„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Kovács Eleonóra írása a #moszkvater.com számára
Nicholas Roerich színpadképe Sztravinszkij Tavaszi áldozat című balettjéhez
Forrás:Wikipédia
Mára ez a négy szerző kivívta és elfoglalta a méltó helyét a zeneirodalmi kánonban, nem fér kétség művészetükhöz. A szovjet, orosz zenét hallgatók is (remélhetőleg) szívükbe zárták a felsorolt szerzők műveit.
„Most megnézzük az érem másik oldalát, és a művek keletkezésének sorrendjében mutatjuk be a – szépen fogalmazva – sikert nem aratott darabokat”
Pjotr Iljics Csajkovszkij Svájcban írta a darabot, ahol éppen a házasságának nehézségeit, depresszióját próbálta pihenéssel feldolgozni. D-dúr hegedűversenyét (Op. 35) 1878-ban fejezte be, de már a komponálás is baljós árnyat vetett a műre. Csajkovszkij a hosszasabban Oroszországban tartózkodó nagy magyar hegedűművész, Auer Lipót számára írta a művet, de a szólista-várományos szerint a szólóhegedű szakaszok egy része úgymond hangszerszerűtlen. „Nem illik a hegedű karakteréhez” – jelezte Auer.
Pjotr Iljics Csajkovszkij
Forrás:Wikipédia
Auer át akarta dolgozni a darabot, de erre nem volt ideje, ezért az 1789-es bemutató meghiúsult. Az 1881. december 4-én Bécsben tartott bemutatón végül Adolf Brodszkij játszotta a szólót, Richter János vezényelt.
„A kritika nem fogadta kitörő lelkesedéssel a ma már egyik legkedveltebb hegedűverseny bemutatóját”
Eduard Hanslick kritikus szerint „közönséges arcokat látunk, káromkodásokat hallunk és érezzük a vodka bűzét”. Mint megjegyezte, a hegedűn nem játszottak, hanem kékre-zöldre verték.
Auer ugyan átdolgozta a művet, amelyet növendékei is játszottak, de Csajkovszkij nem fogadta el a javításokat, a kiadás is a Csajkovszkij-féle verziót tartalmazta. Nem segítette a bemutató sikerét az sem, hogy a kotta tele volt hibákkal. A mű részletei az 1984-es Maradok hűtlen híve (Unfaithfully Yours) című remek, szórakoztató filmben is felcsendülnek.
„Meglepő, de két orosz művet is kedvezőtlenül fogadott a közönség 1913-ban. Talán a zeneirodalom legnagyobb botránya kapcsolódik Sztravinszkij Tavaszi áldozat (Le Sacre du printems) című balettjének bemutatójához”
Igor Sztravinszkij
Forrás:Wikipédia
Nemcsak a zene, de a balett is megbotránkoztatta a közönséget. A Szergej Gyagilev felkérésére írt művet 1913. május 29-én Párizsban mutatták be, Pierre Monteux vezényletével. A nézőtéren már a darab kezdete után nevetgélés hallatszott, mások nem értették, hogy ez miféle muzsika. Később olyannyira nagy zaj uralta a termet, hogy alig lehetett a zenét hallani. Nem segített a balett sem. A nézők klasszikus balettre számítottak, nem pedig a mára már kortárs balettekben megszokott, akkori szemmel nevetséges, suta mozdulatokra. Nyizsinszkij koreográfiája tehát sokkolta a közönséget. A zene maga helyenként egyszerű, gyakran disszonáns, a ritmika viszont elementáris erejű, rengeteg az ismétlődő dallamtöredék, ritmus. Sztravinszkij maga botrányos sikernek nevezte a koncertet. A zene mára olyannyira kedvelt lett, hogy a balett nélkül is előadják.
„Míg Prokofjev 1., Desz-dúr zongoraversenyével, amellyel diplomázott, szinte berobbant a zenei életbe (bár voltak, akik nem rajongtak a műért), 2. zongoraversenye kissé negatív kritikát kapott”
Szergej Prokofjev
Forrás:Wikipédia
A 2. (g-moll) versenymű is a szerző szólójával hangzott el 1913. szeptember 5-én (az orosz naptár szerint augusztus 23-án, Pavlovszkban. A partitúra az 1917-es forradalom alatt megsemmisült egy tűzvészben. Prokofjev átdolgozta a művet, így nem tudjuk, milyen lehetett az eredeti zenei anyag. A mű 1913-as bemutatójáról pozitív, de negatív vélemények is születtek. Emlegették a vad temperamentumot, a túl modern hangzást, de kifejezetten bántó mondatok is elhangzottak: „A pokolba ezzel a futurista zenével”. Mások úgy vélték, hogy Prokofjev kigúnyolja a közönséget. A legbántóbb megjegyzés talán az volt, hogy „a macskák jobb zenét csinálnak a tetőn”. Bárhogyan is szólalt meg a darab, az új verzió izgalmas, a prokofjevi stílust bőségesen tartalmazó versenymű.
