A mai orosz identitás egyik sarokköve a második világháborúban aratott győzelem, természetes megjelenítője pedig a nyelv. A történelem és a nyelv is fontos szerepet játszik abban, hogy egy néppel, egy nemzettel azonosulni tudjunk. A szomszédsággal, a külföldön élő oroszokkal, az orosz nyelv népszerűsítésével, a humanitárius együttműködéssel foglalkozó szövetségi ügynökség, a Roszszotrudnyicsesztvo éppen ezért kiemelt feladatának tartja a történelmi igazság megvédését, és az orosz nyelv ápolását, terjesztését. A második világháború körül kialakult emlékezetpolitikai vitákról, az orosz történelem szemléletről, az orosz nyelv helyzetéről, a posztszovjet térségben a visszaszorítására tett kísérletekről beszélgettünk az Orosz Kulturális Központokat is működtető szervezet elnök-helyettesével, Dmitrij Polikanovval.
– A Roszszotrudnyicsesztvo feladata a szuverenitás, az identitás erősítésétől az orosz nyelv támogatásán, a külföldön élő oroszok védelmén át a szellemi értékek és a történelmi igazság melletti kiállásig terjed. S ha ez utóbbiról beszélünk, akkor megkerülhetetlenek a második világháború körüli emlékezetpolitikai viták már csak ezért is, mert a modern orosz identitás egyik sarokköve az ebben a háborúban aratott győzelem. Egyetért ezzel?
– Teljes mértékben, de így van ezzel az orosz nép is. Arra a kérdésre, hogy az orosz történelemből mire a legbüszkébbek, a közvélemény-kutatóknak a legtöbben két dolgot említenek, a második világháborúban aratott győzelmet és az első űrrepülést, a kozmosz meghódítását.
– Tehát Gagarin és Sztálin…
– Nem Sztálin a fontos ebben a történetben, ráadásul az ő megítélése meglehetősen ellentmondásos, hanem a győzelem.
– Értem én, de nem véletlenül említettem Sztálin nevét, hiszen ő a második világháború győztes vezére, nem?
– Van, akinek Zsukov.
– Rendben. Sztálin kapcsán viszont meglehetősen sok kritika éri az orosz politikát. Tényleg reneszánsza van ma Sztálinnak?
– Nem hiszem. Szó sincs arról, hogy bárki is kiszínezné a történelmet, és kedvezőbb színben tüntetné fel Sztálint. Az orosz emberek nagyon jól tudják, ki volt Sztálin, és nem feledkeztek el a bűneiről sem. A második világháború kapcsán az orosz nép hősiessége van a középpontban. A történelmi emlékezetben ezt akarjuk megőrizni. De az is igaz, hogy akiknek ez nem tetszik, azok kihasználva Sztálin ellentmondásos imázsát, egy szintre helyezik őt Hitlerrel, két diktátorról beszélnek, és így a Szovjetuniót is felelőssé teszik a világégésért. Sértik ezzel szovjet nép hősiességét és áldozathozatalát, azoknak a millióknak az emlékét, akik az életüket adták azért, hogy a világ megszabaduljon a fasizmustól. Elutasítjuk a történelem ilyen módon történő meghamisítását.
– S ebben az orosz történelemfelfogásban benne van a Molotov-Ribbentrop-paktum is? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez vezetett volna a világháború kirobbanásához, mint azt – elhallgatva az ezt megelőző müncheni egyezményt, és a nyugati hatalmak udvarlását Hitlernek – manapság sokan állítják, de ez a megállapodás is része a folyamatnak.
