„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Pap Krisztián írása a #moszkvater.com számára
Harry Dexter White és John Maynard Keynes 1946-ban
Fotó:EUROPRESS/HO/INTERNATIONAL MONETARY FUND/AFP
Bretton Woods egy New Yorktól északra levő kis üdülőváros, ahol 1944 júliusában egy konferencia zajlott le, amely nagyrészt a lehanyatlott Brit Birodalom és a feltörekvő Egyesült Államok közötti összeütközéssé vált, amit ezért Bretton Woodsi csataként is emlegetnek. A II. világháború következtében 1944-ben a világ pénzügyi egyensúlya felborult, és a békéhez közeledve az Egyesült Államok geopolitikai valamint pénzügyi nagyhatalommá vált, az összes létező monetáris arany csaknem 80 százalékát ellenőrizte.
„A Bretton Woods-i konferenciát éppen azért szervezték meg, hogy hivatalossá tegyék azokat a feltételeket, amelyek mellett az amerikaiak a világ hitelezőivé válnak”
Ennek a nagy jelentőségű eseménynek az amerikai képviselője volt Harry Dexter White, egy kiváló közgazdász, míg Britanniát a neves John Maynard Keynes képviselte. Gyakorlatilag a kettejük csatározása jellemezte az egész konferenciát. Az Egyesült Államok képviselője adta meg a konferencia alaphangját és irányát, amit Keynes igyekezett kiigazítani.
„Egy születőben levő új szuperhatalom és a hanyatló brit birodalom feszült egymásnak”
A britek álláspontját nagymértékben gyengítette, hogy nekik a legalapvetőbb segélyekért is könyörögniük kellett, amellett, hogy vitatták az amerikai álláspontot. Nem mellesleg ez a konferencia lett a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szülőhelye. A világon először monetáris világuralmat igyekeztek megteremteni, de a kezdeti elgondolás nem az volt, ami végül megvalósult.
Az Egyesült Államok meg is kapta, amiért jött. Kapott ugyanis egy nyilatkozatot, miszerint a dollár lesz az egyetlen valuta, amely garantáltan aranyra váltható, és egy olyan intézményt, amelynek meg kellett volna akadályoznia a háború utáni kereskedelmi akadályok felállítását és a nagy gazdasági világválságot jelző szándékos valutaleértékeléseket. A világháborút követő gazdasági káoszban azonban az IMF képtelennek bizonyult a helyzet megvalósítására, mivel Európában kevés dollár volt, még Nagy-Britanniában is, amelynek képviselője keményen küzdött, hogy a font sterling nemzetközi szerepét megőrizze.
„Az oroszok is részt vettek a konferencián, de nem nagy érdeklődéssel, mivel a Szovjetunió marxista pénzügy politikát folytatott, ezért elutasították a konferencián született megállapodás aláírását, és 1992-ig soha nem csatlakoztak sem az IMF-hez, sem pedig a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankhoz, hivatalos nevén a Világbankhoz”
1944 nyarán a Bretton Woods-i konferencián a világ minden tájáról érkező küldöttek vitatták meg az új pénzügyi rendszer végleges terveit. A konferencián Henry Morgenthau és Harry Dexter White vezette azt a mozgalmat, amely a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) megszüntetését szorgalmazta. Egy olyan intézményét, amelyet a New York, London és a náci Németország közötti pénzügyi együttműködés eszközének tekintettek. Morgenthau és White a BIS-t a Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal akarták helyettesíteni, de ez nagyon nem tetszett a Wall Street, az amerikai Külügyminisztérium és a Bank of England képviselőinek, ezért ellentámadást indítottak.
„White tovább nyugtalanította a Wall Street-i és a republikánus köröket azzal, hogy a Szovjetunió integrációját szorgalmazta az új nemzetközi keretrendszerbe”
White nagy lehetőséget látott a háború után egy partnerségben a Szovjetunióval, egy nagy erőforrásokkal rendelkező nemzettel, mert tartott attól, hogy a háborús kényszerek után az Egyesült Államok gazdasága depresszióba eshet. White a Moszkvával kötendő pénzügyi partnerséget a világbéke biztosítékának is tekintette, amely célt Roosevelt elnök is szorgalmazta. Azonban a Truman kormányzat alatt a nacionalizmus felerősödött, 1947-ben létrejött a CIA és a következő évben Dexter White már üldözendő személynek számított.
