Prokofjev szimfonikus művei után Glinka kamaraműveivel folytatódott a második Orosz Zenei Fesztivál budapesti eseménysorozata. A Kruppa Vonósnégyes és vendégei által prezentált koncert a zeneirodalom méltatlanul elfelejtett gyöngyszemeire hívta fel a figyelmünket.

Bóka Gábor írása a #moszkvater számára

Koncertre járni jó, új koncerthelyszíneket felfedezni pedig izgalmas – ezekkel az érzésekkel igyekeztem kedd este az Orosz Kulturális Központ felé, hogy a második Orosz Zenei Fesztivál egyik kuriózumnak ígérkező eseményének, a Glinka kamarazenéjét bemutató hangversenynek szem- és fültanúja lehessek. Vagyis a számomra eddig ismeretlen helyszín legalább annyi érdekességgel kecsegtetett, mint a magyarországi koncerttermekben gyakorlatilag ismeretlen repertoár – előzetesen tehát úgy tűnt: emlékezetes este elébe nézünk.

„Várakozásainkban nem is kellett csalódnunk, noha a kép összetettebbnek bizonyult annál, mint amire előzetesen számíthattunk”

Kezdve a helyszínnel. Az Orosz Kulturális Központ belső terei – lévén szó egy jó állapotban lévő Andrássy úti villáról, egészen közel a Hősök teréhez – gyönyörűek; más kérdés, hogy alkalmasak-e koncertek megtartására. Nos, az előadóterem méreténél és kialakításánál fogva sokkal inkább bensőséges, mintsem reprezentatív, s ez kifejezetten jót tett a kamarazenei művekből felépülő program befogadásának – igaz, erősen korlátozta a közönség kényelmes elhelyezésének és elhelyezkedésének lehetőségeit. Magyarán szólva, a széksorok túl sűrűek voltak, a székek pedig rettentő kényelmetlenek. Ez a mégoly elhivatott zenebarát figyelmét is kikezdi egy idő után, különlegességek ide vagy oda – ezúttal is olybá tűnt, hogy még egy számot aligha bírtunk volna ki a helyünkön maradva.

„Pedig volt miért koncentrálni – mind a zeneszerző életművének mifelénk ismeretlen fejezete, mind a nívós előadás megérdemelte a figyelmünket”

Mihail Ivanovics Glinkáról (1804-1857) persze tudható, hogy az orosz nemzeti opera megteremtője, aki két művével, az Ivan Szuszanyinnal és a Ruszlán és Ludmillával a későbbi nagyok, Muszorgszkij és Csajkovszkij előfutárának bizonyult, ám akinek jelentős életművéből a magyar koncertlátogató jószerivel csak a Ruszlán pergő vonósfutamokkal tűzdelt, lendületes nyitányát ismerheti. (A teljes mű még sosem került magyar színpadra; az Ivan Szuszanyint pár évtizede a Szegedi Nemzeti Színház tűzte műsorára.) S hogy miből is áll az életmű további, nem színpadra szánt része? Nos, ebből nyújtott nekünk ízelítőt a Kruppa Vonósnégyes, valamint Pregun Tamás (zongora) és Tabányi Tibor (nagybőgő) kedd esti koncertje.

„Egy trió, egy vonósnégyes és egy vonósszextett megismerésén keresztül alkothattunk fogalmat magunknak arról, mit is gondolt Glinka a kamarazenei műfajokról”

Az ismerkedés egyrészt nem szolgált meglepetésekkel. Glinka valóban olyan jó zeneszerző, mint a híre. Stílusát leginkább kora romantikusnak nevezhetnénk. A klasszikus kereteket nagyjából-egészében betartó, az oroszos dallamokat mértéktartással adagoló, kiegyensúlyozott muzsika ez, melyben elsősorban a kidolgozásban tetten érhető mesterségbeli tudás ad számot a zeneszerző valós kvalitásairól – no meg a bőven áradó dallamosság, mely az első hangtól az utolsóig élvezetessé teszi e muzsikát.

„Az egyes darabok persze nem teljesen egyívásúak ”

A d-moll (Patetikus) trióban több a szenvedély, a Sturm und Drang hangvétel visszfénye csillog benne – a II. (F-dúr) vonósnégyes és az Esz-dúr szextett jóval kiegyensúlyozottabb, a klasszikus szépségeszmény jegyében fogant muzsika. S a zenének ez a vonása valamelyest mégiscsak meglepő – mert gondoljunk az orosz romantikus zeneirodalom bármely későbbi alkotójára, a formabontó Muszorgszkijtól a klasszikus formákat a maga egyéni szorongásaival átromantizáló Csajkovszkijig – nos, alig találunk köztük ilyen kiegyensúlyozott világképű alkotót. Olybá tűnik, hogy Glinka (legalábbis kamarazenéjében) olyasfajta Édent képvisel az orosz zene történetében, melyből már közvetlen utódai is kiűzettek, s ahová sosem sikerült visszatérniük; egy sosem volt, tökéletes világ kerekre formált töredékei ezek.

„Az előadások híven tolmácsolták a művek szellemiségét”

A Kruppa Vonósnégyes és Tabányi Tibor vonósjátékának teltsége, Pregun Tamás zongorajátékának lekerekítettsége, mindhárom interpretáció klasszikus, érett megformáltsága azt a benyomást keltette, mintha az előadókat megérintette volna Glinka zenéje. Hogy a hallgatóságot megérintette, arról viszont személy szerint is meggyőződhettem az előadást követő beszélgetéseket hallgatva, és mi tagadás, magam is elhallgattam volna még ezt a minden ízében – ne féljünk leírni a mára talán elkoptatott, ám egyszerűségében is kifejező jelzőt – szép muzsikát.

„Az ismerkedő koncert tehát nem csak önmagában való értékénél fogva bizonyult hasznosnak, de inspiratív is volt”

További zenehallgatásra ösztönzött – akár Glinka életművében való kutakodásra, akár más orosz zeneszerzőkkel való ismerkedésre. Az alkalom szerencsére adott: az Orosz Zenei Fesztivál szombat estig kínál lehetőséget az elmélyült ismerkedésre.