Hogyan értékelhető a magyar elnökség? Mi okozza az elhidegülést a többi országgal? Mi a megoldás? Schmidt Andrea Lengyelország-szakértővel beszélgettünk.

– A Visegrádi Együttműködés magyar mottója ez volt: „V4 – Indítsuk újra Európát”. Hogyan látja, mennyire sikerült elérnünk ezt a célt?

– A koronavírus-járvány utáni újraindításban a V4 országok viszonylag jól teljesítettek, de mivel a magyar elnökség időszakának közepében kirobbant a háború Ukrajnában, ez az újraindítás nem igazán sikerült. Részben a külső környezetnek is betudható természetesen.

– A magyar elnökség három pillére közül melyik esetben beszélhetünk sikerről?

– A magyar elnökség programjának három pillére a stabilitás, az újranyitás és a partnerség volt. A V4 országok természetesen nem túl sokat tehettek február 24. után Európa stabilitásának érdekében együttesen. Sőt, tulajdonképpen maga az együttműködés vált ingataggá. A gazdasági stabilitás helyett jelenleg áruhiány fenyeget, energiaválság, illetve több éve nem látott infláció figyelhető meg Európa-szerte. A migrációs nyomás nem csökkent, hanem éppenséggel a modern kori Európa legnagyobb menekültválságával kell a térségnek szembenéznie. A közös védelmi együttműködés természetesen nem került le a napirendről, de a közös V4 védelempolitika helyett a Bukaresti Kilencek nevét említik legtöbbször, valamint a NATO szerepe növekedett meg a térségben. Ráadásul éppen Magyarország halad homlokegyenest ellentétes úton, hiszen a többi tagállam jelentős katonai támogatást is nyújt Ukrajnának. Az újranyitás kérdésében megfogalmazódott a sikeres energiapolitika kérdése. Nos, jelenleg éppen egész Európa az energiapolitika újragondolásán dolgozik annak érdekében, hogy csökkentse, vagy akár felszámolja az orosz szénhidrogénektől való függést. A lengyelek és csehek között zajló vita a Turów melletti lignitmezővel kapcsolatban sem feltétlenül a megújuló energiahordozók iránti elkötelezettséget jelenti, de tény, hogy napjainkban a háború és a szankciók miatt egész Európa kénytelen újragondolni az energiaellátás kérdését.

– Ezek nem igazán engedtek arra következtetni, hogy sikeres évadot zár Magyarország.

– Vannak azért pozitív fejlemények. 2021 decemberében, már a magyar elnökség idején Varsóban volt alkalmam az IVF helyettes igazgatójával, Marianna Neupauerovával beszélgetni, aki azt hangsúlyozta, hogy cél a jövőben tágabbra nyitni és nagyobb támogatásban részesíteni a kutatási, tudományos, illetve oktatási együttműködéseket. Ez egybevágott a magyar programmal, ez mindenképpen sikerként könyvelhető el. Ráadásul az IVF az egyedüli intézmény a V4 csoport működésében. Az is talán sikeresnek mondható, hogy az ukrán háború kitörését követően viszonylag gyorsan reagáltak a térség egyetemei, kutatóintézetei és nyitották meg kapuikat a menekült hallgatók és oktatók előtt. Ugyan nem pontosan így fogalmazódott meg a magyar programban, de a V4-es térség jól reagált és főleg gyorsan. A Nyugat-Balkán és a Keleti Partnerség és a V4-es régió kapcsolatainak szorosabbra fűzése egybevág a magyar és lengyel elképzeléssel. A kézzel fogható eredmény talán inkább a lengyel, mintsem a magyar érdekeket vette figyelembe, hiszen az elmúlt napokban kapta meg Ukrajna és Moldova a hivatalos EU-tagjelölt státuszt. Ugyanakkor a magyar diplomácia kezdetektől támogatta Ukrajna tagjelöltté válását. A magyar elnökség mindenesetre már csak ezért is emlékezetes marad, mert a térség szomszédságában egy korábban nem látott háborús konfliktus bontakozott ki, és Csehországot leszámítva a többi három ország közös határral rendelkezik Ukrajnával. Ukrajna és Moldova éppen a magyar elnökség alatt vált tagjelöltté, ez – noha nem elsősorban a V4 országoknak köszönhető – mindenképpen sikernek mondható. Ami pedig a közös védelmi együttműködést illeti, a háború ezt kikényszerítette új feladatokkal látva el a keleti szárny országait. Itt mindenképpen ígéretes együttműködésre lesz szükség, a gyakorlat tehát igazolta a terveket.

