„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Bírálták az ukrán elnököt a legelkötelezettebb külföldi szövetségesei, így Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vagy Lindsey Graham amerikai szenátor is”
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY/AFP
Lehet, hogy a Nyugat egyelőre mégsem „ejtette” Volodimir Zelenszkijt? Nemrégiben még az orosz hírszerzés szivárogtatására hivatkozva az a hír járta be a nemzetközi sajtót, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia úgy döntött, Valerij Zaluzsnijt, Ukrajna volt vezérkari főnökét, jelenlegi londoni nagykövetét ülteti Zelenszkij helyébe. A döntés állítólag egy alpesi üdülőhelyen tartott titkos tanácskozáson született a két kormány megbízottai között. A megbeszélésbe bevonták Andrej Jermakot, az ukrán elnök kabinetirodájának vezetőjét, valamint Kiril Budanovot, az ukrán katonai felderítés vezetőjét is. Az Alpokban kötött megállapodás előzménye az a törvény, amellyel Zelenszkij korlátozni akarta a korrupcióba keveredett vezetők felelősségre vonását. Ennek kapcsán azoroszok azt is megszellőztették, hogy Zelenszkijt állítólag Jermak húzta csőbe azzal, hogy rábírta a törvény aláírására. Jermak ezzel a Nyugattal összejátszva Zelenszkij félreállítását készítette volna elő azzal a céllal, hogy egy új hatalmi felállással megerősítsék a Nyugat Ukrajnának nyújtott katonai támogatását Oroszország ellen.
„Nos, az elnök népszerűsége azért megsínylette a korrupcióellenes szervezetek elleni elsietett fellépést és a nyugati bírálatokat, azóta azonban megkezdődött Zelenszkij <kimosása>, az <Ukrajna, mint a demokrácia védelmezője> narratíva helyreállítása. Mindebből úgy látszik, hogy egyrészt az európaiak nem tudnak szabadulni az olvasatuktól, másrészt a Nyugatnak egyelőre még szüksége van Zelenszkijre”
Különben aligha jelennének meg olyan cikkek, amelyben azt állítják, hogy a tiltakozások, majd arra reagálva az elnök visszakozása nem volt más, mint párbeszéd a hatalom és az elnök között. A Forbes ezt az eszmefutattást még azzal fejeli meg, hogy a tüntetések is igazolták, Ukrajna nem Oroszország. A „bezzeg Oroszországban” narratívához tehát nemcsak az ukrán hatalom, hanem annak nyugati védelmezői is előszeretettel nyúlnak. Emellett még azzal operálnak, hogy a történtekért a felelősséget Jermakra hárítják, mintha az elnök csak véletlenül, megvezetve – ugye az SZVR is erre utalt – írta volna alá a törvényt. A Forbes megerősítésül még azt is fejtegette, hogy az ukránok nem tartják diktátornak – bezzeg a Politico ezt is leírta – Zelenszkijt, és a háborús helyzetben tüntetésekkel nem döntik káoszba az országot.
Még messzebb ment zelenszkij és az ukrán politikai berendezkedés kimosdatásában az ismert francia dokumentumfilm rendező Bernard-Henri Lévy, aki ukrán elnöki hivatal vezetőjével, Andrij Jermakkal a francia Le Point című lapnak írt közös cikkében egyenesen azt állította, hogy
„Ukrajna ismét demokráciáról adott leckét a világnak”
A szerzők bírálják a „hamis barátok szkepticizmusát”, a zűrzavarban érdekelt külső ellenséget emlegetnek, Ukrajnát pedig egyenesen „a demokrácia laboratóriumának” nevezik. A cikkhez fűzött kommentárjában Jermak a Telegramon hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem „háborúban álló, tökéletlen demokrácia”, hanem „tanuló, reformokat végrehajtó, hibáit kijavító demokrácia, amely tűz alatt halad előre”. A történteket nem válságként, hanem jogalkotási kompromisszumként írja le, amelynek eredménye az elnök, a parlament és a korrupcióellenes ügynökségek megerősítése. Majd idézi De Gaulle-t a reformok szükségességéről. „Ukrajna bizonyítja ezt, s ez több, mint rugalmasság. Ez a demokrácia leckéje” – vonja le a konklúziót Jermak, akit egyébként Lévy szintén igyekszik tisztára mosni, és Zelenszkij leghűségesebb fegyver hordozójának nevez.
„Hát így kell végül a válságból a demokrácia lábbal tiprásából erényt kovácsolni. Persze, ehhez média is kell!”
