Immár a nők is vezethetnek metrót Moszkvában, miután a munkakör lekerült a nők foglalkoztatását tiltó szakmák listájáról. Ennek kapcsán felvillantjuk azt is, milyen volt a dolgozó nő ideálja a szocializmusban.
Bejárta a világsajtót a hír, hogy az idei évtől nők is vezethetik a moszkvai metrót. Ünnepélyes keretek között kezdte meg a munkáját az első női metróvezető, és mint a képeken láttuk, egész csapat követi. A kizárást idáig a szabályozás azzal indokolta, hogy rossz hatással van a nőkre a föld alatt végzett munka, illetve az erős fizikai megterheléssel jár. Az előbbinek ugyanakkor ellentmond, hogy vannak takarítónők, illetve a kasszákban és a mozgólépcsőkénél is dolgoznak nők, az utóbbit pedig a metrók irányításának technikai fejlődése zárja ki.
„A változást az tette lehetővé, hogy tavaly ősszel megváltoztatták azt a jogszabályt, amely számos szakmában tiltotta a nők foglalkoztatását”
A munkaügyi minisztérium szeptemberben 456-ról nagyjából 100-ra csökkentette azoknak a szakmáknak a számát, amelyeket nem végezhetnek nők. A nők számára tiltott foglalkozások listáját már 2000-ben is módosították, ám többek között a bányászat, a fémmegmunkálás, a buszvezetés, az autószerelés és a hajón való munka sem került le róla. Az év elején életbe lépett lista a tiltott munkakörök közül sokat megnyit a nők előtt. Például a moszkvai metró világát is. De az Oroszországi Vasutak szintén jelezte, hogy 2021-től női mozdonyvezetőket is alkalmaz.
„Erről a hírről a moszkvai diákéveim jutottak az eszembe, amikor az SZKP történetéről szóló „érdekfeszítő” szemináriumokon el-elkalandoztam, és az ablakon kibámulva azon gondolkodtam, miért van az, hogy az egyetem új szárnyának építkezésén szinte csak nők dolgoznak”
Természetesen az egyenjogúság, a női emancipáció nevében. A viccet félretéve, a nők felszabadítása tekintetében Oroszországban 1917 után óriási előrelépés történt. A szovjet rendszer egyszerre legalább két lépcsőt átugrott e téren, hiszen ne feledjük el, hogy a Szovjet-Oroszország területén élő nők jelentős része a forradalom előtt még a keleti nő életét élte, sokszor formálisan is rabszolga sorban.
„S mint ilyenkor lenni szokott, a rendszer átesett a ló túloldalára”
Az öt éves terv például az 1930-as évek elején előírta a női munka intenzívebb alkalmazását, és iparáganként megszabta, hogy mennyivel kell nőni 1930-tól 1932-ig a női munkások arányának. Mint a terv előre vetítette, különösen nagy-lépést tesz a nő a nehézipar meghódításában, ahol az alkalmazott nők száma a 6,8 százalékról 22,55 százalékra emelkedik. Az építőiparban, ahol ekkor különösen kevés volt a nő, számuk megtízszereződésével számolt a terv, míg a szállítási iparban a cél a nők számának megduplázása volt. A női technikusok és mérnökök számának el kellett érnie a 20 ezret, a női traktorvezetőké pedig az 1,3 milliót.
„De az igazsághoz tartozik az is, hogy a második világháború után a nőknek – többek között a háborús veszteségek miatt fellépő férfimunkaerő hiánya miatt – tömegesen kellett munkát vállalniuk”
Mint „A szovjet munkásnő: propaganda és valóság” című tanulmányában Orosz Júlia megállapítja, a nők foglalkoztatását inspirálta a szovjet propaganda által oly nagyon sulykolt munkásnőideál. A gyárakban, üzemekben és kolhozokban dolgozó kiváló élmunkás és sztahanovista nőkről szóló cikkek általánosak voltak a korszakban. Ahogyan a tanulmányban idézett Tóth Eszter Zsófia történész megjegyzi, a kornak megvoltak – mai szóval élve – a maga „celebjei”. Ha kezünkbe veszünk egy korabeli sajtóterméket, olyan dolgozó nőket ismerhetünk meg belőlük, akik kimagaslóan helyt álltak a termelésben és állandó jelleggel túlteljesítették a sztálini normát. A szocialista országok munkásnői és parasztasszonyai számos fotón szerepeltek. Ezekkel a riportokkal, beszámolókkal szerették volna népszerűsíteni a munkavállalást a nők körében, valamint megmutatni a világnak mennyi lehetőséget ad a szovjet állam női polgárai számára az egyenlőség jegyében. Rengeteg fiatal lányról vagy idősebb asszonyról olvashatunk, akinek a szovjet rendszer megváltoztatta az életét.
„Nem tudhatjuk mennyiben alakult volna másképpen a nők emancipációja a szocializmus nélkül”
– mondja Tóth Eszter Zsófia. Azzal persze már a sajtó kevesebbet foglalkozott, hogy a dolgozó nőnek, családi helyzetétől, munkaköri beosztásától függetlenül, mindig is problémát jelentett a családi, háztartási és munkahelyi kötelezettségek összeegyeztetése, amit a szakirodalom női kettős teherviselésként emleget.
Néhány évtizeddel korábban a nők otthon a háztartásban dolgoztak és nevelték gyermekeiket. A szovjet rendszerben aztán ez egyre inkább megváltozott. A szovjet munkásnő ideálja a társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális élet alakításából a részét kivevő nő lett. Persze, a nők rendszerint a jobb megélhetés érdekében vállaltak munkát, s mellette rájuk hárult a családon belüli feladatok megoldása is, hiszen azok a gyermekintézmények, melyek megkönnyítik a dolgozó nők életét, a szükségletekhez képest csak lassan épültek ki.
Azóta nagyot fordult a világ. Ma a világsajtó a nők munkavállalási lehetőségeinek bővüléseként tálalja, hogy immár metrót is vezethetnek Moszkvában, míg annak idején sokszor értetlenkedve tudósított a férfiakkal azonos munkát végző nők nehézségeiről. Lehet, hogy e tekintetben a szocializmus megelőzte a korát?