„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
„Tolsztoj két hónapot tölt a francia fővárosban. Nagy kaland volt az számára, alaposan felkészült rá. Többnyire Nyekraszov és Turgenyev társaságában töltötte idejét”
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/AFP
Akkoriben a Defense negyed felhőkarcolói még nem nyúltak az égig. Az Arc de Triomphe-fal vetélkedő Grande Arche-t másfél évtized múlva építik meg. A távolban csupán a Montparnesse éppen csak befejezett magas épülete karcolta Párizs többnyire derűs egét. Huszonéves voltam és dacolva a kissé zimankós januárral, belemerítkeztem a párizsi nyüzsgésbe. Már amennyit gyalogolva meg lehetett ismerni a városból, mert hiába volt az MNB nagylelkű adománya (60 dollárnyi deviza), párizsi költőbarátom, és nejem Svájcban élő barátnője segítsége nélkül semmit nem láttam volna a francia fővárosból.
„Akkoriban a francia-orosz kapcsolatokról csak annyit tudtam, amit az orosz egyetemi kurzuson belénk tápláltak”
Plusz még azt az anekdotikus tényt, hogy a bisztro szó a francia nyelv közvetítésével vonult be a magyar nyelvhasználatba. A Napóleont legyőző orosz sereg tisztjei ezzel a szóval ösztökélték gyorsabb kiszolgálásra az éttermek, vendéglők pincéreit. Így lett a „büsztró” -ból gyorsétterem, s terjedt el nem csak magyar nyelvterületen.
„Azzal nagyon is tisztában voltam, hogy Párizs zarándokhely, ahová Adytól Illyés Gyuláig a XX. századi magyar irodalom szinte minden jeles alakja ellátogatott”
1974-et írtunk. Kifelé lépdeltem a Louvre főkapuján. Az eredetin, mert a piramis talán még a városatyák képzeletében sem született meg. Várt a Rivoli, a legelegánsabb üzletekkel. S ekkor a 206-os számú ház kapujában megakadt a szemem egy táblán, ami azt hozta tudtomra, hogy ebben a házban időzött egykor Lev Tolsztoj.
Fotó:Wikipédia
Nocsak, ő sem tudott ellenállni a világváros, és az európai kultúra csábításának? Később kiderült, hogy a lakást Ivan Turgenyev bérelte, akit évtizedekig tartó, nagy és ingadozó erősségű és viszonzású szerelem fűzte a kor kiemelkedő mezzoszoprán énekesnőjéhez Pauline Viardot-hoz.
A 25 éves író a peterburgi olasz opera egyik előadásán – „A sevillai borbély”-t játszották – pillantotta meg az énekesnőt, aki a kortársak véleménye szerint nem volt igazi szépség, viszont tökéletesen alakította a végzet asszonyát. Turgenyev 40 esztendőn át követte szerelmét, aki nem kényeztette el érzelmeinek viszonzásával. Az sem zavarta, hogy az énekesnő férjezett volt. A férj ugyanis nem ellenkezett, akkora volt a forgalom asszonya körül, hogy bölcsebb volt tűrnie. Louis Viardot jeles író és történészként vívott ki magának nevet a francia irodalomban. S talán a különös „családi” barátság révén lett az orosz irodalom egyik nagykövete a francia fővárosban.
„Az orosz író először 36 éves korában érkezik Párizsba, hogy közelebb legyen szerelméhez. 1847-ben úgy dönt, hogy lakást bérel a Tuilleirákhoz közel. Turgenyev ekkorra már bejárta Európát. Nem volt gond számára az utazás, a társasági élet”
Apja korán otthagyta a családot, ám a „mamahotel” meglehetősen keménynek bizonyult. Gazdag és zsarnok édesanyja mellett anyagiakban nem szenvedett hiányt, a mama gondoskodott róla, hogy gyermeke művelt világfi legyen, de életét keményen irányította. Turgenyev tanult és bejárta fél Európát. Meggyőződhetett arról, hogy Oroszhont csak az európai műveltség és életmód vezetheti ki a kátyúból. Nem véletlenül volt egyik eszménye az „Európába ablakot nyitó” Nagy Péter. Az ifjú azonban – hiába volt az anyai kényszer, hogy hű szolgálója legyen a birodalomnak – tanulmányai végeztével csak két évet tölt a cári belügyminisztériumban. Kapcsolata ezzel az intézménnyel később azért, nem túl szerencsés körülmények között megújult. Amikor a cenzúra engedélye nélkül Gogolról a fennálló rendre nézve nem túl hízelgő nekrológot adott közre, büntetésül másfél évre birtokára száműzték.
