette had megkezdte a visszavonulást.
A Tavaszi ébredésből csúfos kudarc lett, a balatoni csaták eredményeként a 6. SS-páncéloshadsereg több mint 250 harckocsit és önjáró löveget elvesztett, és ettől kezdve nem jelentett semmilyen jelentős harci erőt. A 3. Ukrán Front a balatoni védelmi hadművelet megvívása közben összesen 32 ezer 899 főt, ebből 8492 halottat és eltűntet veszített.
Ráadásul már másnap, március 16-án a Vörös Hadsereg elindította a bécsi offenzívát, és hamarosan Magyarország teljes területét végleg megtisztították a német csapatoktól.
Források:
Wikipedia
MTVA archívum
https://ru.rbth.com/watch/1360-german-offensive-hungary
Gosztonyi Péter: Vihar Kelet-Európa felett (Népszava Kiadó, Budapest 1990)
Szabó Péter-Számvéber Norbert: A keleti hadszíntér és Magyarország 1943-1945 (Puedlo Kiadó, Budapest 2003)
Magyarország felszabadítása (Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest 1975)
Veres D. Csaba: A Dunántúl hadikrónikája (Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest 1984)
Felix Steiner: Die Armee der Geächteten
Hermann Balek: Ordnung im Chaos (Biblio Verlag, Osnabrück 1981)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
