Mészáros Zoltán írása a #moszkvater.com-on
Az oroszok származásáról több elmélet van, ám a legelfogadottabb az, amely szerint skandinávok (varégok) jelentek meg Kelet-Európában, és a nagy folyókat kereskedelmi útvonalként használták. A skandinávok annak idején nem voltak híján az értelmes gondolkodásnak, ám a durva pogány vallásosságnak sem. Tudtak számolni, kereskedni, de harcolni is. Ez a harcosság jellemezi az orosz uralkodó réteget a kezdetektől. Kijevvel kapcsolatban az biztos, hogy egy fontos állomás volt Skandinávia és Konstantinápoly között, bizonyára a skandináviai Rurik leszármazottai alapították, akik kereskedni és katonáskodni is tudtak, viszont néhány emberöltő elteltével elvesztették skandináv nyelvüket, és szlávul kezdtek beszélni. Az oroszok többször is nagy seregekkel támadták a még hosszú évszázadokig bevehetetlen falakkal körülvett Konstantinápolyt is 860 és 1047 között (noha Bizáncban 860-ban még Orosz Kaganátusról beszéltek).
„Mégis a Keletrómai Birodalom, azaz Bizánc vallási és politikai hagyománya az, ami tovább építette az orosz birodalmi különlegességet”
Konstantinápolyt Nagy Konstantin második Rómaként építette, majd amikor Rómát a germán törzsek többször feldúlták, Róma egyedüli örökösének tekintették magukat. Ennek a birodalomnak az egyik nagy támasza a bizánci módon értelmezett kereszténység volt. Ennek lényege, hogy az „igaz hitet” ők őrzik. Görög kifejezéssel ez az ortodoxia, azaz helyesen hinni. Nyugaton azonban római központtal egy másfajta „igaz hitet” vallottak, és a bizánciak is egyetemesként értelmezték hitüket, azaz katholikosznak (a nyugati, latin catholicus is a görög nyelvből ered).
„A kereszténység két változata meg volt győződve saját igazáról és egyetemességéről is, sőt erőteljesen politizáltak is. Ezért történt az egyházszakadás 1054-ben, ám a keleti kereszténység legnagyobb megaláztatása az volt, amikor 1204-ben a negyedik keresztes hadjáratban Konstantinápolyt foglalták el és dúlták fel, ez máig ható hullámokat vet az Orosz Ortodox Egyházban is”
Az 1204. évi dúlás feledhetetlen sebeket okozott. A Keletrómai Birodalom visszaállítása csak 1261-ben történt meg, ám soha többé nem volt olyan befolyásos, mint 1204 előtt. Az egykori befolyást Bizáncban soha nem feledték. És ezt az ideológiát az oroszok vitték tovább.
Az oroszok már 988-ban elfogadták a bizánci központú kereszténységet, és az hatással volt rájuk, ugyanúgy, ahogy a Keletrómai Birodalom (Bizánc) bukása is 1453-ban. Ráadásul akkor a bizánci uralkodó család tagja, Sophia Palaiologina a moszkvai fejedelem felesége volt. Ebből és sok más részletből alakult ki az az elképzelés, hogy Moszkva a harmadik Róma. Ez hatalmas ambíciókat eredményezett, hiszen az egykori bizánci császárok (baszileiosz) még akkor is úgy írták alá irataikat, mintha az egész világ urai lettek volna, amikor Konstantinápoly volt szinte egyetlen birtokuk
„Kapard meg az oroszt, és tatárt találsz alatta”
Az oroszok közösségét Bölcs Jaroszláv örökösödési szabályai határozták meg. Ezek lényege az volt, hogy a nagyfejedelemséget a rangidős Rurik leszármazott irányítja, míg a részfejedelemségeket Rurik más leszármazottai. Ez az öröklési mód a X. század végén még jónak is bizonyult, de ennek ellenére is volt küzdelem a részfejedelmek között, sokféle megoldással, végkimenetellel.
„A közös cselekvés egyre kevésbé volt lehetséges, és ekkor jelentek meg a mongolok. 1223-ban a Kalka menti csatában az oroszok megsemmisítő vereséget szenvedtek”
A tatárok a déli orosz részfejedelemségeket megszállták, az északiakat pedig hódoltatták. Ezután már ők nevezték ki a részfejedelmeket, akiket időnként maguk elé is hívtak. Az ilyen „hívásnak” többféle következménye lehetett, akár a fejedelem halálát is okozhatta, de valamilyen megbízatást is. Aztán a Mongol Birodalom is felbomlott, és Oroszországban az Arany Horda vette át a szerepét.
