Váratlan helyről kapott érveket Vlagyimir Putyin. Angela Merkel ugyanis egy interjúban elismerte, hogy a Nyugatnak esze ágában sem volt Kijevet rábírni a minszki megállapodás teljesítésére. Ehelyett a cél az volt, hogy időt nyerjenek, és azt Ukrajna katonai megerősítésére használják ki. A volt német kancellár ezzel igazolta Moszkva félelmeit, és megalapozta Ukrajna megtámadásának orosz érveit, egyúttal megerősítette Oroszországot abban, hogy a Nyugatban nem lehet megbízni, így kész tények elé kell állítani.

Kínos helyzetbe hozta az Oroszországban az ördögöt látó és láttató, Moszkvának a háborúhoz vezető félelmeire legyintő, azokat kommunikációs fogásnak minősítő, és Ukrajna, valamint a Nyugat szándékainak őszinteségében feltétlenül hívőket a német politikusok őszinteségi rohama. Előbb Ursula von der Leyen beszélt arról leplezetlen nyíltsággal, hogy a háborúban Ukrajna csupán a halottak számát tekintve tízszer annyi katonát veszített, mint amennyit beismer. Ebből következően a hadsereg élőerő tartalékai jóval kisebbek, mint azt sokan gondolják. Arról nem is beszélve, hogy ezeket a számokat hallva beigazolódnak azok az állítások, hogy Kijev a politikai és propaganda célok érdekében sokszor nem számol a várható veszteségekkel, és ágyútölteléknek tekinti a katonáit.

„Mindez egészen más megvilágításba helyezi a két eddigi legnagyobb – Harkiv megye és Herszon városának visszaszerzése -, ám háború végkimenetele szempontjából egyáltalán nem sorsdöntő ukrán sikert is”

Az ukrán nyilatkozatoknak feltétel nélkül hívők még ki sem heverték ezt a csapást, mikor a Die Zeitnek nyilatkozva Angela Merkel újabb atombombát dobott a nyugati táborra. A volt német kancellár arról beszélt, hogy a Berlin és Párizs által közvetített 2015-ös minszki tűzszünet valódi célja az volt, hogy időt adjanak Kijev katonai megerősítésére, és ebben a tekintetben a megállapodás megkötése sikeres volt. „És Ukrajna kihasználta ezt az időt, hogy erősebbé váljon, ahogy az ma látható. 2014-2015 Ukrajnája nem a mai Ukrajna. 2015-ben Putyin akkor könnyen győzhetett volna. És nagyon kétlem, hogy a NATO-országok akkor ugyanannyit tehettek volna, mint amennyit ma tesznek Ukrajna megsegítése érdekében” – érvelt Merkel. A volt német kancellár az interjúban egyébként minden tekintetben igyekezett megvédeni keleti politikáját. Mint fogalmazott, minden erővel igyekeztek megakadályozni, hogy a konfliktus Oroszország és Ukrajna között a maihoz hasonló méreteket öltsön. Felhozta, hogy Grúzia és Ukrajna NATO-tagságát 2008-ban nem támogatta, 2014 után pedig Ukrajna megkapta, amit lehetett, az időt, ami abban a helyzetben a legtöbbet ért a számára. Megvédte az Északi Áramlat megépítésének támogatását is, hiszen azok más idők voltak, az orosz gázért kemény verseny folyt, és a szaúdi vagy a katari LNG – amerikai alternatíva akkor még nem volt – rontotta volna a német versenyképességet. Arra, hogy miként végződik a mostani háború, nem adott választ, azt azonban hangsúlyozta, hogy annak idején mindent megtettek Ukrajnáért.

„Világos beszéd! A Nyugat a 2015 óta eltelt hét évet nem a felek összebékítésére, hanem arra használta fel, hogy az Oroszország elleni háborúra felkészítse Ukrajnát. Amikor pedig kellőképpen felpumpálták, jöhetett a konfliktus”

Valójában ez nem igazán újdonság, inkább csak a tudott dolgok megerősítése, hiszen Petro Porosenko volt ukrán államfő két orosz humoristának, Vlagyimir Kuznyecovnak (Vova) és Alekszej Sztoljarovnak (Lexus) egy telefonbeszélgetésben elismerte, hogy a minszki megállapodásokra azért volt szüksége, hogy időt nyerjen az ukrán hadsereg megerősítésére a NATO támogatásával.

De ha netán valaki még ezek után sem hiszi el, hogy az ukránok és a Nyugat is hazudtak, és az oroszok jól érezték, hogy támadni kell, akkor, íme, egy másik, a napokban nyilvánosságot látott beismerés. Méghozzá nem is akárhonnan! A Soros György által támogatott Quincy, a felelős kormányzás intézetének kiadványa, Responsible Statecraft megerősíti, hogy sem Amerika, sem pedig az Európai Unió nem gyakorolt komoly nyomást Ukrajnára a minszki megállapodás végrehajtása érdekében. Ahogy az elemzők fogalmaznak, ezért az Egyesült Államok nem tett semmit.

Azt is megjegyzik, hogy Volodimir Zelenszkij a közelmúltban a G20-ak előtt felszólalva nem mondott igazat, hiszen nem Oroszország, hanem Ukrajna használta fel az időt a hadsereg felpumpálására.

