Kezdőlap » x-demokrata » Tanulság – avagy a kancsal király legendája

Tanulság – avagy a kancsal király legendája

„A tudás nem más, mint azon ismeretek és tapasztalatok összessége, amelyek igyekezetünk ellenére megragadtak az elménkben.”

(Shayat Cout Pho)

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

Fotó:Pxhere

Életem nagy tanulságaiból azt az összefüggést vontam le, hogy a lélek (de nevezhetjük másképpen is, mondjuk az ember individuális, intellektuális létformája), születésétől fogva azon szorgoskodik, hogy elcipelje a temetőbe azt a testet, melyben emberi alakot öltött, oda, ahol majd örök nyugalomra térhet. Persze ez nagyon profánul hangzik, de lekerekítve a sarkokat, valóban nem történik más, mint igyekszünk megadni minden jót – legalábbis azt, amit mi jónak tartunk – a csontozatunk által tartott, bőrünkkel befedett, izmokkal mozgatott szerveinknek. Etetjük-itatjuk, öltöztetjük, fészket rakunk neki, olykor kényeztetjük, máskor pedig sanyargatjuk.

A célból, hogy a lét, mint folyamat meg ne szakadjon, tanulságok garmadán átvergődve találunk egy másik egyedet, akivel létrehozunk egy következőt, akit megpróbálunk megtanítani, hogy ugyanezt az életpályát fussa be. E feladatok hatékony ellátása céljából pedig igyekszünk elsajátítani azokat a fortélyokat, amelyekkel elkerülhetjük a tragédiát, hogy e törékeny konstrukció – akár fizikailag, akár mentálisan – megsérüljön.

E munkánkat két ösvényen haladva végezzük el. Az egyik az ösztön, amit – nem bízva az emberi képességekben – szerencsére belénk kódolt valaki, s így nincs esélyünk elfelejteni vagy figyelmen kívül hagyni. A másik út, a tanult képességek (az összeszedett tapasztalatok – tanulságok) – ez utóbbival azonban nagyon emberi módon bánunk. Világra jöttünk pillanatától gyűjtjük azokat az élményeket, amelyeket szép sorjában bepakolunk agyunk egy félreeső sarkába, a tanulság-tárba. Ebből a raktárból kellene előszednünk adott pillanatban, szituációban azt az információt, amely alapján nem kellene újra rálépnünk a fűben lévő gereblyére, vagy nem kellene elküldeni a francba a rendőrt, akitől éppen az függ, hogy igazságtalanul megbüntet vagy sem. A rendőrnek pedig nem kellene gorombáskodnia a fogorvossal a kezelőszékben.

„De, mivel ugyanabba a szituációba nem léphetünk kétszer, így az általunk felhalmozott tanulságok is (többnyire), csak porosodnak a raktárban, melyet előszeretettel gyarapítunk – a saját bőrünkön begyűjtve”

Emlékszem, lehettem vagy tizennégy, mikor egy nevelőm – mint egyfajta életre bocsájtás bölcseletként (úgy sebtében, a hamuban sült pogácsa mellé) annyit mondott: „fiam, belőled nem lesz senki”. Jó szándékát feltételezve – azt gondolhatta e kedves tanárom, hogy ő mindent megtett annak érdekében, hogy útravalóval lásson el a nagy út előtt. Nekem e súlyos szavakból azonnal le kellett volna – ott és azonnal – vonnom a tanulságot. Nem tettem. Viszont azóta rájöttem, micsoda hatalmas filozófiai töltettel bírt gondolata. Csak sajnos, idős-felnőtt koromban jöttem erre a tényre rá, mikor nem lett belőlem senki. A tanulság ugyanis roppant kézenfekvő:

„egész életemben arra törekedtem, hogy legyen belőlem Valaki, holott azt kellett volna elkerülnöm, hogy Senki ne legyen belőlem”

Gyerekkorunktól fogva arra sarkalnak, hogy folyamatosan vonjuk le a tanulságot, akár egy meséből, akár a családját rettegésben tartó szomszéd viselkedéséből, akár édesapa makulátlan példamutatásából, de kitérhetnék a szülők válására vagy a félresikerült karácsonyokra is. Azután, mikor nagyok leszünk, akkor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy van egy halom tanulságunk, amivel semmit nem tudunk kezdeni. Arra ugyanis (többnyire) senki nem fordít figyelmet, hogy megtanítsa a következő generációnak, mit is kezdjen a tanulságokkal. Mi több, kajánul röhögünk egymáson, ha megszívtunk egy történetet, amit ők már korábban benyeltek.

