„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

Milyen lesz Európa az ukrán háború után?

2025. jan. 27.
#moszkvater

MEGOSZTÁS

Van egy olyan aspektusa az Ukrajna körüli konfliktus lezárásával kapcsolatos orosz követeléseknek, amelyről meglepően kevés szó esik. Ennek talán az az oka, hogy a nyugati döntéshozók még nem tudták, merték, vagy akarták a közvélemény elé tárni, mekkora változásokat fog hozni az orosz-ukrán háború lezárása. Ugyanis arra gondolni sem merek, hogy még tervezési vagy gondolati síkon sem foglalkoztak a kérdéssel.

Somkuti Bálint írása a #moszkvater.com számára

„Mi itt, ebben a perem régióban ilyen olyan okokból úgy gondoljuk, hogy rajtunk múlik, mi lesz a sorsa a térség országainak” #moszkvater

„Mi itt, ebben a perem régióban ilyen olyan okokból úgy gondoljuk, hogy rajtunk múlik, mi lesz a sorsa a térség országainak”
Fotó:EUROPRESS/YURIY DYACHYSHYN/AFP

Ez terület pedig a nem minden megszólalásban, de rendszeresen emlegetett új európai biztonsági architektúra, mondhatjuk úgy is a második világháború után Európa sorsát meghatározó nagyhatalmi döntések felülvizsgálata.

„Mi itt, ebben a perem régióban ilyen olyan okokból úgy gondoljuk, hogy rajtunk múlik, mi lesz a sorsa a térség országainak”

Azonban, ahogy az ipari háborúk – kezdve az első világháborúval – megmutatták, egyetlen kis vagy közepes állam erőforrásai sem elegendőek ahhoz, hogy a siker reményében vegyék fel a küzdelmet egy nagyhatalommal. Ez a helyzet az atomfegyverek megjelenésével csak még fenyegetőbbé vált.

Érdekesség, és szintén kevéssé ismert tény, hogy a nyugati nagyhatalmak által az első világháború után meghúzott határokat az orosz birodalomból lett Szovjetunió nem ismerte el. Nyilván nem szívjóságból, hanem azért mert azok meghúzásakor az ő érdekeit semmilyen szinten nem vették figyelembe. A második világháborút lezáró párizsi békében Sztálin azután már tetszés szerint húzogatta a kelet európai államok határait, gondoljunk csak a kétszáz kilométerrel nyugatra tolt Lengyelországra, vagy éppen Kelet-Poroszország elcsatolására.

„A hidegháború vége, a Szovjetunió összeomlása olyan helyzetbe hozta Oroszországot, amelyet leginkább a cári birodalom bukásához tudnánk hasonlítani”

Nem véletlenül emlegette Vlagyimir Putyin is a Szovjetunió bukását jelentős orosz tragédiaként. Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy a kommunista világforradalom álcája mögött egyértelműen megjelent az orosz kulturális terjeszkedésre, sőt fölény kialakítására irányuló törekvés. Elég csak még a nyolcvanas évek második felében az általános iskolákban feltett „Ki találta fel a rádiót?” kérdésre adott, Popov nevét megjelölő válaszra gondolni. A szó szerint fegyverrel meghódított, árát vérben megfizetett érdekszféra elvesztése, bár az ott élőknek nagy megkönnyebbülés volt, a birodalom számára súlyos, reváns után kiáltó vereséggel ért fel. Ezt a tényt akkor is érdemes rögzíteni, ha a szovjet megszállásról semmilyen pozitív képet nem őriz a magyar köztudat döntő többsége.

„Napjainkra ki lehet jelenteni, hogy a Nyugat folyamatosan kiterjesztette a befolyását a posztszovjet térségre. Méghozzá annak ellenére, hogy ellenkezőjére – igaz az orosz gyengeség miatt – szóban azért ígéretet is tett. Ennek a folyamatnak vetett véget Vlagyimir Putyin elnökké választása”

A 2007-es müncheni biztonságpolitikai konferencián elmondott szavait azonban figyelmen kívül hagyta az eddigre már egyre inkább globalista, és emiatt vak amerikai vezetés. Érdekes, hogy ekkor még a francia és a német elitnek is volt annyi esze, hogy a NATO szinte korlátlan bővítésére vonatkozó washingtoni követelésekkel szemben megpróbáljon fellépni.