1934-ben adták elő Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth című operáját, amely olyan sikeres lett, hogy a leningrádi bemutató után Moszkvában is színre került. A hatalmas siker, a számos előadás körülbelül kétszáz estet garantált a szerzőnek, de aztán jött a feketeleves.
„A nagy Sztálinhoz is eljutott az opera híre, és 1936. január 24-én <Zene helyett káosz> címmel a Pravdában megjelent egy cikk. A valószínűleg felsőbb utasításra íródott cikk a 32 éves zeneszerzőt teljes mértékben megbélyegezte, munkáját ellehetetlenítette, formalistának kiáltotta ki”
Sosztakovics anyagi helyzete is megrendült, mert alig kapott megrendelést új mű írására. A Nyikolaj Leszkov azonos című regénye alapján készült opera tartalmát erkölcstelennek bélyegezték. A magyar fordítás szerinti Kisvárosi Lady Macbeth vagy A mcenszki járás Lady Macbethje (Леди Макбет Мценского уезда) töretlen sikert arat a világ nagy operaházaiban. Mindenesetre Sosztakovics 1937-ben meghangszerelte az Internacionálét, amely 1917 és 1941 között a Szovjetunió himnusza volt. Bár Sosztakovics 1941-ben Sztálin-díjat kapott, 1948-ban újra kegyvesztetté vált, és büntetésként műveinek egy részét tilos volt játszani.
„Sosztakovics 1949-es, Op. 81-es Dal az erdőkről című, gyermek- és vegyeskart is tartalmazó művének a címe is mutatja, hogy a szerző önkéntesen felvállalja a szocializmust dicsőítő művek komponálását”
Dmitrij Sosztakovics
Forrás:Atlanta Symphony Orchestra
A zeneszerzőktől elvárták, hogy a „szovjet nép művészi ízlése számára” készüljenek az új darabok, azok legyenek dallamosak, formai, harmóniai, egyéb szempontból ne legyenek bonyolultak. A darab valóban kellemes, a szöveg (Jevgenyij Dolmatovszkij munkája) is megfelelt az elvárásoknak A tételek címei sokat mondanak a korszakról: 1. Amikor a háborúnak vége lett; 2. Szép földünk ékesítsék fák; 3. Emlékezés a múltra; 4. Az úttörők erdőt ültetnek; 5. A komszomolisták élen járnak; 6. Séta a jövőben; 7. Hálaének. Az utolsó tételben megszólaló Sztálinra történő utalásokat azonban ki kellett húzni a darabból.
„De hol itt a botrány, mikor a korabeli szovjet pártvezetés megelégedett a művel? Nos, 2005. november 10-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és a Magyar Rádió Gyermekkórusa előadásában, Rozsos István és Rácz István közreműködésével Alan Buribajev vezényletével szólalt meg az oratorikus mű, oroszul”
Több írás is megjelent arról, hogy érdemes-e, szabad-e olyan művet bemutatni, amelynek ideológiai tartalma erőteljesen kétséges. Egy név nélküli, Sztálinhoz zengett a dal címmel megjelent írás szerint a közönség soraiban is többen jelezték kétségeiket, hogy elő kellett-e adni a művet. Egy másik cikk jóval karcosaban fogalmaz, Kocsis Zoltán „öncenzori” feladatát hiányolja. Kétségtelen, hogy az előadók közül többen nem vállalták a fellépést a mű tartalma miatt. Kocsis Zoltán, aki a koncert időpontjában külföldön tartózkodott, a következőt nyilatkozta:
„A szóban forgó koncert remek ürügy volt arra, hogy bizonyos sebeket föltépjenek azok, akik az állandó hisztériakeltésben érdekeltek”
Itt jegyezzük meg, hogy Sosztakovics valóban egyszerű, könnyen fogyasztható művet írt, azonban a zenei anyagot böngészve számos izgalmas megoldást látunk, amelyek az egyszerűség felszíne alatt rejtőznek.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater