//Melyek a háború céljai?
Angela Merkel és Erich Vad 2010-ben Kunduzban #moszkvater

Melyek a háború céljai?

MEGOSZTÁS

Erich Vad volt dandártábornok. 2006 és 2013 között Angela Merkel német kancellár katonapolitikai tanácsadója volt. Azon ritka hangok közé tartozik, akik politikai stratégia és diplomáciai erőfeszítések nélkül, már korán, nyilvánosan felszólaltak az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások ellen. Még most is kimondja a kényelmetlen igazságot. Az Emma magazinban január 12-én megjelent beszélgetés egyúttal azt is igazolja, hogy a nyugat-európai gondolkodásból sem veszett ki teljesen a normális, reálpolitikai megközelítés.

Angela Merkel és Erich Vad 2010-ben Kunduzban #moszkvater
Angela Merkel és Erich Vad 2010-ben Kunduzban
Forrás:emma.de

Annika Ross

– Vad úr, mit szól a Scholz kancellár által most bejelentett 40 Marder („nyest”) átadásához Ukrajnának?

– Ez katonai eszkaláció, az oroszok felfogásában is, még ha a több mint 40 éves Marder nem is csodafegyver. Egy csúszós lejtőn haladunk lefelé. Ez olyan sajátos lendületet vehet, amelyet már nem tudunk irányítani. Természetesen helyes volt és helyes, hogy támogattuk Ukrajnát, és természetesen Putyin inváziója nincs összhangban a nemzetközi joggal, de most már végre a következményekkel is számolni kell!

– Mik lehetnek a következmények?

– A tankok szállításával tárgyalási szándékot akarnak elérni? Vissza akarják hódítani a Donbasszt vagy a Krímet? Vagy teljesen le akarják győzni Oroszországot? A végállapotnak nincs reális meghatározása. Átfogó politikai és stratégiai koncepció nélkül pedig a fegyverszállítások csupán militarizmust jelentenek.

– Ez mit jelent?

– Hadműveleti patthelyzetben vagyunk, de ezt nem tudjuk katonai szinten megoldani. Ez egyébként az amerikai vezérkari főnök, Mark Milley véleménye is. Azt mondta, hogy nem várható hadászati győzelem Ukrajna számára, és hogy a tárgyalások jelentenék az egyetlen lehetséges megoldást. Minden más út az emberi életek értelmetlen elpazarlását jelentené.

– Milley tábornok nyilatkozata Washingtonban is nagy haragot váltott ki, ahol emiatt nyilvános és erős kritikának tette ki magát.

– Kellemetlen igazságot mondott ki, amit a német média alig említett! A CNN által Milley-vel készített interjú sehol sem jelent meg nagyobb terjedelemben, pedig ő a nyugati vezető hatalmunk vezérkari főnöke. Ami Ukrajnában folyik, az az elhasználódás (kimerítés?) háborúja. Mégpedig mindkét oldalon közel 200 ezer halott és sebesült katonával, 50 ezer civil halottal és több millió menekülttel. Milley ezáltal olyan párhuzamot vont az első világháborúval, amely ennél találóbb nem is lehetne. Az első világháborúban csak a kimerítő, felőrlő csatának tervezett úgynevezett „verduni vérszivattyú” közel egymillió francia és német fiatal katona halálát okozta. A haláluk teljesen hiábavaló volt. A háborúban álló felek tárgyalási hajlandóságának elutasítása így milliók halálához vezetett. Ez a stratégia tehát katonailag akkor sem működött, és most sem fog.

– Önt is támadás érte, amiért tárgyalásokra szólított fel.

– Igen, akárcsak a Bundeswehr főinspektora, Eberhard Zorn tábornok, aki hozzám hasonlóan óva intett attól, hogy túlbecsüljük az ukránok nyári hónapokban végrehajtott, regionálisan korlátozott offenzíváit. A katonai szakértők – akik tudják, hogy mi folyik a hírszerző szolgálatok között, hogyan néz ki a terepen, és mit jelent valójában a háború – nagyrészt ki vannak zárva a diskurzusból. Nem illeszkednek a média véleményformálásába. Nagymértékben olyan médiakonformizmusnak vagyunk tanúi, amilyet még soha nem láttam a Német Szövetségi Köztársaságban. Ez puszta véleményalkotás. És nem az állam nevében, ahogy azt a totalitárius rendszerekből ismerjük, hanem tiszta önfelhatalmazásból.

– A média széles fronton támadja Önt, a BILD-től a FAZ-ig és a Spiegelig, ahogyan azt az 500 ezer embert is, akik aláírták az Alice Schwarzer által kezdeményezett, a kancellárnak címzett nyílt levelet.

