//Navalnij, mint a „rendszer áldozata”
Alekszej Navalnij a Vlagyimir megyében lévő Pokrov városa melletti javító-nevelő büntetőtelepen tengeti a napjait #moszkvater

Navalnij, mint a „rendszer áldozata”

MEGOSZTÁS

Időt és fáradságot nem kímélve építi fel Alekszej Navalnijt, mint a rendszer áldozatának szimbólumát az ellenzéki politikus mögött álló csapat. Akarata ellenére, de ebben partner a Kreml is. Ígérem, ebből a projektből kiszállunk, és akkor adunk hírt a „berlini páciensről”, ha tényleg történik vele valami.

Alekszej Navalnij a Vlagyimir megyében lévő Pokrov városa melletti javító-nevelő büntetőtelepen tengeti a napjait #moszkvater
Alekszej Navalnij a Vlagyimir megyében lévő Pokrov városa melletti javító-nevelő büntetőtelepen tengeti a napjait
Fotó:EUROPRESS/Dimitar DILKOFF/AFP

Tudjuk, hogy az orosz börtönök nem a vendégszeretetükről híresek. Egyszer töltöttem el pár órát egy őrszobán, de a rendőrség vendégszeretetéből elegem lett egy életre. A büntetés végrehajtás intézményeit csak hírből ismerem, de az is bőven sok, amit erről tudok. Maradjunk annyiban, hogy a komfort finoman szólva meg sem közelíti a norvég börtönökét, ahol még a náci tömeggyilkostól is elnézést kérnek, ha elromlik a tévéje. Nos, Alekszej Navalnij a Vlagyimir megyében lévő Pokrov városa melletti javító-nevelő büntetőtelepen tengeti a napjait.

„Az ellene kiadott letartóztatási parancs ellenére úgy sietett ugyanis Berlinből haza, mint akinek élete nagy álma, hogy személyesen tanulmányozhassa az orosz büntetés végrehajtás viszonyait”

Azt fel sem merem tételezni, hogy a politikai hasznosságot szem előtt tartva vállalta „Putyin áldozatának” a szerepét. Pedig úgy tűnik, ezt osztották rá az orosz elnök elnök gyengítésében érdekeltek. Vagy jobb esetben osztotta magára a rendszer rombolásába beleélve magát Navalnij. Mi másra gondolhatnánk azok után, hogy tavaly nyáron majdnem belehalt a mérgezésbe. Mert hogy valakik megmérgezték, az több mint valószínű. Ezek után hazamenni tűnik túl értelmes lépésnek. Hacsak Navalnij nem éppen a mártíromságra akarta építeni további karrierjét. Mert azt nem gondolhatta, hogy ezúttal is megússza a börtönt. Most nem olyan időket élünk. Ezt a németek is megmondták neki. Navalnij mégis hazatért.

„Ha az volt a cél, hogy tele legyenek a történetével a nyugati lapok, akkor jól számított”

A per, majd a büntetés minden mozzanatáról értesülhetünk, hiszen tele van vele a nyugati média. De a magyar is. Megnéztem, a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilap szinte naponta ad hírt az orosz ellenzéki politikusról. De immár az orosz is, még ha nem is mindig ugyanaz az érdeklődés vezérli az ottani újságírókat, mint nyugati kollégáikat. De a Kreml szóvivője is legalább hetente egyszer bejelenti, hogy nem reagál a politikus egyébként provokatív kijelentéseire. Ez hiba. Mint ahogy az is feladott labda volt, hogy az orosz hatóságok nem voltak hajlandók kivizsgálni a Navalnijjal történteket. A mérgezést. Ez a leginkább éppen a megvádolt Vlagyimir Putyinnak állt volna érdekében. Mert nem hiszem, hogy ő adott volna erre parancsot.

