Úgy tűnik, Alekszej Navalnijnak „meg sem kottyan” egy kis Novicsok. Az orosz ellenzéki politikus alig több mint egy hónap elmúltával már ismét elemében van, Vlagyimir Putyint vádolja, és perrel fenyegeti a Kreml őt a CIA-val összekötő szóvivőjét. A meglehetősen kusza mérgezési ügy tovább rontotta a német-orosz és az orosz-európai viszonyt. Alexander Rahr történész-politológussal, a Német-Orosz Fórum tudományos igazgatójával, a Valdaj Klub tagjával beszélgettünk.

– Mi történt Alekszej Navalnijjal? Kijelenthetjük, hogy megmérgezték?

– Azt igen.

– Arról azonban, hogy ki, mivel és miért mérgezte meg az ellenzéki politikust, már ugyancsak megoszlanak a vélemények…

– Így van. A nyugati álláspont szerint Navalnijt megmérgezték, méghozzá a tiltott vegyi fegyverként nyilván tartott Novicsokkal. A Nyugat a Kremlt lát(tat)ja a történtek mögött, ráadásul felhívja a figyelmet arra, hogy ez már nem az első ilyen eset. Borisz Nyemcov halálát, Szergej Szkripal esetét és az utóbbi időben megszaporodott kisebb merényleteket említik, hozzátéve, hogy ezzel az üggyel végképp betelt a pohár. Ezzel szemben az orosz álláspont az, hogy nem is történt mérgezés, legalábbis Tomszkban még biztosan nem, provokációról van szó, a Kremlnek pedig végképp semmi oka sem volt megöletni Navalnijt. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a Novicsokot mindenki kizárólag Oroszországgal köti össze, amikor a Szovjetunió szétesése után a szer több nyugati országnak is a birtokába került. Két „igazság” áll tehát egymással szemben.

– Így van. Meglepő, ahogy a német kormány „beleállt” ebbe az ügybe. Míg korábban Berlin és mások is óvakodtak attól, hogy a sarokba szorítsák Oroszországot, és azért ügyeltek a Kreml érzékenységére, most ez mintha már nem számítana…

– Nem is értem, hogy a német fél megosztja a vizsgálati eredményeket Franciaországgal, Nagy-Britanniával, Svédországgal, miközben Oroszországgal nem. Az ebben az esetben nem elfogadható indok, hogy Oroszország nem szövetséges állam. Nem titkolózni kellene, hanem Oroszországot bevonva közösen feltárni az ügyet. Persze, Moszkva sem mond el mindent. Például azt, hogy ellenőrizték-e az első, Omszkban elvégzett vizsgálat eredményét. Elküldték-e olyan laborba, ahol többet ki tudnak deríteni. S ha igen, ott mire jutottak. Nagyobb nyitottságra van tehát szükség mindkét oldalon.

– Bizonyíték tehát nincs, vagy legalábbis nem hozzák nyilvánosságra, Oroszországot azonban már büntetni akarja az Európai Unió és mások is…

– Csúnya játék folyik a Nyugat részéről. Novicsok ugyanis több ország birtokában is lehet. Számtalan lehetőség felmerülhet tehát. Ám ez már nem orvosi, hanem politikai ügy, amelyben mindenki csak a maga igazát hajtogatja.

– Próbáljuk meg onnan megközelíteni a kérdést, hogy kinek állhatott mindez az érdekében?

– Még ebben sem ért egyet a világ. A Kremlnek például a dolgok logikája szerint egy ilyen kísérlet egyáltalán nem állhatott az érdekében. Ez egyáltalán nem hiányzott a Kremlnek, de Merkelnek sem. Az elmúlt hetek történéseiből ítélve ez azoknak állhatott igazán az érdekében, akik éket verve Németország és Oroszország közé, meg akarják állítani az Északi Áramlat bővítését.

– Megint a régi nóta! Megakadályozni az eurázsiai geopolitikai térség két pólusának, ezen belül elsősorban Németországnak és Oroszországnak az együttműködését! Ez különböző intenzitással, de a második világháború utáni amerikai geostratégiai gondolkodás egyik sarokköve…

– Igen, ez nem érdeke az Egyesült Államoknak, de az Északi Áramlat bővítésében még néhány európai állam is ellenérdekelt.

– De ez csak az egyik verzió. A Navalnij-ügy mögött más is lehet, nem?