– Így van. Szerencsére Alice Schwarzer rendelkezik saját független médiával, hogy egyáltalán megnyithassa ezt a diskurzust. A mainstream médiában valószínűleg nem működött volna. A lakosság többsége már régóta ellenzi a további fegyverszállításokat, és a legutóbbi felmérések szerint is. De minderről nem számolnak be. Az ukrajnai háborúról már nincs tisztességes, nyílt vita, és ezt nagyon aggasztónak találom. Ez mutatja, mennyire igaza volt Helmut Schmidtnek. Merkel kancellárral folytatott beszélgetésén azt mondta, Németország veszélyeztetett nemzet, és az is marad.

– Hogyan ítéli meg a külügyminiszter asszony politikáját?

– A katonai műveleteket mindig össze kell kapcsolni a politikai megoldásokra irányuló kísérletekkel. A jelenlegi külpolitika egydimenziós jellege nehezen elviselhető. Nagyon is a fegyverekre összpontosít. A külpolitika fő feladata azonban a diplomácia, az érdekegyeztetés, a megértés és a konfliktusmegoldás. Ez az, ami nekem hiányzik innen. Örülök, hogy végre van egy női külügyminiszterünk Németországban, de az nem elég, ha csak háborús retorikát folytat, és sisakban és golyóálló mellényben járkál Kijevben vagy a Donbasszban. Ez nem elég.

– Baerbock mégis a Zöldek, az egykori békepárt tagja.

– Nem értem a Zöldek mutációját pacifista pártból háborús párttá. Én magam nem ismerek olyan zöldet, aki egyáltalán katonai szolgálatot teljesített volna. Anton Hofreiter számomra a legjobb példa erre a kettős mércére. Antje Vollmer viszont, akit én az „eredeti” zöldek közé sorolnék, nevén nevezi a dolgokat. És az a tény, hogy egyetlen pártnak akkora politikai befolyása van, hogy háborúba manőverezhet minket, nagyon aggasztó.

– Ha Scholz kancellár átvette volna Önt elődjétől, és Ön még mindig a kancellár katonai tanácsadója lenne, mit tanácsolt volna neki 2022 februárjában?

– Én azt tanácsoltam volna neki, hogy katonailag támogassa Ukrajnát, de megfontolt és körültekintő módon, hogy elkerülje a háborús pártba való átcsúszást. Azt is tanácsoltam volna neki, hogy befolyásolja legfontosabb politikai szövetségesünket, az Egyesült Államokat. A háború megoldásának kulcsa ugyanis Washingtonban és Moszkvában rejlik. Az elmúlt hónapokban tetszett a kancellár kurzusa. De a Zöldek, az FDP és a polgári ellenzék – nagyjából egyöntetű médiakísérettel – olyan nyomást gyakorolnak, hogy a kancellár ezt aligha tudja helyesen kezelni.

– És mi lesz, ha a Leopárdot is leszállítják?

– Ekkor ismét fel fog merülni a kérdés, hogy egyáltalán mi történjék a tankok szállításával. A Marder és a Leopard nem elég a Krím vagy a Donbassz elfoglalásához. Kelet-Ukrajnában, Bahmut térségében az oroszok egyértelműen előretörőben vannak. Valószínűleg hamarosan teljesen meghódítják a Donbaszt. Elég csak az oroszok számbeli fölényét figyelembe venni Ukrajna felett. Oroszország akár kétmillió tartalékost is mozgósíthat. A Nyugat küldhet 100 Mardert és 100 Leopárdot, ezek nem fogják megváltoztatni az általános katonai helyzetet. És a legfontosabb kérdés az, hogy hogyan lehet egy ilyen konfliktuson túljutni egy harcias atom hatalommal – egyébként a világ legerősebb atom hatalmával! – anélkül, hogy egy harmadik világháborúba bocsátkoznánk. És pontosan ez az, ami egyszerűen nem megy bele Németországban a felelős politikusok és újságírók fejébe!

– Az érv az, hogy Putyin nem akar tárgyalni, és helyére kell tenni, hogy ne tomboljon tovább Európában.

– Igaz, hogy jelezni kell az oroszoknak, hogy eddig és ne tovább! Nem szabad megengedni, hogy egy ilyen agressziós háború precedenst teremtsen. Ezért helyes, hogy a NATO növeli katonai jelenlétét keleten, és hogy Németország is csatlakozik hozzá. De az, hogy Putyin ne akarna tárgyalni, az nem igaz. Mind az oroszok, mind az ukránok készen álltak a békemegállapodásra a háború kezdetén, 2022. március végén, április elején. Aztán nem lett belőle semmi. Végül is a gabonamegállapodást is az oroszok és az ukránok tárgyalták a háború alatt az ENSZ bevonásával.

