//Oroszország legyőzése és a Nyugat biztonsága
„Henry Kissinger a legkevésbé sem nevezhető oroszbarátnak. Ő volt, aki a hetvenes években megalapozta az USA együttműködését a Kínai Népköztársasággal, szétszakítva így Moszkva és Peking amúgy is lazuló partnerségét” #moszkvater

Oroszország legyőzése és a Nyugat biztonsága

MEGOSZTÁS

Az első világháború előtt Ferenc József már nagyon öreg volt, nem értette a huszadik század megannyi technikai találmányát. Ha meglátogatta hatalmas birodalma valamelyik tartományát, csak annyit kérdezett a helyiektől, hogy milyen a termés? A Monarchia kávéházaiban a naplopó művészfélék röhögtek ezen a szállóigévé vált kérdésen, az öregkori elbutulás jelképén. Aztán kitört a világháború. A parasztok bevonultak katonának, a szántóföldekből harcmező lett. Éhség következett és nyomor, fosztogatások, forradalmak és népirtások jöttek. Akkor sokan megértették, hogy mégiscsak a termés a lényeg. Politika, filozófia, festészeti és költészeti kísérletek, mindez a termésre épül. Békeidőben aztán elfelejtik ezt az emberek, és egy idő után minden kezdődik újra.

Hegyi Gyula írása a #moszkvater.com-on

„Henry Kissinger a legkevésbé sem nevezhető oroszbarátnak. Ő volt, aki a hetvenes években megalapozta az USA együttműködését a Kínai Népköztársasággal, szétszakítva így Moszkva és Peking amúgy is lazuló partnerségét” #moszkvater
„Henry Kissinger a legkevésbé sem nevezhető oroszbarátnak. Ő volt, aki a hetvenes években megalapozta az USA együttműködését a Kínai Népköztársasággal, szétszakítva így Moszkva és Peking amúgy is lazuló partnerségét”
Fotó:EUROPRESS/Alexei Druzhinin/Sputnik/AFP

Henry Kissinger a maga kilencvennyolc évével Ferenc Józsefnél is idősebb, és bizonyosan képzettebb is. Sok évtizede foglalkozik geopolitikával, és pontosan tudja, hogy ennek gyakorlásához alapvetően a földrajzot és a történelmet kell ismerni, azok realitásaira kell épülnie. Erre a tudására alapozva figyelmeztette a nyugati vezetőket arra, hogy az ukrán-orosz háborúba ne törekedjenek Oroszország legyőzésére, tárgyaljanak az oroszokkal, és fogadják el a területi igényeik egy részét.

Úgy fogalmazott, Oroszország négyszáz éve Európa nélkülözhetetlen része, és a kontinens számára kritikus időkben kiegyensúlyozó hatalomként lépett fel.

„Ha a Nyugat tovább vívja a háborúját Oroszországgal, akkor az Oroszországgal folytatott tárgyalások elmaradása, és Moszkva ellenségként kezelése katasztrofális következményekkel járhat Európa stabilitására nézve”

Nem szabad hagyni, hogy a pillanat hangulata („the mood of the moment”) elfelejtesse a nyugati vezetőkkel a hosszú távú következményeket.

A Nyugat mai vezetői láthatóan csak legyintenek Kissinger figyelmeztetésére. Miközben a nyersanyagárak rekordmagasságra szöknek, ők újabb szankciókat hoznak, ontják a fegyvereket Ukrajnának, és további harcra buzdítják szegény Zelenszkij elnököt. Aki néhány hete, a mainál sokkal jobb hadászati helyzetben, nyitottnak mutatkozott értelmes kompromisszumokon alapuló békére.

Ehelyett ma már Oroszország totális legyőzését hirdeti, nyilvánvalóan nyugati <tanácsra>, hogy udvariasan fogalmazzunk”

A „mood of the moment” az Európai Unió vezetőit is elragadta, a közösség alapszerződésein, a tagállamok társulási megállapodásain, a sok évtizedes szokásjogon túllépve egyfajta hadfelszerelési minisztériummá alakultak át. Ma már a békére való felszólítás is tiltott beszéd lett Brüsszelben, és olyasfajta túlteljesítési láz ragadta el az uniós vezetőket, amely egyre nehezebbé teszi a reális döntésekhez való visszatérést. Pedig igen, Kissingernek igaza van, Oroszország négyszáz éve Európa nélkülözhetetlen része, az marad továbbra is, és a pillanat hevületében súlyos felelőtlenség olyan döntéséket hozni, amelyek hosszú évtizedekre instabillá teszik a kontinens biztonságát.

