//„Oroszország megvédi a történelmi igazságot”
Dmitrij Polikanov #moszkvater

„Oroszország megvédi a történelmi igazságot”

MEGOSZTÁS

A mai orosz identitás egyik sarokköve a második világháborúban aratott győzelem, természetes megjelenítője pedig a nyelv. A történelem és a nyelv is fontos szerepet játszik abban, hogy egy néppel, egy nemzettel azonosulni tudjunk. A szomszédsággal, a külföldön élő oroszokkal, az orosz nyelv népszerűsítésével, a humanitárius együttműködéssel foglalkozó szövetségi ügynökség, a Roszszotrudnyicsesztvo éppen ezért kiemelt feladatának tartja a történelmi igazság megvédését, és az orosz nyelv ápolását, terjesztését. A második világháború körül kialakult emlékezetpolitikai vitákról, az orosz történelem szemléletről, az orosz nyelv helyzetéről, a posztszovjet térségben a visszaszorítására tett kísérletekről beszélgettünk az Orosz Kulturális Központokat is működtető szervezet elnök-helyettesével, Dmitrij Polikanovval.

Dmitrij Polikanov #moszkvater
Dmitrij Polikanov
Forrás:Dmitrij Polikanov Facebook oldala

– A Roszszotrudnyicsesztvo feladata a szuverenitás, az identitás erősítésétől az orosz nyelv támogatásán, a külföldön élő oroszok védelmén át a szellemi értékek és a történelmi igazság melletti kiállásig terjed. S ha ez utóbbiról beszélünk, akkor megkerülhetetlenek a második világháború körüli emlékezetpolitikai viták már csak ezért is, mert a modern orosz identitás egyik sarokköve az ebben a háborúban aratott győzelem. Egyetért ezzel?

– Teljes mértékben, de így van ezzel az orosz nép is. Arra a kérdésre, hogy az orosz történelemből mire a legbüszkébbek, a közvélemény-kutatóknak a legtöbben két dolgot említenek, a második világháborúban aratott győzelmet és az első űrrepülést, a kozmosz meghódítását.

– Tehát Gagarin és Sztálin…

– Nem Sztálin a fontos ebben a történetben, ráadásul az ő megítélése meglehetősen ellentmondásos, hanem a győzelem.

– Értem én, de nem véletlenül említettem Sztálin nevét, hiszen ő a második világháború győztes vezére, nem?

– Van, akinek Zsukov.

– Rendben. Sztálin kapcsán viszont meglehetősen sok kritika éri az orosz politikát. Tényleg reneszánsza van ma Sztálinnak?

– Nem hiszem. Szó sincs arról, hogy bárki is kiszínezné a történelmet, és kedvezőbb színben tüntetné fel Sztálint. Az orosz emberek nagyon jól tudják, ki volt Sztálin, és nem feledkeztek el a bűneiről sem. A második világháború kapcsán az orosz nép hősiessége van a középpontban. A történelmi emlékezetben ezt akarjuk megőrizni. De az is igaz, hogy akiknek ez nem tetszik, azok kihasználva Sztálin ellentmondásos imázsát, egy szintre helyezik őt Hitlerrel, két diktátorról beszélnek, és így a Szovjetuniót is felelőssé teszik a világégésért. Sértik ezzel szovjet nép hősiességét és áldozathozatalát, azoknak a millióknak az emlékét, akik az életüket adták azért, hogy a világ megszabaduljon a fasizmustól. Elutasítjuk a történelem ilyen módon történő meghamisítását.

– S ebben az orosz történelemfelfogásban benne van a Molotov-Ribbentrop-paktum is? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez vezetett volna a világháború kirobbanásához, mint azt – elhallgatva az ezt megelőző müncheni egyezményt, és a nyugati hatalmak udvarlását Hitlernek – manapság sokan állítják, de ez a megállapodás is része a folyamatnak.

