Az öngyilkos drónok beszerzését követően úgy tűnik még szorosabbra fonódik Teherán és Moszkva kapcsolata. Ugyanis a perzsa állam immár hivatalosan is megerősítette, hogy Szuhoj Szu-35Sz vadászgépeket kíván vásárolni Oroszországtól. Bár már maguknak az Iránba szállítandó példányoknak a kálváriája is érdekes, az üzlet hatásai még inkább azok. A Szuhojok a haditechnikai együttműködés teljes tárházát nyitják szélesebbre mind a Kreml, mind Teherán előtt. Utóbbi következményei pedig nem csak Ukrajnában, de a Közel-Keleten is érezhetőek lesznek.

A korábban csak szóbeszéd szintjén emlegetett, ám hónapok óta gyakorlatilag tényként kezelt iráni vadászgép vásárlás immár hivatalos megerősítést nyert. Ahogy az állami IRNA hírügynökség által idézett közlemény megjegyzi,

„a Szuhoj Szu-35 vadászgépek műszakilag elfogadhatónak bizonyultak Irán számára, és Irán véglegesítette a beszerzésükről szóló szerződést”

Bár egyes elemzők már az év elejére várták a Szuhojok érkezésének bejelentését, arra csak márciusban került sor, vélhetően a különböző időszámításból eredő félreértések okán. Ne feledjük, az iráni kultúrkörhöz tartozó országok hagyományosan a Gergely-naptártól eltérő saját időszámítást, a napéjegyenlőséghez kötött perzsa naptárt alkalmazzák. Idén pedig az 1402. év kezdetét jelző noruz ünnep éppen március 20-ra esik, miközben az üzlet megköttetéséről szóló hivatalos közlemények épp az azt megelőző időszakban érkeztek meg.

„Hogyan is kerülnek orosz vadászgépek Iránba?”

Nos, a kérdés megválaszolásához elsőként Egyiptomba kell látogassunk. Ugyanis Kairó volt az, amely 2018-ban két milliárd dollár feletti összegért írt alá szerződést Moszkvával meg nem nevezett számú – vélhetően 30 körüli – Szu-35Sz vadászgép leszállításáról 2020-23 között. Kína után így Egyiptom lett volna a típus második külföldi üzemeltetője. A Szuhojok vásárlása egyben beleillett volna az egyiptomi haderőfejlesztés tendenciái közé, mivel Kairó többek között 46 darab Mikojan-Gurjevics MiG-29M/M2 vadászgépeet is vásárolt 2015-ben. Sőt, azt sem szabad elfelejteni, hogy az eredetileg orosz felhasználásra gyártott – ám az ukrajnai válság kitörése miatt soha át nem vett – Mistral helikopter-hordozók is hosszas egyeztetések után végül Egyiptomba kerültek.

Egyiptomi MiG-29M/M2 vadászgépek egy Szudánnal közösen tartott gyakorlaton

„Ám az üzlet végül kútba esett”

A kudarc okát pedig a még a Trump-kormányzat által 2017-ben elfogadott CAATSA – Countering America’s Adversaries Through Sanctions Act – jogszabály jelentette. Utóbbi gyakorlatilag átfogó szankciókkal fenyegette meg azokat a harmadik államokat, amelyek együttműködnek az Egyesült Államok által már szankcionált országokkal. Főképp igaz ez Iránra, Oroszországra, Észak-Koreára, illetve Szíriára és a büntetőintézkedések kiemelten érintik a hadiipari szektort. Vélhetően épp a CAATSA hatására hátrált ki végül az al-Sziszi vezette egyiptomi kormányzat a vadászgép üzletből, ám hivatalosan azt eddig még egyik fél sem ismerte el.

„Viszont a megrendelt Szuhojok ekkorra már elkészültek”

A távol-keleti Komszomolszk-na-Amure városban található Jurij Gagarin Repülőgépgyár – KNAAZ – összesen 24 darab – két századnyi – exportváltozatú Szu-35Sz vadászgépet gyártott le, amelyek hirtelen gazdátlanul maradtak. A gépek nagyjából 2020 óta két helyszínen, a Moszkva melletti Gromov Repülő-kísérleti Intézet, illetve a Komszomolszk-na-Amure-i gyártelep területén várták sorsuk jobbra fordulását.

Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy az orosz légierő miért nem vette használatba ez idő alatt az orosz részről a legmagasabb technikai színvonalat – a Szu-57 kivételével – képviselő kihasználatlan gépeket. Nos, egyrészt dedikáltan exportpiacra gyártott változatokról van szó, amelyek nem minden részletben egyeznek meg az otthon rendszeresített példányokkal, illetve az elmúlt három évben Moszkva továbbra sem tett le azok értékesítéséről. Már 2020-ban felmerültek olyan híresztelések, hogy az Egyiptom által át nem vett Szuhojok Irán látókörébe kerültek, ám az üzlet megköttetéséhez szükség volt az ukrajnai háború kitörésére is.

„Miért van hát szüksége Iránnak az orosz vadászgépekre?”

Az oroszhoz képest az iráni légierő épp ellentétes problémával küzd. Miközben a grúziai háború tapasztalatainak hatására Moszkva szinte teljes egészében megújította vadászgép-flottáját, a légi indítású precíziós fegyverzetre, és annak tömeges beszerzésére felettébb kis hangsúlyt fektetett.

 Yasin siklóbombák indítása egy iráni hadgyakorlat során

Ellenben az elmúlt évek folyamatos fejlesztéseinek hatására a perzsa állam rendkívül nagy spektrumú légi fegyverzetet állított hadrendbe. Ilyenek például a Balaban vagy a Yasin precíziós siklóbombák, amelyekre épp Oroszországnak lenne nagy szüksége az ukrajnai harcokban.

„Viszont a perzsa légi flotta kritikusan elavult”

Az iráni légierő gerincét jórészt még mindig az 1979-es forradalom előtt, a Reza Pahlavi sah által beszerzett amerikai típusok adják, mint az F-4 Phantom II vagy F-5 Tiger II.  Sőt a világon egyedülállóként még a variaszárnyú F-14 Tomcat is szolgálatban áll perzsa színekben, amely az irak-iráni háborúban szerzett magának külön hírnevet. A forradalom kitörése előtt Irán olyan stratégiai partnernek számított Washington részéről, mint jelenleg Szaúd-Arábia és a legmodernebb eszközöket is tömegesen megkaphatta.

Iráni F-14 Tomcat felszállása

Bár a hidegháború végével Teherán ex-szovjet típusokat is beszerzett Oroszországból – MiG-29, Szu-24 –, illetve az öbölháború alatt az iraki légierő jelentős hányada a pusztítás elől Iránba menekült, a légierő korösszetételén utóbbi csak minimálisan tudott javítani.

„Külön kiemeli az iráni háttéripar teljesítményét az a tény, hogy amerikai terméktámogatás, alkatrészek vagy segítség nélkül képes Teherán immár ötödik évtizede hadrendben tartani – sőt bizonyos mértékben fejleszteni – a nyugati vadászgépeket”

Ám örökké a legendás Tomcat-et sem lehet hadrendben tartani, és hosszabb ideje jelentős kihívás iráni részről a légierő állományának megújítása. Bár a kiképzőgépek terén Teherán némi sikert ért el a szintén Yasin elnevezésű típus gyártásba vételével, valamint több kísérlet is indult az F-5 lemásolására, nyilvánvaló, hogy egyedül Irán egyszerűen nem képes modern vadászgépek gyártására.

„Erre a problémára adhatnak megoldást az orosz Szu-35Sz vadászgépek”

A Szuhojok hadrendbe állítása rendkívüli képességnövekedést jelent Teherán számára, mivel a modern fegyverrendszerekhez immár megfelelő teljesítményű és képességű hordozó platform is tartozhat. Ráadásul ne feledjük, bár többfeladatú típusról van szó, ám a Szu-35Sz alapvetően egy légifölény kivívására kifejlesztett vadászgép. Így a csapásmérő képességeken túl Teherán a légi harc esetében is kiemelt kapacitásokkal gazdagodik, főképp ha megkapja a nyugati AIM-120 AMRAAM radar önirányítású rakéta orosz párját, az R-77-et.

 Az Ukrajnában aktív Szu-35Sz-ek javadalmazása sokszor egyszerre tartalmaz H-31P radarromboló, R-77-1 aktív önirányítású és R-73 infravörös irányítású rakétákat

Bár a térség legfejlettebb típusaként továbbra is az izraeli ötödig generációs F-35I fog jelentkezni, a 4++ generációhoz tartozó Szuhojok iráni megjelenése drasztikus minőségi változásokat hoz magával Teherán oldaláról. A fejlettebb repülési jellemzőket, valamint fedélzeti elektronikát kombinálva az elérhető fegyverzet palettájával az iráni légierő tovább növelheti súlyát a Közel-Keleten.

