„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Katonai blokád Kazahsztán fővárösában, Almatyban 2022. január 7-én
Fotó:EUROPRESS/Abduaziz MADYAROV/AFP
– Lángol a szomszédos Kazahsztán. Milyen most a hangulat a „forradalmakat” az utóbbi időben ötévente átélő, a mostanihoz hasonló felfordulásokban komoly tapasztalattal bíró Kirgizisztánban? Az emberek megijedtek, vagy inkább némi kárörömmel figyelik a stabilitás szigetének tartott szomszédban történteket?
– A kirgizek nem félnek, mert már három forradalmat átéltek, így már, hogy úgy fogalmazzak, oltásuk van ez ellen. Számunkra ez a helyzet tehát nem új. Kirgizisztán együttérez a kazahokkal, humanitárius segítséget nyújt. S persze sokaknak eszébe jut, hányszor hallották, hogy Kazahsztánban nem fordulhat elő olyan káosz, szabadrablás, mint Kirgizisztánban. Megszóltak, lenéztek bennünket. Most azonban sajnos láthatjuk, hogy ez mindenhol előfordulhat. Függetlenül attól, hogy mennyire gazdag vagy szegény az az ország.
– Meglepték a történtek?
– Meg. És nem csak engem. Beszélgettem külföldi diplomatákkal, s őket is. Mindenki úgy gondolta, hogy Kazahsztán a térség leggazdagabb, legfejlettebb, legstabilabb országa. Kazahsztán Nassim Nicholas Talebbel szólva sokunk számára „fekete hattyú” lett.
– Nemcsak Önt, de mintha a kazah hatalmat is váratlanul érte volna a tiltakozás ereje. Hogy nem láthatta ezt a társadalomban növekvő elégedetlenséget az ország vezetése?
– Ide vezet a korrupció, az oligarchák elhatalmasodása, és a hatalmon belüli klán harcok.
– S mit csináltak a titkosszolgálatok, a politikusok?
– Mint látjuk, nem sokat.
– S akkor mégis mi vezetett ide?
– Mindenek előtt a koronavírus járvány. Ez sok mindent megváltoztatott, felgyorsított, átrendezett. S nem csak Kazahsztánban, ahol vészesen tovább mélyítette a szakadékot a társadalmon belül. A kazah társadalom igazságtalannak érezte a helyzetet. Pedig Kazahsztánnak 25 éven át óriási bevételei voltak, de ebből a kelleténél kevesebbet érzett a lakosság. A lakosság nagy része, mondjuk úgy, szerényen él egy kiváló adottságokkal rendelkező országban, miközben az oligarchák csak gazdagodnak. S nemcsak az oligarchák, de mint kiderült, Nazarbajev és környezete is. Ehhez jött a rendszer elfáradása, változás vágya. S nem csak a fiatalok körében. Ezt akarta már az eliten belül is egy erős pénzügyi-ipari csoport, amelynek elege volt a Nazarbajev-klánból.
– Ráadásul hiába tűnt eleinte úgy, hogy a hatalmi átmenet kazah modellje működhet, Nazarbajev hátralépett, de a háttérből továbbra is irányított. Ez a kettős hatalom végül a felelősség szétterítésével már gyengítette a rendszer hatékonyságát…
– Az autoriter rendszerekben ez nem működik. Itt a csinovnyikok igazodási pontokat várnak, tudni akarják, ki az első számú vezető, ki hozza a döntéseket, Nazarbajev vagy Tokajev. A szálak a Nemzetbiztonsági Tanács élén továbbra is a volt államfő kezében futottak össze. Ez elbizonytalanította az elitet, és ezt érezte a társadalom, és látták természetesen a rendszer ellenfelei is. Jellemző, hogy a „Nemzet vezetője”, a „Haza atyja”, az Elbaszi ilyen válságos helyzetben nem szólal meg, hallgat. Ez a hatalmi harc eldőlt, Tokajev vette át a Nemzetbiztonsági Tanács vezetését is, Nazarbajev pedig eltűnt. A családjával együtt külföldre menekült.
Edil Oszmonbetov
Forrás:aryba.kg
– Politológusként miként határozná meg, ami most történik?
– Felkelés, lázadás a rendszer ellen. Ez a gazdaságot a politika elé helyező, 30 évig csak a gazdaságra koncentráló, célként a világ legfejlettebb 30 országába kerülést kitűző, ehhez a dinamikus politikai rendszer kialakítását halogató nazarbajevi fejlődési modell csődje. Most kiderült, hogy nem működik, és hiába az új főváros, a felhőkarcolók, ha a nép szegény marad. A fejlődési mellett mellett természetesen megbukott a hatalmi átmenet nazarbajevi modellje is.
– Sokan állítják, hogy újabb úgynevezett színes forradalommal állunk szemben. Erre utalnak a hirtelen előkerült fegyverek, a szervezettség, és indokolhatná az ország geostratégiai fekvése, Oroszország újabb megleckéztetése, de az is, hogy Kazahsztán bővelkedik szénhidrogénekben és a világ legnagyobb urán kitermelője…
– Ez nem „színes forradalom”. Még csak nem is forradalom, hanem lázadás, felkelés. A forradalmaknak, így a színeseknek is van vezére, programja, körítése, tiltakozások, nagygyűlések, performance. Így volt ez Ukrajnában, Grúziában és Örményországban is. És van mögötte ellenzék…
– …és külső kéz.
