„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Józef Piłsudski
Fotó:warsawinstitute.org
Bőven vannak olyan emberek a világtörténelemben, akiknek munkásságát többféleképpen értelmezi az utókor. Attól függően, hogy éppen milyen oldalról érintett az adott személy megítélésében.
„Józef Piłsudski a lengyelek szemében nemzeti hős. A XX. századi történelmük egyik legfényesebb csillaga”
Hazájában, illetve a világ azon pontjain, ahol lengyel közösség él, a kultusza a mai napig virágzik. Országszerte szobrok, utcák és terek őrzik az emlékét. A rendszerváltást követően a megítélése országon belül, sőt, a megszűnt szocialista blokkon belül is kedvezőnek mondható, ugyanakkor az orosz, ukrán és cseh – sőt, a francia egy része is – történetírás azért egészen másként emlékszik meg róla. Nem véletlen ugyanakkor, hogy sokan tartják nagy igazságnak a volt lengyel államelnök szavait, miszerint
„mindig úgy gondolom, hogy úgy élni, ahogy éltem – érdemes volt…”
Ha Piłsudskiról beszélünk, mindenképpen fel kell tennünk azt a kérdést, hogy diktátorként vagy inkább az egységes lengyel állam megteremtőjeként kell tekinteni rá? Mennyire volt szüksége Lengyelországnak, valamint az országhoz csatolt területeknek az erős kéz politikájára? Vajon az ott élt kisebbségek számára mit hozott Piłsudski kora? Abban is megoszlik a történészek véleménye, hogy miként értékeljék az általa létrehozott, az 1926-os puccstól kilenc éven át tartó szanációs rendszerét, amelyet lengyelül sanacjanak neveznek, ami a latin sanatio szónak felel meg és gyógyítást jelent. Vajon diktatúrának, vagy az egyes lengyel történészi körökben kedvelt féldiktatórikus jelzővel kell-e illetnünk?
„Piłsudski nem hozott létre nyílt diktatúrát – ráadásul hivatalosan nem is vállalta a politikai élet irányítását –, de nem tűrte el a vele szemben elhelyezkedő, önállóságra törekvő hatalmi csoportokat. E gócpontok felszámolásában nem nagyon válogatott az eszközökben”
Piłsudski személyét már élete korábbi szakaszában is különleges nimbusz vette körül. Nem véletlenül, hiszen még a börtönt is vállalta, de nem akarta hazáját az első világháborúban már 1917-ben általa vesztesnek titulált német szövetségben látni. A lengyel függetlenség nagy harcosa, a haza megmentője, aki fellépett a korrupció ellen az I. világháborút követő, a lengyelek által vívott háborúkban. S nem utolsó sorban ő a lenini bolsevik állam ellen vívott harcok hőse.
„Sokak véleménye szerint egyenesen Európát mentette meg a „vörös fertőtől”, amikor a varsói csatában megállította a bolsevikok előrenyomulását”
Majd 1923-ban jó érzékkel „nyugállományba vonult”, így nem vállalt szerepet a belső válságba kerülő Lengyelország politikai vezetésében. Nem véletlen, hogy amikor 1926. május 12-én katonai puccsal megszerezte a hatalmat, a legtöbb lengyel a demokrácia védelmezőjét látta benne.
Elvitathatatlan tehát, hogy Józef Piłsudski tetteit már életében legendák övezték. E megítélésnek a hatalomátvételt követő katonai rendszerével aztán önmaga ártott a legtöbbet. Még akkor is, ha azt senki sem vitatja, hogy a társadalom támogatásának megszerzése és megtartása ebben az összetett helyzetben egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Személye azonban oly mértékig összefonódott a független lengyel állam létrejöttével, hogy hatalmához a politikai ellenfelek sem mertek hozzányúlni.
„Józef Piłsudski abból a litvániai lengyel kisnemesi rétegből származott, amely a függetlenségi gondolat talán leglelkesebb és legodaadóbb hordozója volt”
Gondolkodásában a központi helyet ugyanakkor társadalmi felszabadítás helyett egyre inkább a nemzeti felszabadulás, a lengyel államiság helyreállítása, a „Restitutio Poloniae” foglalta el. Eredetileg mindezt a háborúban és a belső forradalmak miatt meggyengülő orosz állam Európából történő kiszorításával képzelte el, amelyet követően az ott élő nemzetiségek föderációs alapon csatlakoznak Lengyelországhoz. Ahogy a lengyel ellenzék ismert alakja, az egyébként történész végzettségű Adam Michnik fogalmazott, Piłsudski olyan katonai nemzetet álmodott meg, amely bármely pillanatban hadsereggé alakítható és irányítható.
