Moszkva legrégibb kőcirkusza – ahol az artisták 25 méter magasban hajtják végre lélegzetelállító mutatványaikat – messze földön híres. Talán a világ egyetlen cirkusza, amely egy bohócról kapta a nevét. Jurij Vlagyimirovics Nyikulint a fia követte az igazgatói székben. Az 1880. október 20-án átadott épület igazi, velünk élő történelem.

Egy dologban mindenki biztos lehet. Ha jegyet vált Moszkva legrégebbi cirkuszának, a Nyikulinnak bármelyik előadására, azt kapja a pénzéért, amit remél. Profi társulat, remek műsor, első osztályú mutatványok. Ráadásul a megközelítése is egyszerű, a metró pár percre van tőle, ugyanakkor a környékén az állandó telt házas előadások miatt igen csak nehézkes a parkolás.

„Ráadásul a cirkusz épületéhez vezető körút tele van szökőkutakkal és csodálatos szobrokkal, melyek legtöbbje az előadások nagy kedvenceit, a bohócokat ábrázolják”

Természetesen a belseje is méltó a hírnevéhez, hiszen a 2000 ember befogadására képes nézőtér öleli körbe a 13 méter átmérőjű, bárhonnan remekül belátható arénát, míg a kupola magassága 25 méter.

A cirkuszt 1880 és 1913 között alapítójáról, Albert Wilhelmovics Szalamonszkijról nevezték el, aki a moszkvai cirkuszt megelőzően 1873-ban előbb Berlinben, majd később Rigában, Odesszában és Dubultiban alapított cirkuszt. Amikor megérkezett Moszkvába, a nagy álmát, az orosz cirkusz megvalósítását két partnerének, a vagyonát aranyásásból és kereskedelemből megszerző Alekszandr Danyilovnak, és az építész August Webernek köszönhette, és az egykori virágpiac helyén láttak neki az építkezésnek. Nem volt egyszerű a dolguk, ugyanis nem messze a helytől tartott nap, mint nap egyre sikeresebb előadást a Ciniselli cirkusz, ahol ismert vándorművészek léptek fel.

„Ám ez nem térítette el Szalamonszkijt és társait a céljuktól, és 1880. október 20-án megnyitotta kapuit a megálmodójáról elnevezett cirkusz”

A bemutatkozó előadáson olyanok szórakoztatták a nagyérdeműt, mint a csinos zsonglőr, Henrietta, a lovakkal remekül bánó Mrs. Tuzzi, a remek bohócok, a Pascalini testvérek, valamint maga a névadó, kitűnő lovas Albert Szalamonszkij a maga 14 képzett ménjével. Ám a fő mutatvány egy sajátságos balett volt, amely egy gyönyörű téli estét, a karácsonyt állította színre. A porondot ekkor még csak öt üléssor vette körül, de az előadásokra lehetett venni olcsóbb állójegyet is.

„Szalamonszkij azt szerette volna, ha nemcsak a jómódú kereskedőkből vagy városi polgárokból állna a közönsége, így ennek érdekében egyre több ötletet vitt a műsoraiba”

Ő volt az első, aki 35 ménből álló lovas attrakciót varázsolt a porondra, de szintén ő volt az első, aki kifejezetten a gyermekek számára készített előadást. Ezen kívül lehetőséget biztosított a kórusoknak, népzenészeknek is, hogy bemutathassák műsoraikat a nézőknek, valamint elsőként valósította meg az újévi előadásokat is. A cirkusz valamennyi társadalmi réteg körében egyre népszerűbb lett, ám amikor Szalamonszkij 1913-ban meghalt, nem volt senki, aki a helyére lépjen. Így a cirkusz szépen lassan elveszítette a varázsát.

A kommunista hatalomátvételt követően a cirkuszt államosították, az élére pedig immár két embert állítottak. Az igazgatót, aki a szervezésben tevékenykedett, valamint a műszaki felszerelésért, illetve a művészeti vezetőt, aki közvetlenül az előadásokért felelt.

„Ugyanakkor a moszkvai cirkusz elveszítette egyedi jellegét. Létrehozták ugyanis a Szovjet Állami Cirkuszt, és minden artista, akrobata, zsonglőr és bohóc ide tartozott. A központi irányítás döntötte el, éppen ki lép fel a moszkvai cirkuszban, vagy valamelyik vidéki sátorban”

A vezetőség egy úgynevezett turnérendet alakított ki, így a cirkuszi művészek soha nem maradtak munka nélkül. Ám a hatalom az ismét egyre népszerűbb cirkuszt is kihasználta a maga propagandájának céljaira. A moszkvai porondon például egy Vitalij Lazarenko nevű bohóc Vlagyimir Majakovszkij politikai szövegeit kellett, hogy elmondja előadás alatt. Ez a fajta törekvés aztán ismét visszavetette a moszkvai cirkusz népszerűségét, és ez bizony a jegyeladáson is alaposan meglátszott.

