//Sztálin és a Bolsoj
A moszkvai Bolsoj színház #moszkvater

Sztálin és a Bolsoj

A moszkvai Bolsoj színház napjainkban Oroszország egyik legkomolyabb brandje. A nevét a világ egyik táján sem kell lefordítani, mindenki ismeri. Persze, nem volt ez mindig így! A Bolsoj alapításának évét 1776-ra teszik, de ez a dátum egy kicsit mesterkélt. Hosszú éveken, de inkább évtizedeken keresztül ugyanis a moszkvai kulturális élet eléggé nyomorúságos volt.

A moszkvai Bolsoj színház #moszkvater
A moszkvai Bolsoj színház
Fotó:EUROPRESS/Ramil Sitdikov/Sputnik

A Bolsoj épületét 1825. január 18-án adták át. A gyönyörű, klasszicista stílusban épült színház sem tudott azonban sokáig kitörni a szentpétervári Mariinszkij színház árnyékából, hiszen Pityerben volt minden. A cár, a cári udvar, a külföldi követségek és a csinovnyikok. A kultúrára szánt cári büdzsé nagy részét a Mariinszkij kapta, a Bolsojnak be kellett érnie a maradékkal.

„Moszkvát a cári idők kulturális potentátjai egyszerűen csak „színházi Szibériának” nevezték. A Péterváron megunt színészeket, énekeseket, sőt a régi díszleteket is a Bolsojba irányították”

A helyzet a 19. század végére változott meg jelentősen. Moszkva a „nagy faluból” átalakult hatalmas ipari központtá. A változások alaphangját a megjelenő kereskedő dinasztiák adták meg. Egyikük gazdagabb volt, mint a másik, de mindegyikük bőkezű mecénásnak számított. Az ő pénzüknek köszönhetően Moszkva és vele együtt a Bolsoj Szentpétervár kulturális alternatívájává vált.

„Ezt a pénzesőt lovagolta meg a Bolsoj”

„Olyan neves művészek léptek a színpadára, mint Fjodor Saljapin, Antonyina Nyezsdanova vagy éppen Szergej Rahmanyinov. Az igazgató Vlagyimir Tyeljajovszkij erőfeszítéseinek köszönhetően a Bolsoj a Mariinszkij legnagyobb konkurenciája lett. De ahhoz, hogy ekkora névvé váljon a színház, ahhoz a politikai helyzet megváltozása kellett. A kormány 1918-ban Lenin vezetésével Moszkvába költözött. De paradox módon a forradalom utáni első évek majdnem tragikussá váltak a Bolsoj számára, amely egyszerűen a bezárás szélére jutott.

„A szovjet időkben kapott lábra a legenda, hogy Lenin az egyik életben tartója és gondoskodója volt a Bolsojnak. Ideje eltemetni ezt a legendát!”

Dokumentumok sora bizonyítja, hogy mindent megtett a bezárás érdekében. Sőt, fel is akarta robbantani. Lenin úgy gondolta, hogy a munkásosztálynak nincs szüksége az operára, így az erőfeszítéseinek köszönhetően a Bolsoj majdnem eltűnt Oroszország kulturális térképéről. Csak 1924-ben, a vezér halála után változott meg a helyzet. A megmentő az lett, akit senki nem várt ebben a szerepben. Mégpedig Lenin utóda Joszif Sztálin.

Ez most sokak számára meglepő lesz, de titkosítás alól feloldott dokumentumok bizonyítják a diktátor lépéseit. Sztálin számára a Bolsoj ügye magától értetődő volt. Ugyan Lenin tanítványa volt, de a művészetek terén nagyon eltérő volt az ízlésük. Aki eddig azt hitte, hogy Sztálin egy „laposhomlokú előember” volt, az téved. Abban persze, hogy Joszif bácsi egy véreskezű diktátor volt, aki elviselhetetlen szenvedést okozott az országának, minden épeszű ember egyetért. De a zenét és a művészeteket – akárcsak Hitler vagy Mussolini – már gyermekkorától szerette. Sztálin olvasott ember volt, kedvelte a történelmet és a kortárs irodalmat.

„Nem hagyott ki egyetlen bemutatót sem a Bolsojban. Állítása szerint a színház megnyugvást és pihenést nyújtott neki”

De Sztálin, mint politikus is tisztelte a Bolsojt. Azt, hogy egy színházat politikai célokra is lehet használni, nem ő fedezte fel. Nem titkolta azt sem, hogy két nagyhatalmú ember volt a példaképe, I. Péter és Rettegett Iván. Ők is tudták, hogyan kell maguk mögé állítani a színházat, és Sztálin ezt át is vette tőlük.

„A Bolsoj szerepe a harmincas években szilárdult meg, ekkorra már átvette a Mariinszkij szerepét”

Sztálin személyesen nevezett ki a színház élére igazgatókat, karmestereket, művészeti vezetőket. Személyesen jutalmazta vagy száműzte őket. A Bolsoj színpadán olyan neves koreográfusok, rendezők, előadók léptek fel, mint Gorszkij, Pokrovszkij, Ulanova, Pliszeckaja és sokan mások.

Természetesen a botrányok sem kerülték el a Bolsoj. A hetvenes évek legnagyobb skandalluma Alekszandr Godunov disszidálása volt. A Bolsoj az USA-ban vendégszerepelt és Godunov nemes egyszerűséggel a szállodában hagyta feleségét Ljudmila Vlaszovát és menedékjogot kért. Vlaszova állítólag nem tudott férje szándékáról. Godunov mindent elkövetett, hogy a felesége is menedékjogot kapjon, ám Vlaszova hazarepült. Sokan kétségbevonták, hogy szabad akaratából ment haza, de a balerina akkor és a későbbi interjúiban is azt állította, hogy senki nem kényszerítette a hazautazásra.

„A 2000-es évek elején egy másik botrány vetett rossz fényt a Bolsojra. A kor ünnepelt sztárját, Anasztaszija Volocskovát menesztették a társulattól”

A legfőbb indok az volt, hogy a férfi táncosok nem akarnak vele dolgozni, mert nagydarab és súlyfeleslege van. Hogy a kirúgásba belejátszott Volocskova extravagáns viselkedése és a pályatársai szerint kibírhatatlan természete, az szinte biztos. Volocskova beperelte a Bolsojt és megnyerte a pert, és a bíróság ítélete alapján vissza kellett venni. Ez megtörtént, de szerepet többé nem kapott. Ő azt állítja, hogy kapott volna, de nem fogadta el. Az igazság sosem fog kiderülni…

Napjainkban a Bolsoj továbbra is vezető szerepet tölt be a világ művészetében. Előadásai teltházasak és minden művész megtiszteltetésnek veszi, ha a színpadára léphet. A színház 2005-2011 között komoly ráncfelvarráson esett át. A beruházás 35 milliárd rubelbe került.

1963-ban születtem. Elvégeztem iskolákat, sportoltam, majd edzősködtem. Dolgoztam Ukrajnában, meg egy pár helyen, így valamennyire belelátok a szláv életbe. Szinte minden érdekel, kivéve a kibernetikát. Művészet, de inkább sport és kulinária párti vagyok. Politika alól sem vagyok felmentve, de azt meghagyom a nagyoknak. Nem ellenségem a humor, de a cinizmus, sőt a szarkazmus sem. Nem vagyok grafomán, de néha előbújik a kisördög és olyankor tollat, illetve klaviatúrát ragadok. Hogy érdemes-e, azt majd az olvasók eldöntik.