Ma bezár a híres moszkvai Jeliszejevszkij, amely több mint csupán egy élelmiszer bolt a Tverszkaján. Az orosz főváros múltjának egy darabja. Remélhetőleg lesz, aki megmenti, de a 120 éves történet megszakadása figyelmeztet arra, hogyan bánunk a múltunkkal. S nem csak Moszkvában.

Amikor 1901-ben a Tverszkaja 14. szám alatt, az úgynevezett Kozickaja-házban megnyitották a már addigra dúsgazdag Grigorij Jeliszejev áruházát, valamint az orosz és külföldi borok pincéjét, a moszkvaiak csodájára jártak. Nemcsak a gasztronómiai ínyencségek, a gyarmatáruk és a ritka borok miatt, de a fényűző neobarokk stílusban kialakított belső miatt is. Magas, kétszintes terem, lenyűgöző kristálycsillárok, a mennyezet és a falakat díszítő mesés dekoráció…

„Mintha az <1001 éjszaka meséjébe> csöppentünk volna”

Mintha nem is élelmiszer bolt lenne, hanem egy ékszerdoboz, mesevilág. Még a szovjet időkben sem merték becsukni az akkor már állami tulajdonba került üzletet. Ez lett a Gasztronom NO1, és e cégér alatt elsősorban külföldi látogatók számára kialakított kirakatüzlet működött. Megmaradt a Jeliszejev név is, és továbbra is a csodájára jártak.

Amikor arrafelé jártam, én is mindig betértem ide, a fogyasztás e templomába. Sokszor nem is vásárolni, hanem csak nézelődni. Áhítattal gyönyörködve a régi letűnt világból itt maradt dekorációkban. Az utóbbi időben pedig már nemcsak a cári, hanem a szovjet időkre is emlékeztetett a Jeliszejevszkij. Megszépülve, nosztalgiától túlcsordultan.

„Ennek azonban vége. Egy időre legalábbis. A Seremetyev birtok jobbágyának sorsát megváltoztató eperrel teli táltól egy kereskedő dinasztia felemelkedésén és a véres 20. századon át máig ívelő történet megszakadt. A Jeliszejevszkij 120 éven át megmaradt, háborúkban, a múltat eltörlő diktatúrában. Túlélte a Szovjetunió összeomlását és a vadkapitalizmust is, a járvány, a turisták elmaradása és a profit éhség azonban már sok volt neki. Ma bezárt.”

Nem is értem, hogy lehet veszteséges a Jeliszejevszkij? Hiszen ez nem is bolt! Múzeum, a múlt egy darabja, Moszkva jelképeinek egyike. Mint a Bolsoj, a Metropol, az Osztankino, a Puskin szobor. Olyan ez, mintha a Vörös teret szétbontották volna… Hiába a földből egyre másra kinövő felhőkarcolók, ezek nélkül Moszkva nem az igazi. Ha ezek eltűnnek, nem marad múltja. Elillan a kövekből a lelke.

„Micsoda idők ezek? Hogy senkinek sem jut eszébe megmenteni a múlt egy szimbolikus darabját. Pedig az összeharácsolt pénzekből sokaknak telne rá. De az állam is felkarolhatná, lehetne benne üzletként is működő múzeum, a múlt egy élő szigete”

Az ezredfordulóra hasonló sorsra jutott szentpétervári Jeliszejevszkijt így élesztette újjá évtizedes tetszhalálából felújítva a „Putyin szakácsaként” hírhedtté vált oligarcha, Jevgenyij Prigozsin. A moszkvai Jeliszejevszkij megmentője a hírek szerint az Azbuka Vkusza minőségi élelmiszerlánc, a prémium kategóriájú orosz Globus Gourmet bolthálózat, vagy a SPAR lehet.

Ez sem segít azonban azon, hogy sorra tűnnek el a múlt darabjai. Moszkvában is. Mert miközben a rendszer éppen a múltból erősíti az identitását, arra még sokszor képtelen, hogy a múlt akár szimbolikus darabjait is megvédje a pénzéhes haramiáktól.