Kezdőlap » x-demokrata » Szellem a palackból
Budapest, Varsó vagy Bécs közelebb van ide, mint az ukrán főváros #moszkvater

Szellem a palackból

Akárhova mész, mindenütt magyarba ütközöl. Lassan már ők lesznek itt az urak, nem pedig az ukránok! Egy helyi ukrán magyarázta ezt a szintet lépett magyar-ukrán konfliktus hátterének megvilágítására Kárpátaljára érkezett külföldi újságírók egyikének Ungvár központjában. A nevét nem árulta el, sörözgetés közben azonban a tudósítóval megosztotta, hogy másnap reggel indul vissza a dolgára Varsóba, s ahogy a határon elhagyja az ukrán oldalt, a semleges zónában előveszi a táskája rejtekéből a magyar útlevelet, amellyel szabadon utazhat és dolgozhat az Európai Unióban.

Budapest, Varsó vagy Bécs közelebb van ide, mint az ukrán főváros #moszkvater
Budapest, Varsó vagy Bécs közelebb van ide, mint az ukrán főváros
Fotó:EUROPRESS/AFP/Szerhij Gudak

Ez a kettősség mind több helyi lakost jellemez manapság. Hiába, a szellem kiszabadult a palackból. Pontosabban kiszabadították a Kárpátokon át lassan ide is beszivárgó, 2014 után erőre kapott szélsőségesek és a túlélését jobb híján rájuk építő, s egyben a csapdájukban vergődő ukrán központi hatalom. Érdemes kiemelni, hogy a központi, mert Hennagyij Moszkal kormányzó és a többség még mindig nem így gondolkodik. Ők a soknemzetiségű Kárpátalja békéjét féltik. Idáig ugyanis ukrán, ruszin, román, lengyel, magyar és orosz jól megfértek egymás mellett. Megvédte őket a legutolsó időkig a Kárpátok vonulata. Kijevből ugyanis nem látszott a távoli régió. Nem véletlenül, hiszen Budapest, Varsó vagy Bécs közelebb van ide, mint az ukrán főváros. Persze, nem csak a távolsággal magyarázható, hogy a kijevi elit nem fordított kellő figyelmet Kárpátaljára. Egyszerűbb volt odaadni a Baloga-klánnak, amely értette a helyieket, s nekik a társadalmi béke megőrzését, az aktuális központi hatalomnak pedig a szavazatokat biztosította. Fejlesztések, pénz nem nagyon jött Kijevből, de Ukrajna legnyugatibb és egyben legszegényebb régiójába a szétesés és az acsarkodás sem jutott el. Idáig.

„Kárpátalját nem nagyon érintette a két Majdan, a 2014 után vad erővel feltörő nacionalizmus azonban már nem hagyja érintetlenül”

Kijev és főképp a nyugat-ukrajnai nacionalisták ugyanis a Krím elvesztése és a Donbasz lángba borulása után egyre élénkebben érdeklődnek az elfelejtett régió iránt. S ez jót nem jelent. Mint ahogy az sem, hogy az orosz sajtó is felfigyelt a régióra. Mind a két, egymással háborúzó oldal a második Donbaszt látja benne. Csak mindketten másképp. Az egyik a kellő lojalitást hiányolja, míg a másik az ukrán állam gyengeségére és szétesésére játszik.

Kijev a lehető legrosszabban reagál az ukrán nemzetet érő kihívásokra. Ahelyett, hogy tanulna a Donbaszban történtekből, egyáltalán nem európai módon vad ukránosításba kezdett, s nemzetállamot épít. Ami egy olyan soknemzetiségű országban, mint Ukrajna, öngyilkosság. A tomboló nacionalizmus legnagyobb kárvallottjai a nemzetiségek. Előbb jött a nemzetiségi iskolákat elsorvadásra ítélő oktatási törvény, majd most az ezt megfejelő nyelvtörvény. S ezt van, aki lenyelte, van, aki nem.

