Először csak a hírhedt magánhadsereg, a Vagner-csoport zsoldosai jelentek meg, míg most már reguláris egységek biztosítják a Közép-afrikai Köztársaságban Faustin-Archange Touadera elnök újraválasztását. Mindez újabb látványos jele annak, hogy Oroszország három évtized után visszatért Afrikába, ahol nemcsak a gyémánt bányákra pályázik, hanem globális geopolitikai befolyását is erősíti.

Felforrósodott a politikai légkör az egyébként is a világ egyik leginstabilabb államának tekinthető Közép-afrikai Köztársaságban. A Corbeaux News friss jelentése szerint a felkelők összecsaptak a kormányerőkkel és az oldalukon harcoló orosz és ruandai zsoldosokkal, és három órás harc után elfoglalták Bambari városát. A kormánycsapatok és segéderőik visszavonultak Sibut irányába.

„Korábban az AFP jelentette, hogy a két ország közötti együttműködési megállapodás keretében Oroszország a napokban több száz fős – azóta Moszkva megerősítette, hogy 300 tanácsadót – katonai csapaterősítést és nehézfegyvereket dobott át a Közép-afrikai Köztársaságba”

A szembenállás a december 27-én sorra kerülő választások közeledésével éleződött ki. Nemcsak az erőszak harapózott el, de felerősödött dezinformációs kampány is. Ebben aktívan részt vesz egyik oldalról Franciaország és az újraválasztásáért küzdő távozó elnököt, Faustin-Archange Touaderát támogató Oroszország is.

„A kormányerők mindössze az ország területének harmadát, a főváros Bangui mintegy száz kilométeres körzetét ellenőrzik”

A fennmaradó kétharmad a Francois Bozize volt elnököt támogató felkelők kezén van. A mintegy tucatnyi lázadó csoport egymás ellen is harcol, ám közülük a legbefolyásosabb három csoport a közelmúltban összefogott Touadera újraválasztásának megakadályozására. A hatalom a lázadók támogatására hivatkozva megakadályozta Bizize indulását, majd néhány napja most államcsíny kísérlettel vádolta meg, ami a feszültség növekedéséhez vezetett.

„Közép-Afrika modern kori története a katonai puccsok története. Az országra igazán Jean-Bédel Bokassa uralkodása kapcsán figyelt fel a világ”

A Bangui törzsfőnökének fiaként született, majd a francia hadseregben századosi rangig jutó Bokassa 1961-ben tért vissza hazájába, ahol az épp függetlenné vált Közép-afrikai Köztársaság hadseregének irányítója lett. Öt évvel később aztán az úgynevezett szilveszteri puccsal megbuktatta David Dacko elnököt. Ezután 11 évig volt az ország „örökös” elnöke, majd példaképét Napóleont utánozva 1976-ban császárrá nyilváníttatta magát.

„A 20 millió dolláros avatási szertartással aztán csődbe is juttatta az elszegényedett országot”

Nagy nemzetközi felháborodást keltett az is, amikor kitudódott, hogy személyesen vett részt 100 iskolás gyerek lemészárlásában. Az ekkor már felkelésbe átcsapott tiltakozásokat zairei ejtőernyősök segítségével még sikerült leverni, ám az elégedetlenséget ezzel nem törte meg. Ráadásul Párizs is megelégelte Bokassa rémuralmát, és a császári hatalmat francia ejtőernyősök döntötték meg 1979. szeptember 20-án, másnap pedig ismét kikiáltották a köztársaságot és David Dackót visszahelyezték hivatalába. Elmenekült, majd annak ellenére hazatért 1986-ban, hogy távollétében halálra ítélték. Ezután a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, végül 1993-ban amnesztiával szabadult. Élete hátralévő részét hazájában töltötte, 1996. november 3-án halt meg. Élete során 17 felesége volt, akik 50 gyereket szültek neki.

„Francois Bozize 2003-ban került hatalomra, miután védelmi miniszterként a lázadók támogatásával puccsot hajtott végre”

Az ENSZ 2009-től vesz részt a béketeremtésben, később békefenntartókat is küldtek. Bozizét 2013-ben muzulmán lázadók űzték el a hatalomból, ami a keresztény milíciák válaszcsapását váltotta ki, és az országot polgárháborúba taszította. Az ENSZ-békefenntartókat 2014 óta telepítették a köztársaságba. Bizize megbuktatása után két évvel választásokat tartottak, amelyet a muzulmán csoportok által támogatott Faustin-Archange Touadera nyert meg. Bozize 2019-ben tért vissza az országba, amely ismét kiélezte a helyzetet.