Jó lenne tudni, hogy mi változott meg a háttérben, például Merkel esetében, hiszen ugyanaz az ember teljes fordulatot vett. Ami ugye 180 fok, nem pedig 360, csakhogy a globalisták krémjét Annalena Baerbockot idézzem. De ahogy a szóbeli ígéreteket az erő pozíciójából nem tartották be, ugyanígy az írásbelieket sem. Elég csak a Minszk I-II. megállapodásokra, illetve Merkel és Hollande későbbi szavaira gondolni azok valós céljáról.

„Ez az elég hosszas bevezető azért volt szükség, mert a jelek szerint ezek az orosz vezetés által is rendszeresen felemlegetett események határozzák meg valószínűleg a nem is túl távoli jövőt”

De mit is jelent ez pontosan? Az első és legfontosabb szempont, hogy az írásbeli garanciák sem jelentenek semmit, ha nincs mögötte katonai erő. Ennek ellenére az új szempontok rögzítése valamilyen nyílt – de akár titkos – írásos megállapodásban egész egyszerűen azért elkerülhetetlen, mert ilyen összetett témákat nem lehet a résztvevők memóriájára hagyatkozva megoldani, illetve rögzíteni. Ez akkor is így van, ha az a bizonyos megállapodás körülbelül annyira (nem) lesz betartva, mint a második világháború utáni kelet-európai helyzetre vonatkozó konferenciák megállapodásai, elég csak a Sztálin és Churchill között szalvétára felfirkált százalékokra gondolni. A megkötendő „szerződés” körülbelül egy rövid együttműködési megállapodásra fog jó eséllyel hasonlítani, bár arra is van esély, hogy mindezt rendkívül bonyolult jogi és diplomáciai szóvirágok mögé rejtik. Ahogy éppen a felek pillanatnyi érdeke kívánja.

„Ám ami ennél sokkal fontosabb, hogy az ebben foglaltak egyrészt jó eséllyel meg fogják szüntetni az EBESZ-hez hasonló egyértelműen működésképtelennek bizonyult szervezeteket, másrészt garanciájuk a katonai jelenlét lesz, és nem a nemzetközi jog”

Apropó, szerintem a hágai büntetőbíróság jövője is igencsak kérdésessé válik. Ezt a verziót, azaz a jogi garanciák helyett a katonai jelenlét által meghatározott érdekszférákat támasztja alá Trump nyilatkozata is Grönland, Panama és Kanada „megszállásáról vagy annexiójáról”. Véleményem szerint az új korszakban körülbelül az lesz az alapelv, hogy amennyiben egy területet, befolyást katonailag, azaz logisztikailag, meg lehet tartani, akkor azt meg is tartják.

„Ez pedig nagyon nem jó hír az Európai Unió agyatlanságig pacifista vezetésének”

Mivel az európai értékeket, amelyekért az Európai Unió katonáinak elméletileg harcolni és meghalni kellene, lényegében a neoliberalizmus legszélsőségesebb, internacionalista, woke céljainak megfelelően jelölték ki, európai védelmi képességről még jó ideig nem beszélhetünk. Ha egyáltalán. Bár a NATO, amely mára kijelenthető, hogy a nyilvánosság előtt is egyértelmű módon kizárólag az amerikai érdekek közvetítésének eszköze, jó eséllyel fennmarad, sokkal inkább várható, hogy úgy az Egyesült Államok, mint Oroszország kétoldalú megállapodások sorát fogja kötni a nagyobb katonai erővel rendelkező országokkal, a fenti orosz-amerikai együttműködési megállapodás alapján. Természetesen a katonai erőviszonyokat, potenciált figyelembe véve.

„Persze, a fenti gondolatmenetre joggal lehet azt mondani, hogy ez az oroszok álma. Ez jó eséllyel így is van. De én feltenném a kérdést, hogy az Európai Unió amerikai csatlóssá válása, katonai gyengesége, ideológiai megosztottsága, és az új amerikai elnök várható külpolitikai irányvonala mellett milyen egyéb forgatókönyv valószínű?”

Merthogy még egyszer üres ígéreteknek, be nem váltható garanciáknak a katonai sikerei miatt egyre magabiztosabb orosz vezetés nem fog felülni, arra nyugodtan mérget vehet mindenki. Ez nem is feltétlenül jelenti a megállapodásban megjelölt területek orosz katonai megszállását, mert ezzel kapcsolatban túl sok jó tapasztalata senkinek nincs, sokkal inkább egyfajta szabad kéz biztosítását katonai vagy egyéb műveletekre a megállapodásban meghatározott földrajzi határokon belül. Mindenféle tagságok ide vagy oda.

