//Nemzet? Birodalom? Civilizáció?
„Putyin Oroszországa is végigjárta a történelmi utat, és eljutott oda, hogy a szerepét végképp elvetette” #moszkvater

Nemzet? Birodalom? Civilizáció?

MEGOSZTÁS

Oroszország immár három évszázada él így vagy úgy, de birodalomként. Két birodalom romjain a kollektív identitás pilléreként innen örökölte a szuverenitás és a nagyhatalmi státusz megőrzésének lankadatlan vágyát. Ez máig meghatározza a gondolkodását. Megkönnyítené Oroszország megértését, és vele az együttműködést is, ha a világ ezt legalábbis realitásként kezelné.

„Putyin Oroszországa is végigjárta a történelmi utat, és eljutott oda, hogy a <tanítvány> szerepét végképp elvetette” #moszkvater
„Putyin Oroszországa is végigjárta a történelmi utat, és eljutott oda, hogy a <tanítvány> szerepét végképp elvetette”
Fotó:EUROPRESS/Alexei Druzhinin/SPUTNIK/AFP

A tudományos irodalomban sok vita folyik arról, hogy Oroszország mikor vált birodalommá. Egyes szerzők (Geoffrey Hosking, Dominic Lieven) 1552-t, vagyis Kazany elfoglalását tekintik a birodalmi időszak kezdetének. Hivatalosan azonban az orosz állam 300 éve lett birodalom. Akkor, amikor 1721. november 2-án, az északi háborúban aratott győzelem és a svédekkel megkötött nystadti békeszerződés után I. Péter orosz cár a szenátorok kérésére megkapta az egész Oroszország császára és a Haza Atyja címet. Oroszország birodalommá válásának és ezzel az imperátori cím megadásának fontos nemzetközi következményei voltak. Nagy Péter véget vetett Oroszország elszigetelődésének és feltételezett különlegességének. Új irányt szabott, és a birodalom egyre aktív szerepet vállalt a nemzetközi politikában. Más létező birodalmakkal ellentétben Oroszországnak nem voltak tengerentúli gyarmatai, terjeszkedése a szomszédos népek és területek annektálásának volt köszönhető.

„Nem minden európai állam értett egyet azonnal Oroszország új állami státusával, ennek elismerése több évtizedbe telt. Csak I. Miklós uralkodásának végére lett általános az Orosz Birodalom elismerése”

Úgy tartják, hogy de facto az Orosz Birodalom 1917. március 2-án szűnt meg, amikor II. Miklós császár környezete nyomására lemondott a trónról, de jure azonban csak 1917. szeptember 14-én nyilvánította Oroszországot köztársasággá az Ideiglenes Kormány. Ez a 200 – pontosabban 196 ­– éves birodalmi lét a legkülönbözőbb dolgokat ötvözi. Az Európára vágott ablakot, a Tudományos Akadémia megalapítását, Puskint, Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Mecsnyikovot, Lomonoszovot és Mengyelejevet. A nagy utazókat Kruzenshterntől, Bellingshausenen át Lazarevig, Szemenov-Tjan-Sanszkijtól Obrucseven át Przsevalszkijig. A Napóleon felett aratott győzelmet, a bécsi „koncertet”, vagy a balkáni népek felszabadítását. Egy állam, amelyben a tárgyalásokat a nevében a német Nesselrode és a korzikai Pozzo di Borgo folytathatta. Amelyben Moszkvát a „húsz nyelv” inváziójától a skót Barclay, a grúz Bagration és a részben török származású orosz nemes Kutuzov védte meg.

„Még ha az államformát tekintve nem is, de lényegében birodalom volt a Szovjetunió is. S bár a modern Oroszország nem az Orosz Birodalom jogutódja, a kultúra, az oktatás, a tudomány, a művészet, a polgári tudat és a hazaszeretet számos mintáját meríti onnan. A mai Oroszország két birodalom – az orosz állam és a Szovjetunió – romjain él, máig birodalmi tudattal”

A birodalommá emeléssel nagyjából azonos időben kerül be az orosz nyelvbe a „nemzet” fogalma, és az elmúlt 300 évben e két fogalom nagyon összetett viszonyban állt egymással. De így van ez ma is. Hiszen egyértelmű választ arra, hogy Oroszország nemzet vagy birodalom, nem adhatunk. Egyik sem, és mindkettő. Elfogadva Borisz Mezsujev konzervatív filozófus meghatározását, több mint nemzet, de nem klasszikus értelemben vett birodalom, amely újabb és újabb hódításokra törekszik. Itt jegyezzük azonnal meg, hogy a Krím nem erről szól. Nincsenek gyarmatosító ambíciók. Az expanzió inkább gazdasági természetű, amivel nincs egyedül a világban. Mezsujev sokakkal egyetemben inkább civilizációról beszél.