– Senki nem akarja ezt a szőnyeg alá söpörni, de vitatott kérdésről van szó. Az akkori szovjet vezetés úgy gondolta, ez az egyetlen módja annak, hogy kitolják a háború megindítását. Oroszország még az 1990-es években nyilvánosságra hozta a titkos záradékot, ezt senki sem szándékozik letagadni, és tisztában vagyunk azzal, hogy a háború nemcsak győzelmekből áll, hanem azt fájdalmas lépések, emberi szenvedés és vér kíséri. Azt is tudjuk, hogy egy háborúban az emberek a különbözőképpen viselkednek. Így vannak egyedi esetek, amikor például nőket erőszakolnak meg, de az ilyen történeteket általánosítani a történelem meghamisítása. Mint ahogy nem lehet arról sem beszélni, hogy a szovjet katonák bűnözők, erőszakoskodók és martalócok lettek volna. Ez is történelemhamisítás. Igen, sajnos voltak elfogadhatatlan egyedi esetek, de ezek elkövetőit azért meg is büntették. S azokról a történetekről sem szabad elfelejtkezni, amikor szovjet katonák védték meg az erőszakoskodó németektől a civil lakosságot. Nem szabad csupán fekete-fehér színekben bemutatni a háborút, és főképp nem lehet az egyik oldalt kizárólag sötét színben feltüntetni.
– Hát igen, az olasz vagy a francia nők is tudnának beszélni arról, hogy milyenek voltak egyes nyugati katonák, de ezekről az esetekről valahogy kevesebbet hallunk…
– A legjobb lenne nem ezekről az egyedi esetekről beszélni, hanem a lényegről. A háború szenvedések sora. A civil lakosság mindig és mindenhol megszenvedi a háborúkat. De végül csak megszabadult a világ Hitlertől?!
– Oroszország ellenfelei nagyon jól látják, hogy a második világháború az orosz emlékezet, az orosz identitás egyik sarokköve, és tudatosan gyengíteni akarják ezt az identitást. Így válik az emlékezetpolitika a geopolitikai szembenállás részévé…
– Ez így van. S ezek a támadások nemcsak az orosz identitás, hanem a második világháború után kialakult világrend ellen is irányulnak. A történelmi emlékezet támadásán keresztül azt is üzenik nekünk, hogy amit 1945 után csináltunk, az mind helytelen volt. Az ENSZ-szel együtt el kell felejteni az egész jaltai rendszert, eltelt háromnegyed évszázad, a világ megváltozott, új intézményekre van szükség, alkossunk újra mindent. Rendben, itt vannak az új kihívások, a mesterséges intelligencia, a robotok, a járványok, alkossuk újra, de akkor közösen szabjuk meg az új világ játékszabályait. Az nem megy, hogy amit ti csináltatok, az rossz, majd mi átformáljuk a világot úgy, ahogy nekünk tetszik.
– Érdekes, hogy a korabeli nyugati politikusok, Churchill és társai sokkal elismerőbben beszéltek a szovjet hadseregről, a Szovjetunió világháborús szerepéről, sőt még Sztálinról is, mint mai utódaik…
– Ez így van, ezért nagyon helyes, hogy Oroszország ebben a kérdésben végre proaktív szerepet játszik. Ezért rengeteg ilyen rendezvényt szervezünk, könyvek sora jelenik meg a témában, online archívumot hoztunk létre, a második világháborúhoz kapcsolódó dokumentumok tömegét oldottuk fel a titkosítás alól. Kerekasztal beszélgetéseket, vitákat szervezünk, ahová meghívjuk a történtekről másképp gondolkodókat is. Mindezt azért, hogy az emberek megismerhessék, mi is történt akkor valójában. S azért is kell foglalkozni ezzel a korral, hogy megakadályozzuk a fasizmus kifehérítését. Mert mi is történt? A kisebbség maga alá gyűrte a többséget, és ráerőszakolta a maga ideológiáját, vélt értékeit. S mi történik ma a nem tradicionális értékek abszolutizálásával, agresszív terjesztésével? Valami hasonló. Az ilyen megközelítés ellen minden korban tiltakozni kell.