„Teherán vélhetően az új Szuhojokat a stratégiai fontosságú Hormuzi-szoros térségében fogja állomásoztatni”

Pontosabban a nemrég bemutatott, 2013 óta építés alatt álló Sas-44 – عقاب – ۴۴ – elnevezésű objektumban. A szorostól 160 kilométerre északra, Hormozgan régióban található légi bázis sajátossága, hogy teljes egészében egy hegy belsejében alakították ki. A cél a védelem maximalizálása, és mondanunk sem kell, mind a műholdas felderítés, mind az esetleges csapásmérés esetében jócskán nagyobb problémát okoz egy gyakorlatilag alagútrendszerekből álló repülőtér.

A Sas-44 légibázis

Bár a február folyamán megjelent műholdképeken egyesek már iráni felségjelű Szu-35Sz-ket láttak, vélhetően azok csupán a földi személyzet kiképzéséhez használt makettek voltak. A valós vadászgépek megérkezése előtt mindenképpen szükséges a pilóták mellett a kiszolgáló személyzet kiképzése is, főképp, hogy a Szuhojokat a szűk alagútrendszeren belül kell majd mozgatni.

„Az iráni kívánságlistának viszont még nincs vége”

Egyáltalán nem kizárt, hogy pozitív tapasztalatok esetén Teherán újabb Szu-35Sz-ek rendszeresítését is fontolóra veszi a mostanihoz hasonló nagyságrendben. Ráadásul ott van még a kétszemélyes Szu-30SzM – vagy annak épp kidolgozás alatt álló modernizált változatának – kérdése. Érdekes módon az elemzői közösség épp a Szu-30SzM szállítását tartotta valószínűbbnek, ám a korábban már felvázolt egyiptomi üzlet bedőlése miatt elsőként a 35-ös vált elérhetővé.

„A kétszemélyes Szu-30 típus megfelelő kiegészítést jelentene a Szu-35Sz mellé, főképp ha Irán az SzM2/SzMD változatot kapja meg”

Utóbbi modernizáció célja ugyanis a Szu-35Sz rendszereivel való lehetőleg minél nagyobb szintű egységesítés a logisztika egyszerűsítése, illetve a képességnövelés érdekében. Noha az SzM2/SzMD program teljes tartalma még nem ismert, többek között a fedélzeti radar és avionika cseréjét foglalná magában, valamint potenciálisan az áthajtóművezést is a nagyobb teljesítményű Ljulka AL-41Sz-re. A kétszemélyes kialakítás egyúttal jobban alkalmassá tenné a Szu-30-t a csapásmérő feladatkörre, mivel így a pilóták egyike a dedikált fegyverkezelő posztot tölthetné be. Illetve azt se feledjük, hogy a Szu-30 típuscsaláddal az elmúlt évtizedekben rendkívül nagy tapasztalat is felhalmozódott, mivel Oroszországon túl 13 másik ország is rendszeresítette azt.

De egyes hírek szerint Irán a Mi-8 közepes, Mi-26 nehéz szállítóhelikopterek, valamint a Mi-28 és Ka-52 harci helikopterek iránt is aktívan érdeklődik. Az elavulás problémája a merevszárnyú típusokhoz képest a helikopter flottát még jobban érinti, és itt is akut szükség lenne a géppark felfrissítésére. Miközben a világ legnagyobbjaként emlegetett Mil Mi-26 leszállítása vélhetően nem okozna nagyobb problémát az orosz hadiipar számára, addig a harci típusokra, illetve a Mi-8 alváltozataira az Ukrajnában harcoló csapatoknak is égetően nagy szüksége van. Utóbbiak szállítása tehát vagy csak a háború lezárulta után, vagy kezdetben minimális számban lehetséges.

„Mit kaphat a vadászgépekért cserébe Oroszország?”

Az üzlet kölcsönösen előnyös mind Teherán, mind Moszkva számára. Az együttműködés részeként mindkét ország gyorsan és eredményesen tudja modernizálni haderejének azon szektorát, amellyel az elmúlt évtizedekben nem tudott vagy akart foglalkozni. Nem szabad elfelejteni, hogy a 2020 januárjában megölt Kászim Szulejmáni tábornokhoz köthető Irán átfogó drón- és ballisztikus rakétaprogramja, amellyel technológiai szinten vezető – de mindenképp meghatározó – szereplővé vált az ország. A 2022 szeptembere óta aktív Shahed öngyilkos drónoknak az ukrán stratégiai infrastruktúra, illetve légvédelemmel szemben mutatott teljesítménye pedig kiváló.