„A XV. század folyamán ez az államalakulat egyre súlytalanabbá vált, és a többi orosz fejedelemség közül a moszkvai emelkedett ki, mely elég északon volt ahhoz, hogy a mongolok csak adóztassák, és hogy a kellő időben fel tudjon lépni”
Már „Pénzeszsák” (Kalita) Iván a XIV. század elején is sok mindent el tudott intézni a mongolokkal pénzért, de a történet vége az lett, hogy a XVI. század közepéig az oroszok fölénybe kerültek, és ők olvasztották a birodalmukba a bomladozó tatár birodalom kánságait. Az biztos, hogy az oroszok életében a tatár korszak meghatározó volt, és a hatalomhoz, a pénzhez, a birodalomhoz való viszonyukat befolyásolta. A fenti idézet eredete nem biztos, de találó. Napóleon koráig vezetik vissza, és az eredeti formája talán ez lehetett: „Grattez le Russe et vous trouverez le Tartare” — ami ma súlyos sértésnek számít.
Nagy Péter megítélése még ma is ellentmondásos, hiszen vitatható, hogy miért, mennyit és hogyan háborúzott. Abban azonban mindenki egyetért, hogy Oroszországot a Nyugat felé akarta közelíteni, német meg holland mestereket telepített be, hogy tudjanak hajókat, és egyéb fontos dolgokat építeni. Az oroszok ekkor már régóta háborúztak a litvánokkal és a lengyelekkel, de majd csak 1721-ben dőlt el, hogy Oroszország a svédeket legyőzve a Baltikum legfontosabb hatalma lesz. 1772-ben Oroszország egy újabb lépést tett a Nyugat felé a gyengélkedő Lengyelország felosztásával.
„Oroszország tehát európai hatalom akart lenni, de az eredményeit figyelembe véve sem lehetett róla azt mondani, hogy európai lett”
Viszont az európai országokat sorra verő Napóleon, ahogy előtte a lengyelek is (1611-ben), elfoglalta Moszkvát, de megtörni nem tudta az oroszokat, és végül vereséget szenvedett.
Az Orosz Birodalom az I. világháborúban összeroppant, és elsőként a nagyhatalmak közül „kiszállt” a háborúból. Kelet-Európában nagy területeket adott fel, de nem mondott le róluk. Tudatában volt az Északi-Jeges-óceánig és a Csendes-óceánig terjedő területei értékeinek. Miközben az oroszok Nyugat felé figyeltek, expedíciókat indítottak és pénzeltek, hogy felfedezzék Szibériát, a tundrák meg a tajgák világát. Közben a Fekete-tengerig is eljutottak, és Közép-Ázsiában is az egyik fő hatalom lettek. Európában az akkor még óriási lakossággal bíró Oroszországtól féltek, Keleten pedig az orosz technológiáktól, az ágyúktól, puskaportól stb.
„Az oroszok két világ között találták magukat, de úgy, hogy a Kelet és a Nyugat felé is erőt tudtak felmutatni”
Ám a gondos pénzügyi előkészítés Lenint Oroszországba juttatta. Ezenkívül a sok megoldatlan gond forradalomba torkollt. Ezután polgárháború dúlt, melynek az lett az eredménye, hogy az immár Szovjetunió birodalom maradt, nem sikerült szétszaggatni, és megalázni sem (ahogy ez a krími háborúban történt), sőt, a kegyetlen Lenin halála utáni belső harcokat megnyerő ugyancsak kegyetlen Sztálin az első lehetőséget kihasználta, hogy növessze a birodalmat. A II. világháború nagy nyertese lett, és a két szuperhatalom egyikének vezetője. Sztálin hibái és bűnei hosszan sorolhatóak — például az, hogy a II. világháborúban rengeteg életet áldozott fel, ahelyett, hogy jobban megtervezték volna a hadműveleteket —, ám Sztálin megadta az országnak azt az érzést, hogy lakosai birodalomban élnek.