– Ehhez jön még a szelektív emlékezet, a kettős mérce. Ha például Közép-Európában elhangzik egy-egy a radikálisok megszólalás, az Európai Unióban kétségbeesetten kiáltanak fel, elfogadhatatlannak tartva neonáci eszmék éledését. Ám ha Ukrajnában vagy a Baltikumban náci jelképekkel hús-vér neonácik menetelnek az utcákon, akkor nagy a hallgatás…
– Sajnos.
– Mindez azért, mert a Nyugat az emlékezetpolitikát a geopolitikai harc szolgálatába állította. Közép-Európa országai más okból utasítják el a mai orosz történelem felfogást. Elsősorban azért, mert a közép-európai identitás építés – a magyar és a lengyel mindenképpen – szembe megy az orosszal. A magyar is a múlt század első feléhez nyúl vissza, és a második világháború kérdésében természetes módon ütközik mindazzal, amire Oroszország méltán büszke. De mi akkor különböző okoknál fogva, alapvetően Trianon folyományaként a rossz oldalon álltunk, így a hazai hivatalos történelem felfogás jobb híján úgy interpretálja a történteket, hogy Magyarország két diktatúra közé szorulva csak a függetlenségéért küzdött, és áldozat. Hogy látja, Közép-Európa országai tényleg áldozatok voltak, avagy inkább mélyebben a tükörbe kellene nézni?
– Ez hamis narratíva. A szovjet katonák ebben a térségben rengeteg életet mentettek meg. Lengyelországban például tombolt a holokauszt, és lengyeleket, nem lengyeleket nem tekintettek embernek. De a felszabadítás minden ellentmondásossága ellenére új pályára helyezte Magyarországot. De arról se feledkezzünk meg, hogy a Szovjetunió milyen mértékben járult hozzá később is e térség modernizálásához, fejlődéséhez. Persze, lehet arról beszélni, hogy Közép-Európa csak szenvedett, áldozat volt, de akkor mindezt hová teszik? Ne feledjük el, hogy a közös történelmünk nagyon sokoldalú, és sok pozitívuma volt. Közép-Európa fejlődéséhez a Szovjetunió nem kevesebbel járult hozzá, mint ma Nyugat-Európa.
– Ez utóbbit még akár el is fogadhatjuk, csak akkor a szuverenitásunkkal azonban ezért jobban megfizettünk, mint ma. De térjünk vissza még egy pillanatra a második világháború végéhez. Mára Magyarországon már szinte eltűnt a felszabadulás szó. Vagy megkerülik és a szőnyeg alá söprik ezt a témát, vagy szovjet megszállást emlegetnek. Ön szerint mi történt 1945 áprilisában Magyarországon?
– Kezdem azzal, hogy ismereteim szerint az akkori magyar társadalom többsége nem nevezhette magát túl szerencsésnek az 1945 előtti rendszerben. Hogy is érezhette volna magát így, mikor a hitleristák voltak hatalmon. Az ezt követő változást nyugodtan nevezhetjük megszabadulásnak, felszabadulásnak.
– Én is úgy gondolom, hogy a felszabadulás momentumát nem lehet elvitatni, és külön kell választani az ezt követő 50 évtől, amely időszakot szintén nem lehet egyértelműen szenvedésként meghatározni…
– Nézze, minden interpretáció kérdése. Mondhatják, hogy megérkeztek a szovjetek, és domináltak felettünk, meg volt kötve a kezünk. De azt se felejtsük el, hogy ugyanekkor a szovjet emberek miként gondoltak Magyarországra. Onnan mindez úgy látszott, hogy Magyarországon mekkora a szabadság, ez már majdnem kapitalizmus, és a Szovjetunióhoz képest a magyarok milyen jól élnek. De kik építették például a budapesti metrót? A szovjet emberek joggal érezhették, hogy ők is hozzájárultak Magyarország erejéhez, a magyarok jólétéhez. S azt se felejtsük el, hogy az orosz embereknek jó emlékeik vannak Magyarországról, és ez a jó híre máig megmaradt, és az oroszok szívesen jönnek ide turistaként. Nem hinném, hogy érdekében állna Magyarországnak elrontani az oroszok szemében ezt a jó imázsát. Pedig ez történhet, ha az oroszok úgy érzik, hogy a magyarok ellenségesen vagy félig ellenségesen viszonyulnak a közös történelmünkhöz. Legyünk pozitívak, ez ma úgy is divatos gondolkodás, és nézzük a jó dolgokat! Ez visz ugyanis bennünket előre. Ne visszafelé tekingessünk, ez nem visz sehova. S különben is, ha az Ön által említett 50 évben a magyar társadalom annyira szenvedett volna, akkor megtalálja a módját, hogy tiltakozzon ez ellen…
– …ezt tette 1956-ban.