– Senki nem akarja ezt a szőnyeg alá söpörni, de vitatott kérdésről van szó. Az akkori szovjet vezetés úgy gondolta, ez az egyetlen módja annak, hogy kitolják a háború megindítását. Oroszország még az 1990-es években nyilvánosságra hozta a titkos záradékot, ezt senki sem szándékozik letagadni, és tisztában vagyunk azzal, hogy a háború nemcsak győzelmekből áll, hanem azt fájdalmas lépések, emberi szenvedés és vér kíséri. Azt is tudjuk, hogy egy háborúban az emberek a különbözőképpen viselkednek. Így vannak egyedi esetek, amikor például nőket erőszakolnak meg, de az ilyen történeteket általánosítani a történelem meghamisítása. Mint ahogy nem lehet arról sem beszélni, hogy a szovjet katonák bűnözők, erőszakoskodók és martalócok lettek volna. Ez is történelemhamisítás. Igen, sajnos voltak elfogadhatatlan egyedi esetek, de ezek elkövetőit azért meg is büntették. S azokról a történetekről sem szabad elfelejtkezni, amikor szovjet katonák védték meg az erőszakoskodó németektől a civil lakosságot. Nem szabad csupán fekete-fehér színekben bemutatni a háborút, és főképp nem lehet az egyik oldalt kizárólag sötét színben feltüntetni.

– Hát igen, az olasz vagy a francia nők is tudnának beszélni arról, hogy milyenek voltak egyes nyugati katonák, de ezekről az esetekről valahogy kevesebbet hallunk…

– A legjobb lenne nem ezekről az egyedi esetekről beszélni, hanem a lényegről. A háború szenvedések sora. A civil lakosság mindig és mindenhol megszenvedi a háborúkat. De végül csak megszabadult a világ Hitlertől?!

– Oroszország ellenfelei nagyon jól látják, hogy a második világháború az orosz emlékezet, az orosz identitás egyik sarokköve, és tudatosan gyengíteni akarják ezt az identitást. Így válik az emlékezetpolitika a geopolitikai szembenállás részévé…

– Ez így van. S ezek a támadások nemcsak az orosz identitás, hanem a második világháború után kialakult világrend ellen is irányulnak. A történelmi emlékezet támadásán keresztül azt is üzenik nekünk, hogy amit 1945 után csináltunk, az mind helytelen volt. Az ENSZ-szel együtt el kell felejteni az egész jaltai rendszert, eltelt háromnegyed évszázad, a világ megváltozott, új intézményekre van szükség, alkossunk újra mindent. Rendben, itt vannak az új kihívások, a mesterséges intelligencia, a robotok, a járványok, alkossuk újra, de akkor közösen szabjuk meg az új világ játékszabályait. Az nem megy, hogy amit ti csináltatok, az rossz, majd mi átformáljuk a világot úgy, ahogy nekünk tetszik.

– Érdekes, hogy a korabeli nyugati politikusok, Churchill és társai sokkal elismerőbben beszéltek a szovjet hadseregről, a Szovjetunió világháborús szerepéről, sőt még Sztálinról is, mint mai utódaik…

– Ez így van, ezért nagyon helyes, hogy Oroszország ebben a kérdésben végre proaktív szerepet játszik. Ezért rengeteg ilyen rendezvényt szervezünk, könyvek sora jelenik meg a témában, online archívumot hoztunk létre, a második világháborúhoz kapcsolódó dokumentumok tömegét oldottuk fel a titkosítás alól. Kerekasztal beszélgetéseket, vitákat szervezünk, ahová meghívjuk a történtekről másképp gondolkodókat is. Mindezt azért, hogy az emberek megismerhessék, mi is történt akkor valójában. S azért is kell foglalkozni ezzel a korral, hogy megakadályozzuk a fasizmus kifehérítését. Mert mi is történt? A kisebbség maga alá gyűrte a többséget, és ráerőszakolta a maga ideológiáját, vélt értékeit. S mi történik ma a nem tradicionális értékek abszolutizálásával, agresszív terjesztésével? Valami hasonló. Az ilyen megközelítés ellen minden korban tiltakozni kell.

