//Szobrot Leninnek!
Lenin szobrok a Szocialista realizmus szobrainak múzeumában Dél-Ukrajnában, Frumushyka-Novában, Odesszától 170 kilométerre Fotó:EUROPRESS/AFP/Sergei Supinsky #moszkvater

Szobrot Leninnek!

MEGOSZTÁS

Több mint száz éve került a bolsevik vezér ukázával a Donbasz Ukrajnához, míg lassan már hét évtizede ajándékozta oda Hruscsov a Krímet

Lenin szobrok a Szocialista realizmus szobrainak múzeumában Dél-Ukrajnában, Frumushyka-Novában, Odesszától 170 kilométerre Fotó:EUROPRESS/AFP/Sergei Supinsky #moszkvater
Lenin szobrok a Szocialista realizmus szobrainak múzeumában Dél-Ukrajnában, Frumushyka-Novában, Odesszától 170 kilométerre
Fotó:EUROPRESS/AFP/Sergei Supinsky

Ukrajna egy ideje előszeretettel mered a múltba, és szemezgeti ki belőle a nemzeti identitást erősítő, vagy szerinte erősítő momentumokat. Ami nem illik bele ebbe a képbe, arról mélyen hallgat. Így hatalmas felhajtással, büszkén emlékezik meg az egyik eseményről, míg  a másikra legfeljebb az orosz sajtó emlékeztet. Olyanokra, amelyekről mondjuk pár évvel ezelőtt szót sem ejtett volna senki. Legfeljebb  a korral foglalkozó történészek emlegették. Csak úgy, érdekességként. Az azóta kibontakozott ukrán válság, a két nép kapcsolatának végletes megromlása azonban új megvilágításba helyezi ezeket a dátumokat.

„Kezdjük az elsővel, amely aztán elindította a lavinát, amely maga alá temette a két szláv nép barátságát”

2014 telén fajultak el végleg a fejlemények Kijev központjában, a Majdanon, hogy aztán három uniós külügyminiszter asszisztálása mellett a tüntetésekre rátelepedő nacionalisták, és addig sehol sem lévő ellenzékiek megbuktassák Ukrajna törvényesen megválasztott elnökét Viktor Janukovicsot. Ne szépítsük, ezt nevezik puccsnak, eufemisztikusabban fordulatnak. Hiszen éjjel még előrehozott választásokban egyeztek meg a politikai erők, reggelre pedig már elkergették az államfőt. Aki olyan volt, amilyen, de mégiscsak a nép által megválasztott elnök, aki a népszerűtlenségét nézve a választásokon biztos vereséget szenvedett volna.

„Ha ekkor nem buktatják meg Janukovicsot, a fejlemények nem jutottak volna el a Krím elvesztéséig, másik olvasatban hazatéréséig”

Nem jött volna az Euromajdanra az „orosz tavasz”, és a háború a Donbaszban. Nem halt volna meg több mint 10 ezer ember, nem menekültek volna el milliók a háborúba süllyedt régióból és magából Ukrajnából. Ki nyugatra, ki pedig keletre vette az irányt, s Ukrajna lakossága egyes becslések szerint mintegy 10 millióval kevesebb, mint 2014-ben. De nem omlott volna össze az ukrán gazdaság sem, s ami a legfontosabb, nem kerül a szétesés szélére maga az ország. S nem gondolná ma az ukránok négyötöde, hogy rossz felé halad az ország.

„Mert a 2014 utáni évek legnagyobb áldozata az ukrán nép, amely nem alakítója, hanem elszenvedője a történéseknek. Az ukrán nép, amely a kábulatból lassan ébredve kezdi felfogni, hogy országa csak terepe egy nagy geopolitikai összecsapásnak. Nem vele, hanem felette történnek a dolgok”

Amelyekben azért akad jó is, hiszen az is igaz, hogy az események e radikális fordulata nélkül nem gyorsult volna fel a nemzetépítés sem. A Krím elvesztése, a keleti régió szeparatizmusa, és az Oroszországgal elmérgesedett viszony összerántotta az ukrán nemzetet. Hiába, az ellenségkép ebben mindig segít. Ma a nemzetállam megteremtése már ott tart, hogy abban az ukránokon kívül lassan már senki sem fér bele. Arról nem is beszélve, hogy miközben a nemzet erősödött, az állam szép lassan eltűnt. Fölzabálta a korábbinál is mohóbb korrupció, a nacionalista tobzódás. Az erőszakos ukránosítás immár alapjaiban veszélyezteti a kisebbségek identitásának megőrzését. Természetesen mindez az európai integráció jegyében.

„S ha nincs 2014-ben a fordulat/puccs/forradalom – kinek hogy tetszik-, most senki sem foglalkozna a másik két dátummal”

Az egyik, hogy több mint száz éve adta ki Lenin azt az ukázt, amellyel a Donyecki Köztársaság Ukrajnához került, míg közel hetven éve a Krímet ajándékozta Hruscsov az ukrán népnek. E döntések következményeit most érzi igazán az ország. S ezek az „ajándékozások” a nyugati határ második világháború előtti elhelyezkedésével együtt felvetik, hogy mekkora is volt, és valójában hogyan is alakult ki a mai Ukrajna. A nagy nemzetépítésben és ukránosításban ezt sokan elfelejtik. Kár, mert a térkép ismerete annyi mai problémára magyarázatot adna!

„De elfelejtik azért is, mert ha belegondolnának a mai ukrán területek kialakulásába, akkor a nemzetépítés szimbolikus megerősítése nem Bandera szobrainak avatásával és kultuszának, a legrosszabb arcú ukrán nacionalizmusnak a felélesztésével történne”

Bizony, akkor Bandera helyett Leninnek, Sztálinnak, Hruscsovnak és elvtársainak kellene szobrot emelni. Nem bontani, hanem emelni! Az meg hogy nézne ki?! De ne is folytassuk, hiszen elég szomorú történet ez már így is.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.