„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára
„A jelenleg is folyó tüntetések közvetlen kiváltója egy súlyos szerencsétlenség, az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása, ami 15 ember életébe került. A nemrégiben lezajlott felújítást végző cégek, illetve a megbízó hatóságok részéről korrupciót gyanító tömeg az iratok nyilvánosságra hozatalát, és a felelősök menesztését követeli”
Fotó:EUROPRESS/Andrej ISAKOVIC/AFP
A hasonlóság a Milosevics-rezsim elleni tüntetések és a mostaniak között szembeötlő. A fő motívum az elégedetlenség. A ’90-es évek végén Milosevics ellen nem az volt a legfontosabb kifogás, hogy háborút kezdett, hanem az, hogy elvesztette. A mostani tüntetőket is az elégedetlenség motiválja. Vucsicsnak főleg Koszovó elvesztését – ahogy a polgárok látják – róják fel, és a romló gazdasági helyzetet. Csak viszonylag kis részük gondol komolyan a demokráciára. A tiltakozó tömeg zömét akkor is és most is a diákság, egyetemisták és középiskolások alkotják. A „sétálókat” ahogyan akkor mondták Belgrádban, kíváncsiskodók népes csapata kísérte, akik egy füst alatt a kutyájukat is megsétáltatták, babakocsikat toltak, csevegtek. Közöttük diplomaták, újságírók és nem kormányzati szervezetek képviselői cikáztak és telefonáltak a központjukba, tudósítva a forradalmi hangulatról. Persze, a média is jelen volt, hogy tájékoztassa a világ közvéleményét a demokrácia Szerbiában készülő diadaláról.
„Valóban, ezeknek a <sétáknak>, no meg a nemzetközi nyomásnak köszönhetően sikerült is választással, hatalomra juttatni egy 18 tagból álló pártszövetség (DOS) élén a nyugatbarát Zoran Djindjicset”
Ő a németek embere volt, és ott hittek benne, hogy Szerbiában is kedvező fogadtatásra talál, amit mond. Nem így lett. 2003-ban merénylet áldozata lett. Utána hosszabb-rövidebb életű kvázi demokratikus kormányok jöttek, mígnem elkezdődött a délszláv háborúban elhíresült Szerb Radikális Párt (SRS) elnök-helyettese, Tomiszlav Nikolics által alapított Szerb Haladó Párt immár 13 éves uralma. A médiában jól megválogatott képeket látunk, de még így is felsejlik, hogy a tiltakozások most is nagyobb visszhangra találnak a Délvidéken, mint belső Szerbiában.
„A jelenleg is folyó tüntetések közvetlen kiváltója egy súlyos szerencsétlenség, az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása, ami 15 ember életébe került. A nemrégiben lezajlott felújítást végző cégek, illetve a megbízó hatóságok részéről korrupciót gyanító tömeg az iratok nyilvánosságra hozatalát, és a felelősök menesztését követeli”
Ezt a hatalom csak részben teljesítette, arra hivatkozva, hogy a felújítással kapcsolatos dokumentáció hiányos. Felemás eredménynek tekinthető a szerb kormányfő és az újvidéki polgármester lemondása is, mert nem a lelkiismeretlenül elvégzett munkálatok, hanem amiatt mondtak le, mert a tüntetőket az SNS emberei megtámadták, és egyikük súlyosabban megsérült. A tiltakozások súlypontja az utóbbi időben Újvidékre helyeződött át. A gazdák traktoraikkal elzárják az utat a közéjük hajtani szándékozó Vucsics-szimpatizánsok elől, úgy gondoskodnak a tüntetők biztonságáról.
„A zömmel fiatalokból álló tömegben, ahogy Vucsics elnök fogalmazott, karneváli hangulat uralkodik. Valóban, labdáznak, kártyáznak, jól érzik magukat. A szerb elnök külföldi beavatkozást is emleget, és ebben sem téved”
Az utóbbi hónapokban például több horvát állampolgárt, egyetemistákat és különböző nem kormányzati szervezetek képviselőit utasították ki az országból felforgató tevékenységre való felbujtás miatt. A legutóbbiak az Erste Stiftung workshopjára érkeztek. Ha hinni lehet egyikük életrajzának, többek között az LGBT-közösség jogainak érvényesítéséért száll síkra, és kommunista eszméket terjeszt. Hogy még érdekesebb legyen, a horvátországi Szerb Nemzeti Tanáccsal is kapcsolatban áll. Trump hatalomra jutásával gyengül az NGO-világ amerikai támogatása, de az egyáltalán nem jelenti azt, hogy a demokrata párti hatalmi körök máris feladták volna világuralmi terveiket. Lehet, hogy átmenetileg Európa költöztetik az ennek megvalósításán munkálkodó szervezeteket. Ezért a „befolyás-növekedésért” alighanem azt is elvárják, hogy Európa még jobban a zsebébe nyúljon, és nagyobb összegeket szorítson ki a finanszírozásukra.