Előbbiek, elsősorban Lengyelország és Románia a geopolitikai érdekeket követve, az Oroszországra gyakorolt nyomás erősítése érdekében elnézik az ukrán jogállami jogállam megbicsaklásait. Így van ezzel lényegében az Európai Unió is, amely el-elítéli ugyan a kisebbségek jogfosztását, ám felsőbb érdekeket szem előtt tartva nem kényszeríti jobb belátásra Kijevet. Ez álszent hozzáállás, kettős mérce, amellyel Brüsszel, Varsó vagy Bukarest azt sugallják, hogy Ukrajnának nem kell az európai értékeknek megfelelnie, geopolitikai megfontolásból enélkül is előre halad az integráció. A nacionalizmusokra oly kényes Európát ez esetben az sem nagyon zavarja, hogy azt Porosenko a nemzetvédő szerepét játszva állami szintre emelte. Az értékeket felülírták a geopolitikai érdekek.

Magyarország más utat követ. Egyrészt azért, mert történelmileg mást jelent számára Kárpátalja és az ott élő magyarság. Másrészt a nemzetépítésben gondolkodó Orbán-kormány a szuverenitást és a nemzeti érdekeket a geopolitikai megfontolások elé helyezi. Attól sem rettent meg, hogy Ukrajna atlanti integrációjának blokkolásával hívja fel a Kijevre hatni tudó hatalmak, mindenek előtt az Egyesült Államok figyelmét a tarthatatlan helyzetre.

„Ebben a helyzetben aztán kitör az ukránok elmúlt négy évben összegyűlt összes frusztrációja, szeparatista törekvéssé válik Kijev szemében a Kárpátaljának nyújtott magyar segítség, s hét év után előkerül a kettős állampolgárság, a magyar útlevelek kérdése is”

S hogy miért éppen most?  A Krím elvesztésének és a Donbasz önállósodásának begyűrűző hatásán kívül ez az elnökválasztás közeledtével is magyarázható. Az egyelőre rosszul álló Petro Porosenko ugyanis csak a nacionalizmus hullámán maradhat fenn. Ehhez pedig erősíteni kell az ellenségképet. Az oroszok mellett erre adják magukat most a magyarok. Ezt hivatott alátámasztani a barátságtalan gesztusok sora. A konzulátuson ismeretlenek, nagy eséllyel a titkosszolgálat által készített és az állami hírügynökség segítségével országos botránnyá dagasztott videó az állampolgársági esküről, majd a beregszászi konzul kiutasítása. Ezzel az ukrán hatalom veszélyes útra tévedt, hiszen párhuzamot von a Krím elvesztése és Kárpátalja között. S erre játszva gerjeszti a hangulatot azzal, hogy az új magyar nagykövetnek Kijev már több mint három hónapja nem adja meg a fogadó nyilatkozatot.  S akkor a Kárpátaljára vezényelt egységekről és a környékén tartott hadgyakorlatról, valamint a Magyarország ellen a médiában folyó hadjáratról nem is beszéltünk. Mindez akkor sem szívderítő, ha Kijev ezzel a frusztrációja által is hajtott ámokfutással akarva-akaratlanul is aláhúzza Budapest egyre erősödő régióbeli befolyását.

A palackból kiszabadított szellemet a helyére visszatuszkolni nem könnyű. Főképp, ha erre egyelőre akarat sincs. A magyar diplomáciának erre kell berendezkednie. A választásokig mindenképpen. Megértve, hogy a diplomáciai viszályt az ukránok most a Krím kontextusában érzékelik, de nem elfogadva az erre rájátszó, a gyűlöletet gerjesztő politikát. S még egy. Nem lenne jó, ha itthon is elkezdődne a hőzöngés, s többen is kedvet kapnának az ukránokéhoz hasonló stílushoz. Nem erősítené a magyar tárgyalási pozíciókat. Mert azért előbb-utóbb tárgyalni kell, s oldani a feszültséget. Azonban addig is nyomás alatt kell tartani az atlanti integráció blokkolásával Kijevet. Ugyanúgy, mint tette azt Athén Szkopjéval.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.