Ha érteni akarjuk az oroszokat, lépéseiket, akkor értenünk kell, hogy milyen volt Oroszország útja a történelemben. Láttuk, hogy a harciasság már a kezdetekkor jelen volt, majd az ortodox kereszténység hatott, mely a szintén birodalmi „kommunista hit” után újra visszatért. Ezenkívül az oroszok ma sem csak álmodozni akarnak a nagyságról, hanem meg is akarják élni. A Szovjetunióban a kommunisták ellenfelei is elmentek harcolni, ha az „orosz anyácska” hívta őket.
„Az orosz emberek a legjobban azt szeretik, ha politikai szempontból tiszta helyzet van, ha tudják, <merre van az arra>. Ezért Oroszországban másként működik a demokrácia”
Aki erősnek mutatkozik, annak erős a hatalma is. A gyenge, birodalmat vesztő uralkodókat megvetik, ahogy Gorbacsovot is, aki hagyta felbomlani a Szovjetuniót. Tisztelik viszont a sok szempontból vitatható Jelcint, akinek volt mersze kiállni egy tankra, és elmondani beszédét, amivel megakadályozta a további bomlást. Putyint is tisztelik, akármit mond róla a Nyugat, hiszen az emberek úgy látják, hogy magabiztos az elnökük, és Ukrajnával azt teszi, amit szerintük kell a <náci> országgal.
„Minden szabad nekem, de nem minden használ” (1Kor 6,12)
Nem zárhatjuk le az orosz lélekről szóló írást úgy, hogy ne reflektáljunk a most is folyó ukrajnai háborúra. A nyugati ember ebben a háborúban a szabadságáért küzdő ukránokat, és a monstruózus oroszokat látja. Elvben Putyin valóban egy diktátor, de ez nem érdekli az oroszokat, nekik az a fontos, hogy tudják, nekik nem árthat senki következmények nélkül, és mindezért és mindennek ellenére is kell nekik a birodalom.
„A NATO-nak valóban igaza van, amikor azt mondja, hogy a NATO-ba joguk van szabad akaratukból belépni az államoknak, és ez Ukrajnára is igaz, csakhogy ez orosz perspektívából azt eredményezi, hogy egy katonai szövetség túl közel jön a rengeteg vér által megőrzött birodalomig, amit semmiképpen sem szabad megengedni. Így Putyint nem is ítélik el”
Ellenben a kijevi hatalom felelőssége az, hogy meddig ment el. Ha jól olvasta volna az orosz lelket, akkor tudhatta volna, hol a határ. Ahogy az ukránok, úgy az oroszok is jólétet akarnak, ám azt nem, hogy a NATO benn legyen Ukrajnában. Az oroszok nem akarják visszaadni azt, amit egyszer meghódítottak, és arról sem akarnak lemondani, hogy Ukrajna kívül maradjon a NATO-n. Az oroszokat ezektől a céloktól csak úgy lehet eltéríteni, ha katonailag legyőzik őket. Ez hosszú háborúval, hatalmas rombolással és rengeteg áldozattal járna. Ám valahol valaki felteheti a kérdést, ez vajon kinek éri meg? Az oroszokat lehet szeretni vagy nem szeretni, de nem odafigyelni rájuk nem lehet.
(A cikk eredetileg a Hét Nap portálon jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
csakafidesz szerint:
Uraim! Vegyenek egy kaleidoszkópot, nézzenek bele és lassan forgassák. Ez a soknemzetiségű Oroszország. A tatároknak még nem kellett az “oszd meg és uralkodj” (divide et impera) elvét követniük, de később már a “minden oroszok cárja” kitétel volt sikeres központosítás jelzője. Lássuk be, hogy egy ilyen nagy és heterogén birodalmat csakis az erőszak tudott és tud összetartani. Putyin most nem tesz mást, csak annyit, hogy nem engedi a szláv testvérnépet ugródeszkának használni Oroszország feldarabolására, ami a nyersanyagéhes nyugatiak titkos vágya. Tessék, hogy ez tömérdek vér kiontását jelenti? Nos az erőszak az ilyen. Anno azon senki sem csodálkozott, hogy egy elfuserált akvarellfestő nekiesett kibővíteni a birodalma határait. Azon végképp nem kell csodálkozni, ha egy ekkora ország a közvetlen szomszédaitól elvár némi szervilitást..
