Somkuti Bálint írása a #moszkvater.com számára
„Nyilván a lakosság, valamint a fegyveres erők harci kedvének fenntartásához szükség van ilyen szimbolikus és ikonikus eseményekre, azonban ahogy a vietnámi háború is megmutatta, meg lehet nyerni szinte minden csatát és mégis el lehet veszteni a háborút”
Fotó:EUROPRESS/Wolfgang Schwan/ANADOLU/AFP
Túlzás nélkül kijelenthető, hogy szerencsére az elmúlt évtizedeket nem a háború vagy az attól való félelem határozta meg. Azonban semmi jó sem tart örökké, és az orosz-ukrán háború sokkal több mindennek a végét hozta el, mint az elsőre feltűnik. Már a hidegháború végén érezhető volt ez a tendencia, amelyben a korábbi korszakokra jellemző realista megközelítést felváltotta egyfajta túlzott és megalapozatlan idealizmus, optimizmus, és az agyatlanságig vitt pacifizmus.
„Ennek keretében – többek között – fokozatosan és határozottan leépítették a történelem, különösen a hadtörténelem oktatását”
Ez a folyamat az általános képzésben még csak-csak, még ha nehezen is, de indokolható lett volna. Azonban az, hogy a felsőoktatásban is ilyen mértékben elhanyagolták az államok fennmaradásához elengedhetetlenül fontos téma oktatását, oda vezetett, hogy egy, de inkább kettő teljes generáció alapvető ismeretekkel sem rendelkezik ezen a területen.
Ugyanúgy, ahogy egyes járványok megszűnését elhozták a védőoltások, sokan azt hitték, hogy a háború kora is véget ért, erről szól Francis Fukuyama híres tétele. Azonban ugyanúgy, ahogy a pestis nem tűnt el, sőt az Egyesült Államokban is jelen van, úgy a háborúk, mint a nemzetközi érdekellentétek rendezésének módszerei is tartósan velünk maradtak. Legalábbis, amíg az emberiség szinte teljes egésze föl nem ismeri, mennyivel többet veszít, mint nyer a fegyveres konfliktusokban.
„Amíg a kanti <örök béke> el nem jön, addig viszont foglalkozni kell az emberi társadalmak legösszetettebb tevékenységével”
Fenti hosszas bevezetőre azért volt szükség, mert a háborúk mélyebb összefüggéseit még a korábbi időszakok kiművelt fői közül is kevesen látták át teljes mértékben. Most, hogy ezek száma drasztikusan csökkent, még kevesebben vannak azok, akik a tágabb összefüggéseket, vagy a háborúk környezetét magába foglaló nagystratégiát a maga teljes valójában látnák. Éppen ezért óriási a felelőssége azoknak, akik vagy valóban értenek hozzá, vagy úgy tesznek, mintha értenék a háborúkat. Ugyanis az alapvető ismeretek hiányában pontosan úgy van a lakosság túlnyomó része az itt-ott megjelenő hírekkel, mint én a rakoncátlankodó fűtésrendszer javítása közben folytatott beszélgetésekkel, így mindent elhiszek a mesternek, ugyanis egyáltalán nem értek hozzá.
Így amikor Pokrovszk, Szudzsa, vagy egyéb települések neveit jelennek meg folyamatosan a médiában, a hozzájuk kapcsolódó ilyen-olyan ideológiák által befolyásolt magyarázatokat jobb híján a legtöbbünk kénytelen elhinni még akkor is, ha sejti hogy valahol kilóg a lóláb.
„A modern totális háború ugyanis nem olyan, mint a 17-18. század korlátozott európai háborúi. Nem az ellenséges főerők megsemmisítéséről, a főváros bevételéről, vagy akár csak egy kritikus terület megszállásáról szólnak”
A francia forradalom által elhozott totális küzdelem, amelyben az először akkor alkalmazott levée en masse, azaz a teljes lakosságra kiterjedő sorozás Napóleon teljes katonai győzelemre törekvő harcmodora és számos egyéb tényező miatt a modern háború a másik ország küzdőképességének és ellenállásának totális megsemmisítésére folyik. Gondoljunk csak bele, hogy az amúgy fanatikus elitek által irányított 2. világháborús Németország és Japán esetében az országaik egész területére kiterjedő bombázóhadjárat, plusz a két atombomba Japánban, illetve a teljes területet felölelő megszállás Németország esetében még a legelvakultabb hívők számára is egyértelművé tette a teljes vereséget.