De mi azért maradjunk a tényeknél. Zelenszkij végül a hazai és nyugati nyomás hatására meghátrált, és visszavonta a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatalt (NABU) és a Korrupcióellenes Különleges Ügyészséget (SzAP) a főügyész hivatala alá rendelő törvény. Ezt követően az ukrán parlament ellenszavazat nélkül visszaállította e szervezetek függetlenségét. Az ügy fontosságát jelzi, hogy feloldották a parlamenti ülések élő közvetítésére vonatkozó, az orosz támadás óta érvényben lévő tilalmat is. Ezt megelőzően Kijevben és több nagyvárosban néhány ezres tüntetéseken tiltakoztak a gyorsított eljárásban áterőltetett törvény miatt. Ez ugyanis sokak szemében azt is jelentette, hogy innentől kezdve a kormányközeli korrupciót legalábbis nem kellő eréllyel vizsgálták volna.
A résztvevők által készített plakátok miatt „kartonforradalomnak” nevezett tüntetések egyelőre nem hasonlítottak sem a 2004-es „narancsos forradalomra”, sem a 2014-es Euromajdanra, az azonban figyelemre méltó, hogy több mint három év folyamatos hadiállapot és általános mozgósítás után ez volt az első valóban tömeges megnyilvánulás Zelenszkij elnök ellen. Újdonság volt az is, hogy nem a háborúval és az erőszakos mozgósítással kapcsolatban tiltakoztak, hanem a hatalom gátlástalanságából és korruptságából lett elegük.
„Adott esetben az sem zavarta a tüntetőket – talán nem véletlenül -, hogy a nyugati típusú demokratikus Ukrajna szimbólumának számító szervezeteket az Euromajdan után 2015-ben nyugati támogatással – konkrétan az amerikai FBI és az EU szakemberei alkották meg – hozták létre a nyugati pénzek útjának ellenőrzésére, az ukrán korrupció visszaszorítására. S mivel a korrupció elleni harc köztudottan a politikai harcok, a nyomásgyakorlás eszköze is, nem titkolt cél volt az ukrán hatalom ellenőrzésére és befolyásolása is”
Bár Zelenszkij láthatóan elszámolta magát, sietsége hatalomtechnikai szempontból érthető. Már a kormány átalakítása is jelezte, hogy a rendszer „szürke eminenciása”, Andrij Jermak érezte, húzni kell egyet a csavarokon és még tovább kell erősíteni az Elnöki Iroda pozícióit. A Bankova ugyanis egyre nehezebben kezelte a növekvő kihívásokkal, amelyeket eddig a háborúra és orosz felforgatásra hivatkozva sikerült a szőnyeg alá söpörniük. A Trump visszatérése azonban megnehezítette a tandem dolgát, és sürgősen kezelni kellett Washington és Kijev megromlott kapcsolatait. S ha ez még nem lett volna elég, ott van az egyre romló fronthelyzet, ráadásul sűrűsödtek az ukrán prominens személyiségek ellen indított korrupcióellenes razziák is. Ez a vizsgálódás egyre inkább érintette már Zelenszkij és Jermak belső körét is – különösen két, az az elnök pénztárcáinak tartott két személy, Olekszij Csernisov volt miniszterelnök-helyettes, valamint Timur Mindics, a Zelenszkij által alapított Kvartal 95 humorista-társulat és műsorgyártó cég társtulajdonosa került a fókuszba -, így lépni kellett. A hatalom szándékait már jelezték a korrupcióellenes hatóságoknál tartott házkutatások, ezzel egyidőben a védelmi iparban elkövetett korrupcióra vonatkozó de facto amnesztia bevezetésének a kísérlete.
De ebbe a sorba illeszkedik, hogy a kormány az Európai Bizottság és több mint 60 ukrán civil szervezet, üzleti szövetség és közéleti véleményformáló tiltakozása ellenére sem volt hajlandó sokáig kinevezni a versenybizottság által kiválasztott Olekszandr Civinszkijt, a NABU nyomozóját a Gazdaságbiztonsági Hivatal (BEB) élére. A Manafort elleni, a NABU által 2016-ban lefolytatott ügy egyik kurátoraként működő Civinszkij győzelme a pályázaton sokak szerint a Porosenko-csoport és az amerikai Demokrata Párthoz köthető körök Zelenszkij elleni összehangolt támadásának része volt. Ne felejtsük el, hogy a NABU-nál is szélesebb hatáskörrel rendelkező Gazdaságbiztonsági Hivatal feletti ellenőrzés a korrupcióellenes hivatalokkal együtt rendkívül erős befolyásoló eszköz az ukrán elitre nézve.