„És ez egészen 1936-ig így ment, amikor Mihail Rumjancev került Moszkvába, aki Ceruza néven szinte forradalmasította a bohócok előadását, így azok perememberekből az előadások központi szereplőivé váltak”

A II. világháború alatt ugyan tartottak folyamatosan előadásokat, de a fellépőket sorozatban vitték el a frontra. Aztán 1945-ben, a háborút követően Nyikolaj Szemjonovics Bajkalovot nevezték ki a cirkusz igazgatójának, akinek vezetésével a cirkusz egyik legsikeresebb korszaka jött el. A legjobb rendezőkkel dolgozott, sőt Alexander Bouchet személyében a legjobb porondmestert is sikerült leszerződtetnie, de Bajkalov volt az, aki 1954-től bevezette az előadásokhoz kapcsolódó kötelező forgatókönyvet is. Bohócstúdiót indított el, és a második osztályban egy bizonyos Jurij Vlagyimirovics Nyikulin is ott volt.

„A legjobb művészeket szerződtették a moszkvai cirkuszba, és a társulat bejárta az egész világot. Az előadásokban mindig a művészek ügyességét hangsúlyozták ki, a jelmezek és a díszletek másodlagosak voltak”

Megjelentek a vadállatok – tigrisek, oroszlánok, elefántok, medvék és majmok – a repertoárban, és egész generációk nőtték ki magukat a világhírnévig. Ám a gazdasági válság a moszkvai cirkuszt is utolérte, és az 1980-as években már állandó anyagi problémákkal kellett megküzdeniük, ráadásul a varázs is szűnőben volt, ugyanis a különböző nemzeti cirkuszok más országokban elképesztő fejlődésnek indultak.

„Ebben a nehéz időszakban nevezték ki 1983-ban Jurij Nyikulint a cirkusz igazgatójának, és ez elhozta a következő virágkort a cirkusz történetében”

Nyikulin elérte, hogy a már-már romos épületet felújítsák. Az utolsó előadást 1985-ben tartották a régi épületben, ám a bürokrácia egy ideig itt is hátráltatta a munkákat, és 1986 decemberéig a lerombolt régi épület helyén csak egy üres telek állt.

A régi cirkusz néhány eredeti bútordarabja és belső tere megmaradt. A munka két évig tartott, az ünnepélyes megnyitóra és az első előadásra az új épületben 1989. szeptember 29-én került sor. Ám ez sem segített egy darabig, ráadásul 1990-ben megszűnt az állam tulajdona, és egy részvénytársaság vette át az irányítást. Sajnos, gazdasági visszaélések is történtek, gondok merültek fel a jegyek költségeivel és elosztásával, a reklámokkal, a szponzorok keresésével. Jurij Nyikulin fia, Makszim próbálta meg a könyvelést helyre tenni, ám azon nem tudott segíteni, hogy abban az időben a jegyértékesítés nagyon alacsony volt, a csarnok kihasználtsága nem haladta meg a 20 százalékot. Mindenesetre a 75 éves Nyikulin még megmentette a cirkuszt, amit még az életében róla neveztek el, ám 1997-ben egy szívműtét utáni szövődményben meghalt, majd a fiát nevezték ki a cirkusz élére.

„Makszim Nyikulin irányításával 2004-re a cirkusz virágzó vállalkozássá változott. Volt olyan nap, amikor három előadást is tartottak, és szezononként hat premier szerepelt a műsoron”

A sikerek meghozták az anyagi hátteret is, amiből fedezni lehetett a legjobb előadásokat, melyek költségei elérték a 120 ezer dollárt. Sőt, jöttek újra a külföldi turnék is, és a legfőbb célállomás Japán volt. Ám amikor 2013 februárjában a moszkvai önkormányzat hirtelen négyszeresére akarta emelni a cirkusz épületének bérleti költségeit – 40 millió helyett 160 millió rubel –, kis híján megszűnt a cirkusz, ám végül győzött a józan ész, és a városatyák maradtak az 1 négyzetméter/1 rubel tarifánál. Nem bánták meg a döntésüket, ugyanis a Nyikulin cirkusz továbbra is azon kevesek egyike, amelyek a kedvező bérleti feltételek és a magas látogatottság miatt – a jegyértékesítés manapság a bevételek 98,5 százalékát teszi ki – kereskedelmi szempontból sikeresek Oroszországban.