„Alekszej Navalnij és csapata pedig most szorgalmasan szállítja híreket az orosz börtönök szörnyű világáról, és az ebbe a sötét világba politikai okokból bekerült ellenzéki vezető szenvedéséről. Igyekszik meghatározni a közbeszédet. Méghozzá a Kreml asszisztálása mellett”

Igen, Navalnij politikai okból került a kolóniára. Méghozzá kétszeresen is. Egyszer a hatalom akaratából, amelynek elege lett a játékból, és úgy döntött, hogy az elkövetkező nehéz évekre tekintettel kivonja a forgalomból Navalnijt. De mint már említettük, politikai megfontolásból kereste a letartóztatást és a börtönt maga Navalnij is. Úgymond, bejelentkezett a pofonért abban a reményben, hogy ezek az évek egyszer majd politikai értelemben jól kamatoznak majd.

„Hiába felejtette el a világ anno jó egy év alatt a Szibériában raboskodó Mihail Hodorkovszkijt, Navalnij még láthatóan hisz abban, hogy vele ez nem történhet meg”

Ezért aztán építve az áldozat imázsát, üt, vág, harap, twittel. Mert nincs annál szörnyűbb, mint ha elfeledkeznek róla. Így előbb betekintést nyerhettünk a börtönök világába, megcsodálhattuk Navalnijt kopaszon, megosztotta velünk érzéseit, majd a fájdalmát. Először hátfájásra panaszkodott, később elkezdett bénulni a lába. Megtudhattuk, hogy a börtönbe nem engedik hozzá a berlini klinika orvosait, és csak a helyiek vizsgálták meg. Hallottuk, amint diklofenákért kiált.

„Aztán a felesége minderre rátromfolva már attól tartott, hogy a férje is Szergej Magnyitszkij sorsára jut, és felszólította Putyin elnököt, hogy engedje szabadon Navalnijt. Ehhez a csatlakozáshoz természetesen csatlakozott Washington és az Amnesty International is”

Legutóbb Navalnij azzal dicsekedett, hogy két hét alatt már hat figyelmeztetést kapott, és nemsokára jön a magánzárka. Úgy tűnik, alig várja, mert a megrovásokat olyan láthatóan provokatív fegyelemsértésekért kapta, mint hogy megtagadta a reggeli tornát, és helyette azt javasolta a részleg parancsnoknak, hogy igyanak inkább egy kávét. Erre a sorozatra azzal tette fel a koronát, hogy éhségsztrájkba kezdett.

„A projekt tehát folytatódik, elnyelve Navalnijt, az embert. Ezért aztán még megsajnálni sem nagyon lehet, mert az ember eltűnt a politikai színház paravánjai mögött”

Ez az előadás a hazatéréssel egyszer már elvitte a show-t, emiatt is csúszott a szokásos elnöki üzenet, a mostani kommunikációs kampány pedig a választási szezon nyitót homályosíthatja el. Ha azonban a sajtó visszhangot nézzük, akkor azonban egyelőre csak a nemzetközi sajtót hatja meg, az orosz embereket nem. Ők azt is látják, hogy a „rendszer áldozata” azért magával a rendszerrel is boltolt, és még ha egyet is értenek vele a korrupció leleplezésében, vele azért óvatosak. A külföldi ügynöknek bélyegzett független Levada Központ felmérése szerint ugyanis az ellenzéki politikusról semmit nem tudó emberek száma öt év alatt a felére 50-ről 25 százalékra csökkent, a vele rokonszenvezők aránya pedig 6-ról 19 százalékra emelkedett – igaz bírálóinak száma is megnőtt 41 százalékról 56-ra -, ám hiába ismerik Navalnijt és tevékenységét többen, mint korábban, az embereknek nem bíznak benne.

„Bekerült ugyan a nagypolitikába, a Levada Központ felmérése alapján azonban a bizalmat élvező politikusok között mindössze 4 százalékkal szerepel, elnöknek pedig csupán 2 százalék tudná elképzelni”

Tegyük hozzá, Putyin bizalmi indexe 65 százalék körüli mind a Levada Központnál, mind az állami tulajdonban lévő, kormányhoz közel álló közvélemény-kutató intézetnél, a VCIOM-nál. Az orosz emberek egyre elégedetlenebbek, fásultabbak, kiábrándultabbak, de nem Navalnijjal képzelik el a jövőt.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.