„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Ivanov távozását nemcsak személyes veszteségként érzékelhető, hanem egy olyan korszak szimbolikus végeként is, amelyben a hatalom az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején a szövetségi politikába lépő leningrádi elit generációja köré épült”
Fotó:EUROPRESS/MANPREET ROMANA/AFP
Sic transit gloria mundi! Elhunyt Szergej Ivanov, aki az első orosz polgári védelmi miniszterként fog bevonulni a történelembe. Igaz, egy különleges szolgálat tisztjének váll-lapját viselte. Lehetett volna Putyin utódja. Nem így történt. Bár közeli források szerint magával Putyinnal is tegeződött! Volt az elnöki adminisztráció vezetője, amikor pedig a Nemzetbiztonsági Tanács titkára volt, Ivanovot lényegében alelnöknek tartották… Kiváló elme volt. Nagyszerűen beszélt angolul, mint ahogy még az eredeti munkájából fakadóan svédül is. Az utóbbi években a háttérbe vonult. Talán, mert megvolt a saját véleménye, de ennek nem akart nyilvánosan hangot adni.
„Ivanov több volt, mint egy magas rangú tisztviselő. A 2000-es évek közepén Vlagyimir Putyin egyik legesélyesebb utódjának tartották. Nevét akkor Dmitrij Medvegyev mellett említették a hatalomátadás egyik opciójaként, és ez sokat elárul a valódi politikai befolyásáról”
A putyini rendszernek azt a részét képviselte, amely az erő, az apparátusi fegyelem, a személyes bizalom és a biztonság logikájának a tapasztalatára épült. Medvegyev végül egy polgáribb és modernizálóbb forgatókönyv szimbólumává vált. Ivanov egy másik opciót személyesített meg. Egy keményebb, erőteljesen az államra és az erőszak szervezetekre épülő jövőképet.
Ebben az értelemben életrajza több mint egy magas rangú tisztviselő karrierje. Ez az orosz politika elágazásának térképe. Volt a Nemzetbiztonsági Tanács titkára, védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes, az elnöki adminisztráció vezetője és az elnök különleges képviselője. Ivanov egyik pozícióban sem statiszta volt, hanem a döntéshozatal belső körének tagja.
„Politikai pályafutása jól mutatja, hogyan alakult Putyin hatalomra kerülése után a rendszer vertikális hatalmi struktúrája”
Az 1990-es évek káosza után a hangsúly a kormányzáson, a biztonságon, az ellenőrzésen és az állam szerepének a helyreállításán volt. Ivanov ennek a konstrukciónak az egyik építésze és szimbóluma volt. Később hátrább húzódott a nyilvánosságból, de ez nem jelentette eltűnését a rendszerből. Inkább a hatalom idősebb generációjának képviselője maradt. Azok közé tartozott, akik nem mindig vannak elöl és a nyilvánosság középpontjában, akiken keresztül azonban olvasható a rezsim belső története.
„Ivanov távozását nemcsak személyes veszteségként érzékelhető, hanem egy olyan korszak szimbolikus végeként is, amelyben a hatalom az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején a szövetségi politikába lépő leningrádi elit generációja köré épült”
Az a generáció, amely a jelenlegi vertikális hatalmi struktúrát létrehozta, lassan távozik. A fő kérdés pedig ennek kapcsán az emlékezés mellett most már az is, hogy milyen lesz az orosz államiság következő változata? Zártabb és erőteljesebb, vagy modernebb, rugalmasabb és a társadalommal párbeszédre képesebb?
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Tuco says:
A cikk utolsó kérdésére: valószínűleg marad az autokrácia, már csak azért is mert az orosz nép ezt szokta meg, valószínűleg ösztönösen ezt is igényli. A demokratikus kísérlet 1917-ben és a 90-es években is látványosan megbukott. Kell nekik a nagy, erőskezű vezető, aki tévedhetetlenül vezeti a népét a fényes jövőbe. Az, hogy ezt a vezetőt cárnak, pártfőtitkárnak, vagy elnöknek hívják, mindegy is.