„White egy új pénzügyi rend kiépítésére törekedett, amely David Talbot történész szerint egy új világ új megállapodását célozta volna, amelyben az új globális intézmények a rászoruló országokba irányuló befektetéseket oly módon irányítják, hogy a lehető legszélesebb körű közjót, ne pedig a legnagyobb magán hasznot hozzák létre”
A Világbankkal és az IMF-el kapcsolatban Morgenthau pénzügyminiszter kijelentette, a cél az, hogy kiűzzék az uzsorás pénz kölcsönzőket a nemzetközi pénzügyek templomából. Ez viszont nagyon nem tetszett a Wall Street-i köröknek, mert szuverén kormányok kezébe adott volna pénztőkét és nem magánvállalatoknak, ezért a kezdeményezést veszélyes versenytársaknak tekintették a globális tőkepiacokon.
„Tulajdonképpen a New Deal hívők, mint White egy kiegyensúlyozottabb, pénzügyileg stabilabb jövőt képzeltek el, de az olyan Wall Street-i ügyvéd palánták, mint a Dulles testvérek Allen és Foster gyakorlatilag kisiklatták ezt a lehetőséget. A CIA vezetésével elkezdtek megszervezni egy belső államot, amit ma mélyállamnak szoktunk nevezni és az Egyesült Államok egy katonai birodalommá vált”
Ez a birodalom már nem a világbékében volt érdekelt, hanem az állandó háborúk és konfliktusokban, ahol a hadiipar, a hadsereg és a hírszerzés kedvére működhet és gazdagodhat. Az IMF mára lényegében az Egyesült Államok külügyminisztériumának a leányvállalata, mivel az Washington vétójoggal rendelkezik bármely cselekedete felett.
„Dexter White ugyan a 20. század rendkívüli pénzügyi gondolkodójának számított, azonban mivel bizalmas információkat szolgáltatott a csoportnak, hirtelen központi szereplője lett a Nathan Silvermaster kémhálózat elleni fellépésnek”
Silvermaster ténylegesen szovjet kém volt, akit az 1930-as években szerveztek be. Silvermaster az Egyesült Államokban élve fontos hivatalokban dolgozva információkat adott át az amerikai hadiipari tervekről és a vezető amerikai politikai döntéshozók nézeteiről a szovjet-német fronton zajló fejleményekről. Ennek ellenére Silvermastert soha nem vonták felelősségre!
Amikor White 1948.augusztus 13-án megjelent a HUAC (Amerikaiellenes Tevékenységek Ház Bizottsága) előtt, akkor méltósággal és ékesszólóan beszélt. Egyből azzal kezdte, hogy soha nem volt kommunista. Hitet tett az amerikai demokrácia elvei mellett, és ezt olyan meggyőzően tette, hogy a hallgatóság megtapsolta. Az FBI-nál is tudták, hogy a White elleni vádak gyenge lábakon állnak. Mint Talbot megfogalmazta, White biztosan nem volt teljesen ártatlan. Morgenthau miniszter belső tanácsának legokosabb embereként időnként felelőtlen arroganciával viselkedett a washingtoni színtéren. Elutasította a bürokratikus protokollokat, és semmi rosszat nem látott abban, ha saját diplomáciai kezdeményezéseket folytat a szovjetekkel.
„Arra ugyan nincs bizonyíték, hogy White titkos iratokat adott volna át a szovjeteknek, de gyakran elkövette azt a hibát, hogy tapintatlanul viselkedett, amikor politikai kérdéseket vitatott meg szovjet tisztviselőkkel vagy baloldali barátaival és kollégáival. Emiatt később sokan kémnek tekintették, holott nem volt az”
Dexter White ekkor már szívbeteg volt, előző évben szívrohamot is kapott. A vallomástétel után két nappal családi farmjukra utaztak, ahol újabb szívrohamot kapott, és ez végzett vele.