– Ez sötét lapja a közös történelmünknek. Ezt nem vitatja senki. Még akkor sem, ha azokban a napokban voltak a szovjetekkel szemben felléptek szélsőségesen nacionalista, kriminális elemek is. Még egyszer mondom, jobb, ha előre nézünk.
– E hosszabb kitérő után térjünk vissza a Roszszotrudnyicsesztvóhoz. Mit tesz az ügynökség azért, hogy megvédje a történelmi igazságot?
– Vitákat, könyvbemutatókat, kiállításokat szervez. A legfontosabb talán mégis az, hogy a fiatalokat megszólítsuk. Ezért a második világháború nagy csatáinak témájában kifejlesztettünk például egy számítógépes játékot. Meg akarjuk és meg is fogjuk védeni a történelmi igazságot, és tesszük ezt az adott ország kultúrájához, és a korosztályok szokásaihoz igazodva különböző módokon, platformokon. Ázsiában az orosz és a helyi történelem közös pontjait, párhuzamait keresve jutunk el a szívekhez, míg mondjuk Latin-Amerikában a fegyverek kultuszához alkalmazkodva a második világháború fegyvereit mutatjuk be, és azon keresztül a történelmet.
– A Roszszotrudnyicsesztvo legalább ennyi, ha nem több energiát fektet a nemzeti identitás másik fontos megjelenítőjének, a nyelvnek a védelmébe, terjesztésébe. Milyen az orosz nyelv helyzete a világban. Követi-e azt a trendet, hogy Oroszország már jó ideje visszatért a világpolitika színpadára?
– Az orosz nyelv a legtöbb, mintegy 170 milliónyi anyanyelvi beszélővel rendelkező szláv nyelv, ennél fogva világnyelv. Az 5-6. legelterjedtebb nyelv a világon. További lökést adhat az elterjedéséhez, hogy immár állami program segíti ezt.
– A Baltikum és Ukrajna után egyre intenzívebben folyik az orosz nyelv kiszorítása Közép-Ázsiában is. Mit tesznek ez ellen? Megőrizhető-e az orosz nyelv a térségben közvetítő nyelvként?
– Természetesen, de csak úgy, ha érdekeltté is tesszük a régió népeit az orosz nyelv megőrzésében, megtanulásában. Ha használhatják azt az üzleti életben, jobb helyzetbe kerülnek ezáltal a munkaerő piacon, vagy színvonalasabb egyetemeken tudnak orosz nyelven tanulni. Ezek nélkül az „ösztönzők” nélkül az orosz nyelv nem tud megmaradni és erősödni még ebben a régióban sem, ahol egyébként a közös történelem, a nyelv és a kultúra is összeköt bennünket. Ebben a szellemben dolgozunk.
– Hát igen, ez gazdasági kérdés is. Ha Oroszország erős, akkor az így megnyíló lehetőségein keresztül sokak számára vonzóvá is válik…
– Ez így van.
– Sokaknak nem tetszik, de e régió középpontjában Oroszország áll. Ez azonban önmagában még kevés. Mit kell tenni, és mit tesznek Önök azért, hogy Oroszország vonzó és erős központja legyen ennek a térségnek? Egyfajta „mágnes”, amely vonz másokat, és ereje nem kelt félelmet. Lehet-e az orosz imázst javítani ebben a térségben akkor, amikor az az Oroszország és a Nyugat közötti szembenállás felvonulási terepévé vált?