– A V4-ek két fő külpolitikai célja hagyományosan a Nyugat-Balkán és a Keleti Partnerség országainak támogatása. Milyen előrelépés történt ezeken a területeken?

– A tény, hogy éppen az elmúlt héten lett Ukrajna és Moldova hivatalosan tagjelölt az Európai Unióban, egyelőre azt mutatja, hogy a Keleti Partnerség irányában nagyobb a támogatottság az Európai Unió részéről. Mondhatjuk, hogy köszönhetően a lengyel lobbinak, bár ez nem feltétlenül igaz, vagy éppen Zelenszkij ukrán elnök fellépésének, de ez sem feltétlenül fedi a valóságot, esetleg az ukránok a területükön zajló háborúban mutatott erőn felüli ellenállásának, ami viszont felvet egy sokkal fontosabb geopolitikai érvet. A biztonságérzetet növeli, ha szövetségesekkel vagyunk körülvéve, márpedig ha keletre toljuk a befolyási övezetet, azon kívül, hogy szembe találjuk magunkat Oroszországgal, mégsem Lengyelországra, Szlovákiára, Magyarországra, illetve Romániára hárul a védvonal-szerep. A Nyugat-Balkán ugyan fontos Magyarországnak, és a lengyelek kelet felé érzett történelmi küldetéstudatukkal párhuzamba állítható a magyar küldetéstudat, lásd a „kereszténység védőbástyája”, mivel az a térség pillanatnyilag kevésbé tűnik labilisnak, leszámítva a kisebb-nagyobb belpolitikai botrányokat, illetve a szerb-orosz viszonyt, kézzel fogható eredmény egyelőre a Keleti Partnerség országaiban látható.

– Sokan úgy látják, hogy a Visegrádi Együttműködés jövőjét megpecsételte az ukrajnai háború. Hogyan látja, valóban a háború okozta a mostani elhidegülést, vagy voltak itt más törésvonalak is?

– Az egyik lengyel ismerősöm „szükségszerűség által diktált geopolitikai házasságnak” nevezte az együttműködést, ahol vannak jobb és rosszabb napok, de végül nem jutnak el a válóperes ügyvédig. Mivel a Visegrádi Együttműködésnek nincsenek írott intézményesült keretei, ez – a házassági példához igazodva – egy nyitott házasság, ahonnan a felek kikacsinthatnak, de az eddigi példák alapján rendre visszatérnek. Eddig legalábbis ez volt a trend. Havel emléke, a rendszerváltásba vetett hit, az közös érdekek összetartották a feleket. Azt hiszem, utoljára a menekültek ügye volt az, ami összerántotta a tagokat, de amióta a lengyel és magyar politika még az Európai Unión belül is új vizekre evezett a jogállamiság, valamint a korrupció kérdésében, ez a V4 szépen lassan elkezdett V2+2-vé átalakulni miközben persze kifelé a négy ország a kohéziót demonstrálta. Február óta V3+1, ahol mi vagyunk a +1 tag, bár szívem szerint (V2+1)+1-nek nevezném, ugyanis az ukrán-orosz háború egyelőre azt mutatja, hogy a kikezdhetetlennek tűnő lengyel-magyar barátság is átalakulhat. Az ukrán háborúban tanúsított magyar álláspontot ugyanis nehezen fogadják el a lengyel politikusok, de a háború kirobbanását követő varsói demonstrációk, valamint a szczecini tiszteletbeli konzul lemondása is azt jelzi, hogy persze létezik a „lengyel magyar két jó barát…” versike, de az ukránokkal közös orosz megszállás élmény legalább ennyire fontos.

– A Visegrádi Együttműködés fő riválisának a Három Tenger Kezdeményezést tartják. Melyik együttműködés látszik most előremutatóbbnak?