Hamarosan akár a török Bayraktar iráni megfelelőjének számító Mojaher-6 is megjelenhet orosz használatban

„A jövőben nem kizárt, hogy újabb iráni drónok jelenhetnek meg orosz felségjellel, illetve egyes típusok gyártása már zajlik is Oroszországban”

Egyúttal hónapok óta levegőben lóg az iráni ballisztikus rakéták lehetséges szállítása, amely a Szuhojok érkezésével új lendületet kaphat. Plusz ott van még a lőszer utánpótlás kérdése is, ahol a brit Sky News értesülései szerint csak januárban mintegy 300 ezer tüzérségi gránát, illetve 100 millió kézifegyver lőszer érkezett a Kaszpi-tengeren át Iránból Oroszországba. Nem szabad elfelejteni, hogy a front igényeinek ellátása mellett kiemelt szerep jut a tartalékként szolgáló raktárkészletek feltöltésére is, ahol szintén Teherán siethet Moszkva segítségére.

„Természetesen kérdés, hogy a Szuhojok, illetve esetlegesen a további orosz fegyverszállítások – immár az Sz-400 megvétele is szóba került – mennyire alakíthatják át a Közel-Kelet katonai-politikai erőviszonyait”

Főképp, ha figyelembe vesszük a Kína által tető alá hozott iráni-szaúdi megbékélési folyamat első lépcsőfokát jelentő diplomáciai kapcsolatok helyreállítását. Noha két századnyi vadászgép elsőre nem tűnhet soknak, a folyamatos hazai drón- és ballisztikus rakétafejlesztések mellett a perzsa állam katonai képességei jelentős változáson estek át az elmúlt években. Ezek pedig legnagyobb részt Izrael ellen irányulnak, illetve felkészülésként egy esetleges Amerikával megvívandó háborúra.

Sajátságos módon a Nyugat – de főképp Washington – elmúlt években tanúsított, izolációra törekvő szankciós politikája a várthoz képest éppen ellentétes célt érte el, egy táborba sorolva az általa páriának tekintett államokat. A szankciók ezreivel sújtott, nyugati összeköttetésektől szisztematikusan eltávolodó Moszkvának és Teheránnak gyakorlatilag immár nincsen vesztenivalója. Avagy most már minden mindegy alapon nyugodtan fonhatják szorosabbra a katonai-politikain túl gazdasági kapcsolataikat mind egymással, mind Kínával.

Az Oroszországból kivonult nyugati márkák helyére többek közt az iráni gyártók is bejelentkeztek

„Orosz oldalról az újonnan kibontakozó <összeborulás> egyedüli gátját/korlátját a sajátos orosz-izraeli viszonyrendszer jelenti”

Ne feledjük, Moszkva és Jeruzsálem kapcsolata a felmerülő politikai nézeteltérések ellenére továbbra is egymás érdekeinek kölcsönös elismerésére épül, ahol egyik fél sem tesz olyan lépést, amely a másikat drasztikusan negatívan érintené. Vegyük csak Szíria példáját, ahol az izraeli légierő a mai napig folyamatosan hajt végre támadásokat az Iránhoz köthető objektumok ellen a Kreml hallgatólagos beleegyezésével. Cserébe Tel-Aviv máig nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, és ellenáll a Washingtonból, valamint Kijevből érkező fegyverszállítási kéréseknek is.

„Az orosz-izraeli viszonyrendszer jövőjének szempontjából tehát a legfontosabb kérdést Moszkva iráni, valamint Jeruzsálem esetleges ukrajnai fegyverszállításai jelentik”

A helyzetet egyfajta vadnyugati párbajhoz lehetne hasonlítani, ahol mindkét oldal csőre töltve vár a másik lépésére, készen a lehetséges fájdalmas válaszreakciók végrehajtására. Egyelőre úgy tűnik, ahogy az évekkel ezelőtti Sz-300, úgy a mostani iráni Szuhoj beszerzés sem érte még el az emlegetett válaszlépéshez szükséges ingerküszöböt, ám az továbbra is a levegőben lóg. Viszont ahogy azt a hidegháború példái is mutatják egy ilyen esetleges versenynek nincsenek győztesei, és mind Oroszország, mind Izrael csak vesztene az eszkaláción.