„Ennek a folyamatnak a várható elszenvedői egyrészt a Balkán országai, másrészt a volt szovjet tagköztársaságok lesznek, ugyanis jelentős arcvesztés nélkül a NATO nem engedheti meg más országok befolyását a saját területén”

Ezt persze át lehet hidalni kívülről leszervezett „színes forradalmakkal” külföldről irányított tüntetés sorozatokkal, amelyek az egyszerű hírolvasó számára elfedik a lényeget. Egy dolog szinte biztos, amint megjelennek a nemzetközi közösség nagy része által elfogadott – azaz a nagyhatalmak által jóváhagyott – új határok, akkor a fenti folyamat egyértelműen elkezdődött.

MEGOSZTÁS

#moszkvater
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your Ide írhatja a hozzászólását, amennyiben elolvasta és elfogadja az adatkezelési tájékoztatónkat... data is processed.

  1. Nagyon örülök, hogy Somkuti Bálint ismét megszólalhatott. Ez a téma – remélem -,most csak felvezetés a részéről. A magam részéről egyetértek az 56-os eseményekkel kapcsolatos rövi véleményével. Nem kendőzhető el azok felelőssége, akik belevitték az akkori – főleg budapesti fiatalságot -, egy reménytelen küzdelembe. A tárgyilagossághoz tartozik, hogy Nagy Imre minden szava hazugság volt “Csapataink harcban állnak -, és azok közül, akik megjárták a keleti frontot, vagy a hadifogságot, csak nagyon kevesen vettek részt a harcokban. Ők tudták, mivel állt szemben az ország. Nagyapám is, aki megúszta az urivi áttörést. (Szabadságra engedték.) Arra kérem Somkuti Urat, ne kedvetlenedjen el. Egyszer a Horváth Józsik ideje is lejár. Vannak, akik számon tartják megszólalásait, köztük én is.

  2. A rádiózás története ingoványos terület. Időrendben a Popov féle kísérletek voltak az elsők. Marconi már a való életben használhatóbb installációt szerkesztett később, de itt (szerintem joggal) Tesla komoly vitába keveredett vele. Az USA-ben persze Tesla a feltaláló. Szóval a Popov elsőségét nem ildomos az orosz kultúrrasszizmus számlájára írni, véleményem szerint. Hasonlóan ha egy németnek azt mondom, hogy nem Siemens találta fel a transzformátort akkor komplett idiótának fog nézni, amit amúgy is előszeretettel megtesznek, ha magyarokról van szó.

    A szovjet első titkárokat illetően se (persze a jelentéktelenül rövid Andropov és Csernyenkó érát leszámítva) igazán egyértelmű az orosz túlsúly. Ha lejjebb ereszkedünk a ranglétrán a külügyminiszterek felé akkor még színesebb a kép. Igen, a Szovjet birodalomban az orosz volt a legfontosabb hivatalos nyelv, de az talán nem baj, hogy ha egy hatalmas igazgatási egységben van “legkisebb közös többszörös”.

    Köszönöm a türelmet.

  3. Sajnálom Bálint, de legalább egy dologban ellent kell mondanom Önnek.

    Az európai únió (sic.) vezetői nem “agyatlanságig pacifisták”, hanem AGYATLANSÁGIG HÁBORÚS USZÍTÓK – jenkiül “war mongers”.

    A ruszki sem ideális szomszéd, de az ukronáci kijevi “kormányzat” csak egy, akár évtizedekig nyúló ellenségességet teremtett Magyarország és a Magyar Honvédség számára, amivel – sajnos – keményen számolni kell az utódainknak.

  4. Nagyon reális, nagyon valószerű. Európa átkozott vezető vazallusai még hitegethetik magukat különféle wuki marhaságokkal, de az ébredés elég kegyetlen lesz.

  5. Sajnos semilyen megállapodás , törvény nem számít a jövőben.
    Bocsi , de :
    ” Az erősebb kutya baszik ”
    felfogás lesz.

  6. Közkeletű, etnicizáló frázisunkra (azé az ország, aki teleszüli) szoktam volt mondani, hogy azé az ország, aki elfoglalja, és meg tudja tartani azt. Ha nem így lenne, és a minket megvezető etnikai elvek, ürügytől eltekintve, bármit is számítanának, akkor ma Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Nagyvárad Magyarországhoz tartozna. Ma ez már nyíltan meg fog jelenni a nemzetközi politikában.

KAPCSOLODÓ CIKKEK

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK