A nyugtalanító események színhelye ismét Koszovó északi része, amelynek négy járásában – legalábbis papíron – mintegy 50 ezer szerb lakik. Ők nem ismerik el Koszovó önálló államiságát, sőt, Pristina fennhatóságát sem, jóllehet 10 garantált képviselői mandátumuk van a parlamentben, és két miniszteri posztot is ők töltenek be a kormányban. A helyzet rendezésére eddig létrejött 33 megállapodásból Szerbia vajmi keveset tartott be, inkább a feszültség ébrentartására törekszik. Igaz, Koszovó sem siet ezek végrehajtásával. A helyzet megoldása a világban végmenő hatalomváltás függvénye.
Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára
Fotó:EUROPRESS/Armend NIMANI/AFP
Koszovó északi, túlnyomórészt szerbek lakta részét a pristinai hatóságoknak Szerbia egykori déli tartományának de facto függetlenné válása, 1999 óta sem sikerült igazán ellenőrzésük alá vonni. Onnan a bevezetőben szereplő megszorítás, hogy a koszovói szerb családok tagjainak egy része, rendszerint a férfiak „ügyeletet tartanak”, vagyis melegen tartják a helyet Koszovóban, míg a többiek másutt Szerbiában, igen nagy számban például Újvidéken élnek.
„A Koszovó északi részében honos szerbek egyfajta szürke zónában élnek, amelyben virágzik a csempészet és a szervezett bűnözés”
Az itt működő bűnözői klánokkal a belgrádi hatalom gyümölcsöző kapcsolatokat ápol, és szükség esetén mozgósítja őket a pristinai kormány vagy a nemzetközi közösség rendteremtő intézkedései ellen. Így történt ez most is. A közvetlen indokot az szolgáltatta, hogy november 1-én hatályba lépett Észak-Koszovó területén a szerbiai rendszámok használatának tilalma. Ez a koszovói kormány válasza volt arra, hogy Szerbia immár 10 éve nem fogadja el a koszovói rendszámtáblákat. A koszovói hatóságok 1750 esetben szabtak ki bírságot a tilalmat megszegőkre. Azokat viszont, akik az ottani szerbek közül szót fogadtak, saját nemzettársaik „figyelmeztették” arra, hogy kinek tartoznak engedelmességgel.
„A barikádokkal és az úttorlaszokkal azonban nemcsak ez ellen, hanem az ellen is tiltakoztak, hogy terrorizmus vádjával letartóztattak egy volt koszovói szerb rendőrt, amiért bombamerényletet hajtott végre a választási bizottság Kosovska Mitrovica északi, szerbek lakta részében található irodája ellen”
A cél a helyhatósági választások megakadályozása volt. Annak kiírására azért volt szükség, mert a szerb rendőrök kiléptek a koszovói rendőrségtől, távoztak a szerb bírák és tisztviselők, s a parlamenti képviselők is elvesztették mandátumukat. Időközben Pristina lemondott mindkét tervéről, a helyhatósági választásokat és a szerbiai rendszámok tilalmára vonatkozó rendelet hatályba lépését is elhalasztotta, természetesen a Nyugat, az Európai Unió, de legfőképpen az Egyesült Államok nyomására. Washington ugyanis pánikszerűen próbálja enyhíteni a feszültséget, de kevés esély van rá, hogy sikerül is neki.
„Koszovóban időközben <béke> és csend honol – amint egyébként az úttorlaszok idején is -, de változatlanul dübörög a belgrádi propagandagépezet”
Alekszandar Vucsics, szerb elnök többször rendelt el fokozott készültségi állapotot a hadseregben, és vezényelt a koszovói határ közelébe alakulatokat, sőt bejelentette, hogy kezdeményezni fogja a szerb rendőrség és a hadsereg visszatérését a szakadár déli tartományba. Ennek lehetősége egyébként fennáll az ENSZ 1244. számú határozata alapján, amelyet Szerbiának az 1999-es koszovói háborút lezáró kapitulációja után fogadtak el. Egy feltétel azonban van, a nemzetközi erők (KFOR) egyetértése szükséges hozzá. Ezt aligha fogja megkapni. Vucsics valószínűleg nem is számít rá, mert ezt a bejelentését nem szánja egyébnek, mint propagandafogásnak, hiszen a szerbek körkörös fenyegetettségének mítosza teljhatalma megtartásának bevett eszköze. A hisztériakeltésbe a rendszerint neki szekundáló kormányfő, Ana Brnabics is bekapcsolódott, fennen hangoztatja, hogy Pristina háborút akar. Ahogy most állnak a dolgok, Vucsics elnöknek sokáig módja lesz ezt a módszert alkalmazni.
„Megoldás ugyanis a koszovói helyzetre nincs a láthatáron, és mindaddig nem is lesz, amíg világosan ki nem rajzolódik a kép arról, hogy ki is lesz a világ ura az elkövetkező évtizedekben”
Addig hiábavaló minden nyomásgyakorlás Szerbiára, és Koszovó bizalma is a Nyugat keménykedésében. Szerbia eddig se nagyon igyekezett az Európai Unióba, úgyhogy a csatlakozási tárgyalások megakadása érdektelen számára. Az uniós tagság, mint „jutalomfalat” Koszovó számára érdekes, a napokban be is adta hivatalos jelentkezését, de a koldusszegény, csak migránsokkal, mint legfőbb exportcikkel rendelkező balkáni országok felvétele szakítópróba lehet az EU számára.
„Az Egyesült Államok eddig Szerbiát támogatta, de kutyaszorítóban van, mert az albánokkal sem veszhet össze, hiszen albánok lakta területen több támaszpontja van”
Most mégsem azért látszik elpártolni tőle, mintha az albánoknak akarna kedvezni, hanem azért, mert a szerb előrenyomulás miatt Montenegróban komolyan veszélyeztetve látja érdekeit, így Bar kikötőjének szerb, közvetve orosz, kézbe kerülését. Félő azonban, hogy már túlságosan elengedte a gyeplőt. Mi több, maga szolgáltatott ürügyet a világ, de legalább is a Nyugat-Balkán szerbjeinek egyesítésére (a szomszédos államok kontójára), a Belgrád által később „Nyitott Balkán” névre keresztelt „mini Schengen” ötletével.
„Most egy másik ötlet van terítéken, egy francia-német elképzelés, amely az 1972-es kelet- és nyugat német egyezség mintájára oldaná meg a koszovói problémát”
E szerint Szerbiának nem kellene a szó szoros értelmében elismernie Koszovó önállóságát, csak területi integritását, és fel kellene hagynia azzal, hogy blokkolja annak nemzetközi szervezeti tagságát. Az utóbbi elsősorban a nemzetközi pénzforrásokhoz való hozzájutás szempontjából volna fontos Pristina számára. Az észak-koszovói szerb járások szövetsége, vagyis területi autonómiája, aminek Albin Kurti kormányfő szívósan ellenáll, e szerint a terv szerint a kormány megkerülésével, a parlament jóváhagyásával valósulna meg. Kurti – valószínűleg nem az utóbbi miatt – magabiztosan nyilatkozott, hogy az egyezségre tavaszig sor kerül. Az optimizmus azonban nem indokolt. Szerbiának, de a háttérben Oroszországnak, sőt, Kínának is érdeke az instabilitás fenntartása a Balkánon mindaddig, amíg a hatalomváltás Európában és a világban végbe nem megy, de legalább is, amíg nem látszik, hogy „ki nevet a végén”.
