Kezdőlap » Sport » Miért csak az oroszok?
Egy újságíró fotózza az Orosz Olimpiai Bizottság moszkvai székhelyét 2019. november 23-án #moszkvater

Miért csak az oroszok?

Szinte bizonyos, hogy az orosz atléták nem indulhatnak a 2020-as olimpián. Nyilván érthető, hiszen amelyik orosz atlétát ellenőrizték, az kevés kivétellel mind megbukott. De miért csak az oroszokat?

Egy újságíró fotózza az Orosz Olimpiai Bizottság moszkvai székhelyét 2019. november 23-án #moszkvater
Egy újságíró fotózza az Orosz Olimpiai Bizottság moszkvai székhelyét 2019. november 23-án
Fotó:EUROPRESS/Kirill KUDRYAVTSEV/AFP

Egyszerű. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA csak náluk látta úgy, hogy a doppingolás államilag szervezett és támogatott történet. Ez olyan álságos… Aki azt hiszi, hogy nemzetközi szinten eredményt lehet elérni tiltott szerek használata nélkül, az vagy gyermekien naiv, vagy egyszerűen buta. Nem óhajtok nagyon visszamenni a múltba, de mindenki emlékszik az NDK úszónőire és atlétanőire, akik több borotvát használtak el az arcszőrzetük fékent artására, mint egy grúz kaszárnya. Azóta mi változott?

Minden ország tudtával és beleegyezésével folyik a dopping. Orvosok, kémiai laborok sokasága próbál új, lehetőleg kimutathatatlan „csodaszert” előállítani. Csak azt ne gondolja senki, hogy a versenyzők maguk finanszírozzák ezeket a kutatásokat… Nemcsak Oroszországban, hanem a világ bármely szegletén.

„Nincs idő és hely felsorolni hány ország hány versenyzője bukott meg az évek alatt. Azért eszembe jutnak a kínai csodaúszók, a kenyai és egyéb afrikai csodafutók, stb.”

Az viszont nekem nagyon visszás, hogy pont azok az amerikaiak a legnagyobb doppingellenes szószólók, akiknek sok dicsőséget hozott például a sprinter Justin Gatlin, aki többször bukott le tiltott szerekkel, mint én a gimnázium wc-jében bagózáson. Először 2001-ben sikerült eltiltatnia magát két évre, de 2004-ben már újra formába lendült, hiszen olimpiát nyert. Nyilván tiszta volt. Azért 2006-ban ismét megbukott, úgy nézett ki, hogy örökre eltiltják, de csak nyolc évre meszelték el, amit négy évre mérsékeltek. 2017-ben ismét világbajnok lett. Említhetném Marion Jonest, aki szinte mindenhol nyert, ahol elindult. Tőle elvették az olimpiai érmeit, a távol- és hármasugró Will Claye viszont még csak eltiltást sem kapott a clenbuterol használata miatt. A kétszeres olimpiai bajnok Conor Dwyer ugyan kapott eltiltást, de az érmeit megtarthatta…

„De bukott már meg szinte minden országból sífutó, biatlonista, úszó, baseball játékos. Szóval nincs élsport dopping nélkül, ezért teljesen felesleges egy országon elveri a port”

Mielőtt tévedésbe esne bárki, eszem ágában sincs védeni a megbukott orosz sportolókat! Csak valahogy jó lenne egyenlő mércével mérni. Aki megbukik, tiltsák el örökre korra, nemre, felekezetre tekintet nélkül. Csak ezzel az intézkedéssel valahogy úgy érzem magam, mintha Orwell Állatfarm című regénye elevenedne meg. Mindenki egyenlő, csak vannak egyenlőbbek. Disznó dolog ez…

Mielőtt megkérdezné bárki, nem, nincs ötletem, hogyan lehetne sportszerűvé tenni az élsportot. Gyanítom, hogy sehogy. Akkora pénzek forognak szinte mindegyik sportágban, hogy muszáj eredményt elérni. Az ember teljesítőképessége nem határtalan, viszont a teljesítménynövelők egy bizonyos határig ezt kitolják. Az edzésmódszerek fejlődnek, ez nem vitás. Egy sztársportoló mögött edzők, orvosok, menedzserek serege áll. Mindegyikük fizetését ki kell termelni, azt pedig csak eredményességgel lehet. A szponzoroknak, akik millió dollárokat költenek egy-egy versenyzőre, szintén elvárják az eredményeket.

„Amíg tehát ennyi pénz és ekkora eredménykényszer van, addig bizony dopping is lesz”

Profánul hangzik, de egyszerűbb és lényegesen olcsóbb lenni hagyni a doppingot. Mindenki azt csinál a saját egészségével, amit akar. Persze, nem jó ez így, de a doppinggyártók mindig egy lépéssel az ellenőrök előtt járnak. Ebben az sem gátolja őket, hogy már visszamenőlegesen is eltilthatnak bárkit.

Tiszeker Ágnes a doppingellenesség magyar élharcosa nem véletlenül mondta: „Az eredményhirdetésnél lehet örülni, de pezsgőt bontani csak tíz év múlva érdemes.”

1963-ban születtem. Elvégeztem iskolákat, sportoltam, majd edzősködtem. Dolgoztam Ukrajnában, meg egy pár helyen, így valamennyire belelátok a szláv életbe. Szinte minden érdekel, kivéve a kibernetikát. Művészet, de inkább sport és kulinária párti vagyok. Politika alól sem vagyok felmentve, de azt meghagyom a nagyoknak. Nem ellenségem a humor, de a cinizmus, sőt a szarkazmus sem. Nem vagyok grafomán, de néha előbújik a kisördög és olyankor tollat, illetve klaviatúrát ragadok. Hogy érdemes-e, azt majd az olvasók eldöntik.