„Fentiek miatt a korábbi döntő csaták, így Mohács, Austerlitz, vagy éppen Waterloo ideje lejárt”
Már az 1870-71-es francia-porosz háború egyértelmű francia katonai veresége, a metz-i bekerítés és kapituláció ellenére Párizs ostroma, valamint a kommün kellett ahhoz, hogy vége legyen a konfliktusnak.
Összefoglalva a fentieket, könnyen belátható, hogy sem Liszicsanszk, Szeverodonyeck, Bahmut, vagy éppen Pokrovszk, illetve Szudzsa városának sorsa nem jelent mást, mint egy epizódot az elnyúló küzdelemben. Ugyanúgy, ahogy 1941-ben Kijev vagy Szmolenszk, 1942-ben Sztálingrád, vagy 1943-ban Kurszk sem jelentett mást, mint egy-egy epizódot a hosszú háborúban.
„Nyilván a lakosság, valamint a fegyveres erők harci kedvének fenntartásához szükség van ilyen szimbolikus és ikonikus eseményekre, azonban ahogy a vietnámi háború is megmutatta, meg lehet nyerni szinte minden csatát és mégis el lehet veszteni a háborút”
A modern korban a haditechnika, a hadtudomány és a társadalom fejlődésének eredményeképpen a korábbi időszakok korlátozott, kabinet vagy másképp krónikusan eldöntetlen háborúi elképzelhetetlenek. Emiatt egy-egy város, vagy terület megszerzése vagy elvesztése a korábbiakhoz képest jóval összetettebb háborús célok miatt legfeljebb ideiglenes hatást gyakorol a háború menetére.
„Amennyiben nem egy gerilla háborúról, vagy felkelésről van szó, akkor ami igazán számít, az elsősorban a nehézipari kapacitás és a társadalom elszántsága”
Bár az utóbbi időben kevesebb szó esik a nyugati tüzérségi lőszergyártás problémáiról, a tavalyi-tavalyelőtti előrejelzések jó eséllyel továbbra is fennállnak, és a hírekben sem szerepelnek nagyobb mennyiségben Ukrajnának átadott nyugati nehézfegyverek. Fentiek, illetve a tény maga, hogy a tavalyi év ukrán szava a buszifikáció, azaz erőszakos sorozás lett, nem nehéz belátni, hogy ebben a folyamatban Pokrovszk, Szudzsa, de maga akár Harkov vagy éppen Kurszk tulajdonosváltása sem jelent(ene) sokat.
„Ahogy szoktam mondani, a háború a trendek összessége”
És ebben a folyamatban egy-egy település nem oszt, nem szoroz, ahogy a folyamatos számháború a másik félnek okozott, és nyilván jelentősen eltúlzott veszteségekkel sem. A modern háború olyan, mint a régi boksz meccsek. Nincs rögzített hossz, és akkor van vége, ha valaki már nem tud kiállni.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Trollius transylvanicus says:
Hát…nem tudom. A területek folyamatos elvesztése is része a kivéreztetésnek. Az oszmánok sem vívtak csak részleges háborút, hiszen megsemmisültek a magyar szellemi központok, kiirtották a legfejlettebb területek lakosságát, évszázadokra befagyasztották a magyar fejlődést, fellzárkozást… Cortez maroknyi csapata nem semmisíteni meg teljesen az azték létet ( nem csak birodalmat)? Persze az éhség, és járványok is megtöbbszörözték a pusztulást, minden háborúban. Még a ” korlátozottakbsn” is.
Czu. Mátyás says:
Bálint úr, ez mesteri. Persze én sem vagyok hadtörténész, de ha jól értem a cikk sugallta kimenetet, akkor ennek a darálónak akkor lesz vége, ha Ukrajna fölteszi a kezét. Ami egyébként a logikus kimenete mindannak, amit az orsz célokról tudok vagy föltételezek. Az ember persze nincs a jövőbelátással megáldva, hogy lesz-e újra magyar-orosz határ, mert az ilyesmi annyi változótól és erőtől függ, aminek jórészét – én legalábbis – nem látjuk. Nem tudom, hogy ilyen helyzetekre a múlt hadtörije mutat-e releváns analógiákat, vagy csak találgathatunk? A lehetőségről is, a következményekről is.