„A feszültség megnövekedésével néhány hete megerősítették a még 2014-ben az országba telepített ENSZ békefenntartókat is”

Ők szálltak szembe a választásokat megzavarni akaró, a fővárostól nem messze két falut elfoglaló és a Banguiba vezető utakat lezáró lázadókkal. A kéksapkásoknak sikerült megállítaniuk az előrenyomulást, és kiverték néhány városból a lázadókat. Az ENSZ-misszió (MINUSCA ) közlése szerint az elmúlt hetekben a lázadók tucatnyi támadást hajtottak végre választási kampányrendezvények ellen.

„A kormány a választások biztonsága érdekében kért erősítést Oroszországtól és Ruandától, mert az eddig az országban a kormányt segítő magánhadseregek – így a Vagner-csoport – nem elégségesek a rend fenntartására és Touadera hatalmának megtartására”

 Az orosz katonai egységeket Bokassa császár egykori, a fővárostól 30 kilométerre lévő palotájában helyezték el. Mint Dmitrij Peszkov a csapatok átdobását megerősítve fogalmazott, orosz állampolgárok jelenleg nincsenek veszélyben, a helyzet azonban aggodalomra ad okot.

„A Vagner-csoport már évekkel ezelőtt megjelent Banguiban, és az orosz elnökhöz közel álló oligarcha, Jevgenyij Prigozsin magánhadserege védi az elnököt”

A vagnereseket a drágakövek és az arany bányászata, valamint a fakitermelés is erősen érdekli. Legutóbb akkor figyelt fel rájuk és a Közép-afrikai Köztársaságra a nemzetközi sajtó, amikor az utánuk nyomozó három orosz újságírót, Orhan Dzsemalt, Alekszander Rasztorgujevet és Kirill Radcsenkót két éve ismeretlen körülmények között az országban meggyilkolták. Közben megjelentek orosz katonai tanácsadók is, akik a hadsereg kiképzésében segítenek. Deorosz lett az államfő nemzetbiztonsági tanácsadója is. Moszkva mindezért cserébe az afrikai befolyás növelése mellett jutányos áron arany- és gyémántbányászati jogokat kap.

„A közép-afrikai orosz jelenlét az Afrika iránt megélénkült orosz érdeklődés része”

Moszkva a közel-keleti visszatérés után Líbiában is aktivizálódott, majd egyre látványosabban jelent meg Afrikában is. Szudán elnöke, Omar Hassan al-Bashir például orosz zsoldosokat segítségét kérte az országos tiltakozáshullámmal szemben, majd újabb öt afrikai ország – Mali, Niger, Csád, Burkina Faso és Mauritiánia – kérte meg Moszkvát, hogy vegye fel a harcot az Iszlám Állam és az Al-Kaida ellen. Oroszország visszatért Afrikába, ahonnan a Szovjetunió összeomlása után vonult vissza. Az elmúlt három-négy évben aztán felélesztette a kapcsolatait olyan országokkal, amelyek 1989 előtt Moszkvához húztak, továbbá új szövetségeket is kötött. Ennek a visszatérésnek két leglátványosabb megnyilvánulása eddig a tavaly Szocsiban tartott Oroszország-Afrika csúcs volt, amelyen a fekete kontinens 43 vezetője mellett és több mint háromezer üzletember vett részt, majd ezt követően idén Port-Szudánban megnyitott első tengeri bázis.

„Tehát kissé megkésve, de katonai és politikai tanácsadókkal, különleges egységekkel és hitelekkel tör utat magának Moszkva a fekete kontinensen”

Amikor Oroszország visszatéréséről beszélünk, akkor azért meg kell jegyezni, hogy Moszkva valójában soha nem vonult ki Afrikából. Annak idején a Szovjetunió több afrikai ország felszabadítási mozgalmát is segítette, és Angolától Mozambikon át Egyiptomig komoly pozíciókat szerzett a gyarmati sorból függetlenné váló kontinens egy sor országában.