„Turgenyev első párizsi tartózkodása során szemtanúja lett az 1848-as forradalomnak, s jóllehet később is baráti kapcsolatot tartott fenn a forradalmi demokratákkal, elveik jó részét maga is vallotta, a forradalomtól, mint megoldástól egy életre elment a kedve. A szlavofilekkel szemben a nyugatosokat képviselte”
1857-ben állít be hosszas előkészület és előtanulmányok után Párizsba az orosz irodalom másik, akkor írásművészetét a maga teljességében még nem kibontó nagy alakja, Lev Tolsztoj, hogy meglátogassa író- és vetélytársát, vadász és sakkpartnerét (ebben Turgenyev volt a nyerő). A már említett lakásban, a Rivolin száll meg.
„Tolsztoj két hónapot tölt a francia fővárosban. Nagy kaland volt az számára, alaposan felkészült rá. Többnyire Nyekraszov és Turgenyev társaságában töltötte idejét”
Turgenyev feszített programot készített elő neki. Mindjárt az érkezés napján elmentek egy kosztümös bálba az Operába. Tolsztoj erről lakonikus tömörséggel és szarkazmussal csak ennyit mondott: „téboly”. Viszont a Sorbonne nagy hatással volt rá. Ott tanított a jeles francia jogtudós, Édouard René Lefebvre de Laboulaye, akinek Tolsztoj ott volt a búcsúelőadásán. Az írót megérintette, hogy a nagy francia síkra szállt a lelkiismereti és egyesülési szabadság mellett, s fennen hirdette a nevelés fontosságát.
Tolsztoj egyedül is járta a várost. Tipikus módszere az élet megismerésének, a „zarándoklás” már itt szokásává lett. Gyalog rótta nem csak az elegáns bulvárokat, de a kis utcákat is, és alaposan belelátott zajos életükbe. Évekkel később Eugene Schuylernek bevallotta, hogy napjai felét omnibuszon töltötte, így itta magába a város életét. Schuyler elsőként fordította angolra Tolsztojt és Turgenyevet, külszolgálatot teljesítve bejárta Közép-Ázsiát, és mint képzett diplomata igen sokat tett az ott élő népek megbékítéséért.
Tolsztoj a Notre Dame-tól nem volt elragadtatva, közelebb álltak hozzá a középkori emlékek, a Cluny Múzeum a Latin-negyedben. Napóleon sírja az Invalidusoknál csupán egy kurta megjegyzésre késztette:
„a gonosztevő istenítése bűn”
Ez mintegy előre vetítette véleményét, amit a „Háború és béké”-ben fogalmazott meg csodálatosan beleszőve emberi sorsok szövevényébe. Egyedül barangolta be a Pere Lachaise temetőt is, végiglátogatván a nagy elődök sírjait.
1857. április 6-án Tolsztoj naplójában tett vallomása szerint „nagy ostobaságot”követett el. Elment az egyik párizsi börtön elé, hogy a köznéppel együtt élvezze a megrázó francia utcai látványosságot, egy nyilvános kivégzést guillotine-nal. Maga a halált osztó szerkezet is döbbenetes hatással volt az íróra. Még mélyebb benyomást tett rá a kivégzés.
Később Tolsztoj életrajzírói szerint talán ebben a kis epizódban kereshetjük gyűlöletének ősforrását az erőszakkal szemben. Ez a nem épp szívderítő jelenet alaposan áthangolta az írót, s nyomott végül némi pesszimista bélyeget az útra. Pedig naplójában és barátaihoz írt leveleiben áradozott párizsi tartózkodásáról, amely végül jóval hosszabbra sikerült, mint tervezte.
„Egyes irodalomtörténészek a sokkoló élménytől eredeztetik Tolsztojnak az európai civilizációval szemben érzett pesszimizmusát is”
Érdekes adalék, hogy az író hősei közül egyedül Bezuhov gróf kapott francia nevelést, ám természete, szégyenlőssége nem engedte felszínre franciás műveltségét. Közvetlensége, őszintesége, heves reakciója minden negatív érzelmi élményre nem illet bele a világi társaság viselkedési kódexébe és koreográfiájába.