– Lengyelország érzésem szerint „kinőtte Visegrádot”, bár az is tény, hogy a V4 megalakulásakor a Három Tenger Kezdeményezés országai nem mind voltak függetlenek. Maga az ötlet ugyebár Horvátországban született, ami a V4 megalakulásakor még Jugoszlávia része volt, a három balti állam pedig a Szovjetunióé, sőt ha úgy vesszük, Gorbacsov még hatalmon volt, noha a Brezsnyev-doktrína már nem igazán működött. A lengyelek találtak maguknak egy kicsit kisebb méretű, ám hasonló adottságokkal rendelkező országot, Romániát. Mi ugyan leragadtunk az erdélyi magyarok és a kormány kapcsolatánál, de ha kitekintünk a Kárpátokon túlra, itt egy korábbi, a két világháború közötti időszakban már egyszer létrejött erős szövetség van kibontakozóban. Románia éppúgy tagja a Három Tenger Kezdeményezésnek, de még inkább a NATO-nak, s ha a védelmi szempontokat nézzük, ott a Bukaresti Kilencek csoport, ahol mindkét országnak fontos védelmi feladatai vannak. A magyar kormány egyébként nem túl nagy érdeklődéssel fordult korábban a Három Tenger Kezdeményezéshez, de az utóbbi időben mintha változna ez a trend. Közép-Európa szerepe minden szempontból felértékelődik, de jelen állás szerint itt nem a magyarok kapják a legjobb lapokat. A koronavírus-járvány, az arra adott válaszok, az ellátási láncok újraosztása, valamint a szomszédban zajló háború egyszerre jelentett kihívást, lehetőséget és veszélyt a térségben. Persze nagy kérdés, hogy ki mit ért bele a Három Tenger Kezdeményezésbe. Ha felteszi ezt a kérdést Tallinnban, vagy Zágrábban, más-más prioritásokról fog szólni a válasz.

– Hogyan értékeli, melyik együttműködés fontosabb most a lengyeleknek?

– Vannak olyan nézetek, amely szerint Lengyelország regionális nagyhatalmi ambícióihoz kicsit a Visegrádi Együttműködés, ráadásul a jelenlegi kormány ideológiájához még csak nem is a Három Tenger Kezdeményezés, hanem a „Jagelló eszme” áll közelebb, ami részben olyan területeket is lefed, amelyek a jelenlegi Keleti Partnerséghez tartoznak. A kérdés persze ugyanaz, mint a Visegrádi Együttműködésnél, nevezetesen meg kell találni a közös érdekeket, célokat.

– Mennyire tekintik komoly érdekérvényesítő platformnak a Visegrádi Együttműködést a csehek? 

– Ahogy azt az eddigi példákból láttuk, Csehország elhelyezkedését és történelmi orientációját nézve inkább Németország felé húz, esetleg Ausztria felé, ez utóbbi szintén történelmi magyarázattal alátámasztható. A Slavkovi Háromszög (Slavkov Austerlitz néven ismert a történelemből, itt vívott ki fényes győzelmet Napóleon) eleve Ausztria és a cseh és szlovák partnerrel kötött együttműködési modell, egyfajta „ellen Visegrád”. A Babis-kormány inkább volt Lengyelország-párti, a Fiala-féle új kormány pedig inkább nyugati irányba tekint, még akkor is, ha márciusban azon a bizonyos Kijev felé menő vonaton ott ült lengyel kollégájával és Jaroslaw Kaczynskival.

– Az előző szlovák kormány jóval több energiát fektetett volna a V4-politikába. Mi okozta a szlovákok elfordulását ettől az együttműködéstől?

– A szlovákok sem a V4-től fordultak el, hanem egyfelől a csehekkel közös platformot támogatván inkább igyekeznek a Nyugat felé azt demonstrálni, hogy nem a lengyel-magyar utat választják például jogállamisági, esetleg korrupciós kérdésben. Bár kétségkívül érdekes lenne, ha ismét a Fico által vezetett vonal kerülne hatalomra. Fico politikájának egyébként jelentős támogatottsága van.