– Ehhez jön még a szelektív emlékezet, a kettős mérce. Ha például Közép-Európában elhangzik egy-egy a radikálisok megszólalás, az Európai Unióban kétségbeesetten kiáltanak fel, elfogadhatatlannak tartva neonáci eszmék éledését. Ám ha Ukrajnában vagy a Baltikumban náci jelképekkel hús-vér neonácik menetelnek az utcákon, akkor nagy a hallgatás…

– Sajnos.

– Mindez azért, mert a Nyugat az emlékezetpolitikát a geopolitikai harc szolgálatába állította. Közép-Európa országai más okból utasítják el a mai orosz történelem felfogást. Elsősorban azért, mert a közép-európai identitás építés ­– a magyar és a lengyel mindenképpen – szembe megy az orosszal. A magyar is a múlt század első feléhez nyúl vissza, és a második világháború kérdésében természetes módon ütközik mindazzal, amire Oroszország méltán büszke. De mi akkor különböző okoknál fogva, alapvetően Trianon folyományaként a rossz oldalon álltunk, így a hazai hivatalos történelem felfogás jobb híján úgy interpretálja a történteket, hogy Magyarország két diktatúra közé szorulva csak a függetlenségéért küzdött, és áldozat. Hogy látja, Közép-Európa országai tényleg áldozatok voltak, avagy inkább mélyebben a tükörbe kellene nézni?

– Ez hamis narratíva. A szovjet katonák ebben a térségben rengeteg életet mentettek meg. Lengyelországban például tombolt a holokauszt, és lengyeleket, nem lengyeleket nem tekintettek embernek. De a felszabadítás minden ellentmondásossága ellenére új pályára helyezte Magyarországot. De arról se feledkezzünk meg, hogy a Szovjetunió milyen mértékben járult hozzá később is e térség modernizálásához, fejlődéséhez. Persze, lehet arról beszélni, hogy Közép-Európa csak szenvedett, áldozat volt, de akkor mindezt hová teszik? Ne feledjük el, hogy a közös történelmünk nagyon sokoldalú, és sok pozitívuma volt. Közép-Európa fejlődéséhez a Szovjetunió nem kevesebbel járult hozzá, mint ma Nyugat-Európa.

– Ez utóbbit még akár el is fogadhatjuk, csak akkor a szuverenitásunkkal azonban ezért jobban megfizettünk, mint ma. De térjünk vissza még egy pillanatra a második világháború végéhez. Mára Magyarországon már szinte eltűnt a felszabadulás szó. Vagy megkerülik és a szőnyeg alá söprik ezt a témát, vagy szovjet megszállást emlegetnek. Ön szerint mi történt 1945 áprilisában Magyarországon?

– Kezdem azzal, hogy ismereteim szerint az akkori magyar társadalom többsége nem nevezhette magát túl szerencsésnek az 1945 előtti rendszerben. Hogy is érezhette volna magát így, mikor a hitleristák voltak hatalmon. Az ezt követő változást nyugodtan nevezhetjük megszabadulásnak, felszabadulásnak.

– Én is úgy gondolom, hogy a felszabadulás momentumát nem lehet elvitatni, és külön kell választani az ezt követő 50 évtől, amely időszakot szintén nem lehet egyértelműen szenvedésként meghatározni…

– Nézze, minden interpretáció kérdése. Mondhatják, hogy megérkeztek a szovjetek, és domináltak felettünk, meg volt kötve a kezünk. De azt se felejtsük el, hogy ugyanekkor a szovjet emberek miként gondoltak Magyarországra. Onnan mindez úgy látszott, hogy Magyarországon mekkora a szabadság, ez már majdnem kapitalizmus, és a Szovjetunióhoz képest a magyarok milyen jól élnek. De kik építették például a budapesti metrót? A szovjet emberek joggal érezhették, hogy ők is hozzájárultak Magyarország erejéhez, a magyarok jólétéhez. S azt se felejtsük el, hogy az orosz embereknek jó emlékeik vannak Magyarországról, és ez a jó híre máig megmaradt, és az oroszok szívesen jönnek ide turistaként. Nem hinném, hogy érdekében állna Magyarországnak elrontani az oroszok szemében ezt a jó imázsát. Pedig ez történhet, ha az oroszok úgy érzik, hogy a magyarok ellenségesen vagy félig ellenségesen viszonyulnak a közös történelmünkhöz. Legyünk pozitívak, ez ma úgy is divatos gondolkodás, és nézzük a jó dolgokat! Ez visz ugyanis bennünket előre. Ne visszafelé tekingessünk, ez nem visz sehova. S különben is, ha az Ön által említett 50 évben a magyar társadalom annyira szenvedett volna, akkor megtalálja a módját, hogy tiltakozzon ez ellen…

