Kezdőlap » Szerkesztő ajánlata » Mentális megújuláson megy át Oroszország
Vlagyimir Jakunyin #moszkvater

Mentális megújuláson megy át Oroszország

Vlagyimir Jakunyin a neoliberális konszenzus végéről, a civilizációs önmeghatározás erősödéséről és az Ázsia felé fordulásról

Az elemzők Vlagyimir Putyin szűk köréhez sorolták, amelyet csak megerősít, hogy egyik alapítója a híres Ozero üdülőszövetkezetnek, s a 2000-es évek közepétől tíz éven át irányította a stratégiai szempontból 
kiemelt állami vasúttársaságot. Előtte volt diplomata az ENSZ-nél, s a nullás évek elején a közlekedési miniszter első helyettese is. Jelenleg a 2002-ben alapított Civilizációk Párbeszéde (DOC) elnevezésű elemző központot vezeti. Vlagyimir Jakunyinnal még az alapítvány két évvel ezelőtti találkozója után beszélgettünk, szavait pedig csak megerősítették a világban azóta történtek.

Vlagyimir Jakunyin #moszkvater
Vlagyimir Jakunyin
Fotó:EUROPRESS/AFP/Alexey Filippov/Sputnik

– Egyre többen és többet emlegetik manapság a neoliberális konszenzus végéről beszélő ismert közgazdászt Joseph Stiglitzet. Úgy tűnik, ez a modell tényleg kiürült, ám mi jöhet helyette?
– Ez tényleg nem működik, nem is tetszik nekünk, ám nem tudok arról, hogy már készen állna az új modell.

– Pedig a világ változik. Oroszország nem akar ideológiai értelemben a Nyugat alternatívája lenni? Hol látja ebben az új világrendben Oroszország helyét?
– Csak a magam nevében beszélhetek, de azt elmondhatom, orosz kormánykörökben nem találkoztam olyan emberrel, aki a Nyugattal vívott  harc ideológiáján dolgozott volna. Oroszország szakított az ideológiákkal, így már csak ezért sem beszélhetünk ma új hidegháborúról,  amelyben kiemelten fontos volt az ideológiai szembenállás.

– Ebben egyetértünk, bár a retorika mindkét oldalon erősen emlékeztet  azokra az időkre. Mint ahogy az is, hogy Oroszországnak érezhetően megnőttek a geopolitikai ambíciói. Ezt jelzi egyebek mellett, hogy beszállt a szíriai konfliktus rendezésébe. Mennyire határolja be ezeket az ambíciókat az ország gazdaságának gyengesége, függősége az olaj árától?
– Nézze, Oroszország mindig is meghatározó geopolitikai tényező volt. Más kérdés, hogy a szociális és politikai rendszer negyedszázaddal ezelőtti összeomlása után sokan azt hitték, hogy ennek vége. A gazdasági helyzet ma sem egyszerű, Oroszország azonban szemmel láthatóan újjászületik. Ám, én nem geopolitikai ambíciókról, hanem a civilizációs önmeghatározás erősödéséről, mentális megújulásról, a nép lelki egészségének helyreállításáról beszélnék. Ebben az összefüggésben érdemes vizsgálni az ország kül- és belpolitikai meghatározottságát, s akkor kiderül, hogy ez nem valamiféle konfrontációra alapuló álláspont. Szó sincs a birodalmi gondolkodás újraéledéséről, csak belső  összeszedettségről, amelynek tényleg fontos összetevője a gazdaság.

– Én sem ellenséges, inkább a pozícióit védő fellépésként értékelem Oroszország legutóbbi lépéseit, ám erről a Krím után nehéz meggyőzni a nyugati nagyhatalmakat…
– A Nyugat folyamatosan orosz agresszióról beszél, ahelyett, hogy leülne Moszkvával, s a helsinki megállapodáshoz hasonlóan kölcsönösen szavatolnák egymás biztonságát. Ki kellene mondani, hogy a NATO politikája nem irányul Oroszország ellen. Ehelyett az ellenséges lépéseket azzal magyarázzák, hogy azok csak az orosz agresszió feltartóztatását célozzák.

– S lehet-e az orosz válasz a nyugati kapcsolatok megromlására az erőteljes Ázsia felé fordulás?
– Leegyszerűsítésnek látom azt a megközelítést, hogy Oroszország megsértődött Európára, ezért Kelet felé fordult. Az európai, a transzatlanti és az ázsiai vektor különböző hangsúlyokkal, de mindig is jelen volt az orosz külpolitikában. Az utóbbi időben messze az Európai Unióval bonyolódott a legnagyobb kereskedelmi forgalom, ám az ismert okok miatt Moszkvának új piacokat kell keresnie.

– Ez egyben azt is jelenti, hogy immár a múlté az úgynevezett Nagy-Európáról szóló elképzelés?
– Ez a gondolat még Charles de Gaulle-tól származik, manapság azonban egyesek Európa alatt csupán az Európai Uniót értik, s nemcsak Oroszországot, hanem másokat is kizárnának belőle. Ami pedig Moszkva viszonyulását illeti, a hatalmi körökben nem tudok olyan stratégiai fordulatról, amely szerint Oroszország elfordulna Európától Ázsia felé.

– Ha már Európánál tartunk, nem tartja furcsának, hogy Lengyelország kivételével éppen az a Közép-Európa viszonyul manapság a legpragmatikusabban Oroszországhoz, amelynek kapcsolatai Moszkvával történelmi értelemben meglehetősen terheltek?
– Hát igen, emlékszünk 1956-ra, 1968-ra, de emellett ott vannak a hosszú időre visszanyúló gazdasági, kulturális kapcsolatok is. S hát a közép-európai országok koránt sem olyan régen élnek az átideologizált, orosz ellenes információs propaganda nyomása alatt, mint Nyugat-Európa. Mindez együtt eredményez egyfajta pragmatikus viszonyulást Oroszországhoz. Ehhez járul, hogy Oroszország manapság sokaknak tetszően védi civilizációs identitását, őrzi a hagyományait, s ezt a hozzáállást senkire sem akarja rákényszeríteni. Egyszerűen csak úgy él, ahogy neki tetszik!

– A világra leselkedő veszélyeknél tartunk, akkor ma Európából nézve talán a migráció tűnik a legnagyobb kihívásnak. Milyen megoldást ajánl az Ön alapítványa?
– Tanácsot adni könnyű, megvalósítani azokat sokkal nehezebb. Éppen ezért nem vesszük a bátorságot ahhoz, hogy a szíriai konfliktus megoldására tegyünk javaslatot. Ehelyett a civilizációk párbeszédének módszereit igyekszünk kidolgozni, s ezzel segíteni.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.