//Orrszarvúkat ment a Roszatom
„Arra számítanak a program résztvevői, hogy a programnak köszönhetően jelentősen csökken a szarvak iránti kereslet, illetve ezzel az eljárással meg lehet védeni más fajokat is a kihalástól” #moszkvater

Orrszarvúkat ment a Roszatom

MEGOSZTÁS

A napokban indították útjára a Roszatom részvételével az orvvadászat miatt kihalással fenyegetett orrszarvúak védelmét szolgáló  Rhisotope projektet, amely a nukleáris technológia  használatával drasztikusan visszaszoríthatja az illegális szarvkereskedelmet.

„Arra számítanak a program résztvevői, hogy a programnak köszönhetően jelentősen csökken a szarvak iránti kereslet, illetve ezzel az eljárással meg lehet védeni más fajokat is a kihalástól” #moszkvater
„Arra számítanak a program résztvevői, hogy a programnak köszönhetően jelentősen csökken a szarvak iránti kereslet, illetve ezzel az eljárással meg lehet védeni más fajokat is a kihalástól”
Forrás:Roszatom

Első lépésként teljesen ártalmatlan, 13-as tömegszámú (C13) szén, illetve 15-ös tömegszámú (N15) nem sugárzó nitrogén izotópokat juttattak be két rinocérosz szarvába, áll az energetikai konszern hírlevelében. A következő három hónapban a projekt résztvevői figyelemmel kísérik majd az orrszarvúakat, különféle mintákat vesznek, hogy kiderüljön, miként viselkednek a stabil izotópok az állat szarvában, illetve nem kerülnek-e be az állat szervezetébe. A kutatók igazolni szeretnék, hogy ezek a stabil izotópok semmiféle káros hatással nincsenek ezekre a gyönyörű állatokra. Ennek érdekében számítógépes modellszámításokkal és 3D nyomtatás segítségével határozzák majd meg a később alkalmazandó izotópok fajtáját és azok mennyiségét.

„A tervek szerint a Roszatom fogja majd szállítani a programhoz az izotópokat”

A Rhisotope program keretében az orrszarvúak szarvában elhelyezett izotóp sugárzását észlelik majd a repülőtereken és kikötőkben, valamint más határátkelő helyeken elhelyezett speciális sugárkapuk. A világszerte létesítendő több mint tízezer detektor a szakemberek reménye szerint nagyon megnehezíti majd a csempészek dolgát, és növeli az esélyt a lebukásukra és elfogásukra.

„Arra számítanak a program résztvevői, hogy a programnak köszönhetően jelentősen csökken a szarvak iránti kereslet, illetve ezzel az eljárással meg lehet védeni más fajokat is a kihalástól”

Ha bebizonyosodik a jelenlegi kísérleti fázis után, hogy az elképzelés működőképes, az eljárást felajánlják az állami, illetve a magánrezervátumoknak szerte az afrikai kontinensen és világszerte. A know-how, a képzés illetve a segítségnyújtás szabadon hozzáférhető lesz a természetvédelmi szervezetek számára, hogy az orrszarvúakat jobban védhessék az orvvadászoktól.

„A projekt két főhőse egy Igor illetve Denver névre keresztelt orrszarvú – egyikük a nevét a világhírű orosz atomtudós Igor Kurcsatov után kapta, Denvert pedig Colorado fővárosáról nevezték el az amerikai  Colorado Állami Egyetemnek a programban játszott szerepére utalva”

James Larkin, a johannesburgi Witwatersrand Egyetem sugárzásegészségügyi részlegének professzora a projekt kapcsán arról beszélt, hogy a Dél-Afrikai Köztársaság a világ azon kevés országainak egyike, amelyet felkeresve az emberek láthatják mind az öt afrikai nagyvadat azok természetes élőhelyein. „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy meghatározó szerepet játszhatunk ebben a nagyszerű kezdeményezésben, amely lehetővé teszi, hogy megmentsük ezt a rendkívüli fajt a biztos kihalástól” – mondta Ryan Collyer, a Roszatom Közép- és Dél-afrikai regionális képviseletének igazgatója.

„A világ orrszarvú populációjának 90 százaléka Dél-Afrikában él. 2010-től 2019-ig több mint 9600 (!) orrszarvút öltek meg az orvvadászok. Noha törvényellenes, és ezért tiltott a világon az orrszarvúak szarvának kereskedelme, mégis sok országban virágzik ez az illegális üzlet”

A Roszatom, amely tavaly ünnepelte az orosz atomenergetikai ipar fennállásának 75. évfordulóját számos nem energetikai alkalmazást kínál egyebek közt a nukleáris medicina,
a mezőgazdaság, illetve az ipar vagy a víz sótalanítás terén. Emellett tudományos alkalmazások egész sorával rendelkezik az orosz állami vállalat, amelyre újabb példa az orrszarvúakat védő Rhisotope programban való részvétele. A Rhisotope Project elnevezés szójáték, amely az orrszarvú angol neve – a rhino, illetve az angol isotope – magyarul izotóp szavak összevonásával keletkezett.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.