„Oroszország a Nyugattal szemben civilizációs alternatívát kínáló vonzásközpontként, mágnesként gyűjtene maga köré népeket. Ennek ideológiai megalapozását szolgálta Vlagyimir Putyinnak a mérsékelt konzervativizmus értékeit a Nyugattal szemben felvázoló 2021-es valdaji beszéde”

Ugyanígy a közös értékeken alapul az Európai Unió, ezt a gondolkodást követi az Egyesült Államok és egyre inkább Kína is. A civilizációs összetartozás felülírhatja a nemzetközi jogot is, amint az a Krím esetében is történt. Ez problémákat vet fel a világrend kapcsán, ahogy magára Oroszországra nézve is. De az 1917 előtti helyzet is civilizációs csapda volt. Ez a törekvés láthatóan feszültséget teremt a világban. A megoldás az lehet, ha az euroatlanti fundamentalizmus enyhül, és a Nyugat önálló civilizációként tekint majd Oroszországra.

„Péter idejében a <nemzet> szó szinte egyet jelentett a <birodalommal>, és mint Alekszej Miller történész fogalmaz, Oroszország a kollektív identitás pilléreként örökölte a szuverenitás és a nagyhatalmi státusz megőrzésének lankadatlan vágyát”

A „birodalom” és a „nemzet” fogalma több, Oroszország számára ma is fontos témát felvet. Itt van mindjárt Oroszország és Európa közötti kapcsolatok kérdése. A „Péter által Európára átvágott ablaknak” könyvtárnyi irodalma van. Mint már jeleztük, maga Oroszország birodalommá nyilvánítása is kihívást jelentett Európának, és Oroszország e státuszának elismerése évtizedekig tartott. Az Oroszországról szóló európai diskurzusokat az orosz gondolkodásra is hatva máig meghatározza az „alsóbbrendűség” kérdése. Európa, és immár a Nyugat szemében mindig hiányzott valami ahhoz, hogy Oroszországot „normális” európai nemzetnek tekintse. Egy ilyen típusú nemzetépítésének a fő akadálya a birodalmiság. Annak ellenére, hogy a nagy európai nemzetek sem felelnek meg teljesen ennek az ideális modellnek. Birodalmi központokban birodalmi elit hozta létre őket.

„Európában Péter Oroszországát a kapukat döngető <barbároknak>, vagy jobb esetben <tanulóknak> tekintették. De így van ez Putyin országával is”

Az orosz elit sokáig elfogadta ezt státusz. Aztán rájött arra, hogy ebbe beleragadva örökké másodrendűnek tekintik. Ez a mentornak alárendeltség hosszú távon összeegyeztethetetlen a szuverenitásra és a nagyhatalmiságra épülő orosz identitással.

De a birodalmisággal összefüggenek az Oroszország helyének meghatározása körüli viták is. Európa részéről, Európa perifériájáról, avagy Eurázsiáról beszélünk? Másképp látták ezt a szlavofilek és a nyugatosok. Ez a kérdés ma is aktuális. Még akkor is, ha Európának ma már egészen más a súlya a világban, mint Nagy Péter korában.

„Putyin Oroszországa is végigjárta a történelmi utat, és eljutott oda, hogy a <tanítvány> szerepét végképp elvetette”

Oroszország Európa részének tekinti magát, ám miután Európa, illetve a Nyugat nem hajlandó egyenrangú partnerként elfogadni, sértődötten hátat fordított. Ez ráadásul egybeesett azzal, hogy a világ súlypontja is Ázsiára helyeződött át. Az orosz-európai, illetve az orosz-nyugati viszony kimondottan megromlott.

A nemzet és birodalom témája felveti a politikai szabadságjogok kérdését, a politikai képviselet és részvétel minőségét is. Mint ahogy társadalom szétszakítottságának a problémáját is, amely egy ideig még azt is meghatározta, hogy ki tartozik a nemzetbe.

„De a birodalmiság rányomta a bélyegét arra is, hogy a különböző népek miként élnek egymás mellett egy ilyen államban”

Ha úgy tetszik, megteremtette az etnicitás intézményesülése, és autonóm köztársaságok formájában területivé tétele révén a szovjet „multikultit”, amelynek kevés köze van a nyugati sokszínűséghez. De ez az intézményesülés eleve meghatározza a nemzetállam felépítésének lehetetlenségét is Oroszországban. A két birodalom romjain, még mindig birodalmi léptékekkel, birodalmi terekben, birodalmi tudattal élő Oroszországnak tehát így vagy úgy, de valahol lételeme a birodalmiság. Ez meghatározza az identitását, mentalitását és a külpolitikáját is. Egyszerre ad stabilitást, és merevíti meg a politikai rendszert. Egyszerre ad erőt, önbizalmat, és nehezíti meg a kapcsolatok építését. Egyszerre áldás és átok. Az elsőt nem nagyon kell magyarázni, ám a birodalmi örökség sok tekintetben teher is. Főképp úgy, ha nem találja meg egy ilyen állam a birodalmi létezés modern formáit.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.