– Már most látható, hogy Európa számára az elkövetkező évek legnagyobb kihívása az energiabiztonság lesz. Novemberben a V4-ek még egy közös nyilatkozatot is kiadtak az atomenergia hasznosítása mellett. Várható a jövőben közös együttműködés az energetika terén?

Ez a kérdés annyiból mindenképpen nyitott érzésem szerint, hogy jelenleg éppen az orosz szénhidrogén behozatalt érintő szankciók miatt egész Európa kénytelen újragondolni az energiafelhasználását. A 2009-es évben is megvalósult az együttműködés a gázellátás terén, nem tudom elképzelni azt, hogy vészhelyzet esetén nem segítenének a tagállamok egymásnak. Ne feledjük, hogy mind Szlovákia, mind pedig Csehország tengerrel nem rendelkező ország, hazánkkal együtt, ami azt is jelenti, hogy amennyiben rákényszerülnek az orosz energiahordozókat lecserélni más alternatív forrásokra, annak eljuttatása korántsem úgy valósulhat meg, mint például Lengyelországban, vagy akár a Baltikumban. Ami az atomenergia biztonságot illeti, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget jelenleg a csernobili és a zaporizzsjai atomerőmű állapota érdekli, ráadásul az előbbi viszonylag közel van a térséghez.

– Hogyan látja, a mostani hűvös viszony a többi visegrádi országgal felmelegíthető valamiképpen vagy az ukrajnai háború végéig fennáll majd a mostani helyzet?

– Az elmúlt években sok kérdés, megoldatlan probléma halmozódott fel a csoporton belül. Az is tény, hogy a csoporttal kapcsolatos nemzetközi megítélés sem volt a legkedvezőbb az elmúlt években. Magyarország esetében komolyan fennállt a diplomáciai elszigetelődés veszélye, a korábbi szövetségesekkel kerültünk szembe. A védelmi miniszterek találkozója el is maradt március végén, pedig éppen a háborús helyzet éppenséggel indokolta volna. A májusban megválasztott magyar köztársasági elnök éppen ezt a V4-es missziót vállalta fel, hiszen a korábban hagyományosan első miniszterelnöki vizit helyett ő látogatott el Varsóba, majd a másik két tagállamba. Visegrádot sokan temették, temetik, pedig eléggé nehéz egy laza szövetséget felbontani éppen annak laza szerkezete miatt. Munkámból adódóan immár tíz éve működünk együtt lengyel, szlovák és cseh kollégákkal éppen a V4 jegyében. Azt kijelenthetem, hogy a mi együttműködésünket nem befolyásolja az a tény, hogy éppen mennyire baráti például a lengyel és magyar viszony. Magyarország ugyan vonakodó partner, de egyelőre teljesíti a NATO és EU tagságból eredő kötelezettségeit, bár az is tény, hogy a térségből egyedül Magyarországból nem látogatott el sem a miniszterelnök, sem pedig a köztársasági elnök Ukrajnába.

– Hogyan lehetne kimozdulni ebből a fagyos állapotból?

– Ez a fagyos viszony lehet, hogy érzékelhető kormányfői szinten, de például ha a lakosságot nézzük, éppen az elmúlt hetekben látott napvilágot egy olyan felmérés, amely szerint a magyar lakosság számára éppen a V4 térség, illetve a környező országok a legfontosabbak az orientációt tekintve. Talán felső szinten jobban kellene koncentrálni egymás történelmi érzékenységére, esetleges pragmatikus döntéseinek hátterére. Természetesen merőben más egy krízis helyzetben a jövőre koncentrálni, mint utólag visszatekintve elemezni a korábban feloldhatatlannak tűnő ellentmondások megoldásának történetét. Amint említettem, a V4 együttműködést értelmezhetjük stratégiai szövetségnek, az elmúlt harminc év feletti nosztalgikus merengésnek, érdekegyeztető platformnak. Az elmúlt válságok arra engedtek következtetni, hogy akkor volt sikeres annak kezelése, amikor új célok felé tudott tekinteni az együttműködés. A szomszédban háború dúl, miközben a globális világrend éppen szemünk előtt alakul át. Ebbe kellene beillesztenie magát ennek a szövetségnek és kellene új feladatokat találnia.