„Az ukrán kormány lépése nemcsak belföldön, de külföldön is visszatetszést keltett. A nyugati fősodor sajtó megvilágosodva az autoritarizmus erősödéséről értekezett, politikai öngólnak, kockázatos politikai kalandnak nevezte Zelenszkij lépését”
A Politico egyenesen Ukrajna alattomos ellenségének nevezte az ukrán kormányzatot és magát Zelenszkijt. „Ha a fékek és ellensúlyok működését biztosító intézmények politikai eszközzé válnak, Ukrajna kockáztatja, hogy elveszíti azt a demokratikus magot, amelynek megteremtéséért 2014 után olyan keményen küzdött” – figyelmeztetett a Financial Times elemzője. A Nyugat meghosszabbított kezeként működő Ukrajinszka Pravda az Euromajdan elárulásáról, irányvesztésről, az emlékezet megcsúfolásáról írt, felrótta, hogy a hatalom egy személy kezében összpontosul, nincs elszámoltathatóság és nincs félelem a lelepleződéstől.
„A nyugati sajtóban sorra jelentek meg azok az értékelések, amelyeket eddig ők maguk minősítettek orosz dezinformációnak”
Leírták például, hogy Ukrajnában nincs igazi politikai ellenzék, Zelenszkij ugyanis mindenkit eltüntetett, aki útban volt neki. Kiderült, hogy mégis csak vannak politikai foglyok Ukrajnában, az ellenzéki médiumokat pedig még 2022 előtt bezáratta a hatalom, oroszpártinak vagy orosz ügynöknek minősít mindenkit, aki zavarja a köreit, vagy akinek a vagyonára a Bankovához közel állók rá akarják tenni a kezüket. A nyugati sajtó most még az ortodox egyház állami erővel történő szétszakítását, az ukrajnai templomok állami megszállását is felemlítette. Sőt, azt is kimondták, hogy valójában az Elnöki Iroda vezetője Andrij Jermak irányítja az országot, nem pedig Zelenszkij.
„Bírálták az ukrán elnököt a legelkötelezettebb külföldi szövetségesei, így Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vagy Lindsey Graham amerikai szenátor is”
Az Európai Unióval és az IMF-fel ellentétben az Egyesült Államok teljes csendben figyelte az eseményeket. Donald Trump nem kommentálta nyíltan a botrányt, és csak általánosságban beszélt az ukrán korrupcióról. Az egyébként sem Zelenszkijjel, sem pedig Jermakkal nem igazán szimpatizáló amerikai elnök visszafogottsága összefügghet azzal, hogy a NABU Barack Obama elnöksége alatt jött létre, és a Demokrata Párt egyik projektjének tekinthető, s mint már említettük, 2016-ban pedig éppen ez a szervezet indított nyomozást korábbi kampányfőnöke, Paul Manafort ellen.
„Trump látványos hallgatása azzal is magyarázható, hogy az elnök úgy látja, ő a NABU-hoz hasonló ügynökségek nélkül is kézben tartja Zelenszkijt, aki ugyan az elején az Ovális Irodában még kicsit <fickándozott>, azóta azonban mindent megtesz azért, hogy a Fehér Ház kegyeiben maradjon”
Ezt szolgálta a Trump adminisztrációjára a ritkaföldfémekről szóló megállapodás előkészítése során jó benyomást tevő Julija Szviridenko miniszterelnöki kinevezése. Talán nem véletlen, hogy a NABU már ellene és fő védnöke, Jermak ellen is vizsgálódik egy a kormányzati repülőgép használatát érintő ügyben. De az európai fősodornak sem tetszhet Zelenszkij túlságos simulás az amerikai elnökhöz. Egyes szakértők mindenek előtt ezzel magyarázzák az ukrán elnökkel szembeni kemény európai fellépést. A hatalmon maradása érdekében ugyanis Zelenszkij Trump kedvében járva európai szemmel vállalhatatlan kompromisszumokra is kész lenne, így szorosabbra kell vonni a gyeplőt és nyomás alatt kell tartani az ukrán elnököt. Másokban éppen ellenkezőleg az merül fel, a „tettrekészek” elérkezettnek látták a pillanatot, hogy kiszálljanak a háborúból, és ebben Zelenszkij makacssága akadályozhatja őket. Az európai fősodor kemény bírálatát és hirtelen jött tisztán látását persze az a pszichológiai tényező is erősítheti, hogy a hatalma megtartása érdekében gátlástalanul fellépő pártfogultjuk ezzel a húzásával borította az „Ukrajna a demokrácia védőbástyája” szlogenre épülő narratívát, és ezt nehezen bocsájtják meg neki. Mint ahogy azt sem, hogy Trump után a „tettrekészek” erejét, befolyását is alábecsülte.
