Kezdőlap » Fókuszban » Moszkvában halványul 1989 emléke
Szovjet zászlóval és katonai egyenruhában sétál egy férfi a Berlini fal előtt 2019. november 9-én Berlinben, a fal leomlásnak harmincadik évfordulójának ünnepe előtt #moszkvater

Moszkvában halványul 1989 emléke

A hidegháború végkimeneteléről ugyan élesen eltér Moszkva és a Nyugat interpretációja, az oroszok azonban különösebb harag nélkül tekintenek vissza a három évtizeddel ezelőtt történtekre. Sőt, egy felmérés szerint a megkérdezettek ötöde nem is hallott a berlini fal leomlásáról.

Szovjet zászlóval és katonai egyenruhában sétál egy férfi a Berlini fal előtt 2019. november 9-én Berlinben, a fal leomlásnak harmincadik évfordulójának ünnepe előtt #moszkvater
Szovjet zászlóval a kezében és katonai egyenruhában sétál egy férfi a Berlini fal előtt 2019. november 9-én Berlinben, a fal leomlásnak harmincadik évfordulójának ünnepe előtt
Fotó:EUROPRESS/John MACDOUGALL/AFP

Hét százalékkal, 13-ról 20-ra nőtt az elmúlt öt évben azok száma, akik nem hallottak Oroszországban a berlini fal leomlásáról. A Társadalmi Vélemény Alapítvány (FOM) friss felméréséből kiderül, hogy tud, vagy valamit hallott erről az eseményről a megkérdezettek 79 százaléka. Ez négy százalékkal kevesebb, mint a FOM 2014-es hasonló felmérésének mutatója. Ezen belül 46 százalék azok aránya, akik nemcsak valamit hallottak az 1989-es eseményekről, hanem tájékozottak azzal kapcsolatban. A legkevésbé tájékozott (41 százalék) a 18 és 30 év közötti korosztály, míg a 60 év felettiek 60 százaléka nagyon is jól emlékszik 1989 őszére és az akkor Európában történtekre.

„A berlini fal leomlását az öt évvel ezelőtti 51 százalékkal szemben most a megkérdezettek 42 százaléka ítéli meg alapvetően pozitívan, míg 13-ről 22 százalékra nőtt azok aránya, akik negatívan viszonyulnak ehhez a történelmi eseményhez”

A megkérdezettek többsége (52 százalék) szerint a 30 évvel ezelőtt történt esemény fontos volt Oroszország szempontjából. A 2014-es 18 százalékkal szemben ma már 27 százalék látja úgy, hogy a berlini fal leomlása Oroszországra nézve negatív következményekkel járt. Az álláspontjukat azzal indokolják, hogy a berlini fal leomlásával gyengültek Oroszország globális pozíciói, innentől egyre közelebb került a NATO az ország határaihoz, s vannak, akik szerint ez az esemény is fontos állomás volt a Szovjetunió szétesése felé vezető úton. Közben 22-ről 29 százalékra bővült azok aránya is, akik szerint mindez jót tett Oroszországnak. Egyre kevesebben vannak ugyanakkor azok – 60 helyett 44 százalék -, akik nem tudnak véleményt alkotni a történtekről.

Eközben a Frankfurter Rundschau úgy látja – s ezt a fenti számok is alátámasztják -, hogy az oroszok három évtized elteltével különösebb harag nélkül tekintenek vissza az akkor történtekre. De három évtizede, a peresztrojka lázában is rengetegen figyelték megrökönyödve, ám szimpátiával az Közék-Kelet-Európában zajló átalakulást. Moszkvában az emberek ugyanúgy, mint Budapesten vagy Berlinben hittek abban, hogy a szabadság jobbra fordítja az életüket. Ma már a szabadság adottság, az élet azonban sokak számára nem lett jobb. Legalábbis, ezt úgy érzik. A lap írása kitér arra is, hogy a német történelemben 1989. november 9. kiemelkedő nap, amellyel megszűnt az ország kettéosztottsága. A szerző kiemeli azt is, hogy

„mindez nem történhetett volna meg a Szovjetunió akarata ellenére”

Ezt a tételt megerősíti Dunai Péternek még 2000-ben Zürichben Mihail Gorbacsovval a Népszabadság számára készített interjúja is, amelyben a Szovjetunió egykori első embere arról beszél, hogy 1986-tól nyitva volt a lehetőség a kelet-közép-európai vezetőknek a rendszerváltás elindítására. Ő ezt felkínálta nekik, a szocialista tábor vezetői azonban ettől ódzkodtak.

Visszatérve a német lap megállapításaihoz, a Frankfurter Rundschau úgy látja, hogy az oroszok többsége megbocsátott Németországnak, és szimpatizál az egyesült Németországgal. A társadalmi kapcsolatok talán az átlagosnál is élőbbek. Ez köszönhető annak is, hogy Németországban 6 millió oroszajkú él, és az oroszok 20 százaléka azt mondja, hogy van német ismerőse. Ezek a hozzáállás természetesen jelentősen függ a politikai kapcsolatok alakulásától. Bár 2014 után a két ország közötti viszony erősen lehűlt, a jelenleg 60 milliárd dolláros kereskedelmi forgalommal Németország Kína után Oroszország második legnagyobb kereskedelmi partnere. Az oroszok közül ma már senki, így Anton Tretnyev a nyugati hadseregcsoport utolsó parancsnoka sem akar falat építeni. A nyugalmazott vezérezredes azonban a lapnak nyilatkozva megjegyezte, hogy

„Klaus Naumann tábornok, a NATO Katonai Bizottságának elnöke egykor személyesen biztosította őt, hogy amennyiben a szovjet csapatok kivonulnak, az északatlanti szövetség egy lépést sem tesz az orosz határok felé”

Ma a NATO csapatai már a Baltikumban állomásoznak, és ezt nehéz az orosz társadalomnak megmagyarázni. Mint ahogy azt sem fogadják el sokan, hogy a Nyugat megnyerte volna a hidegháborút. Míg nyugaton a berlini fal leomlása a szovjet vereség szimbóluma is, addig Moszkvában ezt nem egészen így látják. Alapvető különbség van a konfliktus természetének megítélésében, és ez meghatározza a mérleg megvonását is. Nyugaton mindenek előtt két rendszer, két ideológia és két geopolitikai blokk szembenállásaként látják a hidegháborút. Moszkvában ezzel szemben alapvetően két atomhatalom egymásnak feszüléséről beszélnek. Míg az első esetben ebből következően a végkövetkeztetés csakis a Szovjetunió teljes veresége lehet, addig a második megközelítésben valahogy kihozzák döntetlenre. A Kreml természetesen nagyon is tisztában van a hidegháború végkimenetelével, a hozzá közel álló elit és a média azonban ennek kapcsán inkább kettős árulást emleget, amelynek áldozata Oroszország. Az egyik a Nyugaté, amely ígérete ellenére máig közelít az orosz határokhoz, míg a másik Gorbacsové, aki ebben az olvasatban gyáván meghunyászkodott az ellenfél előtt, és ezzel felelős a birodalom haláláért. Így aztán érthető, hogy az társadalom öntudatra találása közepette ma már egyre többen elfelejtenék a berlini fal számukra sikertörténetként semmiképpen sem értelmezhető leomlását.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.