„Henry Kissinger a legkevésbé sem nevezhető oroszbarátnak. Ő volt, aki a hetvenes években megalapozta az USA együttműködését a Kínai Népköztársasággal, szétszakítva így Moszkva és Peking amúgy is lazuló partnerségét”

Ezzel egy puskalövés és egyetlen dollár elköltése nélkül jelentősen megerősítette az Egyesült Államok biztonságát. Közvetve ez is kihatott a Szovjetunió szétesésére, ami lehetővé tette hazánk megszabadulását is a szovjet megszállástól. Kissinger geopolitikai alapvetése szerint az Egyesült Államok elemi érdeke az orosz-kínai együttműködés megakadályozása. Az amerikai vezetés egy ideig még értette ezt a leckét. George W. Bush elnök 2008-ban elment a pekingi olimpia megnyitójára, hogy kifejezze tiszteletét a kínai nemzet iránt.

„Joe Biden elnök másképp gondolkodik. 2022-ban az újabb pekingi olimpia bojkottját választotta, és minden lépésével mintha szándékosan lökné egymáshoz az oroszokat és a kínaiakat”

Néhány napja tokiói tartózkodása alatt orosz és kínai stratégiai bombázók közös hadgyakorlata írta fel a Japán-tenger egére, hogy a geopolitikában nincsenek következmények nélküli lépések. De az ideológiai polgárháború olyan mélyen megosztja Amerikát, hogy Joe Biden akkor sem fogadhatná meg Kissinger tanácsát, ha legbelül érezné annak igazát. Így marad a háború a „teljes győzelemig”, Oroszország remélt megtöréséért és biztos ellenséggé fordításáért.

„Pedig a Nyugat egy győzelmet máris elkönyvelhet. Moszkva katonai presztízse megtört. Hadseregének ereje nem véges, konvencionális fegyverekkel megvívott küzdelemben messze nem olyan félelmetes, mint amilyen a híre volt. Igazi ereje a nukleáris fegyvereiben van. Minél jobban beszorítják, a vereségbe, annál nagyobb annak a veszélye, hogy ezekhez fordul”

Már csak ezért is érdemes lenne mielőbb békét kötni vele. Meggyengült, de nem megvert állapotában jelentené a legkisebb biztonsági kockázatot a Nyugatra.

Akármit mond a mai kijevi vezetés, ez lenne az ukrán nép érdeke is, hiszen a tartós háborús állapot nemcsak az újjáépítést, de a nemzetépítést is lehetetlenné teszi. Újjáépíteni eleve csak akkor érdemes, ha nem fenyeget újabb háború veszélye. Láthatóan Zelenszkij elnök is érzi, hogy a Nyugat eltökéltsége a korlátlan fegyverexportra, és tartós háborúzásra bármikor megtörhet. Ráadásul jön az aszályos nyár.

„Ma még lehet újabb szankciókat hozatni a felajzott nyugati vezetőkkel. De ha kiderül, hogy az éhhalál milliókat fenyeget a háború miatt lezárt kikötők miatt, ha az orosz búza és műtrágya a szankciók miatt nem jut el az éhezőkhöz, és aztán a tél is közeleg, akkor nagyon gyorsan megváltozik majd a hangulat”

Mert ideológiák jönnek és mennek, de a termés (és minden, ami mögötte van) végső soron mindig fontosabb náluk. Mivel Ukrajnát fegyverrel, pénzzel, mindenféle tanáccsal az Európai Unió és az Egyesült Államok látja el, és biztatta az ellenállásra, a Nyugat elemi felelőssége a béketárgyalások kezdeményezése, és kellő irányba terelése.

A magyar társadalom európai összehasonlításban kiemelkedően békepárti. Ukrajna, a Nyugat és Oroszország szempontjait egyaránt megérteni látszik, egyoldalú elvakultság nélkül. Sajátos módon az úgynevezett „egyszerű emberek” nagyjából ugyanúgy gondolkodnak erről, mint a világhírű diplomata Henry Kissinger. Nagyon fentről és lentről általában látni a lényeget, csak az önjelölt elit szokott a „mood of the moment” rabja lenni.

(A cikk eredetileg az index.hu portálon jelent meg, a szerző az MSZP alelnöke, volt európai parlamenti képviselő)

MEGOSZTÁS