„Zelenszkij komoly presztízs veszteséget szenvedett el. Korábban szilárd támogatása megrendült. A hatalmi vertikálon megjelentek a repedések”
A mostani kínos köpönyegfordítás után a jövőben a saját frakciója sem fogja feltétel nélkül támogatni az elképzeléseit, ellenfelei pedig erőre kaphatnak. Sűrűsödni fognak a korrupcióellenes vizsgálatok, és egyre szorul a hurok az elnök körül. Az sem kizárt, hogy már a közeljövőben Jermak és Szviridenko menesztésére fogják kényszeríteni. Ezzel párhuzamosan erősödhetnek az utcai tiltakozások is.
„Zelenszkij sorsa azonban elsősorban Ukrajna nyugati támogatóinak a kezében van. Jövőjét alapvetően befolyásolja, hogy mikor érik meg az idő a tűzszünetre, és a béketárgyalásokon milyen szerepet szánnak neki”
Ha akadálynak látják, akkor a védnökök eldönthetik, hogy az utca, a hadsereg vagy a NABU segítségével mozdítják el. Addig azonban még szükség van a már végképp kezelhetővé vált Zelenszkijre. Ráadásul egy hirtelen és átgondolatlan váltással az ukrán hadsereg is összeomolhatna, ami a nyugati pozíciókat is gyengítené. Ettől függetlenül a nem is oly régen még korunk Churchilljének nevezett Zelenszkij a nyugati médiatérben már az említett rehabilitálási kísérletek ellenére sem hősként, sokkal inkább problémaként jelenik meg. A mostanihoz hasonló lépések ugyanis veszélybe sodorhatják Ukrajna kitartását a háborúban, de Brüsszelnek az uniós csatlakozásról szőtt terveit és a további pénzügyi támogatásokat is.
(A cikk alapváltozata eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
HandaBandy says:
“az amerikai FBI és az EU szakemberei alkották meg – hozták létre a nyugati pénzek útjának ellenőrzésére, ”
Meglátásom szerint az ebbéli hatékonyság nem feltétlenül egy felszíni sikertörténet Ukrajnában, az amerikaiak és az európaiak viszont első kézből informálódnak az ország mozgásáról. Bár az USA, régebbi, dél-amerikai tapasztalatokra támaszkodva, a korrupciós léket egyszerűen beleszámolja a költségvetésbe. A hasznot úgyis leverik a delikvenseken, így hát érdemben az nem is érdekes. Viszont egy jogkörrel kapcsolatos “döbbenetesen leleplező botrány” remek elektromos ösztöke a politikai pincsikutyákat visszakergetni az óljukba. A nap süt, a szél fúj.
brüsszelita says:
Nem kell a kijevi szappanoperát komolyan venni, mert Zselének Trump csak annyit fog mondani “és most csend, vagy mehettek vissza a balettbe ugrálni!”
A Macskafogó a jobbik eset, mert Zselé csak addig maradhat, amíg háborúzni akar a nyugat, mihelyt tárgyalni kell Putyinnal, a mór megtette kötelességét, a mór mehet, viszont ugrálni nem fog, és főleg nem balettben. Mehet a börtönbe, vagy a londoni házába magánzárkába attól függően, mennyire éli bele magát a szerepébe, és ki tud-e lépni belőle, meg hogy ott nem veszik-e el tőle.
Ugyanis kizárt, hogy Putyin egy asztalhoz leüljön vele, ennyire nem égetheti be magát, nem teheti szalonképessé azt a dumát, amit Zselé tolt éveken át. Putyin egy olyan rezsimmel akar megállapodni, amelyik képes felelősséget vállalni, és később azért felelősségre is lehet vonni.
A többi spekuláció csak a hülyítésünkre jó beleértve Putyint is, aki csak az időt húzza, hisz ő áll nyerésre, bolond lenne olyan békét kötni, ami nem az ő feltételeit tükrözi. Nem fogja hagyni, hogy kiénekeljék a szájából a sajtot, ezért Alaszkától semmit se várok, amiről meg esetleg megállapodnak az úgyis titokban marad, viszont szépen mosolyognak majd.
Egy bukott illegitim elnök ugyanis nem tárgyalási alap, ő csak arra lehet jó, hogy a kapitulációs okmányt aláírja, és utána leüljön a vádlottak padjára, mert vele bukik egész Európa, Brüsszel, London, Berlin meg Hága, nem lesz aki a táncos komikust kimossa, és újra színpadra szólítsa.
Régi magyar vicc ukrán fordítása: Tudjátok, hogy szólítják Zelenszkijt, amikor pulcsi helyett először nyakkendőt köt és zakót vesz? Vádlott álljon fel! Persze az ilyen viccektől én elhatárolom magam, most is csak eszembe jutott mint a balett a Macskafogóban.