„Afrika a hidegháború olyan terepe volt, ahol a Szovjetunió és a Nyugat a helyi eliteken keresztül vívta a csatáját. S ebben a harcban a Kreml komoly befolyásra tett szert”

A Szovjetunió felbomlása után a gazdasági és politikai kapcsolatok szálai meglazultak, Oroszország energiáit saját belső problémái kötötték le, az emberi kapcsolatok azonban megmaradtak. Köszönhetően annak, hogy a Szovjetunióban afrikai szakemberek ezreit képezték. Ezekre a kapcsolatokra alapozhat Oroszország ma is. E történelmi alapokon kívül azonban a visszatéréshez elengedhetetlen volt Oroszország magára találása, gazdaságának stabilizálása, és nem utolsó sorban a globális geopolitikai környezet változása, az erőviszonyok átalakulása.

„Ebben az új globális környezetben nem nehéz megtalálni Oroszország és az afrikai államok közös érdekeit”

Moszkva visszatérése kapcsán nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy az orosz-afrikai kapcsolatokban jó két évtized kiesett. S miközben az egykori gyarmattartók immár új alapokon építették tovább a régi kapcsolatokat, nem vette le a szemét a kontinensről az Egyesült Államok sem. Ráadásul közben szép csendben, de rendkívül hatékonyan építve a kapcsolatokat, nagyjából másfél évtizede megjelent a fekete kontinensen Kína.

„Az ebben az irányban igazán csak néhány éve aktivizálódó Oroszország tehát komoly hátránnyal indult ebben a versenyben”

Ez jól látszik a kereskedelmi forgalom mutatóin is. Az orosz-afrikai kereskedelem a járvány előtt nagyjából 20 milliárd dolláros volumene a közelébe sem ér a versenytársakénak. Kína 200, az Európai Unió pedig 300 milliárd euró értékben kereskedett Afrikával. Az orosz energetikai óriások, a Gazprom, a Lukoil vagy a Roszatom már ott vannak a kontinensen. Oroszország építi Egyiptom első atomerőművét, és a Roszatom szerződődéseket kötött blokkok építésére Ugandával, Ruandával, Ghánával és a Dél-Afrikai Köztársasággal is. A legkomolyabb eredmény azonban az, hogy

„Oroszország Afrika első számú fegyverszállítója”

Megelőzve Kínát (17 százalék) és az Egyesült Államokat (11 százalék), a piac 39 százalékát fedi le. Ez az orosz fegyverexport 13 százalékát jelenti. S ha az olaj- és gázpiacon is sikerül érvényesíteni legalább néhány korábbi szerződést, akkor ott is komoly előrelépésről beszélhetünk. Ehhez hab lehet a tortán, ha az urán bányászatban vagy a gyémánt kitermelésben is szereznek részesedést az orosz cégek.

„A Kreml a már említett történelmi kapcsolatokra alapozva széles eszköztárral erősíti befolyását”de tartozik a gazdasági együttműködés erősítése, egyes afrikai rezsimek pénzügyi, politikai – egyes választásokon politikai tanácsadók segítik egyik vagy másik felet – és katonai támogatása is. Ez utóbbi alatt a haditechnika szállítása, és az annak használatát betanító kiképzők mellett adott esetben tanácsadók, különleges egységek és magánhadseregek, a Vagner-csoport megjelenése és segítő támogatása értendő.

„A Kreml geopolitikai érdeklődésének fókuszában több mint 30 afrikai ország található, és ezek közül legalább 20 államban ott dolgoznak az orosz tanácsadók is”

Jól mutatja e modell működését a Kreml egyik célországának, Mozambiknak az esete is. Miután Filipe Nyussi elnök tavaly nyáron Moszkvában segítséget kért Putyintól és a belügyi és katonai együttműködésről szóló megállapodás mellett gazdasági szerződések sorát írta alá, a belső konfliktusokba, háborúba süllyedt országba megérkeztek az orosz zsoldosok, különleges egységek és a katonai technika. A mintegy 200 fős különítmény gyorsan megtörte a falvakat felégető dzsihadistákat, és megerősítették Filipe Nyussi hatalmát. Ennek következtében az elnök pártja a Frelimo a rendkívüli választásokon legyőzte a Renamót, a Rosznyefty megkezdheti a kitermelést, és minden téren kivirágozhatnak a kapcsolatok.