Egy másik lengyel történész, Andrzej Garlicki kijelentette, a német börtönben eltöltött tízegynéhány hónap volt az, ami megalapozta Piłsudski későbbi teljes politikai sikerét. Szerinte ugyanis ez lehetővé tette, hogy politikájának összes bűnét, baklövéseit elfeledjék neki. Ez olyan helyzetbe emelte őt, amilyennel soha ezelőtt nem rendelkezett. Politikájának egyik legnagyobb húzása volt még 1919-ben – amikor az ideiglenes köztársasági elnöki címet is megszerezte -, hogy a nyugati hatalmak bizalmát is elnyerte Lewis Naimer szavaival élve ahhoz, hogy
„felépítse Lengyelországot, amíg Németország és Oroszország alszik”
Az 1920-21-es lengyel-orosz háborúban betöltött szerepét azzal koronázta meg, hogy a háborút lezáró rigai békeszerződésben elismertette a bolsevik hatalommal azoknak történelemben hol a lengyel királysághoz, hol pedig a cári birodalomhoz tartozó mai belarusz és ukrán régióknak a Lengyelországhoz csatolását, amelyeket a hadai élén elfoglalt. Később egyébként Sztálin és a Vörös Hadsereg nagyrészt ezeket a területeket foglalta vissza 1939-ben, amikor a Molotov-Ribbentrop paktum alapján benyomult Lengyelországba.
Amikor Piłsudski 1922-ben alulmaradt az elnökválasztáson, majd 1923-ban a hadsereg főparancsnoki tisztségéről is lemondott, politikai ellenfelei közül sokan azt hitték, hogy végleg kiszállt a politikai életből. Elszámolták magukat, hiszen
„az 1926 májusában katonai puccsot végrehajtó Piłsudski sokkal erősebben tért vissza a hatalomba, mint amikor azt elhagyta”
Ugyanakkor tévedés, hogy a hadsereg egy emberként állt mellette. Ugyanis amikor 12-én este támadást rendelt el Varsó belvárosa ellen, csak három napig tartó harcok és 300 elesett katona árán tudott győzni. S csak akkor, miután Wójciechowski elnök és a frissen kinevezett parasztpárti Witos miniszterelnök a hozzájuk hű erőkkel megadták magukat. A sikeres puccs után a szejm felajánlotta neki az elnöki tisztséget, amit visszautasított. A hadügyminiszteri posztot viszont elfogadta, és innentől kezdve kilenc éven át ki sem engedte a hatalmat a kezéből. Piotr Stefan Wandycz lengyel-amerikai történész szemében Charles de Gaulle-t idézte, ahogy Piłsudski megszerezte és megtartotta az irányítást hazája felett.
„Elutasította a fasizmust, de a megtisztított szejmmel sem kereste az együttműködést. Mi több, szándékosan megpróbálta lejáratni a parlamentet a politikai pártokkal együtt, és a kormányzást teljes egészében a kabinetre bízta volna”
– állította a történész.
A Piłsudski által megálmodott elnöki rendszerben csökkent a parlament és a szenátus hatalma, és az új alkotmány már a köztársasági elnök és a kormány befolyását, döntési jogkörét nyilvánította ki. Politikai ellenfeleivel, az ellenzéki pártokkal kemény kézzel bánt, a lakosság harmadát kitevő kisebbségeket hol békés úton, hol pedig nem éppen szalonképes módon akarta asszimilálni. Győrfi Lajos tanulmányában (Piłsudski megítélése a lengyel történészek körében 1989 után) például felidézi, hogy
„Joseph Rothschild amerikai történész szerint bohózat zajlott Lengyelországban, és Piłsudski jobban tette volna, ha nyílt diktatúrát vezet be a puccs után, és nem viszi keresztül az országot egy demoralizáló, álparlamentáris paródián”
Breszttől keletre, Bereza Kartuskában például 1934. július 12-én létrehozták azt az internálótábort, ahol a visszaeső bűnözők mellett bírósági ítélet nélkül tartották a rendszer a különösen veszélyes politikai ellenfeleit. A körülmények szörnyűek voltak, a rabokat nehéz és értelmetlen munkákra kényszerítették, verték, nem engedték aludni, fűtetlen zárkákban tartották. Azonos módon kezelték mind a bűnözőket, mind a politikai rabokat. Szintén Piłsudski nevéhez fűződött a náci Németországgal (1934. január) és a sztálini Szovjetunióval (1932. június) kötött megnemtámadási szerződés, valamint a nyugati hatalmakkal való szövetség kialakításának előkészítése
„Ezek célja ugyanaz volt, mégpedig a lengyel függetlenség biztosítása”
Az elnöki hatalmát végleg megerősítő alkotmány bevezetését – 1935. április 23. – Piłsudski három héttel élte túl, ugyanis 1935. május 12-én Varsóban, nagy betegen meghalt. Az általa létrehozott rendszer a II. világháború kezdetéig fennmaradt. Sőt, vannak, akik azt állítják, hogy a Londonban székelő emigráns kormány is az ő örökösének nevezhető.
Az oroszok sosem tudták megbocsátani Piłsudskinak a politikai és katonai tevékenységét. Így a második világháború után a kommunista Lengyelországban kedvezőtlen képet festettek róla, és a szovjet elvárásoknak megfelelően fasiszta diktátornak állították be. A rendszerváltás után exhumálták, a sírját pedig a nagy lengyel királyok panteonjába, a krakkói Wawelbe helyezték át. Bár mindezt nem kevés vita követte, Lengyelország nemzeti hősének földi maradványait végül a nemzet legnagyobbjainak emlékhelyén helyezték örök nyugalomra.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