– Így van. Adott esetben erről nem beszélhetünk. Ez egy lázadás. Ami Kazahsztánban történt, az a Nyugatot és Oroszországot is meglepte. Annak ellenére, hogy Moszkva ennek a legnagyobb nyertese lehet. De azért az is gyanús, hogy Tokajev szinte azonnal külföldi terroristákról beszélt. (Jelenleg pedig a Nazarbajev köre szervezte puccs a fő verzió. a szerk.). Tízezrek nem lehetnek terroristák. Hol volt akkor a titkosszolgálat? Nincs másról szó, mint a hatalom megtartásáról. De a klasszikus színes forradalmak mögött álló Nyugatnak egyébként sem érdeke Kazahsztánban megváltoztatni a játékszabályokat. Az amerikai, a brit vagy a kanadai tőke ott nagyon is jól érzi magát.
– Mindez azonban az orosz és a kínai befolyással kiegészülve zavarhatta a török neooszmán álmokat. Ankarának akár érdekében is állhatott változtatni ezen…
– A türk világ közép-ázsiai kulcsállama Kazahsztán, az ODKB megjelenése azonban éppen hogy megállítja a török befolyás további növekedését.
– A mintegy évtizede a börtön elől külföldre menekült oligarcha, Muhtar Abljazov azt állítja, hogy kijevi irodájából ő szervezi a rendszer megdöntését. S tényleg sokszor úgy tűnik, mintha tényleg szervezné valaki ezt a lázadást…
– Sokan próbálják meg kihasználni, a javukra fordítani ezt a helyzetet. Köztük Abljazov is. Ő azonban nem vezetője ennek a felkelésnek, csak megpróbál felülni a hullámára. De mondhatnám a hatalmi eliten belül a Nurszultan Nazarbajev vezette klán félreállításában érdekelteket is. Mint ahogy ezt teszik a kriminális elemek, a fosztogatók. A legnagyobb nyertes azonban Oroszország lesz.
– Tehát nem úgy látja, hogy előkészítették volna ezt a felfordulást…
– Nem, ez spontán tört ki, és most aki tud, az ráül a hullámára. Nem kell ezt annyira túlgondolni. A hatalom megfáradt, a szociális gondok egyre mélyebbek voltak, a társadalom jelentős része nem érezte igazságosnak a rendszert, a problémákat közben a szőnyeg alá söpörték, ráadásul hiányoztak az elégedetlenség gőzét kiengedő szelepek is. Ezért az egész robbant, civil társadalom, ellenzék hiányában nem volt, ami a tiltakozást mederben tartsa. Ezért az egész megdöbbentő vadsága, a durvaság. Mindezt azonban végső soron a pandémia váltotta ki.
– Említette, hogy ebből a felfordulásból Oroszország jöhet ki a legjobban…
– Egyértelműen. Úgy is mondhatnám, hogy a Moszkva a posztkovid világ nyertese a térségben. Belarusz után Kazahsztán is függő helyzetbe kerül tőle. Az ODKB behívásával Kazahsztán Oroszország geopolitikai mezőjébe került. Ez része a formálódó és az eddiginél sokkal durvább poszkovid világnak, amelyet meghatároz a Nyugat, valamint Kína és Oroszország szembenállása. Sajnos, Kazahsztán nem állt készen erre a kihívásra. Pedig ilyen gazdasági erővel nem így kellett volna ennek lennie.
– Míg mint szintén felvetette, a kazah belső játszmában Kaszim-Zsomart Tokajev lehet a győztes…
– Átmenetileg. Mert az eddigi modell megbukott, a rendszer támogatottsága finoman szólva megrendült. Mert Kazahsztán politikai értelemben nem vált nemzetté. Kirgizisztánban a három forradalom után ez megtörtént. Vannak viharok, de immunissá vált a politikai elit, és tisztában van az úgy nevezett vörös vonalakkal. Ha egy elnök megbukik, lelép. A kazah politikai eliten belül ugyanakkor nincs egység még ebben sem. A klán struktúra nem engedi ezt kialakulni. Az ilyen helyzetekre nincs meg tapasztalata sem, így aztán nem lehet azon csodálkozni, ha elszabadul a pokol. S kiderült, hogy bizonyos értelemben Kirgizisztán éppen a korábban kinevetett, leszólt „forradalmak” miatt ellenállóbb, erősebb, mint Kazahsztán. Ide menekül most a kazah üzleti elit egy része.
– S hogyan tovább?
– A lázadást a hatalom leveri, a problémák azonban maradnak. Sőt, megnövekedhetnek. Nem egyértelmű ugyanis, hogy a külföldi segítség sokakban milyen ellenállást vált ki. Ráadásul Kazahsztán közben azzal, hogy az ODKB-kez fordult, már nem önálló állam, kiszolgáltatottá vált külső erőknek. Ez az egész Közép-Ázsia számára új geopolitikai realitásokat jelent. Kiéleződik a helyzet, megerősödik a szembenállás.
– Ezért támogatta másodszorra már a kirgiz parlament is katonák küldését az ODKB békefenntartó missziójába?
– Lényegében igen. Annak ellenére, hogy a lakosság többsége szerint ezt a helyzetet Kazahsztánnak kellene megoldania.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