HandaBandy szerint:
Az oroszok is megszenvedtek a túlélésükért és ez sikerült is nekik. Ezt a történelmi vonulatot magyarázza el a cikk
remek módon. Rengetegszer kerültek az oroszok a megszűnés szélére de jó pár monoklival a szemük alatt mindig
felülkerekedtek. Úgyhogy már e-miatt is visszás, hogy olyan nemzetek oktatják ki akármiből is amik csak pár száz
vagy éppenhogy alig több mint 100 éves államisággal “büszkélkedhetnek”.
A NATO tagjának lenni nem elidegeníthetetlen alapjog, a felvételt ui. a már tagoknak is elvileg jóvá kell hagynia
(Azonban gondoljunk a mostani, teátrális műfelháborodásra a magyarok miatt!). Ha a NATO komolyan venné a
védelmi szervezet jellegét és küldetést (nem veszi, mint látjuk) akkor távol tartaná magától azokat a régiókat
amik esetleges tagsága növeli a háború veszélyét. Már csak ezért is csupán egy szépségtapasz a NATO a
demokrácia orcáján, már csak ezért is egy szemforgató farizeusság a “védelmi” titulus az önmeghatározásban.
Végezetül: „Az orosz emberek a legjobban azt szeretik, ha politikai szempontból tiszta helyzet van, …” Ez egy
igencsak képviselhető ars poetica. A benyomásom az, hogy “erre felé” a politikai csatározások sokszor csupán
csak álcák a zavarosban halászgatás elfedésére és lehetővé tételére. Érthető végül is, ha egy náció ebből így,
ebben a formában köszöni, de nem kér és életben tart olyan vezéreket akik néha nem a leghasznosabbak de
legalább kiszámíthatóak, lehet tudni mit kb. tesznek.
Köszönöm a türelmet.
Krötinger szerint:
“A NATO tagjának lenni nem elidegeníthetetlen alapjog..” – haaat, önmagaban veve azert nagyon dicseretes dolog, ha egy szuveren allam sajat maga dönthet arrol, hogy melyik szövetsegbe kivan belepni. Önmagaban veve – mert a szuverenitas szep idealja mellett azert nem art azt sem alaposan megfontolni, hogy mit nyer es mit veszit az ember. Ukrajna eseteben en azt a (mar több szazezer eletbe kerülö) paradoxont latom, hogy abszolut semmi szüksege nem lenne a NATO-ra, ha nem akarna mindenaron NATO-tag lenni ( amugy minden masban egyetertek).
HandaBandy szerint:
Álláspontom megvilágítására csak egy anekdotát szeretnék említeni. Nevezetesen azt,
amikor a SzU kérte a felvételét a NATO-ba, teljesen szuverén módon. A portásunk szerint
szuterén módon. Ritkán van humorérzéke a komcsiknak. Értem ezt mind a kettőre.
Avagy:
A magyar történelemben az a groteszk, hogy mindig az ellenségeinkkel kell szövetséget kötnünk.
Krötinger szerint:
Söt, szerintem meg csak szeretni sem KELL az oroszokat (ahogy mas nepeket sem kell feltetlenül szeretni) – de azt egyszerüen el kell ismerni, el kell fogadni, hogy nekik (mint nepnek es mint allamnak) is vannak legitim nemzetbiztonsagi erdekeik es elkepzeleseik. Meg akkor is, ha azokat vagy a megvalosulasukert alkalmazott eszközöket nem mindig ertjük, nem mindig tartjuk elfogadhatonak. A kollektiv Nyugat önmagat is megfosztja a konfliktuskezeles lehetösegetöl (es ezzel egyben nagyon rossz szolgalatot tesz Ukrajnanak) , amennyiben a politikai Oroszorszag erdekervenyesitesi strategiajat “primitivnek”, ” irracionalisnak”, “örültnek” tünteti fel. Velhetöen van ebben egy jo adag szlavofobia, vagy nyugati felsöbbrendüsegi erzes is. De akire soha nem figyelnek oda, az egyszer felhivja magara a figyelmet es akkor ö valasztja az eszközöket. Ezt esetleg jo lett volna megelözni…
Rezeda Kázmér szerint:
Az USA még azt is megakadályozta, hogy Mexikó kínai autógyárat csábítson a területére. Mit tenne akkor, ha egy ellenséges katonai szövetség kezdené el Mexikót felfegyverezni?
Török János szerint:
Nagyon jó cikk.
Stier Gábor szerint:
Köszönjük!