„Nem meglepő módon az egyén, egy az egyben hasonlóképpen fog viselkedni, ha masszába tömörül és társadalomnak nevezi magát. Kollektív tanulságokat von le, amelyeket később semmire sem használ”

Például, mi magyarok (nem részletezve az összetételt – mindazok, akiket ide a hegyek közé sodort a rendezőelv), több mint ezer éve rendszeresen próbáljuk rátörni a kaput Európára. Előbb hátrafelé nyilazva, aztán fekete hollót követve („s nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”), háborúsdikba keveredve, majd Trabanttal és még ezernyi furfangot kitalálva. Igyekezetünk ellenére, mára már odáig is eljutottunk, hogy egy EU gyűjtő fogalomba is bevettek bennünket. A számtalan negatívan elsült történeteinkből pedig, az évszázadok során folyamatosan levonjuk a kollektív tanulságokat. Azonban, mind a mai napig nem vettük a fáradtságot, hogy összerakjuk a tanulság-képet: az ajtó befelé nyílik.

A kollektív tanulságok további ezernyi példájából csak egyet ragadnék ki, a társadalom ideológiai irányultságát. Ez az a nyáj-vonulat, amely jegyében a köz, időről-időre egy új és újabb rendszer alá tartozás mellett dönt, hisz úgy érezzük, az előzőből már levontuk a tanulságot – egyszerűbben fogalmazva: elegünk lett belőle. Mivel a szem szereti a változatos, színes dolgokat, ezért hol pirosat (na jó, vöröset), hol sárgát (na jó, narancssárgát), hol zöldet, máskor feketét tartunk alkalmasnak arra, hogy kollektív tanulságokat szűrjünk le mindaddig, míg újra herótunk nem lesz. Ez így megy végeláthatatlanul.

Ezek a rezsimek pedig, természetüktől függően – tegyük fel izomgörcs-drasztikusan, homeopátia-liberálisan, szeretet-nacionalista eszközökkel stb. –, olyan újabb és újabb tanulságokkal állnak elő, melyek a társadalomban kiváltják az ingert egy új gereblye keresésére. Sokszor azt is elfelejtjük, hogy az adott, újnak vélt gereblyével már egyszer orrba vágtuk magunkat. Frázis-tanulságként pedig meg szoktuk jegyezni: még mindig jobb, mintha rosszabb lenne! Levonhatjuk tehát a tanulságot:

„a kollektív emlékezet nem tudja kezelni a tanulságokat. Egyszerűen, még generációkhoz sem igazodva, törlődik”

Ugye ismerik a kancsal király legendáját? Történt egyszer, réges-régen, hogy ez a jóember elindult seregével amerre látott – és szétszakadt… Hoppá-hoppá! hát ebből, mi a tanulság? Ne válasszunk kancsal királyt? Áááá, nem. A felnőtt választóképes polgárok jelentős hányada tisztában van azzal, hogy a királyt nem választják, hanem kinevezik, hiszen a világ többsége kisebbségben van. Azt is tudjuk, hogy nem máshonnan, mint a királyok közül. Akkor tehát, mit is tanulhatunk kancsal király legendájából? Elbagatellizálhatnám a választ, de nem teszem, ezért csak az alapigazságot oszthatom meg önökkel: „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére!”

De mi is történne velünk, ha nem keresnénk állandóan a tanulságokat (akár egyénileg, akár kollektívan)? Az bizonyára olyan lenne, mint mikor a bohóc belehal az unalomba.

A nagy tanulságok közepette, egy orosz mondás jut eszembe:

„Feltétlen vigyen magával ejtőernyőt az, aki legalább kétszer szeretne ugrani!”