– Dehogynem! A korrupciós ügyek sorát feltáró Navalnijnak elég sok ellensége volt Oroszországban, és azok közül szerezhetett valaki jó pénzért Novicsokot, hogy félreállítsa az útból a kellemetlenkedő politikust.

– Egyéb lehetőség? Nem gondolom, hogy Németországnak ebben benne lenne a keze, az azonban elég furcsa, hogy Angela Merkel ilyen hévvel kiállt Navalnij mellett. Még meg is látogatta a politikust. Miért nem hagyta például a kommunikációt az orvosokra? Nem lehet, hogy ezzel gesztussal időt akart nyerni, és legalább a választásokig, a kép tisztulásáig enyhíteni a Berlinre nehezedő amerikai nyomáson?

– Nem hiszem. Merkelből minden ilyen helyzetből előjön a jogvédő, az emberjogi harcos, a disszidensek, az elesettek oltalmazója. Ez motiválta akkor is, amikor a menekültekkel szelfizett, és ezért találkozik Szvetlana Tyihanovszkajával is. Azt hiszi, hogy ez tetszik a németeknek, a sajtónak, és ezzel beírja magát a történelembe. Ezért kapaszkodott bele a Navalnij-ügybe is. Ezt az értékalapú politizálást akarja sajnos állandóan ráerőszakolni a német politikára is.

– A Navalnij megmérgezése így világpolitikai üggyé szélesedett. Ebben a játékban az orosz ellenzéki valódi játékos vagy csak egy eszköz?

– Navalnij egyelőre nem igazán politizál, gyógyul, de az emberei kihasználják a helyzetet és építik a Putyin-rezsim mártírjának imázsát.

– Hogy látja, Navalnij siet majd visszatérni Oroszországba?

– Természetesen, mert Nyugaton ő senki. Néhány napig érdekes, aztán nem foglalkozik vele senki. Mint Mihail Hodorkovszkijjal. Elfelejtik. Nyugaton ülhet egy intézetben és írhatja a cikkeket arról, hogy milyen gonosz is Oroszország. Ez számára nem túl érdekes. Vissza fog ő térni, ahogy lehet. Otthon azonban együtt kell működnie az ügyészséggel és az orvosokkal is.

– Nézzük a Navalnij-ügy világpolitikai következményeit. Beszéltünk az Északi Áramlatról. Meg fog épülni?

– Megépül. Annak ellenére, hogy a német-orosz energetikai együttműködés szimbólumaként állandó nyomás alatt marad. Washington mindent be fog vetni, hogy ezt a szövetséget zátonyra futtassa. A gázvezeték tehát, ha csúszással is, de megépül, ám hogy működik-e majd, az más kérdés.

– Akkor kimondhatjuk, hogy a német kormány a Navalnij-ügy kapcsán tett ezzel kapcsolatos kétértelmű kijelentések ellenére is kiáll a gázvezeték építése mellett?

– A kormány igen, ám az Északi Áramlatnak komoly ellenzéke van. A Zöldek, a média, vagy az elit atlantista körei mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy zátonyra futtassák a projektet. Bonyolult a helyzet, de óriási presztízsveszteség lenne Németország számára, ha az építkezést végleg leállítanák.

– A Navalnij-ügy tovább élezte az orosz-európai viszonyt is. Megint jönnek a szankciók?

– Úgy gondolom, hasonló következményei lesznek, mint a Szkripal-ügynek. Kiutasítanak néhány diplomatát, befagyaszthatják egyesek számláit, megjelenhet a Magnyitszkij-lista mintájára a Navalnij-lista, de azt nem hiszem, hogy az Északi Áramlatot szankciókkal sújtanák. Komoly szankciókra már csak azért sem számítok, mert az az európai gazdaságokat is sújtaná. Ez pedig most nem hiányzik senkinek.

– S hogy gondolja, ez az ügy fordulópont az európai-orosz kapcsolatokban vagy a viszony romlásának csak egy újabb fejezete?

– Újabb mélypont. Mint mindig, amikor a kapcsolatok javulni kezdenek. Ilyenkor mindig történik valami, ami visszaveti ezt a viszonyt. Nem Navalnijról van itt szó. A legveszélyesebb ebben a helyzetben az, hogy ebben az elmérgesedett hangulatban sok minden történhet, amit nem szeretnénk. Ilyen hangulatban a fegyverekhez nyúl Azerbajdzsán és Törökország Karabahban, de felbátorodhatnak egyesek Ukrajnában is. Ezek a helyzetek pedig felerősítik egy orosz-nyugati konfrontáció esélyét is.