Tolsztoj kapcsolata Turgenyevvel nem volt teljesen felhőtlen. Nem tetszett neki írótársa hidegsége, viszont elismerte, hogy okos és jó szándékú, és senkinek nem akar, de ami a fő, nem tud ártani. „Amikor elbúcsúztunk, könnyek futották el szememet. Nagyon kedvelem őt. Egészen más embert faragott belőlem.” A kiművelt, intellektuális párizsi közeg, a színházi elődadások, koncertek, a találkozások írókkal pallérozta Tolsztoj elméjét, s lett azzá, akinek műveiből ismerjük. Ennek ellenére merőben más írói alkatuk folytán viszonyuk egymáshoz életük végéig hullámzó volt. Egy biztos, Turgenyev hihetetlen népszerűségével és kapcsolatrendszerével kitaposta az utat az orosz irodalom számára Európában. És egyben a világirodalomban is. Tolsztoj talán sejtette ezt, és egy kicsit irigyelte is érte pályatársát. Feleslegesen, mert nagyságuk csak egymás mellett mérhető.
Negyed századdal később, már érett férfiként a még mindig a kapcsolat lázában élő Turgenyev Viardottékkal Párizsban a Rue de Douai 50 alá költözik. Ott létüket szintén emléktábla őrzi. A francia fővárosban egyébként sincs nagyon szükség bédekerre, az emléktáblák eligazítanak a város gazdag, nem csak a francia kulturális múltjában,
„Turgenyev ekkor már világhírű író volt. Műveit szinte minden európai nyelvre lefordították, tiszteletbeli konzul a francia metropolisban. Itt festi meg portréját a nála vendégeskedő Ilja Repin. Gyakran időzött a lakásban Maupassant, Zola, Flaubert és Georges Sand”
És még tucatnyi nagyság. Idézhetném a fél világirodalmi lexikont, ha végig akarnám sorolni, kikkel találkoztak, kik olvasták az oroszokat és viszont. Pontosan tudták egymásról, mennyit érnek a könyvek világában, függetlenül attól, hogy hazájuk éppen milyen viszonyban van, volt és lesz az Európa számára nem túl vonzó cári rendszerrel. A közös hivatás, amire életük feltették volt az igazi érv, az döntött az írói barátságban.
A Viardot-család, miután a férj gyűlölte III. Napóleont, csak annak halála után térhetett vissza Franciaországba. 1874-ben Párizs melletti Bougivalban kívántak letelepedni, s ebben Turgenyev – mint mindig, állandóan anyagi gondokkal küszködő szerelme támaszaként – segítségükre van. Nyolc holdas parkban áll a Viardot-család segítségével megvett háza. Egy év múlva az orosz író mellé emeltet egy kétemeletes svájci-orosz stílusú házat, s a kor szellemének megfelelve fényűzően berendezi. A nyaraló ma az íróról elnevezett utcában emlékmúzeum.
„Turgenyev itt élte le élete utolsó esztendeit. Otthon művei, főként az „Apák és fiúk” után, hatalmas vitákat váltanak ki. Miközben egyre jobban befogadja a francia, és annak révén a világirodalom”
Ebben nagy segítségére van Gustave Flaubert barátsága. 1874-től Turgenyev tagja az „ötök” körének, melyben Flaubert mellett Alphonse Daudet és a Goncourt-fivérek, majd később Guy de Maupassant is részt vesz. Turgenyev közvetítésével lesz ismert orosz nyelvterületen Emile Zola, az amerikai A. C. Swinburne, Wahlt Whitman is.
Mind a mai napig rejtély Turgenyev és Pauline kapcsolata. Megfejtéséhez aligha nyújt segítséget az a filológiai tény, hogy Turgenyev alkotta az orosz irodalom legszebb, legvonzóbb szerelmes nőit, a „turgenyevi lányokat”, melyek idővel irodalomtörténeti fogalommá nemesedtek. Hogy volt-e ebben szerepe Pauline Viardotnak, s ha volt, mi, arra a bölcsészettudomány, a szlavisztika idáig nem adott adekvát, sőt, jószerével semmilyen választ. Az énekesnő 27 évvel élte túl nagy szerelmét, akinek köszönhetően érdekes és rejtélyes adalék lett a világirodalom történetében. Turgenyev műveit ma milliók olvassák. Miként Tolsztoj könyveit is, és nagyságuk előtt fejet hajt még Párizs is.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