„Tehát Putyinnak igaza volt abban, hogy Ukrajna nem is akarta végrehajtani a minszki megállapodást”

Azt a 2014-15-ben az EBESZ, Oroszország, Németország és Franciaország közvetítésével létrejött megállapodást, amelynek az ukrajnai rendezés alapját kellett volna képeznie. Az egyebek között a szakadár tartományoknak különleges alkotmányos státust előíró csomagot ráadásul az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban erősítette meg. De mint láttuk, ez sem érdekelt senkit! Sem Ukrajna, sem pedig a Nyugat nem akarta végrehajtani egy pillanatig sem a minszki megállapodást, és csupán imitálták az ENSZ BT által elfogadott határozat iránti elkötelezettségüket. De ezzel a magatartással ignorálták a kijevi hatalom által a Donbasszban a civil lakossággal szemben elkövetett bűnöket is. Merkel ezzel a nyilatkozattal cáfolta utódja, Olaf Scholz kijelentését is, miszerint Berlin és Párizs őszintén elkötelezett volt az úgynevezett normandiai formátum sikere iránt, ám a diplomáciai megoldást ellehetetlenítette Oroszország revizionista magatartása.

„De Merkel mondatai új fénybe helyezték a 2014 februárjában Viktor Janukovicsnak adott garanciák őszinteségét is. Sőt, tovább megyek, az exkancellár lényegében elismerte, hogy a Nyugat Mihail Gorbacsov és Borisz Jelcin után megpróbálta átverni Vlagyimir Putyint is”

Ez egy darabig sikerült is, hiszen Moszkva elég sokáig ragaszkodott a minszki megállapodáshoz, majd látva, hogy ebből nem lesz semmi, közben pedig a Nyugat felfegyverezte Ukrajnát, a NATO katonai infrastruktúrája pedig már az orosz határoknál volt, lépett. A 24. órában, hiszen később rosszabb helyzetben keveredett volna háborúba. Mert több jelből ítélve ez elkerülhetetlen volt. De Merkel nyilatkozata végképp aláássa a bizalmat is, pontosabban igazolja azt az orosz feltevést, hogy a Nyugatban nem lehet megbízni. Ez pedig megkérdőjelezi minden jövőbeli egyezmény értékét is. Mondjuk ki kertelés nélkül, ezzel a kijelentésével Merkel megkérdőjelezte nemcsak a saját, hanem a Nyugat egészének a szavahihetőségét is.

„Ahogy Vlagyimir Putyin fogalmazott, Merkel nyilatkozata igazolja, hogy Oroszország helyesen cselekedett, amikor elindította a különleges hadműveletet. Mint hozzátette, a történtek felvetették a bizalom kérdését is. Azt, hogy van-e kivel megállapodni, és lehet-e ezek után bármilyen megállapodásra garancia”

Moszkva egy ideje már érti, de Merkel szavai még inkább megerősítették abban, hogy mind az ukrajnai háború lezárásának, mind pedig a globális biztonság kérdéseiben értelmetlen elfogadni bármilyen szóbeli garanciát, ehelyett kész helyzet elé kell állítani a Nyugatot. Ez nem közelíti a háború lezárását sem. Moszkvának ugyanis a fronton kell olyan helyzetet teremtenie, akkora területet elfoglalni, amellyel a háta mögött tárgyalhat. Ehhez pedig idő kell. Feltehetően sok idő. Mert a Kreml feltehetően azt is tudja, ha nem így tesz, akkor legfeljebb rövidebb-hosszabb, az időnyerést és megint csak az erőgyűjtést szolgáló tűzszünetekkel megszakított állandósult háborúba süllyed, és lassan már Oroszország lesz a tét. A bizalmatlanság már olyan méreteket öltött, hogy senki nem hisz már a másiknak.

„Moszkva tanult abból, amit a Nyugat Gorbacsovval, majd Jelcinnel csinált, és úgy látja, az amerikai és európai politikusok e tekintetben semmit nem változtak”

Ez rossz hír. Nagyon rossz. A kérdés már csak az, hogy Angela Merkel mit akart ezzel a kijelentésével. Mert, hogy nem Putyinnak akart érveket adni a kezébe, abban biztosak lehetünk. Az utóbbi hetekben őt az Oroszországgal szemben „megértő” politikája miatt ért támadások fényében inkább saját szerepét akarta jobb színben feltüntetni. Igazolni, hogy nem sodródtak nyolc éven át Amerika uszályában, hanem önállóan cselekedtek. De e bzonygatás közepette is nagyon az amerikai, a jelenlegi nyugati logikának akart megfelelni, közben pedig talán észre sem vette, hogy éppen az egész Nyugatot leplezi le. Vagy már ez is mindegy? A Nyugat annyira tele van önbizalommal, hogy ez sem számít? Gondolják, a kocka el van vetve, és úgyis minden az ukrajnai frontokon dől el? S remélhetőleg az ő javára. Nos, akármi is a válasz, ez is rossz hír.

Arról már nem is beszélek, hogy miként magyarázzák majd meg ezt az újabb cinikus őszinteségi rohamot az eddig mindenért Moszkvát hibáztató, a Nyugatot és Ukrajnát pedig angyalként bemutató elemzők. Mert az agresszió tényén az exkancellár által elmondottak sem változtatnak, a háborúhoz vezető utat, a kirobbanása miatti felelősség kérdését erősen árnyalják.