A tavalyi durva ősz után sokat nem várhatott senki az újabb magyar-ukrán külügyminiszteri tárgyalásoktól. Arra azonban az ukrán diplomácia érezhetően növekvő önbizalma ellenére sem számítottak, hogy Kijev diktálja a tempót, és pökhendi módon szembesíti Budapestet a nyomásgyakorlásra alkalmas eszközök hiányával.

Két durva fenyegető levél foglalta keretbe Szijjártó Péter január 27-diki kijevi látogatását. Mindkettőt a kárpátaljai magyarság kapta, és a magyar külképviseletekhez, valamint az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központhoz érkezett.

„Ma azokhoz a magyarokhoz intézzük szavainkat, akik Ukrajna területén élnek, valamint Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterhez. Már figyelmeztettünk titeket. Azt hiszitek, hogy nem látjuk, miként próbáljátok megsemmisíteni a biztonságunkat, azt hiszitek, hogy Ukrajna patriótái hallgatni fognak és elnézik, miként akarjátok elfoglalni a földjeinket?

Nem! Cselekedünk! Továbbra is cselekedni fogunk. Ez a mi földünk, ez Ukrajna. Mi mindnyájatokat ismerjük, tudjuk, hogy hol vagytok és tudjuk, hogy hol vannak a családjaitok. Ismerünk téged is, Szijjártó.

„Eljött az ideje, hogy Ukrajna hazafiai lépjenek. Szijjártó úr, várunk téged. Készen állunk. Készen állunk válaszolni. Minden lépésedet figyelni fogjuk”

Ha eljössz, akkor a legváratlanabb pillanatban csapunk le. Ukrajna nem vár rád. Értsd meg, hogy ha belépsz a szent ukrán földre, csupán napjaid vannak hátra. Ezenkívül, Szijjártó úr, tudd, hogy érkezésed esetén halálra ítéljük a magyarokat is.

De megmentheted őket, és leállíthatod a betolakodó politikádat a földünkön. Meglátjuk, mennyire értékes számodra a magyarjaid élete.

Utoljára figyelmeztetünk: hagyjátok abba a tevékenységeiteket Ukrajnában, máskülönben a magyarok a saját vérükben fognak megfulladni.

Dicsőség Ukrajnának! Dicsőség a hősöknek!”

Az „ukrán hazafiak” a látogatás előestéjén is hallatták öblös hangjukat. „Mi, ukrajnai hazafiak közöljük veletek, hogy amennyiben külügyminiszteretek, Szijjártó Péter Ukrajnába utazik, cselekedni fogunk. Elfáradtunk azt szemlélni, ahogyan Magyarország megpróbálja elvenni a területünket. Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, nagy vérontásra készüljetek, magyar vér fog folyni” – állt az ukrán nyelvű levélben.

Nem kellene az ilyen leveleknek túl nagy jelentőséget tulajdonítani, és szerencsére sok tisztességes ukrán is szégyelli magát e hangos és agresszív kisebbség miatt. Tisztában vannak azzal a kárpátaljaiak is, hogy e hőbörgés nem jelenti a világ végét. Átéltek ők már durvább időket is, mégis ott vannak még vagy 10-120 ezren a Kárpátok tövében.

„A kárpátaljai magyarok ezt az őrületet is túlélik, azonban az ilyen nacionalista megnyilvánulások mellett már csak azért sem lehet elmenni, mert jól érzékelteti a magyar-ukrán viszony milliőjét”

Az ukrán társadalom nem elhanyagolható része ugyanis így gondolkozik a magyarokról, és szeparatistának tartja mind a magyar kormányt, mind a kárpátaljai magyar kisebbséget. Köszönhető ez az elmúlt évek politikai uszításának, amelyből a sajtó is rendesen kivette a részét. Ahelyett például, hogy elgondolkozna, hová is vezetnek az ilyen megnyilvánulások, mind a politika, mind pedig a sajtó rögtön rávágja, hogy ez csak orosz provokáció. De nemcsak a marginális szélsőségesek írnak ilyen leveleket, hanem 111 ukrán szakértő is Magyarországot nevezte meg Oroszország után az Ukrajnával legellenségesebb államnak. S azért sem szabad hallgatni az ilyen megnyilvánulásokról, mert Kijev hallgatólagosan még engedi is az ilyen hőbörgést. Végül azt se felejtsük el, hogy általában a külügyminiszter is olyan hangon szólal meg, hogy az lefordítva az utca nyelvére valahogy így hangzik”

Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a tavaly ősszel történtek – kitiltások, kommandósok házkutatásai, a KMKSZ vezetőjének Magyarországra menekülése, a magyar himnuszt éneklő szürtei képviselők elleni eljárás – után lényegében csak azt várhattuk a külügyminiszteri tárgyalásoktól, hogy fennmaradjon a két ország között a párbeszéd.

„S nem is csalatkozhattunk a várakozásban, hiszen a két külügyminiszter végig elbeszélt egymás mellett, és az erőltetett mosolyok ellenére is világos lehet mindenki számára, hogy a két ország viszonyának alakulásával kapcsolatosan a jövőben sem lehetnek illúzióink”

Nem történt tehát igazán semmi, de azért a vájtfülűeknek volt mit meghallaniuk. Mindenek előtt azt, hogy a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter és Dmitro Kuleba már csak úgy általában beszéltek a vita alapját jelentő kirekesztő oktatási- és nyelvtörvényről. A magyar kormány mintha megbékélt volna azzal, hogy Kijev ebből egy jottányit sem akar engedni.

„Kuleba értelmezésében tárgyalni is csak akkor lehet, ha Magyarország elfogadja az ukrán fél <játékszabályait>, amelynek értelmében a nyelvkérdés belügy, így abba Budapest nem szólhat bele”

Szijjártó így most csak egy munkacsoport felállításáról beszélt, amely már csak a törvény végrehajtásának módjairól egyeztet. Az ukrán sajtó pedig már tényként beszél arról, hogy Budapest már nem tekinti a törvényt magyarellenesnek, és az erőszakos ukránosítás eszközének. Ebben a szellemben a látogatást eleve magyar vezeklésként állította be nemcsak a sajtó, hanem Dmitro Kuleba is. S hogy mire jut majd a munkacsoport? Ne legyenek illúzióink, hiszen Kijev már nemcsak mondja, hanem el is hiszi, hogy a Velencei Bizottság ezzel kapcsolatos összes ajánlását megvalósította.

„De a figyelmesen hallgatóknak feltűnhetett az is, hogy Kijevben a magyar külügyminiszter már nem beszélt Ukrajna euroatlanti törekvéseinek blokkolásáról, nem emlegetett vétót vétó, és nem hozta szóba az EBESZ kárpátaljai misszióját sem”

Kijevben örülnek, és örülhetnek is, hiszen úgy tűnik, hogy ők határozzák meg a tárgyalások kereteit. Ez a vizit csak tovább hízlalhatta enélkül is túltengő önbizalmukat. S hogy miért olyan pökhendiek? Mert nagyon jól tudják, hogy a kárpátaljai magyarok sorsa a kezükben van, most már számíthatnak Joe Bidenre is, a magyar vétónak pedig nem sok értelme van, mikor az ukrán NATO-tagság napirenden sincs. S hogy miért, azt rá lehet fogni az akadékoskodó magyarokra. Úgy tűnik, látja ezt a magyar diplomácia is – a közösségi médiában zajló vitákból ítélve a kárpátaljai magyarok nagyon jól láják -, így már azon gondolkodik, hogy miként tudna az arcát megőrizve kikecmeregni ebből a konfliktusból. S ha ez így lesz, egy a magyar kormány mozgásterével kapcsolatos illúzióval mi is szegényebbek leszünk. Kár lenne, mert ebben a kérdésben nemcsak igazunk van, de mi is vagyunk az európaiak.