– Objektív folyamatként fogadjuk el, hogy ebben a térségben a nemzeti identitások, az államiság megerősítése zajlik. Ez teljesen természetes, de csak abban az esetben, ha ez nem mások kárára, ellenséggé nyilvánításával történik. Ukrajna például a nemzetépítés az ellenségkép felerősítésén keresztül folyik. Oroszország lett az ördög, a múltban és a jelenben minden bajért felelőssé tett bűnbak. Ez zsákutca. Ezt nem engedhetjük, és a történelmünket is megvédjük. Egyébként pedig, mint azt már említettük, Oroszországnak mindenek előtt vonzó lehetőségeket kell nyújtani a térség országai számára. Ezt a „mágnes” szerepet erősítettük például azzal is, hogy könnyítettünk a migrációs szabályokon, így könnyebb munkát vállalni Oroszországban. A mostani járvány, a lezárások idején sok vendégmunkás tért haza, és az élet, a gazdaság újraindulásával ezek a munkások nagyon hiányoztak. Az orosz társadalom is rádöbbentett arra, hogy milyen fontos szerepük van a gazdaság, kiemelten egyes ágazatok, így az építőipar működtetésében a külföldi munkavállalóknak. Szibéria és a Távol-Kelet modernizálására, fejlesztésére pedig ez fokozottan érvényes. Szükségünk van a munkáskézre, így megkönnyítjük számukra a munkavállalás feltételeit. De ez a politika nemcsak az orosz gazdaságot, hanem a közép-ázsiai országok GDP-jét is erősíti.
– Közép-Ázsia országainak lakossága szemében a munkavállalás szempontjából Oroszország egyértelműen vonzó célpont. A posztszovjet térség nyugati részében azonban erősebb a verseny, és meg kell küzdeni a gazdagabb nyugati országok vonzásával is. Mitől lehet vonzóbb egy ukrán, belarusz vagy moldovai számára a munkavállalás szempontjából Oroszország Németországnál, Olaszországnál, Lengyelországnál, Romániánál vagy éppen Magyarországnál?
– Például azért, mert ebbe a közegbe könnyebben beilleszkedik. Nincsenek nyelvi, kulturális jellegű problémái, így lényegében otthon érezheti magát. Ráadásul már Oroszországban is megközelítőleg annyit kereshet, mint e régiót nyugatról határoló országokban. Kiemelten érvényes ez a képzett munkaerőre. A belarusz IT-szakemberek például nagyon jól keresnek Oroszországban is.
– Látjuk, hogy az imázs, a vonzerő sok elemből tevődik össze. A Roszszotrudnyicsesztvót tekinthetjük Oroszország PR-ügynökségének is. Hogyan írná le nekünk Oroszországot, mint brandet. Mit üzen magáról a világnak? Mitől lehet vonzó a világ szemében?
– Eleve vonzó célponttá teszik a természeti szépségei. De ugyanígy Oroszország sajátja a magas tudományos- és technológiai színvonal. Nem feledkezhetünk meg itt a világszerte elismert orosz kultúráról. Értem ez alatt nemcsak a klasszikus, hanem a modern irányzatokat is.
♦
Nagyon jó a cikk. Oroszországot bemutatni nem lehet egy interjúval elintézni. Oroszországot több aspektuson keresztül kell nézni.
„Oroszország megvédi a történelmi igazságot” – majd arról értekezik, hogy a jövőbe kell tekinteni. Itt némi ellentmondás érződik.
Lehetne boncolni a cikket, de egyvalami kétségtelen – Oroszország nagyhatalom.
Az Orosz múltat szívesen olvasom, még ha véres is. Egy nagy birodalmat okos és erős kézzel kell irányítani, épp ezért nem mindegy, hogy Putyin után ki lesz alkalmas rá.
Gondolatébresztő a cikk – már aki fogékony erre.