– …ezt tette 1956-ban.

– Ez sötét lapja a közös történelmünknek. Ezt nem vitatja senki. Még akkor sem, ha azokban a napokban voltak a szovjetekkel szemben felléptek szélsőségesen nacionalista, kriminális elemek is. Még egyszer mondom, jobb, ha előre nézünk.

– E hosszabb kitérő után térjünk vissza a Roszszotrudnyicsesztvóhoz. Mit tesz az ügynökség azért, hogy megvédje a történelmi igazságot?

– Vitákat, könyvbemutatókat, kiállításokat szervez. A legfontosabb talán mégis az, hogy a fiatalokat megszólítsuk. Ezért a második világháború nagy csatáinak témájában kifejlesztettünk például egy számítógépes játékot. Meg akarjuk és meg is fogjuk védeni a történelmi igazságot, és tesszük ezt az adott ország kultúrájához, és a korosztályok szokásaihoz igazodva különböző módokon, platformokon. Ázsiában az orosz és a helyi történelem közös pontjait, párhuzamait keresve jutunk el a szívekhez, míg mondjuk Latin-Amerikában a fegyverek kultuszához alkalmazkodva a második világháború fegyvereit mutatjuk be, és azon keresztül a történelmet.

– A Roszszotrudnyicsesztvo legalább ennyi, ha nem több energiát fektet a nemzeti identitás másik fontos megjelenítőjének, a nyelvnek a védelmébe, terjesztésébe. Milyen az orosz nyelv helyzete a világban. Követi-e azt a trendet, hogy Oroszország már jó ideje visszatért a világpolitika színpadára?

– Az orosz nyelv a legtöbb, mintegy 170 milliónyi anyanyelvi beszélővel rendelkező szláv nyelv, ennél fogva világnyelv. Az 5-6. legelterjedtebb nyelv a világon. További lökést adhat az elterjedéséhez, hogy immár állami program segíti ezt.

– A Baltikum és Ukrajna után egyre intenzívebben folyik az orosz nyelv kiszorítása Közép-Ázsiában is. Mit tesznek ez ellen? Megőrizhető-e az orosz nyelv a térségben közvetítő nyelvként?

– Természetesen, de csak úgy, ha érdekeltté is tesszük a régió népeit az orosz nyelv megőrzésében, megtanulásában. Ha használhatják azt az üzleti életben, jobb helyzetbe kerülnek ezáltal a munkaerő piacon, vagy színvonalasabb egyetemeken tudnak orosz nyelven tanulni. Ezek nélkül az „ösztönzők” nélkül az orosz nyelv nem tud megmaradni és erősödni még ebben a régióban sem, ahol egyébként a közös történelem, a nyelv és a kultúra is összeköt bennünket. Ebben a szellemben dolgozunk.

– Hát igen, ez gazdasági kérdés is. Ha Oroszország erős, akkor az így megnyíló lehetőségein keresztül sokak számára vonzóvá is válik…

– Ez így van.

– Sokaknak nem tetszik, de e régió középpontjában Oroszország áll. Ez azonban önmagában még kevés. Mit kell tenni, és mit tesznek Önök azért, hogy Oroszország vonzó és erős központja legyen ennek a térségnek? Egyfajta „mágnes”, amely vonz másokat, és ereje nem kelt félelmet. Lehet-e az orosz imázst javítani ebben a térségben akkor, amikor az az Oroszország és a Nyugat közötti szembenállás felvonulási terepévé vált?