– Közben a haldoklás folytatódik

– Az oroszokat tovább lehet fárasztani, ami viszont több százezer halottat jelent, de mindkét oldalon. És ez Ukrajna további pusztulását jelenti. Mi maradt ebből az országból? A földdel teszik egyenlővé. Végső soron ez már Ukrajna számára sem opció. A konfliktus megoldásának kulcsa nem Kijevben, nem Berlinben, Brüsszelben vagy Párizsban, hanem Washingtonban és Moszkvában van. Nevetséges lenne azt mondani, hogy Ukrajnának kell döntenie.

– Ezzel az értelmezéssel az embert Németországban gyorsan összeesküvés elméletek hívének tartják…

– Én meggyőződéses transzatlanti hívő vagyok. Megmondom őszintén, hogy inkább élnék amerikai, mint orosz vagy kínai hegemónia alatt. Kezdetben ez a háború csak egy belpolitikai vita volt Ukrajnában. Még 2014-ben kezdődött, az orosz ajkú népcsoportok és maguk az ukránok között. Szóval polgárháború volt. Most, Oroszország inváziója után ez államközi háborúvá vált Ukrajna és Oroszország között. Ez egyben harc Ukrajna függetlenségéért és területi integritásáért is. Ez mind igaz. De ez nem a teljes igazság. Ez egyúttal egy proxy-háború is az Egyesült Államok és Oroszország között, és a fekete-tengeri térségben nagyon konkrét geopolitikai érdekek forognak kockán.

– Melyek?

– A fekete-tengeri térség ugyanolyan fontos az oroszok és fekete-tengeri flottájuk számára, mint a Karib-tenger vagy a Panama körüli térség Amerika számára. Ugyanolyan fontos, mint Kína számára a Dél-kínai-tenger és Tajvan. Ugyanolyan fontos, mint Törökország védelmi zónája, amelyet a nemzetközi jogot megsértve a kurdok ellen hoztak létre. Ennek tükrében és stratégiai okokból az oroszok sem tudnak kibújni belőle. Eltekintve attól, hogy egy krími népszavazáson a lakosság minden bizonnyal Oroszország mellett döntene.

– Hogyan fog ez folytatódni?

– Ha az oroszokat a nyugati erők masszív beavatkozása arra kényszerítené, hogy kivonuljanak a Fekete-tenger térségéből, akkor mielőtt levonulnának a világszínpadról, minden bizonnyal nukleáris fegyverekhez folyamodnának. Naivnak tartom azt a hitet, hogy egy orosz nukleáris csapás soha nem történne meg. A mottó szerint: „Csak blöffölnek”.

– De mi lehet a megoldás?

– Egyszerűen meg kellene kérdezni a térségben, azaz a Donbasszban és a Krímben élő embereket, hogy kihez akarnak tartozni. Ukrajna területi integritását vissza kell állítani, bizonyos nyugati garanciákkal. És az oroszoknak is szükségük van ilyen biztonsági garanciára. Tehát Ukrajna nem lesz NATO-tag. A 2008-as bukaresti csúcstalálkozó óta egyértelmű, hogy ez az oroszok számára a vörös vonal.

– És mit gondol, mit tehet Németország?

– Úgy kell adagolnunk katonai támogatásunkat, hogy ne csússzunk bele egy harmadik világháborúba. Azok közül, akik 1914-ben nagy lelkesedéssel indultak háborúba, senki sem volt utólag azon a véleményen, hogy ez volt a helyes döntés. Ha a cél egy független Ukrajna, akkor perspektivikusan azt a kérdést is fel kell tennünk magunknak, hogy milyen legyen egy Oroszországot is magában foglaló európai rend. Oroszország nem fog egyszerűen eltűnni a térképről. El kell kerülnünk, hogy az oroszokat a kínaiak karjaiba hajtsuk, és ezzel a mi hátrányunkra toljuk el a többpólusú rendet. Oroszországra, mint egy soknemzetiségű állam vezető hatalmára is szükségünk van, hogy elkerüljük összetűzések és háborúk kirobbanását. És őszintén szólva nem látom, hogy Ukrajna az EU tagja lenne, nemhogy még a NATO-é. Ukrajnában, akárcsak Oroszországban, nagy a korrupció és az oligarchák uralma. Amit mi Törökországban – jogosan – elítélünk a jogállamiság tekintetében, az Ukrajnában is probléma.

– Mit gondol, Vad úr, mi vár ránk 2023-ban?

– Washingtonban fel kell építeni egy széles békefrontot. A német politikában be kell fejezni az értelmetlen akcionizmust. Különben egy szép napon a harmadik világháborúra fogunk ébredni!

(Fordítás: Nagy Sándor)

MEGOSZTÁS