Franklin D. Roosevelt elnököt tájékoztatták az Egyesült Államokban tevékenykedő szovjet hírszerzésről, de egyszerűen nem érdekelte, nem akart róluk tudomást venni, amit úgy lehet értelmezni, hogy az elnök jóváhagyta azok működését. A szovjet hírszerzés főleg a technikai és műszaki területen volt aktív. Az FBI persze tette a dolgát, megfigyelt kém gyanús figurákat, vagy akiről tudták, hogy az illegális kommunista párthoz kötődnek, esetleg már le is voltak tartóztatva, mint Jacob Golos. De letartoztatták Gaik Ovakimiant 1941 augusztusában, aki a szovjet kémkedés vezetője volt az Egyesült Államokban 1933 és 1941 között, de az FBI őszinte sajnálatra Alexander Feklisso szovjet ügynök azt állította, hogy 1941 júniusában Roosevelt elnök elrendelte a vádak ejtését, és engedélyezte Ovakimiannak az ország elhagyását.
„Ez is azt mutatja, hogy az amerikai és szovjet felső vezetés már megállapodott egymással a főbb kérdésekben. Így arról is, hogy az Egyesült Államok annyi műszaki-technikai segítséget nyújt a Szovjetuniónak, amennyit csak lehetséges. Emiatt a határok elmosódtak a legális segítségnyújtás és az illegális kémtevékenység között”
Harry Dexter White tevékenysége a politikai széljárástól függött. Amíg Roosevelt volt az elnök, addig hallgatólagos beleegyezéssel tette azt, amit tett, az elnök halála után szinte azonnal meginduló hidegháború fénytörésében azonban egyszeriben árulóvá vált.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
brüsszelita says:
“az IMF képtelennek bizonyult a helyzet megvalósítására, mivel Európában kevés dollár volt”
Ezért született meg a Marshall terv, ugyanis úgy nem lehetett a dollárt világpénzzé tenni, hogy senkinek se volt belőle, annál inkább tetemes adóssága. Persze amerikai termékeket lehetett és kellett venni belőle, hogy fenntarthassák az USA gazdasági pörgését, különben az visszaesett volna a háború előtti válságba és stagnálásba.
Ugyanakkor a kiszórt hatalmas mennyiségű dollárnak, de különösen az európai gazdaság felfutásának következtében az ötvenes évek végére a dollár áramlási iránya megváltozott Európából az USA-ba hatalmas amerikai külkereskedelmi hiányt eredményezve, és az USA gazdaságát leépítve, a mostani történet akkorra nyúlik vissza, az volt a kezdete.
Ezért nem teszik most a kínai jüant világpénzzé, illetve a dollár komoly konkurenciájává, mert ahhoz passzív külkereskedelmi mérleg kell, hogy minden országnak és cégnek legyen kellő mennyiségű kínai pénze, de ami egyúttal a kínai gazdaságnak a leépülésével járna.
Még csak annyit, hogy a hetvenhármas olajárrobbanást az amerikai politikusok azért csinálták, hogy a Nyugat-Európában felhalmozott hatalmas mennyiségű dollárt megcsapolják, illetve a dollár stabilitását és fedezetét arany helyett olajjal biztosítsák, – ez volt az ún. petrodollár – fenntartva a keresletet iránta, amit a Vietnami háború tetemes költségvetési hiánya és az egyéb körülmények akkorra már eléggé megingattak.
1971. augusztus 15-én Nixon elnök a tévében bejelentette, hogy a dollár aranyra válthatóságát ideiglenesen felfüggesztette, ami a mai napig tart az amerikai pénz nyakló nélküli kibocsáthatóságát lehetővé téve, egy újfajta világgazdasági modellt bevezetve, és a globalizációt megkezdve, aminek IMF-estül, Világbankostul, WTO-stul és dollárostul most lesz a vége.
Ugyanakkor a globalizáció csak a nyolcvanas évek közepétől kapott lendületet, amikor az Egyesült Államokban az infláció és stagnálás leküzdésére a reagani gazdaságpolitika, az ún. régenomika nyert teret, aminek lényege a vállalkozások, de főleg a lakosság hitelezése lett, mert addig az ottani emberek a megtakarításukból éltek, nem vágtak hozzájuk úton-útfélen hiteleket.
Ennek egyenes következménye volt a kamatok fokozatos, évtizedeken át tartó csökkentése, hogy az addig felvett hiteleket új, alacsonyabb kamatozású, és hosszabb futamidejű hitelekkel válthassák ki, tehát refinanszírozhassák, hogy az adósságtörlesztésre fordított pénz hiánya a gazdaságot ne vesse vissza, aminek nulla százalékos kamat, és a 2008-as válság lett a vége. Azóta se lábaltunk ki belőle, és egyre mélyebbre ássuk magunkat a gödörbe – itt a vége, fuss el véle!