„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Hárfás Zsolt írása a #moszkvater.com-on
A képen az ONKALO mélygeológiai földalatti létesítményének, a nukleáris hulladék biztonságos tárolására tervezett létesítménynek a 2023. május 2-i képe látható a nyugat-finnországi Eurajoki szigetén
Fotó:EUROPRESS/Jonathan NACKSTRAND/AFP
A nukleáris energia ellenzői évtizedek óta a radioaktív hulladék kérdését tekintik az atomenergia „Achilles-sarkának”. A kiégett fűtőelem sokszor valamiféle örökké veszélyes, kezelhetetlen anyagként jelenik meg még egyes szakmai publikációkban is. Az atomenergia az összes nagy léptékű villamosenergia termelési mód közül messze a legkevesebb hulladékot termeli. Egy átlagos európai család több évtizedes villamosenergia fogyasztása során keletkező nagy aktivitású nukleáris hulladék mennyisége mindössze egy üdítős doboz térfogatának felel meg.
„A nyugati országok döntő többsége ma a mélygeológiai tárolásban látja a végleges megoldást”
Finnország, Svédország, Svájc vagy éppen Kanada ugyanarra az alapelvre épít: a kiégett üzemanyagot speciális fémtokokba zárják, bentonittal veszik körül, majd több száz méterrel a földfelszín alá helyezik stabil kőzetrétegekbe. A koncepció műszakilag kétségtelenül működőképes. Az emberiség technológiai tudása lehetővé teszi, hogy ezeket az anyagokat rendkívül hosszú időn keresztül biztonságosan elszigeteljük a környezettől. Csakhogy ezzel együtt a nyugati világ lényegében végleg lemond egy rendkívül értékes energetikai nyersanyagról.
„A kiégett nukleáris üzemanyag ugyanis nem hulladék, hanem értékes energiaforrás”
A túlnyomó részt alkotó maradék urán mellett a hasadási termék, a plutónium újrafeldolgozás után értékes nyersanyag. A problémát az olyan transzurán elemek, úgynevezett másodlagos aktinidák okozzák, mint a neptúnium, az amerícium vagy kűrium, amelyek részaránya és tömege elenyésző a kiégett üzemanyagban, de rendkívül hosszú felezési idejük miatt ezek az izotópok határozzák meg a kiégett üzemanyag radioaktivitását.
Itt válik igazán érdekessé a történet. Miközben Nyugat-Európa és Észak-Amerika döntő része a föld mélyébe „temeti” a kiégett üzemanyag kazettákat, addig Oroszország teljesen más irányba indult el. A Paks II. Atomerőművet is építő Roszatom hosszú évek óta olyan zárt nukleáris üzemanyagcikluson dolgozik, amelynek lényege éppen az, hogy a kiégett üzemanyag újrahasznosítható legyen.
„A Roszatom által üzemeltetett BN-800 típusú gyorsneutronos reaktor immár évek óta olyan MOX üzemanyaggal működik, amelyet hagyományos atomerőművek kiégett üzemanyagából állítottak elő”
Sőt, az orosz atomenergetikai cég nemrég bejelentette, hogy sikeresen zárult a világ első olyan kísérleti programja, amelynek során minor aktinidákat – a nagy aktivitású amerícium-241-et– és a nálánál nagyságrenddel hosszabb felezési idejű neptúnium-237-et is tartalmazó nukleáris üzemanyag gyakorlati üzemi alkalmazását tesztelték az innovatív BN-800 típusú gyorsneutronos egységben. Az amerícium-241 felezési ideje 432 év, a neptúnium-237-é viszont több mint 2 millió év. Ha ezeket gyorsneutronos reaktorokban transzmutálják, akkor drasztikusan csökkenthető a végleges elhelyezést igénylő nagy aktivitású hulladék mennyisége és annak veszélyességi időtartama. És itt jön a lényeg.
A ma világszerte alkalmazott nyílt üzemanyagciklus esetében a végső elhelyezésre kerülő hulladékot ezek miatt a másodlagos minor aktinidák miatt több tízezer évre kell véglegesen és biztonságosan elhelyezni a nagyon költséges mélységi tárolókban.
„A zárt üzemanyagciklus esetén viszont a végső elhelyezésre kerülő hulladék néhány száz év, nagyságrendileg háromszáz év alatt válik ártalmatlanná, kevesebb a mennyisége is, és elegendő felszínhez közeli tárolókat kialakítani”
Az orosz fejlesztések célja tehát egyértelmű, a zárt nukleáris üzemanyagciklus megvalósítása, vagyis az, hogy a kiégett fűtőelemekben található hasadóanyagokat újra, akár többszörösen újrafeldolgozva energiatermelésre használják fel. Éppen ezért a technológia nemcsak hulladékkezelési, hanem nyersanyag gazdálkodási szempontból is kulcsfontosságú. A MOX-, REMIX- és a minor aktinidákat tartalmazó fejlett üzemanyagok révén az uránban rejlő energia sokkal nagyobb része kinyerhető. Ennek köszönhetően nemcsak az uránkészletek hasznosíthatósága növelhető több ezer évre, hanem a ténylegesen végleges elhelyezést igénylő radioaktív hulladék mennyisége és radioaktivitása is radikálisan csökkenthető.
„Ez a negyedik generációs nukleáris rendszerek egyik legfontosabb alappillére, amelyben Oroszország jelenleg kézzelfogható technológiai előnyben van a világ többi szereplőjéhez képest”
Nem túlzás azt állítani, hogy a zárt nukleáris üzemanyagciklus megvalósításával az orosz atomipar lényegében megtalálta az atomenergetika e „Szent Grálját”. Azt a technológiai megoldást, amely egyszerre képes jelentősen csökkenteni a nagy aktivitású radioaktív hulladék mennyiségét, több ezer évre kiterjeszteni az uránkészletek energetikai hasznosíthatóságát, valamint új alapokra helyezni a nukleáris energia hosszú távú fenntarthatóságát. Ez a különbség alapjaiban változtatja meg az egész nukleáris hulladékról szóló vitát.
„A valódi kérdés tehát ma már nem az, hogy biztonságosan kezelhető-e a kiégett nukleáris üzemanyag. Ez műszakilag megoldott. A valódi kérdés az, hogy eltemetjük-e a jövő egyik legértékesebb energiahordozóját, vagy képesek leszünk technológiai fejlődés révén újra energiát nyerni belőle”
Ugyanis könnyen lehet, hogy amit ma sokan hulladéknak neveznek, arra a jövő társadalmai stratégiai energiata rtalékként fognak tekinteni.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Tuco says:
Az atomenergetika Szent Grálja a fúziós erőmű lesz, ha egyszer végre eljut oda az emberiség, hogy nem fegyverkezésre és háborúzásra fordítja az erőforrásait, hanem például ilyen projektekre.