– Objektív folyamatként fogadjuk el, hogy ebben a térségben a nemzeti identitások, az államiság megerősítése zajlik. Ez teljesen természetes, de csak abban az esetben, ha ez nem mások kárára, ellenséggé nyilvánításával történik. Ukrajna például a nemzetépítés az ellenségkép felerősítésén keresztül folyik. Oroszország lett az ördög, a múltban és a jelenben minden bajért felelőssé tett bűnbak. Ez zsákutca. Ezt nem engedhetjük, és a történelmünket is megvédjük.  Egyébként pedig, mint azt már említettük, Oroszországnak mindenek előtt vonzó lehetőségeket kell nyújtani a térség országai számára. Ezt a „mágnes” szerepet erősítettük például azzal is, hogy könnyítettünk a migrációs szabályokon, így könnyebb munkát vállalni Oroszországban. A mostani járvány, a lezárások idején sok vendégmunkás tért haza, és az élet, a gazdaság újraindulásával ezek a munkások nagyon hiányoztak. Az orosz társadalom is rádöbbentett arra, hogy milyen fontos szerepük van a gazdaság, kiemelten egyes ágazatok, így az építőipar működtetésében a külföldi munkavállalóknak. Szibéria és a Távol-Kelet modernizálására, fejlesztésére pedig ez fokozottan érvényes. Szükségünk van a munkáskézre, így megkönnyítjük számukra a munkavállalás feltételeit. De ez a politika nemcsak az orosz gazdaságot, hanem a közép-ázsiai országok GDP-jét is erősíti.

– Közép-Ázsia országainak lakossága szemében a munkavállalás szempontjából Oroszország egyértelműen vonzó célpont. A posztszovjet térség nyugati részében azonban erősebb a verseny, és meg kell küzdeni a gazdagabb nyugati országok vonzásával is. Mitől lehet vonzóbb egy ukrán, belarusz vagy moldovai számára a munkavállalás szempontjából Oroszország Németországnál, Olaszországnál, Lengyelországnál, Romániánál vagy éppen Magyarországnál?

– Például azért, mert ebbe a közegbe könnyebben beilleszkedik. Nincsenek nyelvi, kulturális jellegű problémái, így lényegében otthon érezheti magát. Ráadásul már Oroszországban is megközelítőleg annyit kereshet, mint e régiót nyugatról határoló országokban. Kiemelten érvényes ez a képzett munkaerőre. A belarusz IT-szakemberek például nagyon jól keresnek Oroszországban is.

– Látjuk, hogy az imázs, a vonzerő sok elemből tevődik össze. A Roszszotrudnyicsesztvót tekinthetjük Oroszország PR-ügynökségének is. Hogyan írná le nekünk Oroszországot, mint brandet. Mit üzen magáról a világnak? Mitől lehet vonzó a világ szemében?

– Eleve vonzó célponttá teszik a természeti szépségei. De ugyanígy Oroszország sajátja a magas tudományos- és technológiai színvonal. Nem feledkezhetünk meg itt a világszerte elismert orosz kultúráról. Értem ez alatt nemcsak a klasszikus, hanem a modern irányzatokat is.

Dmitrij Polikanov a nemzetközi kapcsolatok szakértője, afrikanista. A moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) végzett 1998-ban. Kandidátusi disszertációját egy évvel később az afrikai konfliktusok kezelésének témájában védte meg. Ezután csatlakozott az egyik legnagyobb nem kormányzati szervezethez, a globális biztonság kérdéseivel foglalkozó PIR Központhoz, és a vezetőség tagja volt, amikor idén Vlagyimir Putyin államfő a Roszszotrudnyicsesztvo elnök-helyettesévé nevezte ki. Előtte vezető posztokat töltött be a Vöröskereszt nemzetközi bizottságában, az Egyesülés nevű jótékonysági alapnál, a VCIOM orosz szociológiai intézetnél, a kormányzó Egységes Orszország Pártnál, legutóbb pedig Oroszországi Népfront elnök-helyettese és a végrehajtó bizottság tanácsadója volt.
MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.