„Mit sikerül összehozni Szerbiában? Valószínűleg semmit, mert valószínűleg bejön Vucsics ígérete, és Szerbiának megint nemzeti kormánya lesz. A liberálisokkal való összefogásnak kevés híve van, a polgárok többsége, különösen a vidék, nem bízik az ellenzékben, és ez áll a tiltakozókra is”
Az arány azok között, akik demokráciát akarnak, és azok között, akik anyagi helyzetük javulását akarják, vagy SNS párttagsági könyv nélkül szeretnének munkát kapni, vagy akik dühösek, mert munkahelyükre a vállalatok kínai tulajdonosai Indiából vagy Kínából hoztak munkásokat, valószínűleg az utóbbiak túlsúlyát mutatná.
A januári közvélemény-kutatási adatok tanulsága szerint a tiltakozásokat, de egyben Vucsics elnököt is támogatók köre jelentős részben fedi egymást. A szónokok is többnyire konzervatív, nacionalista húrokat pengettek. Vucsics az ellenzéki pártok tudomására hozta, hogy nem lesz átmeneti vagy szakértői kormány. Senki sem juthat hatalomra anélkül, hogy választáson meg ne mérettetné magát. Egyelőre a lemondott Vucsevics helyett egy másik kormányfőt keres.
„A nemzeti kormányra vonatkozó ígéretével egyetértenek, amit a hívására például a belső-szerbiai Jagodinában összegyűltek nagy száma is sugall. Ha a belpolitikai porondon vannak is nehézségei, külpolitikai téren Vucsics nagyon is jól áll”
Annak idején Milosevics „előreszaladt” a háborújával , mert alighanem, félreértett, vagy túl komolyan vett valamit abból, amit a Nyugat, elsősorban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország ígértek neki. Nem véletlenül akarta a pere idején Hágában tanúként megidéztetni ezeknek az államoknak akkori vezetőit. Háborús céljai – ti., ha már Jugoszláviát nem lehetett egyben tartani, a szerb lakta területekkel megnövelhesse Szerbiát – megvalósításához akkor nem volt megfelelő a nemzetközi környezet. A háború utáni felemás rendezés, például területi kérdésekben, nem zárta ki egy későbbi időpontban a megvalósításukat. Ennek még most sem jött el az ideje, de a nemzetközi helyzet Vucsics számára, legalábbis e tervet illetően egyre kedvezőbb.
„Donald Trump hatalomra kerülésével az Egyesült Államok támogatása nagyobb lehet. Oroszország eddig is nyíltan támogatta, nincs oka rá, hogy ezután másként tegyen. Európa pedig egyre megosztottabb, és most már gyenge is ahhoz, hogy megakadályozza a határok átrajzolását a Nyugat-Balkánon”
Ami a fő, nincs pénze. Kína 2024-ben a legnagyobb egyedi befektető volt Szerbiában (30 százalék), elsősorban az arany- és rézbányászatba ruház be. Az uniós tagországok még mindig megelőzik, de a 2024-es 49 százalékos arány már jelentős visszaesés 2019-es 60 százalékhoz képest.
„Ereje és támogatottsága tudatában Belgrád készül az átrendezésre a posztjugoszláv térségben. A fellazítás folyik gyakorlatilag minden utódállamban, de legfőképpen azokban, amelyekben jelentős létszámú szerb kisebbség él, illetve Montenegróban”
Annak lakossága amúgy is szerb, és pravoszláv vallású, és zsugorodik azoknak a száma, akik ragaszkodnak a régi dicsőség, a függetlenség fenntartásához. A történelem ismétli önmagát. A királyi Montenegróból annak idején szívesen be-betörtek fegyveresek az Osztrák-Magyar Monarchia által kormányzott Bosznia-Hercegovinába. Most a 2020-ban hatalomra került, és az óta különböző koalíciós konstellációkban hatalmon lévő szerbbarát pártok Horvátországgal húznak egyre nyíltabban ujjat.
A legutóbbi hetek fejleménye a határ kérdésének újranyitása. Ez Pandora szelencéje, nemcsak a Nyugat-Balkánon, hanem Európának ebben az I. világháború után összekuszált részében is. Az EU hiába ismétli mantraként a nyitott kétoldalú kérdések rendezésének szükségességét a csatlakozás előtt. Már csak a pénze kellene, nem a brüsszeli szabályok, az viszont egyre kevesebb.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
Montenegro kérdése kardinális. Annak idején ravasz módon elválasztották Szerbiáról a vele azonosan szerb lakosságú Montenegrót és ezzel “büntették” Milosevics országát. Szerbia tengerpart nélkül gazdaságilag gyengébb lett, hogy a területi veszteségről ne is szóljunk. A térség rendezése megint rosszul sikerült, holott az I, Vh. kirobbanása ill. a II. Vh. idején a csetnik-usztasa mozgalmak jól mutatták a Balkán politikailag instabil voltát. A Tito-féle Jugoszlávia alig leplezetten erőszakra építette a nemzetiségek közötti “testvériséget”. Koszovó is megér egy misét, mert Albánia alig titkolva küldi az ügynökeit, hogy előbb-utóbb az egész Koszovót bekebelezhesse.